Kategória: orbán viktor

Jó svádájú koton

Hogy kamaszok kotont és piát lopnak, az nem egy vaszisztdasz, mondhatni, a legjobb családban is előfordul. Ettől még nem lesz anyagyilkos a fiatal, föl sem kell őt kötni csípőből, ugyanakkor cukorka sem jár neki jutalmul, hanem rá kell ébreszteni arra, hogy ilyet nem csinálunk. S nem azért elsősorban, mert, ha lebukunk, baj lesz, hanem, mert ellenkezik az isteni és emberi törvényekkel, amelyek arra vannak, hogy ne kőbaltával a kézben éljük le az életünket. Ez is a millió éves evolúció része, mert a hüvelykujjunk sem azért fordult szembe az összes többivel, hogy a kotont zsebre tudjuk tenni, ha nem látnak, hanem, hogy ceruzát tudjunk fogni vele, amivel verset írunk.

Senki nem születik szentnek, azzá válni kitartó munka eredménye. Akit farkasok nevelnek, abból farkas lesz, aki meg korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Egyébként a debreceni honvédiskola növendékei loptak kotont és piát, annak az iskolának a tanulói, ahol Németh Szilárd szavaival élve „jó svádájú, ép lelkű, hazaszerető katonákat” nevelnek, akikre óhatatlan szüksége van a nemzetnek. Ezt az ökörséget akkor mondta mindnyájunk kedves Sziszije, amikor nem is oly rég ugyane iskola tanulói análisan vegzálták egyik társukat, ami viszont egy másik hérosz – Kósa Laja – szerint nem is szexuális zaklatás. Valószínűleg hímzőszakkör, mi más is lehetne.

Ebben az egészben az a legszebb, hogy akkor is és most is Orbán médiája azt sivalkodja – gondolom a megadott iránynak megfelelően –, hogy „óriási szükség és igény van a honvédelmi nevelésre a fiatalok körében”, Debrecenben pedig, ahol a fenti két incidens történt, a „jövő katonáit szeretnék nevelni”. Szép, új világ. Nem ez a két ügy – mert, mint mondtam, az ilyesmi a legjobb családban is előfordul –, hanem a hozzá való viszonyulás, ami mutatja a hatalom és kies hazánk szellemi és erkölcsi nyomorát. Az anális zaklatás ügyét ugyanis tíz évre titkosították, a kotont lopókat kicsapták, és az egészet igyekeznek villámgyorsan elfelejteni.

Holott épp ezek mutatják, nem a megtévedt kölkekkel, hanem a rendszerrel van baj, nem „jó svádájú, ép lelkű, hazaszerető katonákat” kellene nevelni, hanem elsősorban embereket. S ami a legelborzasztóbb az egészben, most és ebben az esetben katonai iskoláról beszélünk, mégis az egész magyar oktatási rendszer áll előttünk a mindennapos testneveléssel, az iskolai lőkiképzéssel, az óvodai hazaszeretetre neveléssel, mintha az egész ország egy elcseszett kadétiskola volna. A debreceni példa azt is mutatja egyébként, milyen beteges idea az, ami honfitársainkban bimbózik, hogy a katonaság kell a mai elsatnyult fiataloknak, akkor majd rend lesz.

Hát, nem egészen. Abban az oktatási rendszerben, amely deklaráltan úgymond hazaszeretetre, hazafiságra, másképp szólva soviniszta nacionalizmusra nevel, kotont fognak lopni a gyerekek. Másfajtában is, de míg abban módjuk nyílik arra, hogy emberséges noszogatással rádöbbenjenek, ez nem komilfó, a katonai nevelés azt tételezi, és így is történik – mint Debrecen is mutatja –, egyből kivágják őket, ott marad tehát a frusztrált, sértett, szügyig hazaszerető emberünk, aki majd megtalálja kisiklott életének okát a migráncsban, a románban és a melegben, mert gondolkozni nem tanították meg, és gépnek is rossz lett, selejtes.

A hazáját nem azért szereti az ember, mert beleverik, hanem, mert az indokot és okot szolgáltat rá, verseiben, lankáiban, folyóiban, a benne élő emberekben megleli a szeretni valót. Ez spontán, nem tudatos és nem irányítható folyamat, Radnóti jobban szerette a hazáját, mint az, aki a hazaszeretet nevében őt tarkón lőtte. Ma is, az álmodozó göthes inkább ragaszkodik hozzá, mint a bokacsattogtató kadét, az egyik érzés, a másik színház, de ezt a Fidesz nem érti, mert nem is értheti. Szigorú tartozik-követel rendszer ez, mindennek ára van: én szeretem a hazát jó pénzért, és az anyámat is eladom ugyanennyiért. Hogy a debreceni kadétok kotont loptak, ezért baj.

Nem azért, mert zsebre rakták, hanem, mert esélyük sincs belátni tettük helytelen voltát, mert utcára rakják őket a látszat nevében és miatt, ez tehát nem az ő kudarcuk, hanem a rendszeré. Ez is úgy működik, mint a papi pedofília, amit eltussolunk, a körmenetek csillognak, és az egésznek szaga van. Annyira rohadt csak a kadétiskola is, mint az őt létrehozó és fenntartó rezsim, hazugságra épül egyik is, másik is. Orbán nem szereti a pocakos tábornokokat egyébként, a katona legyen fess, amikor tapsol az évértékelőn. Hogy mindeközben szaros a gatyája és szaglik, az se baj, csak fájjon neki Trianon. Ez az ország megérett a pusztulásra, és a sorsa be is fog teljesedni.

Operatív törzs

Most képzeljük el, midőn Orbán Viktor gumicsizmában koronavírust hajkurász. Nem olyan merész idea ez, mint elsőre tűnik, drága miniszterügynök elvtárs ugyanis közkeletűleg az első sorokban harcol a nemzetre törő veszedelemmel, legyen az ár, hó, migráncs vagy vírus. Zömök, ganajfoltos alakja mindig föltűnik a vérzivatarban, harc nélküle nincsen is. Most is összeült az operatív törzs megvitatni a vírus elleni hadakozást, ebben ilyen fasiszta beütésű kommunista elvtársak érzik fontosnak magukat. Az operatív törzsben kell egyenruhás, hogy rend legyen, titkárnő, hogy álljon az asztalon ropi, kóla, buborékos meg mentes víz, és már lehet ülésezni is.

