Kategória: lázár jános

Raffiakötő állvány

Egészen megható, ahogyan Lázár János aggódik a valóság elvesztése miatt. Főleg annak fényében, ha emlékszünk, midőn áll a messzi Bécs utcáján, és mesél a parasztnak, aki a sarki kocsmánál túl még soha nem volt, akinek a tehén valaga a horizontja. Neki mondja legfőképp, hogy abban a vérzivatarban, ahonnan a tudósítását küldi épp, hogy ott keresztényeket vacsorálnak a beduinok, és általában is, Bécs, az már az entrópia maga, sőt, tohuvabohu, az őskáosz maga.

Ennyit a valóságról. Viszont nem tudható, Lázárt valóban megszállta a szentlélek, vagy csupán az előadás része ez is, azé a cirkuszé, amellyel birtokolni akarják a magyarok lelkét és agyát, hogy annak minden kis apró szegletét kitöltsék, mint valami elcseszett vallás. Ezek mindegyike pedig a valóság torz tükre, nem válaszok keresése a kérdésekre, hanem dogmatikus kinyilatkozások sora, zárt, monolitikus rendszerek, amitől avas szaguk lesz, mint a Fidesznek is.

Lázár János mondandója, amellyel megint lelkekre vadászik, álságos és következetlen, amikor abbéli félelmeit fejezi ki, hogyha ők nem töltik ki az emberek agyának minden zugát, abba beszivárognak a liberális pártok, és megszállják az emberek gondolkodását. Innen látszik, hogy Lázár János tudatlan senkiházi, aki attól retteg, hogy esetleg az emberek gondolkodni kezdenek. Úgy hiszi, a politikának az a dolga, hogy legyalulja a tudatot.

Már innen is kitetszik, hogy egyrészt fingja nincs arról, amiről beszél, másrészt pedig megmutatkozik, hogy mégis csak ízig-vérig fideszista. Így, s ebbéli minőségében kizárólagosságra törekszik, más ideát közel nem engedne az emberekhez, meg akarja szállni azok gondolkodását, s ez maga a középkor Sőt, még előtte lévő állapot, illetve egy jóval későbbi, amit Madách falanszternek nevezett. Mindkettő kiiktatja a gondolkodást, míg a liberalizmus megköveteli azt.

Lázár azon morfondírozik, hogy párttársai az embereknek nem a valóságról beszélnek, ebből fakad, hogy megszállhatja majd őket a gonosz. És ezen a ponton föltehetnénk akár azt is, miféle valóság az, amiről egy Németh Szilárd nyilatkozni képes, a többiről nem is beszélve. Sőt, és legsőtebben – miután kijelentette, hogy az egyedüli tisztánlátó Orbán Viktor maga -, megengedhető az aggodalom, hogy milyenfajta Orbán Viktor valósága, épp melyik hazugsága az igazság, illetve létezik-e egyáltalán ez naturálisan.

Filozófusok, költők örök gondja ez. Platón a barlang falán lévő árnyképekről ábrándozott, az ideák tökéletességéről, amelyeknek a földi dolgok csak a rossz másolatai. Arany fordítva, a valóság égi másáról elmélkedett, mint verstani ismeretelméleti kánon, J. A. pedig – mint tudvalévő –, az igazat, s nem csak a valódit tette meg a költő feladatául, hogy így nem fog lódítani az. Míg pedig Lázár János meg egyfolytában ezt teszi.

De ez már ismeretelméleti – magyarul episztemológiai – problémakör, de idáig azért ne menjünk el. Egészen egyszerűen azért, mert amit Lázár párttársai gondjául aggódva elmesél, hogy tudniillik nem a valóságról beszélnek a magyar jódógos jómunkásembernek, az igaz. Ám, ha például Kósa Lajosra gondolunk, akkor az ő nívója egyből a Brian élete harmadik prófétáját juttatja eszünkbe a kifordult szemeivel, s őt, ha megengedik, szó szerint idézném is.

„Megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. Vele bujálkodtak a föld királyai. Zebedeus jön a szolgájával és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötő állvány, amihez hozzá voltak erősítve, és akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.”

Ehhez Káslert is odaképzelhetjük, s innentől fogva teljesen érdektelen például már Arany gondja is, aki a Vojtina ars poeticájában például így aggódott: „Itt a különbség: hogy e látszatot/ Igaz nélkül meg nem csinálhatod./ Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -/ Olyan kell, mi egészben s mindig az.” – Ilyet fideszista még véletlenül sem ismer, s megengedem, nem azért, mert Arannyal nincs tisztában, hanem, mert az igazhoz semmi köze egyáltalán egyiknek sem. Ennyi köztünk a különbség.

Lázár, a dzsentri

Kenderesen járt Lázár János, virágot vitt Horthy sírjára, főt hajtott előtte, amitől megint meghasonlott az ország. Kétségtelenül minimum ízléstelen a háborús bűnös számonkérés elől alig megmenekült, az országot Hitler karjaiba vezető, áttételesen a magyar holokausztért felelős, kétszázezer magyar katona halálba küldését jóváhagyó, fehérterroros, szalonnáci és igazi fasiszta mókus emléke előtt hajbókolni, de Lázár nem ilyen megfontolásokból teszi ezt.

Terjednek összeesküvés elméletek, hogy Orbánnak megfelelni akarván, csak úgy, mint a bécsi migráncsos videójával, a pártbéli helyezkedés, a fazékhoz tolakvás, valamely pozíció elérése volna az igazi célja, és még az is lehet. Viszont senki nem gondol arra, hogy Lázár őszintén vonzódik Horthy világához, a félfeudális, bokacsattogtató, uram-bátyám álkékvérűséghez. Mert egy Noszty fiú ő, aki már megtalálta a Tóth Mariját, akit azonban Orbánnak hívnak.

Pedig, ha végig nézzük, miért, hogyan és milyen ügyek miatt került ő a sajtó látóterébe, akkor kirajzolódik előttünk az új földesúr gőgje, csak nem veri nagydobra, nem szaladgál bocskaiban, hanem rókaarca mögé rejti ebbéli gusztusát és hajlamait. Dörgölőzni igyekszik a nyamvadt kékvérűekhez, amikor évekkel ezelőtt az első vadászati botránya kipattant, alaposabban utána néztek, kivel, miért és mennyiért gyilkolászik, és egészen elképesztő élménybeszámolókat lehetett hallani.

“Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán. Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály Főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége aki a luxemburgi főherceg húga.” – Így lelkendezett az egyik vendég, és ezen a ponton – bár az is lényeges – elfelejtődik, milyen lopott pénzből futja erre, sokkal inkább figyelemere méltó, mire vágyik Lázár igazán. Egy kis kutyabőrért a fél karját odaadná bizonyára.

Ez valami lelki defekt, de az íve egyenes vonalú, ha élhetek ilyen fizikailag abszurd képpel, Lázár egész élete arról szól, hogy elkülönüljön a büdös parasztoktól. Ha belegondolunk, a lézerblokkolója, az annyit is ér kijelentése, a titkos szállodai partik, a pár éves gyerek nevére vett lakások, a kastély, a ménes felügyelete, mind-mind egy olyan ember képét rajzolják elibénk, aki nem ebben a korban él, és még azt is megkockáztatom, nem érzi jól magát a bőrében.

Mert gondoljuk meg, ahhoz, hogy a kétes álomvilága megvalósulhasson, egy parasztgyerekből lett király valagát kell nyalnia, aki élet és halál ura, de nincs érzéke a Lázár által vágyott finomságokhoz, mert egy szotyolázó, pálinkázó, szalonnázó. tenyeres-talpas tapló. Lázár nem illik Orbán világába, nem is jön ki vele, de kénytelen gesztusokat gyakorolni, hogy élhessen, sőt, jól élhessen. Ilyen megközelítésben a horthys videó két légy volt egy csapásra.

Gesztus a párt és a vezér felé, de őszinte főhajtás is egy olyan ember előtt, aki olyan világot teremtett, amibe Lázár igazán vágyik valami lelki perverzió okán. Neki sem könnyű, jegyezhetjük meg a sajnálat legkisebb jele nélkül, szóval, neki sem lehet könnyű, amikor azt tapasztalja, hogy a görög-római, külvárosi, dagadt, velős pacalos Németh Szilárd előrébb jár a rangsorban, mint ő, aki finom budoárok után óhajtozik. Meg kell a szívnek szakadni. De nem elsősorban Lázár sanyarú sorsa teszi ezt velünk, hanem a sajátunk.

Igen keserű ez a mi életünk. De nem is az anyagi szükség vagy a politikai elnyomatás miatt, még csak azért sem, mert feltehetően elpusztulunk valami kórházi szepszisben, ezek az élet velejárói, de addig is létezik az ember. Lélegzik, lát, hall, egyebek, már csak ilyen egy szén alapú organizmus, de, hogy addig is a futballistát, a dzsentrit, a pacalkirályt kelljen hallgatni tömjénfüstben, na, ez a tragédia. Nem az, hogy döglenek a nyulak. És ezek a föntiek, ezek az elitünk. Hogy még fasiszták is, az csak hab a tortán. Ide jutottunk.

Lázár János munkát oszt

“Mi a Fideszben soha nem pozíciót, hanem munkát ajánlunk mindenkinek. Aki csatlakozik hozzánk vagy aki közénk tartozik, arra számíthat, hogy mindenkinek lesz munkája. Azoknak is, akik a képviselő-testületekben dolgoznak, azoknak is, akik a városházán és azoknak is, akik civilként segítik ennek a közösségnek a boldogulását.” – Ezt Lázár János mondta bele a langymeleg makói légbe és a rajongók képibe, mert valljuk meg, ki más járna Lázár Jánost hallgatni, hacsak nem az elalélós eszementek. Illetve természetszerűleg, akit megfenyegettek, ha holnap is dolgozni akar, legyen ott rajongani. Ilyenre is van példa dögivel.

Ebben a civilizációban, amit összehoztunk az évezredek alatt mi, emberi organizmusok, a munka maga az élet. Munka nélkül megdögölünk, éhen veszünk és a fülünk is lekonyul. Lázár János tehát Makón életet ígért azoknak, akik vele tartanak, akárha valami nagyúr vagy istenség. Mindezt a polgári gondolat nevében, amely húsz éve lobog, és aki a Fideszre szavaz, az tovább viszi, vagy őrzi a tüzet – amit Orbán lobbantott – akárha Vesta papnő. A dolog azonban nem olyan mókás, mint amilyennek elsőre tűnik, sőt, inkább tragikusnak mondható. Mert naturálisan ez úgy hangzik: vagy ránk szavazol, vagy megdöglesz.

Itt tartunk, és ez nem túlzás, hiszen tudvalévő az a gyakorlat is, hogy a közmunka elnyerése a Fideszre ikszelt és lefotózott szavazólaphoz kötött. Ez bűncselekmény, de az országban annyira eláradt a gonoszság, hogy ilyen kicsiségekre senki nem ad. Ezidáig a közmunkák birtokosai, így élet halál urai a falvak polgármesterei – rajtuk keresztül a Fidesz és a csúcsokon a köpcös-potrohos O1 Mihály – voltak, ami feudális gyakorlat megspékelve némi krumplival biztos szavazói bázist jelent a vidéki Magyarországon. Lázár szavai viszont arra utalnak, a városokban sincs ez másként, az ország tehát letarolva, megfenyegetve, fogságban tartva.

Lázár, mint élet-halál ura a párt szolgálatáért munkát ajánl a képviselő-testületekben, városházán és a civil életben, mert senkit nem hagynak az út szélén. Ha kinyalod a seggét, lehetsz frakcióvezető, felügyelőbizottsági vagy akármilyen bizottsági tag, titkárnő vagy ügyfélszolgálatos a városházán, lesajnált tanár vagy dadus, tűzoltó meg katona. Az a kérdés, hogy meddig éri meg mindez. Mi az a pont, amikor az ember azt mondja, elég. Mint a riporternő a köztévében, akinek tele lett a töke a hazugságokkal, és most pincérnő Ausztriában. Elment tehát, mint annyi sokan, de mi lesz azokkal, akik kénytelenek maradni kisdedek vagy pelenkázni szükséges szülők miatt.

Hogy a megalázást és kiszolgáltatottságot meddig lehet elviselni, vagy mikor jön el az a pont, amikor már minden mindegy, és előveszi az ember a ládafiából a macsétáját, karikás ustorát vagy vízipisztolyát és föllázad, azt nem lehet tudni. Lenin apánk ezt úgy határozta meg forradalmi helyzetként, hogy az alul lévők nem tudnak a régi módon élni, a felül elhelyezkedők pedig a régi módon kormányozni. Sajnálatos módon azonban ez nem a XX. század eleji Oroszország, a Lázárnak tapsolók sem muzsikok, és még mindig azt hiszik, van mit veszteniük, pedig már semmijük sincs, csak úgy képzelik, hogy van. Megzabált mindent a civilizáció, az ideák pedig elvesztek.