A vírus meglát egy ilyen operatív törzset, és visítva bújik vissza az anyjába, Rákosi óta az operatív törzs mindenre megoldás. Annak idején is, amikor márciusban belepte az országot a hó, csak összeültek ezek, és arra jutottak, a Sanya küld egy sms-t, hogy vonuljanak egyik autóból a másikba, és a haza fényre derül. Így is lett. Másnap aztán, amikor már sütött a nap, megkezdte a küzdelmet Orbán Viktor maga, és ezt elevenítsük is fel, hogy ezúttal újfent eltölthessen bennünket a nyugalom, félni nincs mitől, mert maga az atyuska óvja a nyüves életünk, s így:

…1:04: Orbán Viktor felveszi a bakancsát a jobb lábára is.
1:09: “Na, hogy állsz, Sándor?” (Sándor nincs sehol)
1:30: És még egyszer: “Na!”
1:51: Egy tűzoltó félreállítja Orbán autóját az autópályán, hogy ne akadályozza a mentési munkálatokat.
1:58: Orbán lehúzza az ablakot, hogy felismerjék, de senki nem foglalkozik vele, mert éppen egy autót tolnak le az útról.
2:35: Orbán Viktor és Pintér Sándor kiszáll az autóból, Pintér jó munkát kíván a tűzoltóknak, aztán megpróbálnak beszélgetni velük.
3:44: Orbán Viktor kezet nyújt a tűzoltónak, de nem néz rá.
3:55: Bár már elköszöntek, csak tovább beszélgetnek.
4:33: Orbán már nagyon menne tovább, de Pintér elkezd telefonálni. Orbán Viktor elküldi a tűzoltókat, hogy menjenek, de Pintér még mindig telefonál, és nagyon hideg van.
6:13: Pintér Sándor rendőrökkel beszélget, aztán mutogat, és elmondja a rendőröknek azt, amit valószínűleg úgyis tudnak.
6:45: Orbán Viktor havat lapátoló tűzoltókkal kezez. A szembejövő sávban egy kamionos vagy örül vagy megijed, de nagyon hangosan dudálni kezd.
7:03: Orbán Viktor egy szembejövő rendőrautó sofőrjétől érdeklődik, hogy “erő, egészség, hogy állunk arra?”. A rendőr még be sem fejezi a mondatot, Orbán azt mondja, jó munkát és továbbhajt…

Máskor, és még régebben, amikor Bakondi nem migráncsokban utazott, az árvíztől is megóvták a nemzetet, és nem azért idézem ide a szellemüket, mert jó röhögni rajtuk, épp ellenkezőleg, hogy lássuk, kiknek a kezében van a nyomorult éltünk. Amikor a víz jött, akkor pedig ez történt:

…1:53: Öblözet – mondja Orbán Viktor
2:39: “Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
2:59: – Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi…

Most képzeljük el, midőn az operatív törzs egyenruhában és ropival a kézben tanakodik a vírusról, hogy mennyi az még, ami jönni fog, megállapítják, hogy erre még nem még egyszer, hanem még, közben pedig mind megdöglünk. Kásler volna itt a fő egészségügyér állítólag, ő azonban vírusokkal nem foglalkozik, hanem inkább afölött örvendezik, hogy szeptembertől már az új tantervek szerint tanítanak az iskolákban, amire erős felhatalmazást kaptak, mert csak a fél ország küldte őket az anyjukba a NAT-jukkal együtt. Ám az ez ügyben illetékes operatív törzs döntött a kérdésről, lesz új NAT, ha nem tetszik, át lehet ülni másik autóba.

Mindeközben, amíg ezek fölött örvendeztem, az origo nevű izé megállapította, hogy Gyöngyöspata és a börtön-kártérítések összefüggnek, ezt a Soros találta ki: „A két ügy – elsőre bármennyire is távolinak tűnnek egymástól – háttere és célkitűzései azonosak: minél több pénz megszerzése a magyar költségvetésből, ezáltal erőteljes politikai és pénzügyi nyomás gyakorlása a magyar kormányra, egyben a börtönviszonyok és a romák magyarországi helyzetén keresztül az ország destabilizálása.” – Én magam ehhez nem fűznék semmit, viszont kíváncsian várom, mikor derül ki, hogy a vírust is Soros irányítja.

De majd az operatív törzs rendet rak. Erről az erős felhatalmazásról meg, amit kaptak a NAT bevezetésére, Dzsingisz kán jut az eszembe. Mégpedig, hogy van egy mongol törzs, amelyik ma is őrzi a Burkhan Khaldunt, a szent hegyet, mégpedig a nagy kán utasítása miatt és arra hivatkozva. Ott ücsörögnek nyolcszáz éve, és a kánra hivatkozva őrzik a hegyet, ami tiszteletre méltó, félelmetes és röhejes egyben, de, ha belegondolunk, a NAT és a NER erőteljes rekatolizációjába, nekünk is eszünkbe juthat Szent István – mint ahogyan hivatkoznak is rá –, aki tűzzel és vassal térítette a nemzetet. Fülünkbe forró ólmot fognak önteni.

Itt tartunk. Kásler a NAT-nak örvendezik a koszos körmeivel, az operatív törzs pedig szuszogva dolgozik a vírus megfékezésén, aki köszöni szépen, jól elvan, és bekopog ide is, oda is, miközben fogy a ropi. Bakondi migráncsozik, Soros Gyöngyöspatával akarja anyagi romlásba dönteni a rezsimet, és ehhez ezeknek erős felhatalmazásuk van, amit az eljövendő nemzeti konzultáció újólag igazolni is fog. Irigylem a mongolokat, hogy nekik csak az a gondjuk, hitetlenek lába ne tapodja a szent hegyet. Ám ők sem maguktól hülyék, kazah ágon van bennük kipcsak vér, így Dzsingisz kán magyar volt, ebből fakadólag pedig a tatárjárás történelmünk fényes napja. Ez lesz a vége az egésznek, csak előbb csöndben fölfordulunk.