Csak rá kell nézni prime minister Viktor Orbánra, akiből hiányzik minden karizma. Nem is démon, csak egy potrohos parasztgyerek, és ilyen munícióval képes megigézni pár millió embert, ami azt mutatja, hogy az emberiség – s benne a magyarság különösen – teljesen elkorcsosult. Hiányzik belőle a látomás és az indulat, fölzabálja a bulvár, horizontja annyi, hogy mikor fingott valamely celeb, és az állatkerti maki nyomorúsága jobban izgatja, mint az utcán élő hajléktalané. Ez az, amit meg akar őrizni Lázár seggét nyalva és neki behódolva. Legyen meg a söre, a kirántott hús, addig baj nem lehet. Ez az idea, és ezért nem fog változni semmi. Mert ami ganyéság itt megtörtént – és még fog -, attól máshol leszakadna a plafon. Itt meg…Hagyjuk inkább.

Biankó hűtőmágnes

Mókás egy hely ez a mi országunk, főleg így választások idején. Ilyenkor összesűrűsödik benne az élet, és kicsapódik az esszenciája, amely a téboly maga, diliház karneváli jelmezben. Lázár János is járta Hódmezővásárhely utcáit, ide-oda becsöngetett, és hűtőmágnest osztogatott a szerencséseknek. Ez két szempontból is delikát. Egyrészt, alapos listája lehetett ennek a Lázárnak, mert biztosan nem kockáztatta, hogy egy morcos polgár a pofájára vágja az ajtót, vagy valami gyalázatosabb dolgot műveljen vele.

Emellett is elég röhejes azonban, hogy, mint kiskölkek húsvéti locsoláskor, járja a várost áldozatokra lesve. Ennél lejjebb nincsen. Azért elsősorban, mert a baráti lakásokba csöngetés nem egy vaszisztdasz, az csak cirkusz, mert teszem azt, ha valami magamfajtához csöngetne be, hogyan járhatna akkor, hogy lekonyulna a füle, és csak annyit is érne. Tehát, röhej az egész, pofon a szarnak, viszont bizonyítéka újólag annak, hogy ilyen országban élni nem nagyon érdemes, hacsak nem egy barlangban vagy fa tetején, hogy békiben hagyják az embert.

Aztán ez a hűtőmágnes is, amelyet megkaptak ugyan, de olyan ígéret fejében, hogy a Fideszre szavaznak. És, ha mondjuk, vasárnap valami csoda és megfontolás miatt mégis másra kerülne az a nyüves iksz, akkor visszavinnék a mágnest Lázárnak, hogy ők nem méltók rá? Mondjuk, mágnest osztogatni biankó módon nem egy nagy kockázat, de nem tudjuk, mi áll azon a mágnesen, ugye. Olvastam, láttam vagy hallottam valahol, hogy a hűtőmágnes a legszemetebb ajándék, amit nyaralásból visszatérve barátainknak adhatunk.

Ez arra figyelmezteti őt szünet nélkül, hogy mi milyen csudás messze vidéken héderezetünk, míg ő viszont itthon rohadt a NER örömei között. Lázár mágnese nem tudom, honnan ered, lehet, Habony hozott sok-sok ibizásat, s azt osztogatja. Ez arra is inti a megajándékozottat, hogy vigyázzon a szájára, míg, ha egyszerűen csak Fidesz logó van rajta, az is alkalmas ugyanerre. Mindenesetre röhejes ajándék vagy szerelmi zálog, de öltek már a történelem során kevesebbért is, lehet, ezért is fognak, mert sajnálatos módon késztetés az van rá.

És amíg Lázár mágneseket osztogatott, Orbán viszont kitartóan hazudott tovább, mint a vízfolyás, éppen úgy. Most jelesül azt, hogy az Unió elveszi a gazdák pénzét, s a migránsoknak adja. Ilyenek jönnek elő belőle teljesen koordinálatlanul, hogy emiatt a magyar gazdáknak nemet kell mondaniuk a bevándorlásra, és ennek is annyi értelme van legalább, mint a hűtőmágnesnek. Se több, se kevesebb. Járják az országot még két napig, ott lesznek minden kilométerkőnél lehetőleg minél nagyobb blődségekkel, hogy kibírni már alig is lehet.

Védekezni úgy lehetne ellene, mint Fülöp úr tette még kölökkoromban, amikor anyámék háza töviben minden éjjel megállás nélkül rakodták a kavicsot baromi hangos gépekkel. Fülöp úr pedig egy szerelmes éjszakán, miután meglocsolta a bátorságát, kiállt a negyedik emeleti ablakba, és beleordította az éjszakába az összes kínját, akárha Frédi vagy Béni, hogy aszongya: a kurva anyátok, alunni akarok! Akkora hangja volt, hogy egyből leálltak a gépek.

Viszont odasétált az egyik markoló kezelője, és csendesen Fülöp úr képébe mondta az igazat: te barom, nagyobb zajt csapsz, mint a gépek. Ekkor lett csend. És a történelmi példabeszéd arra int minket, nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabb. Igaz ez Orbánra, és rám is természetszerűleg. Mert azzal például kezdeni semmit nem tudok, hogy már a győri járási kormányablak mosdójában sem tudják kitörölni a seggüket az ügyfelek, mert nem futja klozettpapírra. Pedig az erre szánt pénzt nem vette el az Unió és nem adta a migránsoknak, és mégis valahol máshol van.

Ez minden biankó mágnesnél jobban mutatja nekünk, kire nem szabad szavazni. De foglalkoznak ilyennel a népek? Egyáltalán nem. Csak örülnek a szaros mágnesüknek, és itt a vége. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a nemlétező köztársaság elnöke akkor, amikor mindenki a választásokon rugózik, egy méhkas az ország, pecázgat csendben, és bávatagon a horgászat fontosságáról értekezik. Ilyen uniós dolgokról szava nincs, Strachéról nem mesél. Itt az élet úgy zajlik, hogy a polgár megkapja a mágnesét, pecázik, Orbán pedig zavartalanul lop tovább. Sok értelme nincs így ennek az egésznek. Mindmegdöglünk tehát.

Füstbe ment terv

Lázár János beszabadult a porcelánboltba, és meglóbálta a mocsok nagy ormányát, amely most is leng. Most, hogy így látjuk a nagyszerű képet, már semmi nem akadályoz meg abban, hogy elmeséljem – bár úgyis tudod, drága nyájas -, mi vetítette az üvegedényembe Lázárt, mint elefántot. Bár azok a jószágok értelmesebbek, mint vizsgálatunk tárgya és alanya, de még mennyire. Ám mindegy is ez.

Ilyen dohányzásügyi tótumfaktumnak tette meg őt a legfőbb genyó, hogy mért, azt senki se tudja. Tán, hogy ellegyen vele, monyákolgasson, míg zajlik körülötte a szabadrablás és az ország fölégetése. Emberünk azonban hiperaktív, elemi erővel dolgozik az élet megrontásán, és mértéket sem ismer. Fölidézhetjük például intő példaként, hogy akinek nincsen béjemvéje vagy kastélya az erdő alján, az annyit is ér szerinte.

Vagy, midőn vadászott és fácánra ment, akkor nem néhányat vagy egy tucatot tett el láb alól, hanem százszámra feküdtek ott a szárnyasok kiterítve, miközben mindent belepett a vérszag, a gyilkosok pedig a kastélyban, kandalló tüze mellett örültek a nagy diadalnak. Ezt csak azért meséltem el, hogy lefössem, úgy tűnik, hősünk egyáltalán nem ismeri a mértéket, ha valami nincs, akkor neki egyáltalán nincs, ha meg igen, akkor eget rengetően van.

Középút nem létezik a forgatókönyvben. Ilyen habitussal komoly dolgot – kisvasúton kívül akármit – rábízni hazárdjáték. Ezt is csak a legfőbb genyó teheti meg, és meg is teszi, mert mit neki az alattvalók. Ahol egy vajákos, ájtatos és kétes tudatú, sámánságba ojtott szentfazék, valamint trutymós körmű Kásler miniszter lehet, ott minden mindegy. Ehhöz képest Lázár dohányügyi biztossága maga a lottó ötös vagy fizikai Nobel díj.

Viszont ez is hülye, ezen nincs mit szépíteni. Itt, a szemünk előtt abszolválta első megnyilatkozását bagóilag, és rögtön le is szakadt a mennybolt. Aszonta tök komolyan, úgy képzeli az életet, hogy aki 2020. január elseje után született, az egyáltalán ne vehessen már cigit. Ha nagy lesz és okos, akkor se. Így akar Lázár a nem is olyan távoli jövőben füstmentes országot előállítani a kerítések mögött. Ez bírt az eszébe jutni neki.

Tisztelettel megkérem ezen a ponton a bagófüstöt elemi ösztönből gyűlölőket, ne tapsoljanak most hangosan, hogy úgy van, helyes, jól van. Nem azért, mert magam szívesen pöfékelek. Most is például, szól a halk muzsika, balról a kávé, jobbról a cigi, szemben meg a monitor, és senki kutyafaszát nem érdekli, hogy a szobám mélyin én ettől érzem magam komfortosan, és senkit nem zavarok, a szomszéd Józsit se például. Pláne, sőt, nem emiatt lesz mindjárt szmogriadó, ugye.

Mindenki fölhozhatja a maga érvét, hogy kinek mért jó füsttel vagy anélkül, itt most nem erről van szó, hanem az intézés módjáról, hogy ez a Lázár, mint NER mindenható hogyan képzeli el egy probléma megoldását. Tilt és üldöz. Megbélyegez és börtönnel fenyeget minden olyat, ami az ő világképébe nem illik bele. Szezonja van most a hajléktalanok sorsa fölötti sóhajtozásnak, és jogosan. De gondolj csak bele drága nyájas, ők is csak ezt példázzák.

Mert mi történt? Voltaképp betiltották a hajléktalanságot, és üldözik, börtönnel fenyegetik. Így gondolkoznak ezek az élet felől és így oldják meg a problémákat, erőből és csípőből. Lenyomják a delikvens és a társadalom torkán az akaratukat, és ezek vagy kisebb vagy nagyobb tragédiákat okoznak. Így építgetik az egyenvilágot, senki nem hajléktalan, senki nem dohányzik, a nők szülnek, a férfiak meccset néznek, a gyerekek pedig a lövészetet gyakorolják. És a talpaik egymásra lépnek, ezt se feledjük

Így, s emiatt érthető egyébként az is, hogy a liberálistól mért irtóznak annyira. Az színes, gondolkozik, ábrándozik, ilyenek. Sok oldala van neki, amelyeket lehetetlen lecsiszolni egyformára, s az ilyen nem illik a kirakósba. Messzire jutottunk a dohányzás totális tiltásától, de ez a lényege ennek is, bár még Lázár sem tudja. Egyszerűen így működik az agya, amikor jámboran kijelenti – és tán még rosszat sem akar -, hogy ezt azért tehetné meg, mert a dohányzás nem alapvető emberi jog, tehát tiltható.

Ha én pedig most gonosz lennék, azt mondanám: a fácánvadászat sem alapvető emberi jog, meg a lopás sem. De nem vagyok ennyire romlott, ezzel az egésszel csak azon morfondíroztam el, micsoda alakok, s miért akarják nekünk megmondani, hogyan éljünk, s hogy honnan veszik a butaság összes bátorságát ehhez. Egyébként ezt a hülyeséget már estére lehurrogták, a terv füstbe ment stílszerűen, így csak egy kósza gondolat volt és maradt. Ám azt mutatta meg mégis, hogy minden lehet.

Bármi előfordulhat, bármit betilthatnak és mindent előírhatnak, egy feltétellel: a megfelelő személy akarja. Aki a tuggyukki.

Márki-Zay a futballateista

Márky-Zay Péter egyáltalán nem NER-kompatibilis. Sőt, olybá kell tekintenünk rá, ahogyan a csillagászok szoktak fogalmazni, vizsgálódván a végtelent, és olyasmire bukkanva, ami meghaladja addigi tudásukat, valamint ellentmond az általuk ismert törvényeknek, hogy a felfedezett objektumnak ott sem szabadna lennie. Aztán csudálkoznak, hogy jé, ez meg hogy a tökömbe lehet.