Parlamenti áhitat

Habár szokás és hagyomány, miniszterügynök elvtárs nem jelent meg a tavaszi ülésszak első napján a parlamentben. Ott vannak ellenzékiek ugyanis, akik nem feltétlenül klakőrök, mint egy nappal korábban mind az összes bábu a világraszóló évértékelőn, ahol miniszterügynök elvtárs lebeghetett, akár a pillangó. Hadházy képviselő így kissé módosított formában adhatta elő a pörformanszát, nem volt kinek lelógatni a tábláit, de lógatta azért, és Kövér elvtárs ki is tiltotta őt a munkahelyéről. Ez annyira komoly és méltósággal teli hely ugyanis, hogy ott bohóckodni istenkáromlás, felségsértés és hazaárulás egyben.

Ez a Hadházy örüljön tehát, hogy Kövér elvtárs ki nem heréli a bugylibicskájával, föl nem négyelteti, húzza karóba egyszerre és egy időben. Hogy ez nem történt meg, azért lehet, mert biztosan benne volt még a szentlélek, aki azon az úgynevezett parlamenti áhítaton költözött a testébe, amit előtte tartottak a szomszédos református templomban. Mint megtudtuk, de eddig nem kötötték az orrunkra, ez bevett szokás, hogy a parlamenti ülésszak elején ott áhítoznak. Nagyon helyes, a seregeket is meg szokták áldani a csata előtt, és a halálra ítélteket is felkeresi a pap, hogy vigaszt nyújtson a számukra.

Csak azt nem tudjuk, a katolikusok hová ültek a református akolban, vagy áttértek, nem tudhatni. Még az is lehet. Ismerjük a cuius regio, eius religio – azaz, akié a föld, azé a vallás – elvét, mikor is a jobbágyok tartoznak a fejedelem vallását követni. Ez a frakció nyomora, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogyan akar, az viszont érdekesebb, hogy miniszterügynök elvtárs ezen az áhítaton még ott gubbasztott, a munkahelyére viszont nem ment be. Egyébként, hogy ezt a templomi bohóckodást miért nevezik parlamentinek, az is rejtély, de egészen biztos, hogy néhány év múlva páran majd nagyon szégyellik, hogy részt vettek benne.

De térjünk vissza erre az Orbánra, aki előtte nap még buszoktól eltorlaszoltan páváskodott és beszélte a hülyeségeit, hogy pillangó akar lenni meg méhecske, mindezt azonban gondosan válogatott hülyék előtt, akik attól is elájulnak, ha megérzik az Orbánból áradó disznószagot. Köztük is lesznek olyanok, akik parancsra tették, de momentán nem ez a lényeg. Hanem az a feltevés, hogy rossz nyelvek szerint azért nem ment volna be a parlamentbe, mert a pillangós álmodozásai után a pártja, aki isten mellett mögötte van, kapott egy hatalmas maflást Dunaújvárosban. Az a valóság, az áhítat meg az évértékelő az édes álom. Ha valaki az utóbbiakat választja, szaralak és nem miniszterelnök.

Azzal takarózott ez a drága, hogy azért nem jelent meg, mert ”a kormány most a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatást ítélte a legfontosabbnak, és a legsürgősebbnek”. Ha viszont erről nincs mondanivalója, az is csak az előbbi állítást igazolja. Ennél tényleg valószínűbb azonban, hogy nem volt kedve függöny mögé bújva nézni, ahogyan szidják őt, vagy kérdésekre válaszolva kinyögni, hogy boldog karácsonyt, mert az még messze van. Orbán Viktor a beszéddel és a másnappal végleg kiiratkozott a valóságból, egyben azt is demonstrálva ezzel, egyáltalán nem érdekli, mi történik az országban, mert a beteges fantáziájának rabja csupán.

Ez pedig azért különösen veszélyes, mert, ha de irue ugyan nem, ám de facto királyságban élünk rendeleti kormányzással. Ugyanis az ország minden java fölött a sajátjaként rendelkezik a despota, a frakciója pedig még a saját kivégzését is megszavazná, így tehát – még Polttal a háta mögött ráadásnak – korlátok és fékek nélkül csinál azt, amit csak akar. De ez sem új, ezt is ezerszer megírtam, csak azt nem értem, a sok diplomás kommunista miért nem úsztatja fel a Dunán az Aurórát a karmeliták ellen egy jelző lövés erejéig. Nos, tehát, így kezdődött el a tavaszi ülésszak, amikor még két év van hátra 2022-ig, de azt sem kell feltétlenül kivárni.

Beszédváró

Olyan volt az utca tegnap, mint nyugdíjfizetési napokon szokott. Olyankor másképp süt a nap, mást fütyölnek a madarak, az ember szíve pedig kivirul és díszbe öltözik, a nyugdíjas polgártársak pedig lesik az utca végit, ahol fel kell tűnnie a postásnak, vállán a táska, benne a pénz. Tizenegy előtt még soha nem jött a pénzes ember, de a rá várók már nyolckor rezegnek, nézegetnek az ablakon, mások kiállnak az utcára, hogy jön-e már, de hogyan is jönne a reggeli idején. Állnak, könyökölnek egymással szemben az emberek a szétrohadt utcában, látja már, hol lehet, vajon merre járhat, ilyeneket kérdeznek a másiktól az ünnepi otthonkájukban.

Tíz óra körül a türelmetlenebbek elsétálnak a sarokig, mint valami felderítő csapat, érezhetően nő az izgalom, jobban kihajolnak az ablakon az otthon rekedtek, a többi meg hozza a hírt, hogy még sehol, de a piac mögött már valaki látta. Azt beszélik, mintha már közeledne. Minden újabb biciklista, aki föltűnik a flaszteron, mindegyik az új remény, csóválják a farkukat, mint a gazdáját reménylő kutya, és a csalódásuk is akkora legalább, amikor más alak bontakozik ki a szürkeségből. Aztán tizenegy után megjön persze, és örömmel meg szokás szerin nyugtázza, hogy a pápát nem várják olyan buzgalommal, mint őt itt, és érkeztével elszabadul az orgazmus, amikor oszt.