Ilyen értetlen csillagászok a fideszcsürhe mind. Ezeknek is szent meggyőződésük, hogy a polgármesternek mindenhol – a stelázsi polcán, a szoba sarkában vagy a fregolira csipeszelve – jobb helye lenne, mint az ő városuk élén. Tulajdonképpen Hódmezővásárhely az az állatorvosi ló, amelyik azt példázza, mi lenne várható az egész országban, ha ez a troglodita-horda ellenzékbe kerülne valami isteni csoda folytán. (Bár 2006-ban már megmutatták.)

Szétbarmolnának mindent, akár valami felbőszült bivalyhorda, kő kövön nem maradna. Tulajdonképpen az is maga a csoda, hogy Hódmezővásárhely még egyben van, és nem valami füstölgő-gőzölgő kőhalom leledzik csupán a helyén. Az annyit is ér vezérük utasította a helyi fideszcsürhét, hogy gyűjtögessék a negatívumokat, terjesszék azokat, mert enélkül az a kényszerképzete támadhatna a halandónak, hogy az is bír működni, ami nem Orbán valagából lóg ki.

Zajlik egyébként az élet a bűnös városban. Az elmúlt héten elmaradt egy közgyűlés, amely a vízközmű-rendszer fejlesztési tervét fogadta volna el. Ez, ugye eléggé érinti a szavazópolgárok mindennapjait, a fideszcsürhe ezért persze, hogy nem jelent meg, így határozatképtelenség miatt a népek leshetik a csupasz csapjaikat. A panelprolik sorsáról való gondolkodás helyett a fideszcsürhe följelentette Márki-Zayt, hogy diktatúrát épít.

De történt más is arrafelé. A polgármester tárgyalásokat folytatott az ATEV Zrt. helyi fehérjefeldolgozó üzemének vezetőjével, mert miattuk – is – büdös van a városban, amit bájos eufemizmussal szagterhelésnek nevez a szakirodalom. Mint megtudtuk, az állami cégnek pár milliárdjába kerülne ezen segíteni, ami állami jóváhagyást és pénzt igényel. Összefoglalom: addig lesz büdös, amíg Márki-Zay polgármester marad. Ha száz évig, akkor addig.

Ezen kívül megszűnik az ottani városi televízió is, mert a csődközeli helyzetben lévő városnak ilyen luxusra már nem futja. Ilyenek történtek az elmúlt héten a szakadároknál, de ezek közül egyikkel sem sikerült bekerülni az országos sajtóba. Azzal viszont már igen, hogy veszélybe került a labdarúgó NB III. középső csoportjában vitézkedő HFC – a helyi Barca – szereplése, mert a polgármester bezárja a városi stadiont, lévén, arra sincsen pénz.

Illetve nem zárja be, hanem azt mondta a helyi Messiknek, itt a kulcs, működjetek kedvetekre. A HFC azonban egyedül maradt a vérzivatarban, nincs egy Garancsija vagy Mészárosa, és még a szeme is rosszul áll – már ha antropomorfizálhatunk egy futball csapatot -, lévén, a nevében van a végzete, “Hódmezővásárhely”, ami a NER-ben máma egyet jelent a gonosz birodalmával. Az is. Márki-Zay eddig is bőséges bűnlajstroma most azzal bővül, hogy beszántja a helyi fodballt, és elveszi a gyerekek sportolási lehetőségét.

Ez pedig eredendő bűn a NER-ben, istenkáromlás vagy tagadás, hiszen, mint az tudvalévő, magyar hazánk két dolgon nyugszik, a keresztény hiten, és az abból sarjadzó labdarúgáson. Innentől és a stadion bezárásától Márki-Zay nem szimpla hitetetlen, hanem futballateista, aki halmozza a bűnöket, népünk vesztére tör, vagy nem tudom, milyen olvasata lesz ennek az egésznek, amikor a fideszcsürhe teleokádja vele az univerzumot.

Egy bizonyos Horváth Zoltán a fodballklub elnöke, és már szólt is: “…Egészen addig, amíg a kaput nem zárják be, mi a sportolás lehetőségeit megteremtjük, de ha bezárják, se hagyjuk veszni. Lehet, hogy egy parkban vagy térre kell lemenni, vagy a mártélyi, szikáncsi pályát kell használni, de nem szeretnénk, ha korosztályos csapataink nem fejezhetnék be a bajnokságot és ez a helyzet a felnőtt csapataink esetében is. Egy stadionbezárással nem lehet eltörölni a vásárhelyi labdarúgást, ezt nem is fogjuk engedni…”

Ugyehogy szemétmocsok ez a Márki-Zay? Nem. Nem az. Úgy gondolkodik a labdarúgás felől, ahogyan a hanyatló nyugaton szokás, hogy tartsa el magát. Itt közbe kell vetnem egy érdekességet, ha már szóba került a Barca, ami szintén FC. Ez az élhetetlen klub tavaly elérte az egymilliárd dolláros árbevételt, van is neki kilencvenezres stadionja, mégis épít magának egy újat. TAO nélkül, képzeld, csak úgy hasra ütve.

Hódmezvásárhely az viszont nem Barcelona és viszont, hogy fordítsunk a dolgon. Ellenben nem is Felcsút vagy Kisvárda – és itt lehetne folytatni a sort a futballkedvezményezett településekkel, amelyeknek az az érdeme csupán, hogy a fideszcsürhéből származó mókus felségterülete a város, falu, akármi. Ha így lenne, Hódmezővásárhelynek ilyesmi gondja nem volna egyáltalán. Sőt, kacsalábon forogna az a stadion, amit nem kéne bezárni.

Most azonban az lesz, az következik, hogy Márki-Zay Pétert, mint futballateistát keresztre fogják feszíteni. Nem. Meg fogják égetni boszorkányként, pedig nem tett egyebet, mint piaci alapokra helyezte a helyi labdarúgást, ami ím, megbukott. És ez a sors vár az ország összes stadionjára mind, amikor megszűnik vallás lenni a labda rugdosása. Itt fog rohadni nekünk az összes mementóként, benövi azokat a gaz, fák burjánoznak bennük, viszont a madarak azok énekelni fognak bennük nagyon.