Ez végtelenül megalázó színdarab havonta, de a játszók nem fogják föl. Igazából bele sem gondolnak, mert amikor az ember teljes szívével benne van a szerepben, nem látja magát kívülről, ezért néz ki olyan hülyén az ország, ahogy. Mindegy, csak azt akartam lefösteni, milyen várakozással díszített, kiszolgáltatott ünnep a nyugdíj hordásának napja az utcában, és tegnap ugyanez volt, csak nem a postást várták, hanem a beszédet. A postás utáni hajszák élharcosa az én malacszemű Józsi szomszédom, ő szokott az utca végibe futkorászni, hogy jön-e már, hozza a tapasztalatokat a könyöklőknek, Józsi szomszéd ezen a napon fontos ember.

Ilyenkor kivirul, ünnep van a szívében, friss zoknit vesz és borotválkozik. Tegnap is, bár nem volt nyugdíjhordás, ebben a jelmezben volt, már reggel hétkor rezgett, hogy ő várja a beszédet. Csak úgy csillogott a malacszeme neki, s hogy a szívét nagyon meg ne terhelje a várakozás és az izgalom, fröccsökkel nyugtatta magát, illetve amit ért, apró italokkal meg hosszúakkal, a giga nem válogat ugyanis. Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra, ez a filozófia, viszont tudni kell, hogy Józsi szomszéd hamar elveszíti az önkontrollt, ami abból áll, nem ismeri a másik magánéletét, öt percenként kopogtat, hogy elmesélje, mi történik benne épp.

Ez egy ideig mókás, aztán idegesítő, elviselhetetlenné akkor válik, amikor már nem lehet érteni, vagy csak nehezen, mit is akar közölni. Tegnap olyan reggel tíz tájban következett be ez az ideális állapot, és sajnálatosan, amit kizárólagosan tudatni akart a rajta kívül álló világgal, az a beszéd várása volt azzal az érdeklődő noszogatással, hogy én nézem-e. Ha nem, magamra vessek, derült ki egyre nehezebben. Józsi szomszéd úgy részegedik le, hogy egészen sajátos módon nem bír a szavakkal és lelkének tartalmaival, érezni, hogy ott gomolyog benne valami, ami nem talál utat. Félszavak, szógyökök és különálló ragok röpködnek a környezetében.

Dél körül már teljesen rózsaszínű volt a világ, ekkor derült ki, hogy van otthon egy kis kisüsti, és az meg lesz kóstolva, csak egy pöttyet. Ebből aztán az lett, hogy egy óra múlva a taknya-nyála összefolyt az én drágámnak, és ebből a masszából egy szó volt csak kivehető, mégpedig az, hogy Viktor. Nyöszörögve, búgva, ahogyan a halálra ítélt emlegeti Isten nevét. Így jött el a három óra, amikor békén maradtam végre, és az utca is úgy elcsöndesült, mint mikor a postás már messze jár a nevezetes napon, és már nincs mire várni, voltaképp élni sincs miért. Reggel ötkor kopogott megint a malacszem, hogy egész éjjel nézte ismétlésben a beszédet. Hogy mit mondott, nem tudja, de szép volt, csak még várni kell, mert nincs nyitva a kocsma. Így lett hétfő megint.

Ez hülye

Ez hülye. – Bukott ki a ferencvárosi polgármesterből, amikor az egyik fideszes képviselője ott nyüzsgött neki, akadékoskodott, ahogy ezek ellenzékben szoktak, míg hatalmon rendszerint pofán verik a másik felet. Ez a mondat, hogy „Ez hülye”, nem sértő, ez ténymegállapítás, mintha azt mondanánk, az ég kék, a fű zöld, ilyenek. Illetve van benne némi rácsodálkozás, kerekre nyílt szemek, és egyfajta elnézés is, megbocsátó gyöngédség, lemondó legyintés. Nincs benne se kurvaannya, se buzi, se más jelző, csak a szikár tény. Sok mindent gondolunk így embertársainkról, egészen elképesztő dolgokat, amelyek rendszerint rejtve maradnak.

Csakhogy itt bekapcsolva volt a mikrofon, így a fideszes képviselő megtudhatta magáról, hogy hülye, holott egészen eddig helikopternek képzelte azt a szarhalmot, ami valójában volna. Az ilyesmi nem komilfó, meg fájni is tud, az ember lelkébe hatol a gondolat, hogy tényleg hülye vagyok? Ezek a mikrofonok ellenségek bírnak lenni, régebben a szolnoki polgármester nevezte választópolgárait – akiknek amúgy krumplit osztogat – vén kurváknak, ott is ezek a kóbor áramok hangosítottak ki rejteni kívánt tartalmakat. A vén kurvák nem rombolták le a városházát, hanem továbbra is a Fideszre szavaztak. Ki érti ezt? A szó amúgy el szokott szállni, ha csak nem akarjuk, hogy ott maradjon.

Most nagyon akarták, óhajtották, szinte örömmel vették, hogy na, végre lehülyézett minket, és ezzel a lendülettel küldenék máglyára a polgármestert. Hogy itt a bizonyság, ez terrorista, diktátor, kommunista, sorosista, egyszóval itt a világvége, elevenen falja fel az ártatlan fideszest, akinek a szíve a népért dobog. Pedig csak hülye. Erre nem lehet ráhúzni, hogy irtja a keresztényeket, mint Niedermüller, ezzel nem lehet a pápához futkorászni, ezzel maximum a főnénihez lehet a kakukkfészekben, az óvónénihez a homokozó partjain. Önélzetesek a kis latlok ellenzékben, olyan kényesek a szavakra, mint valami elsőáldozó kislány, harmatos a lelkük meg rózsaszín.

Ez azért van, mert, mint megfigyelhető, amikor képviselők lesznek, akkor elemelkednek az anyaföldtől. Egyből körbelengi őket a méltóság, komolyság és tisztelet, a seggükből elkezdenek böjti szelek fújdogálni, szarniuk sem kell többet, és, ha kérdik őket valamiről, meg szokták jegyezni, hogy tudják-e kik ők, mint Svejknek rend szerint Dub hadnagy. Vagy nekem is annak idején a kocsmában az MSZMP helyi lapjának főszerkesztője, aki tök részegen kérdezgette, tudom-e ki ő, és fenyegetett, hogy sokat tud ártani nekem, pedig egy büdös szót sem szóltam hozzá. Képzelem, mi lett volna, ha lehülyézem, de a talponállóban szerencsére nem volt mikrofon.

Ezzel csak arra utaltam, hogy ezek ugyanazok. Valami veleszületett érzelmi intelligencia és bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember ne részegüljön meg a hatalom szelétől. Rögtön a rendszer változása után elképedve figyeltem, ahogyan Antall államtitkára, Raffai történész a bokáját csattogtatja bemutatkozáskor, mint valami zupás őrmester, és az ő szemében is megjelent a tébolynak az a lángja, ami most szinte az összesében lobog. Egyesével végig menve az egész bagázson, és alaposan belegondolva, ugyanúgy volna megállapítható mindahányról a ferencvárosi igazság: ez hülye, és rögtön választ is kapnánk arra a dilemmára, miért rohad szét az ország.

Mint kitetszik, nem sokra tartom a politikusnak nevezett állatfajtát, sőt, kifejezetten károsnak, és az én mikrofonom állandóan be van kapcsolva. A kedves vezető is ma fog mekegni valami évértékelőt, és az egész ország azon fog rugózni, mit mondott és hogyan mondta. Holott ugyanúgy egy egyszerű ténymegállapító mondattal, miszerint ez hülye, nyugtázni lehetne az egész organizmust, amivel csak arra irányítanám rá a figyelmet, ha leemelnénk őt a magas polcáról, s úgy néznénk rá a trottyos gatyájára, a véreres szemeire, a csüngő hasára és beteges gondolataira, és azt látnánk benne, ami: ez hülye, egy lépéssel közelebb kerülnénk a képlet megoldásához. Csak mondom.

Kockahas és bombaszakértő bombázó, avagy nőnap Neriában

Imázsfilmet készíttet a Miniszterelnöki Kabinetiroda nőnapra, amihez hirdetésben keres szereplőket. A nőnap közkeletűleg kommunista ünnep, az iroda buzgalma innen érthető tehát, viszont más tartalmakat is rá lehet húzni ma már, vak komondort és CSOK-ot tetszés szerint, illetőleg a kismaci kacskaringós farkát úgyszintén. Az iroda buzgalma, amellyel statisztákat keres bizonytalan tartalmakhoz, voltaképp fölösleges. Elég volna egy összeállítást közzé tenni a módról, amellyel Orbán Viktor Mihály kezet csókol, ahogyan tőből tépi ki a delikvens mancsát, vagy rábukik a kézre, mint gyöngytyúk a takonyra.

Ebben benne lenne minden. Vak komondor, CSOK és Isztambuli Egyezmény, a maga szép lehet, de okos nem felkiáltás, és a nőügyekkel nem foglalkozom úgyszintén. De ha én rendezném a műalkotást, leginkább az lenne benne, midőn éltes nők csókolnak kezet magának a kedves vezetőnek. Ez is sok mindent megmutatna feudális viszonyainkról, nem kellene drága pénzen fölösleges tartalmakat előállítani, giccset vagy szocreál etűdöt, mert e kettő bizonytalan elegye lesz, amit majd láthatunk végeredményként. Ebben teljesen biztos vagyok, és a casting listájából fakad gyönge ágként fatörzsből.

Ugyanis a következő foglalkozású nőnemű egyedeket keresnek a filmesek: buszvezető, bombaszakértő, sebész, személyi edző, tűzoltó. Azt nem tudom, küllemben mi a különbség a sebész és a tűzoltó között, vagy miből látszik, ha valaki bombaszakértő, illetve buszvezető. A személyi edző kizárólag Schobertné lehet, efölött nem nyitok vitát. Rákosi idejében a traktorista és az esztergályos volt a nőideál, az emancipáció tehát évtizedek óta rendben van, szülni pedig még Németh Szilárd sem tud, mert fehér, heteró, keresztény macsó istenkirály ő is, nem ilyen LMBTQ-s.

Pedig szülésről és folyományairól lesz szó biztosan a kis etűdben, mert keresnek mindenórás terhes nőt és fiatal párt, csak rövidlátó, nyugdíjas öregasszonyt nem keresnek, mert a bimbózó diktatúrák nem szeretik az élősködőket. A nőnap, így a nő dicsőítése a kabinet tálalásában szülőképes korig tart, amiből kitetszik a rezsim haszonelvűsége, aki nem szül, nem bombaszakért vagy buszvezet, föl is fordulhat. Ezt csak azon nőnemű honfitársaim figyelmeztetésére közöltem, akik esernyővel szoktak kardozni, ha bántják a vezért. Hogy ő nem viaskodik érettük egyáltalán, ezt jó tudni akár nekik is.

Viszont férfi statiszta is kell, ezt is keres a kabinet. Náluk, az esetükben semmiféle különös kívánalom nincs, nem kell párttitkárnak lenniük vagy portásnak, az egyetlen kitétel, hogy kidolgozott felsőtesttel rendelkezzen a manus. Lába már nem is kell legyen. Csak a bicepsz meg a kockahas. Ebben vannak veszélyek. A kedvencem az a mosószer reklám, amelyben egy ilyen kockahasú a fehér ingét lóbálja és vasalgatja meztelen felsőtesttel, hogy a lányok biztosan állva pisáljanak érette. Viszont, hogy hülye a pasi, abból látszik, színes ruháknak való mosószerrel mossa a hófehér ingét. Tehát nem minden a muszkli.

Szóval macsó istenkirály császárokat keresnek, akik majd a nőket szeretik a filmjükben. De akkor mi lesz a göthesekkel, totyakosokkal, tyúkmellűekkel, hogy a szemüveges kockákról ne is beszéljünk. Nincs helyük az élők közt? Szoktak ilyen pontatlanságok előfordulni a történelemben. Hitler vagy Goebbels se volt az a kiköpött árja, az utóbbi ráadásul dongalábú is volt, az elveiket meg ismerjük. Orbán se egy Adonisz, Németh Szilárd sem az az atléta alkat, és Matolcsy sem egy kiköpött szépfiú, meg pláne nem futóvadlövő sasszem. De küllemeken nem élcelődünk.