Delej

Tegnap kiderült, hogy Orbán Viktor Mihály, következésképp a kormány hagyományai, világlátása és gondolkodásmódja most meg a cserkészekével fakad egy tőről, mert a céljaik közösek. Olyan fiatalokat akarnak nevelni ezek ketten, „Akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben, és a jég hátán is megélnek. Nekünk természetes, hogy családban, hazában és az egymásért kiálló bajtársias szövetségben gondolkodunk. Hiszünk a magyarok határokon átívelő összetartozásában, valljuk, hogy a nemzet nem kitaláció, hanem egy élő közösség”. – Ilyeneket delirált ez az Orbán.

A fiatalok katonás nevelése cserkészileg rendben van, kormányprogramnak viszont bajos, de mit lehessen tenni. Miniszterügynök et. egyébként semmit sem mondott szokás szerint ilyen jég hátán is megél humbugokkal, bár erről a létformáról mesélhetne neki az a tömeg, amelyik gulyásért áll sorban félnapokat, illetve a megfagyottak sokasága. Esetükben nem volt eredményes a kiképzés ezek szerint, nem hogy a jég hátán, még a fűtetlen lakásban sem tudnak megélni, micsoda dolog ez, hová lett a cserkészbecsület, kérdezhetnénk, de nem tesszük, mert debilekkel fölösleges szóba elegyedni.

Szót sem érne ez a tartalmatlan és értelmetlen szófosás, ha nem rejtene azért némi nóvumot is, mégpedig azt, hogy mindenféle XXI. századi gondolat veszélyes már a rekatolizáló országban Sőt, egyáltalán maga a gondolkodás-tépelődés is libsi passzió, és veszélybe sodorja a sokat szenvedő hazát, “ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik. Ezért nekünk ma jól felvert sátrak kellenek, amelyek a legerősebb viharoknak is ellent tudnak állni”. – Így nyomja a feszületet a delikvens arcába Orbán et. a megégetés előtt.

Íme, hölgyeim és uraim Magyarország miniszterelnöke a sátrában, amint dacol az elemekkel népe védése közben. Ezeket már megszokhattuk, ebben semmi unikum nincsen, ilyen gyönyöröket naponta százat is tud. Viszont megfigyelhető, hogy ebben az új uralkodásában mégis szintet lépett, ha nem is ő, mert azt már nem lehet, hanem a kiszolgáló személyzete. A beszédet egyre jobban eluralja a misztikum és a gomolygó ködök, amelyből olykor előtűnik egy-egy keresztes vitéz, mint például Kásler Miklós, aki spirituálisan akar magyarságkutató intézetet gründolni magának, hogy élhessen a régi mániájának, megvalósítva ifjúkori álmait, mint a cserkészek.

Lehetne ezen göcögni is akár, de egyáltalán nem érdemes, mert a folyamat, amelynek tanúi és részesei vagyunk, egyszer már lezajlott. Himmler is megépítette a maga Wewlsburgját, ahol a náci lovagok merültek el a hajdanvolt germán dicsőségben, majd így megerősödve lelkükben indultak gyilkolászni és embereket égetni kemencékben. Nem véletlen, hogy Schmidt Mária nagyasszony is neonáci alakokat hív meg konferenciázni, ők is ilyen gomolygó ködökkel vannak tele, mert úgy tűnik, a kereszténydemokrácia szakralitása ezt kívánja, viszont ez veszedelmesebb, mint az eddigi harci kürtök. Így süllyedünk vissza a középkorba.

Ez valami fertő lehet egyébként, vagy a vezér delejez meg mindenkit, aki a közelébe kerül, mert az is megfigyelhető, hogy aki meg ebből a gravitációból szabadul, egyből megvilágosodik. Mint Lázár János is tegnap, aki hirtelen rádöbbent, hogy szar a kormány oktatáspolitikája. Azt mondta, a gyerekeket most mindenekelőtt tanulni kell megtanítani, hiszen a hasznos élethez szükséges ismeretanyag és tudás gyorsabban változik, mint amivel a hagyományos iskolarendszer lépést tud tartani. Sőt: a kormány által erőltetett és lebutított szakképzés pont ezt a képességet nem adja meg a diákoknak, akik ennek hiányában nem tudják majd egy új gép kezelését sem megtanulni.

Hát nem csudálatos ez a megvilágosodás? Dehogynem, polgártársak, de nem egyedi. Például Navracsics et. is akkor kezdett normálisabb lenni, amikor Brüsszelből kezdte nézni, mit is művelt addig itt, és még számosan vannak ilyenek. Az ilyesmi kitisztult tudat nem azt jelenti, hogy egy csapásra haverek lettek ezek az alakok, Lázár is ugyanúgy irtandó állatfajta, mint eddig, csak mókás nézni, ahogyan kiderül, tudja ez, hogy egy nagy trágyahalom, amit művelnek, de csak akkor nyitja ki a pofáját, amikor elkezd zuhanni le a mélybe. Ami mégis egy ábránddá teszi ezt a Lázárt is, hogy azért neki volt esze. Ennek az új eresztésnek már az sincs. És lesz rosszabb is.

A gyilkos, a házmester meg a kupakos

Most, hogy mint azt megtudhattuk, már nem illiberális, hanem kereszténydemokrata állam épül a fejünk felett – a Harmadik Birodalom is szocialista volt, csak nemzeti – mindenki lenyugodhat, és alámerülhet a dolgos hétköznapokba. Az összes marionett teszi a neki rendelt feladatot, hogy olajos legyen a gépezet. Kövér elvtárs például – ha ilyet egyáltalán lehet – még jobban összevonta a szemöldökét, és mindenkit kioktat vitézségről meg illemről, de elsősorban civilizációról, ami így leírva nagyon mókásan hangzik.

Tordai Bence bűne például az, hogy letegezte az istenséget, s mindez a pedellus szemében olyan magatartás, „ami nemhogy a parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el”. Föl kell tennünk azért a kérdést, pedellus úr/elvtárs mit ért civilizált közösségen. Ha spengleri értelemben határozza meg a civilizációt, akkor azt vélhetnők, a széthullás előtti állapot kínjait érzi, ilyet azonban neki nem tanítottak az MSZMP-ben, ahol szocializálódott máig hatóan, és alaposan.

A lökött Oswald szerint ugye, a civilizáció az a kultúra meghaladása, abban értéket már nem hoznak létre, benne az ember elveszíti gyermeki lelkét, és elszabadulnak a démonok. Ez például jól látszik Kósa elvtárson, ő is szügyig tele van rontó szellemekkel, amelyek még április nyolcadika előtt költöztek belé kupakok, disznók, milliárdok formájában, és annyira rettegett tőlük, hogy kapukat lebontva menekült. Most nem szalad, ezt tudatta az újságírókkal, midőn a liftbe ugrott, meg még azt is közölte, Lázárnak becsületbeli ügye kicsinálni Márki-Zayt.