Tartalmakon inkább. Tehát akkor foglalkozunk nőügyekkel vagy nem foglalkozunk, lehetnek-e okosak az asszonyok vagy csak szépek, hányszor illő meggyakni őket hetente, ha nem szülnek eleget, szemétbe dobjuk-e őket, ha már nem kívánatosak, és mit fog csinálni a kisfilmben a kockahasú a bombázó bombaszakértővel. Mindmegannyi izgalmas kérdés. Ahogyan az is, hogy Orbán leszalad-e megint a menza konyhájára, vagy az MSZP elárasztja-e a világot újra vörös szegfűvel ezen a jeles napon. Tényleg, van még MSZP? Vagy egyáltalán mi a rosseb van? Ez itt a kérdés, tubi oder nem tubi, ugye.

Matiné a határon

Orbán Viktor újabb előadást rittyentett az egybites szavazóinak a határról, díszletül szolgált ehhez a késő téli napsütés, eszközül pedig szlovák kollégája, akivel elmentek kerítésnézőbe. Ha én szlovák miniszterelnök lennék, azt mondanám magyar kollégámnak, érdekli a rossebet a katroca, mutogassa az anyukájának, de ilyen nem történt, mert a politikusok lelke és szándékai sötétek, mint a kút feneke. Ez a Pellegrini, ez a szlovák is használja majd valamire a kerítéses képeket, Orbán a Mária nénik beszaratása és szavazatának megszerzése érdekében utazgat ide rendszeresen, csak a benzinpénzt fizetteti velünk.

Most százezer migráns szeretne bejutni Európába – mondta drága, egyetlen miniszterügynökünk –, és, ha hagynánk bejutnának, de nem hagyjuk. Fasza. Hogy mért pont százezer, az nem tudható. Ez ilyen kerek szám, Mária néni ezt el tudja képzelni, mert arról álmodik, hogy egyszer ennyi lesz a nyugdíja. De nem lesz ennyi sohasem, mert a diabolikus Brüsszel nem ad pénzt kerítésre. Brüsszel szerepe kettős a matinéban, szervezi a migránsokat, hogy támadják meg hazánkat, és még pénzt sem ad szögesdrótra, amit Orbán miniszterügynök így a saját zsebpénzéből fizet. Ezért nincs egy vasa sem a párnacihában.

Kettős a hősiessége, sőt, többes. Egyrészt áll kivont karddal a lukaknál, az alagutak előtt, mint Pelikán gátőr ürgére várva, másrészt, fogához verve a garast kigazdálkodja ennek a kőccségeit, harmadrészt az egész NGO Európának vitézségből formát mutat, hogyan is kell ezt csinálni. Emberségből formát azért nem, mert ezek az NGO-sok jódógukban embernek tekintik a menekülőket, Orbán miniszterügynök meg állatnak is alig. Nincsenek egy hullámhosszon, de Orbán miniszterügynök visít, mint a vett malac, hogy neki tilos mondania, hogy ez egy szervezett akció, és azért nem fizetnek neki, mert rossz listára van felírva.

Szerintem is. A fasiszták közé. Csak még nem elég hangsúlyosan, de csak meglesz Isten segedelmével egyszer az a bizonyítvány és elbocsátó, szép üzenet. Vagy nem. Magyarország elsőként épített kerítést, ezért mi vagyunk a főbűnösök. – vélte még drága, jó miniszterügynökünk, illetve üzente az egybites Mária néninek, meg az összes többinek is. Nem kell aggódni, meglesz az a szavazóbázis két év múlva is, amit mutat a leendő legújabb konzultáció tematikája: Gyöngyöspata és börtönbiznisz, azaz, hogyan ne tartsuk be a törvényeket és a jogerős bírósági ítéleteket, aminek már a fölvetése is nonszensz, de mutatja, mit fogunk úgy nagyjából hallgatni 2022-ig. Plusz a migráncsok.

Mindmegannyi fasiszta fölvetés és megközelítés, de Mária nénit ez nem érdekli, mert föl nem foghatja, őt az foglalkoztatja, hogy a turbánosok meg ne tosszák. Erről szólt a matiné tegnap. Azaz, a tudatmódosításról, ezt kapják a nagyok, a kicsiknek ehhez táborokat szerveznek, és már az is gyalázat, hogy ezt a szókapcsolatot ki merik mondani: tudatmódosító tábor. Vélhetőleg, sőt, bizonyosan ezzel a fasiszta állam törzsfejlődésében újabb mérföldkőhöz érkeztünk, és az országnak az a része, amelyik képes még ezt felfogni, kábultan néz ki a fejéből. Nem kellene úgy tenni, mintha ezt még el lehetne viselni, és valami nagy összeborulással le lehetne győzni. Mert nem lehet.

Az ilyen matinék, amelyek tegnap a kerítésnél zajlottak, kilenc éve mindennaposak. Erről szól az összes kormányinfó, pénteki rádióinterjú, minden sajtótájékoztató és pártnyilatkozat, sőt, már a városok közgyűlései is, meg az összes mocskos sajtótermékük szintén. Nyakig ülünk a ganyéban. Az, hogy egyes honfitársaink ezt idvezülten lefetyelik, nem ment fel az alól, hogy az összes többi meg bávatagon lesi a romlást. Az ország javait már elrabolták, most tartunk ott, hogy a népek agyát, önbecsülését, álmait és a komplett életét teszik zsebre. NAT, tudatmódosító táborok, keresztény terror, amit a kerítésnél való sivalkodással igazolnak. Élénk, helyeslő ováció mellett, ezt el ne feledjük.

Zombitangó

Az ember sok mindentől félhet – rézfaszú bagoly, mumus, kisnyúl –, a magyarok ötvenkét százaléka viszont a szegénységtől retteg egy felmérés szerint. Ez nem néplélek, hanem történelem és józanság, mert például a listán ebben megelőznek minket az oroszok (hatvan százalék), és megértjük ebbéli aggodalmaikat. Neriában a szegénységtől való rettegés egy hónap alatt kilenc százalékpontot emelkedett, épp akkor, amikor a permanens örömök tolmácsolója, Rétvári et. kifejtette nekünk, hogy kies hazánkban a szegénység úgyszólván eltűnt, a középosztály már annyira izmos, mint a Terminátor, az ezen felül lévőket meg ismerjük a közbeszerzési értesítőkből.

Mindenki happy. Aki koldust lát az utcán, delirál, aki éhes, képzelődik, akit kilakoltatnak, álmodik, különben minden nagyon szép, minden nagyon jó, Rétvári et. mindennel meg van elégedve. De, hogy ki, mitől fél, az is megér egy röffentést. Bakondi et. a migráncsoktól tart nagyon, de annyira, hogy másra gondolni sem bír, migráncsokkal kel és fekszik, velük álmodik, míg azonban a nép egyszerű gyermekei egyáltalán nem rettegnek tőlük, csak attól, hogy éhen dögölnek. S ez, valljuk meg, életszerűbb is, mint Bakondi et. fixált vagy jól fizetett nyomorúsága. Mert az az ország, ahol a kedves vezetőnek sincs egy petákja sem, mint arra a vagyonbevallása is utal, miben reménykedhet?

Feltehetőleg azonban vagyontalansága ellenére Orbán Viktor Mihály nem tartozik abba az ötvenkét százaléknyi magyarba, amely a szegénységtől fél leginkább, viszont ebben az országban mégis ő retteg a legjobban. Az ő félelmei komplexek. Míg népe attól tart, hogy éhen döglik, vezetője a golyóálló kisbuszban viselt golyóálló mellényében a nyüves életéért retteg, de ez nem szimpla halálfélő aggodalom, hanem a Macbeth víziós, mitikus iszonyata, amit az ő esetében és Shakespeare költészetét odahagyva mindközönségesen paranoiának nevez az orvostudomány. Viszont kit érdekel magunk közt szólván a kedves vezető mentális nyomora, ha itt van nekünk a miénk.

A magyar ugyanis nem csak attól tart bibliai mértékekben, hogy nem lesz mit ennie, hanem az egészsége miatt is aggódik. Hetvenhat százalékunk fél attól, hogy az ugyan rohadt, de frissen festett falu rendelőkben és kórházakban nem megfelelően látják el. Magyarra lefordítva, úgy véli, hogy szar az ország egészségügye, s ekkor, emiatt derül ki az, hogy ez a hetvenhat százalék még hitetlen is. Hiszen Kásler miniszter megmondta, hogy a tízparancsolat minden nyavalyára gyógyír, a magyar viszont ennek ellenére aggódik, hogy a koszos körmei közt fog megmurdelni. Ennyit a hitről és a kereszténységről dióhéjban.

Ezt a felmérést, ha és ugyan közzé tenné a nemzeti médiaszörny, minden bizonnyal Soros által fizetett, Soros dirigálta és diktálta felmérésként mutatnák be, amely arra hivatott, hogy megbontsa nemzetünk egységét, amely erős, egészséges, boldog és bizakodva tekint a jövőbe. Csak a taknya folyik csöppet, rohad a foga és püffedt a gyomra, írni-olvasni már nem nagyon tud, viszont a talpai egymásra lépnek. Amíg ezeket leírtam, azidő alatt is romlott a forint, európai léptékkel vágtat az infláció, Matolcsy jegybankelnök pedig az előzés tudományáról álmodozik, és annyira unortodox, hogy szarrá megy tőle az ország.

Hogy nem ért ahhoz, ami a dolga volna, nem csak rá jellemző. Kásler mint EMMI vezér az egészségügyhöz, oktatáshoz és kultúrához hülye csak, különben derék ember, Orbán sem tud országot vezetni, csak egy galerit, de nem akarnék egyesével végigmenni kormányunk tagjain és a fideszfiúkon, mindegyik épp ahhoz fogalmatlan, ahová rakta a vezér. Bár mit is várhatnánk egy olyan brancstól, amelyiknek annyi volt a programja: folytatjuk, és ezzel is fölényesen nyert. Mondjuk ilyen zombikkal, akik, mint a felmérésből kiderül, attól tartanak leginkább, hogy szegényen fognak megdögleni, ez nem teljesítmény, de, ha belegondolunk, a cél éppen ez volt. Vegetatív, agytörzsi létbe lökni az országot. – És sikerült.

Szabó, Szita, Vikidál

A koszos körmű Káslernek, az EMMI-nek és nem utolsósorban a történelemhamisító Schmitt Máriának büdös Szabó István filmrendező. Életét, emberi minőségét minősíthetetlennek, erkölcstelennek és megengedhetetlennek nevezik, Oscar-díját mellékterméknek, ami semmit nem nyom a latban, ha a nagy egészet vizsgáljuk. Szita Károlynak, Kaposvár immár örökös polgármesterének Búvópatak-díja van, vele nincs baja a Fidesznek, pedig ő is besúgó volt, mint Szabó. A relativizálás nem szerencsés, az viszont, hogy a Fidesz harminc éve akadályozza az ügynökakták nyilvánosságra hozását, már baj, mert ilyenek fakadnak belőle.

A hónap végén a Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával életműdíjjal tervezi jutalmazni Szabó István filmrendező pályáját. Erre kezdett el óbégatni Schmitt, az EMMI pedig védte a renomét, hogy ehhez nekik semmi közük, mert, mint indokolták: „Emberi viselkedése, tekintettel az önként vállalt múltjára, minősíthetetlen. Alkotótársak, művészek elárulása, besúgás eredményeként elért előnyszerzés, erkölcstelen és megengedhetetlen.” – Szabó „Képesi Endre” fedőnéven 1957 és 1963 között a II/5-ös ügyosztálynak jelentett, hogy mentse magát, jelentései annyira nem ártottak senkinek, hogy, amikor kipattant a dolog, még a jelentettek is kiálltak mellette.

Voltaképp eldönthetetlen, hogy egy életmű, amely előtt szinte az egész világ főhajtással adózik, hogyan viszonyul ahhoz a bűnhöz, amit azért követett el valaki, mert élni akart és dolgozni. Szinte biztosra vehető, hogy az országnak egy Oscar-díjjal kevesebbje lenne a bűn nélkül, de az erkölcsi megítélés nem az EMMI és pláne nem Schmitt Mária dolga. Főleg úgy, hogy amikor például Kiss László úszóedzőről kiderült a szexuális erőszak, Schmitt Mária körei védték az edzőt azzal, hogy az régen volt, és az edző adott annyit az országnak, hogy el is lehetne feledni azt a kis erőszakot. Pedig ő tönkretett egy életet szó szerint, míg Szabó például Jancsóról irkált annyit, hogy a hatalom számára ártalmatlan bohóc.