Ez utóbbiból az látszik, hogy kinyílt a csipája nagyon, másrészt meg, hogy totálisan ott van a szeren demokrácia dolgában. Számára olybá tűnik, Hódmezővásárhelyen nem a népek akarata miatt csücsül az elátkozott polgármesteri székben ez a szegény ember, hanem a Soros odavarázsolta. Ez lehet, ha azt a választói döntést, amelyet a saját elcsalt identitásuknál annyira fontosnak tartanak, ott semmibe sem veszik. Persze ez egyértelmű, a Fidesz-en kívül élet nincsen, és a bölcsek köve is örökre náluk van.

Kövér pedellusnál két példány is, mert Tordai ekézésén kívül még arról is intőn szót ejtett: „Nem tudom, a demokrácia vagy a választók döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó ellenzéki pártok, az azonban látszik, hogy ezek a pártok semmit sem tanultak saját kudarcukból, és a demokrácia tiszteletéről sem sajátítottak el új tudást.” Én nem tudom, milyen új kutatási eredmények születtek a demokrácia tudományában, mert ez az idea pár ezer éve stabilnak tűnt. Ám lehet, ez az illiberális jelző mindent új alapokra helyezett.

Ebbe fér bele a keresztes háború Márki-Zay ellen, aki semmi jóra nem számíthat, ha Lázár új életre kel, márpedig nyiladozik a rókaszeme, akárha zsebünkben a kés. Hogy mi lesz itt, arra Lázár egy korábbi nyilatkozata utalhat, ezt mondta ugyanis: „Viccesen mondhatnám, hogy akik ismernek, halk, de hatékony gyilkosnak tartanak.” És ezt el is hisszük neki. Hódmezővásárhelyen tehát el fog indulni az úthenger, igaz, lökött vagyok, már robog, csak ez a Lázár is felszáll rá masiniszta sipkában.

Nincs messze az idő, amikor létében kérdőjelezik meg a polgármestert, és megpróbálják lelökni a lapos Föld peremén. Nem lesz kegyelem. Kövér elvtárs is kijelentette, nem változtat fegyelmezési módszerein, így Hadházynak is annyi lesz. Szerintem örülhet, ha a nyüves lábait beteheti a Parlamentbe, hiszen a pedellus kijelentette: “Nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák”. Így élünk mi Narniában a kabátok mögött.

Hogy mire tartja a pedellus a rajta kívül állókat, ez a mondata is mutatja: „Sokan akkor kapnák fel a fejüket, ha azt látnák, az ellenzék megtanult tisztességesen viselkedni.” Lefordítom, mint Arany Fülemüléjében a bíró, neki fütyöl mindenki. Ezt kell megtanulni az újfajta demokráciáról, amely keresztény, csak kicsit lóg ki a csuha alól a fasiszta pata. Ezek hárman, a gyilkos, a házmester meg a kupakos régi motorosok, ők képviselik az erőt, a szendvicses és a tízparancsolatos miniszter meg az eszet. Mit is mondhatnék erre, csakis ezt: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Weltschmerz

Megértük hát ezt is polgártársak, Lázár et. jobbra el. Nem lép le ugyan a színről teljesen, de futása mindenképpen véget ért, pár év múlva azt sem tudják majd a népek, hogy a világon van vagy volt, ették-e vagy itták. Csúszik bele a feledésbe a manus, mivelhogy állócsillagok egyáltalán nincsenek, az csak hamis illúzió és múló káprázat, pláne a Fidesz-univerzumban.

Mondhatnók, hogy a pór eleget ártott már, a pór mehet. Ettől azonban a keze és a szája által megalázottaknak és megnyomorítottaknak egyáltalán nem lesz jobb, csak mindenképp jelez valamit. Azt, hogy kitelt a becsülete a gazdájánál, meg, hogy másfajta dolgok vannak születőben a kerítések között, hogy újabb rácsok vannak épülőben.

Azt, hogy cezúra van a birodalomban, s hogy valami ismeretlen következik. Nem feltétlenül, sőt egészen biztosan nem jobb – mit is képzelhetne az ember -, sőt, ha lehet még ennél lejjebb, akkor a pokol alja, egy szenvtelenebb, gépiesebb daráló, mert a maga módján ez a Lázár egy szórakoztató gyilkos volt tulajdonképpen, egy nyeretlen kétéves, és nem is igazán arcnélküli.

Nem tudható, de szinte teljesen bizonyos, hogy új típusú robot érkezik helyette. Szűkebb, a végletekig lecsupaszított szókészlettel – ötven-száz lexika max. -, kezdetleges mimikával, amelynek az archetípusa a Szijjártó nevű ártány. Ezt fejleszti majd tovább a gazda kiismerhetetlen mélységekig, csahos kutya üzemmódig.

A nyolcadikai maflás óta voltaképp az ember csak néz ki a fejéből, lassan körvonalazódik azonban az elkövetkezendő négy év. Simicska például cseszheti az atombombáit, azok lepattantak a magyar társadalom érzéketlen szövetéről. És abból is kitetszik, milyen alomból jött, hogy mindenféle gecizés ellenére, most egyből föladja.

Látszik, hogy azért állt bele a Jobbikba, hogy az megdöntse neki a gecit, de egyáltalán nem elvi, hanem jól körülírható anyagi megfontolásokból, hogy aztán a Vona csináljon belőle másfajta Mészárost. Nem jött össze, hagyja a francba az egészet, lásd Magyar Nemzet és Hír Tv. Nincs itt éthosz, mocskos kapzsiság van. Pepita Orbán.

Mindegy is. Viszont az ember ilyenkor körülnéz, hogy mi maradt. Hát, nem sok, nagymama. A zene itt a gépben, versek a fejben, cigi a szájban, meg a párod. Ez sem kevés, sőt, mondhatni, ez a minden, csakhát, ott vannak a villanyoszlopokon, a kopott házak falán a cafatokban lógó plakátok, emlékeztetve egy nem is oly rég volt mámoros fél napra.

Ilyenkor az embert kéretlenül elönti a Weltschmerz, amit semmit nem tudó szótárak szívtelenül világfájdalomnak fordítanak, holott sokkal több annál, ez már melankólia, vagy, hogy újólag Sheldont hívjuk segítségül: az idealizált világ és a valóság közti szakadék, és ez már talán megállja a helyét a kényes ízlésemben, ámde azért mégsem egészen.

Mert ahogyan kinézek az ablakon, és látom a reménytelenséget, egy másik nagy gondolkozó, Bud Spencer jut az eszembe, aki, midőn haladtak a kietlen floridai pusztaságon, s emiatt a jó Terence sóhajtozott, ekképp vigasztalta: változik mindjárt, még lepusztultabb lesz. Ilyen rőzse-dalok lengedeznek énbennem is, mert a helyzet ha nem is rózsás, viszont teljesen kilátástalan.

Mert gondolj csak bele drágaságom, a mostani etap végén azok lesznek tizennyolc évesek, akiknek Orbán már hat éves korában kezdte mosni és centrifugálni az agyát. Nincs menedék. Aki még észlelkedni képes, már nincs itt, vagy most menekül, el vagyunk veszve, azt hiszem.

Visszakanyarodva viszont a lökött Sheldonhoz, aki szerint a németek mindig vigaszt nyújtanak, be kell látnunk, hogy igaza van. Gondoljunk csak Schopenhauer agymenésének első mondatára, miszerint: „Die Welt ist meine Vorstellung” – azaz, a világ az én képzetem: s mindjárt jobb is kicsit, persze csak, ha nagyon akarjuk.

Mert azt mondja ezzel, hogy az a szarhalom, aminek momentán a közepében ücsörgünk, voltaképp nem létezik, csak gondoljuk, mélázunk felőle. S hogy a lökött németnek mégsem biztos, hogy igaza van, gondoljunk bele, biztos, hogy nincs a világon nyolcmillió ember egy helyen, aki épp ugyanazt delirálja, pedig ez csak egy rossz álom. Aztán mégsem.

Tánc a hóban

Amit tegnap Lázár überminiszter a behavazott úton, a kamerák kereszttüzében összedelirált az utókor számára, abban benne volt a rezsim minden romlottsága, összes kicsinyes röhejessége és agresszivitása hóttbunkósággal elegyest. Mert ezek ilyenek.

Elkerülőt adott át gyorsan-gyorsan a hózivatarban, még hamar a választások előtt. Az sem látszott a fehér lepel alatt, hogy készen van vagy nincs, de ez nem is annyira lényeges minálunk. Csak a cirkusz, amikor az Unió pénzével lehet kurválkodni, hogy ezt azért megkapjátok még tőlem, erre költöttem a kastély maradékát, örüljetek, mert én vagyok a mindenható apátok, és adok nektek cukorkát.

De mégsem erről akarok igazán mesélni, hanem, hogy gyógyszertárban voltam, mert tele volt a tököm a permanens fájdalommal, ami ellep a fülem csücskétől a lábam bütykéig, hogy onnan hozok valami enyhületes kemikáliát.

A műintézményben előttem nyüszögött egy szerencsétlen nő, és föltette a félénk kérdést a patikáriusnak, hogy van-e valami szer, ami gyorsan és olcsón elmúlasztja a megfázását. Ajánlgatott neki a néni ilyet is, olyat is végtelen türelemmel, de az összes meghaladta a pénztárcája lehetőségeit.

Kisomfordált hát taknyosan, bele a márciusi télbe. Ott, Hódmezővásárhely határában talán épp ebben a pillanatban indult el a mennyek felé ez a Lázár az útjával, miközben tucatnyian filmezték a jól táplált orrát, hogy hírét vigyék a bamba nép számára a NER dicsőségeit.

És talán éppen akkor, abban a pillanatban fagyott meg az idei közel kétszázból egy honfitársunk, aki ezen a télen nem bírta tovább Orbán kegyetlen uralmát a havi negyvenhétezrével, ott maradva az út szélén és annyit is érve, hogy kerek legyen a történet. Az ő Istenük pedig bambán bámul, és nem érti, mi történik itt.

Ilyen gyógyszerre már nem futja és halálra fagyó népek azonban nem érik el a nagyságos média ingerküszöbét, maximum statisztika formájában. Mert tiltják nekik, vagy, mert nincsen érzékük a valódi élethez, amely a mai kurvaországban másról sem szól, mint perverz és töketlen pártokról, akiknek a nyomora megüli az egész szarhalmot, és ezek miatt nem nyílik már az ibolya sem.

A kamerás emberek mindegyike boldog volt ott, a behavazott, ropogós úton, mert vihette a főnökének a szenzációt, hogy ez a Lázár a helyi földesúr minden dölyfével megfenyegette Márki-Zayt, hogy „a legtöbb, amit a város elérhet, ha háborúzni akar a kormánnyal, hogy elveszít egy régi barátot, egy régi szövetségest, és hiba volna a polgármesternek beszállnia az országos politikába, mert a városnak fejlődésre volna szüksége”.

Lázár kőbunkó, ez nem újdonság, ezt már az óvodás is tudja. Ám nem kéne hozzá alacsonyodnia legalább azoknak az újságíróknak, akiknek nem erre van napiparancsuk a pártközpontból. De az összes rohant haza a rovatvezetőjéhez meg a főszerkesztőjéhez a breaking news-szal, ami hozza a kattintást, hogy Lázár megfenyegette ezt a Márki-Zayt.

Lófaszt mama, hogy finom legyek. Nem a friss és ropogós polgármestert fenyegette meg, hanem a népeket, akik megválasztották őt, illetve az egész várost a benne élő gyógyszer nélküli taknyosokkal és a megfagyni készülődő polgártársakkal.

Ahogyan a főnöke meg mindenkit, aki rajta kívül áll, és akkor a zsurnaliszták ott táncolnak a hóban Lázár mellett, hogy mit mondott, mit mondott? Mintha köcsög celeb lenne. Ki nem szarja le magunk közt szólván. És ugyane napon az volt a másik szenzáció, hogy egy másik slapaj öt percig loholt a Kósa után, az meg menekült.

Az ellenzékinek mondott média pedig hátradőlt, hogy ez is megvolt, ez is megkapta a magáét, holott arról sem kellene tudni, hogy egy ilyen félkegyelmű figura egyáltalán a világon van. Lehet húzni a strigulát a napi forradalmi cselekedetről. Most mit mondjak?