Egészen ironikus Schmitt álszent ordítása és az EMMI elhatárolódás annak fényében, hogy az általuk szervezett, a rendszerváltás harmincadik évfordulóját ünneplő, a Hősök terén tartott koncertre előadni hívták azt a Vikidál Gyulát, aki szintén jelentett annak idején. Igaz, neki Nagy Feró bocsátott meg személyesen, ami többet nyom a latban, mint a Szabó mellett kiálló több száz színész, rendező és filmes ember. Olcsó lenne az én kommunistám, a te kommunistád, az én ügynököm, a te ügynököd kettősséggel előhozakodni, de adja magát a D209-es épp, azaz Medgyessy, akiből mekkora cirkusz volt annak idején, ma pedig Orbánnal cimborál, sőt, kitüntetést kap tőle.

Egyszerű volna mindkettejük jellemtelenségéről értekezni, de csak azért kerültek a mai történetbe, hogy összevessük a Szabó elleni ordítással, a konklúzió levonását pedig a nyájas olvasóra bízzuk. Szita Károly viszont azért lép színre nálam, mert ő még csak be sem vallja, hogy „Krakus” néven jelentett, súlyosbító körülményként 1980-tól, amikor nem az életéért kellett ezt tennie, egészen 1989-ig, ami után meg fideszes lett, és még tagadja is, hogy spicli volt, sőt, hazafias megfontolásból. Igaz, a kedves vezető sem emlegeti a KISZ-es múltját, Kövér sem, hogy MSZMP alkalmazott volt, egyáltalán, a zárt akták miatt mindenkiről annyi derül ki, amennyit az aktuális hatalom és hatalmi játszmák megengednek és szükségesnek tartanak.

Ezért tart itt az ország, ahol. Itt nem léteznek cezúrák, nem nézett szembe senki a fasiszta – olykor náci –, kommunista múltjával, folyik át egyikből a másikba. Ugyanaz az ember így lehet nyilas keretlegény és ávós briganti, kommunista partizán meg klerikális próféta, s innen már nem is meglepő, ha Orbán liberálisból konzervatív, ebből keresztény fasiszta lesz. Itt stabil elvei senkinek – vagy nagyon keveseknek – vannak, s akinek meg igen, az előbb utóbb okádva mászik fel az elefántcsont-tornyába. Ha van magyar DNS, aminek Orbán a fő hordozója mint tudvalévő, akkor az a jellemtelenséget örökíti nemzedékről nemzedékre, ahogyan az a fentiekből is kiderül. Ennyi a különlegesség mibennünk Európa közepén.

Heteró-e a pedofil?

No most, a fentebbi dilemma, miszerint heteró-e egy pedofil organizmus, esszenciálisnak bizonyul, ha Niedermüller polgártársra, a Fideszre és bizonyos Kaleta Gáborra egyszerre gondolunk, ha nem is egy halmaznak képzeljük őket Niedermüller polgártárs jó hírének megőrzése végett. Hogy nem akarjuk őt dehumanizálni, pedig az esnék meg vele, ha csak úgy közös nevezőre hoznánk a másik kettővel, viszont az elbeszélés szempontjából alakja szükséges, ezért odatesszük őt a lap szélére, vagy aljára inkább, mint tudományos dolgozatokban a hivatkozásokat szokás.

A Fideszt jól ismerjük, nem kell úgymond bemutatnunk, ő van a fekete ruhában és fekete kalapban, ha a westernek szimbolikáját alkalmazzuk. De ki ez a Kaleta Gábor, ugye, eszik őt vagy isszák, ezt nem tudtuk mindezideig, mígnem kiderült, hogy nagykövet volt Peruban, amiből egy dolog biztosan fakad, hogy fideszes. Róluk pedig a CÖF minapi óbégatása nyomán – amit Niedermüllerr polgártárs kiherélésének foganatosítására eszközöltek, hogy éljünk katonás és csinovnyikos társadalmunk nyelvezetével – tehát, aki fideszes, az fehér, keresztény és heteró.

Ha most a logika nyílegyenes ösvényén haladunk tovább, akkor, mivelhogy ez a Kaleta fideszes, következésképp fehér is, keresztény is meg heteró is. Viszont pedofil. És máris előttünk áll a címbéli eldöntendő kérdés teljes súlyával és terjedelmével, amit fölfejthetünk büntetőjogi, szexuál-lélektani, szociológiai, történelmi és mozgalmi aspektusokból is. Ez utóbbit abban a vonatkozásban, ha egy fideszes pedofil, akkor kinek a tökeit akarja levágni a párt, de ezt látjuk. Perszehogy a Niedermüllerét, meg az enyimét, ha így folytatom, de a Gyurcsányét mindenképp.

Mint a napokban kiderült, ez a Kaleta Gábor nagykövet korában Peruban a helyi hatóságok látókörébe került, midőn egy nemzetközi gyermekpornográfiai hálózat után nyomoztak. Le is tartóztatták, a párt pedig, mivelhogy a börtönből nehéz ellátni a nagyköveti protokollt, megfosztotta őt a magas rangtól és beosztástól. De a legendárium szerint nem hagyták őt az út szélén, mert állítólag a TEK suttyomban hazaszállította, amit viszont tagad. De ki hisz nekik, ugye, amikor az is titok minálunk, hogy a nem is kormánygépen kinek a rokonsága utazgat Las Vegasba.

Ha ez megemlítődik, akkor Demeter Márta a hazaáruló, ha Kaleta pedofil, akkor a CÖF Niedermüller megfékezésére ír levelet őszentségének, mert mindenki sorosbérenc sátánfattya, csak ők a bűntelen helikopterek. Viszont egy dél-amerikai börtön az nem babazsúr, onnan kikerülni diplomáciai közbenjárást igényel minimum, s most hiába rugózik azon a TEK, hogy neki ehhez semmi köze, Orbán Viktornak biztosan van, mert ismerjük a rendszer természetét. Kaleta Gábor tehát a jóisten meg a párt segedelmével hazaérkezett, de hír róla nincsen egyáltalán.

A pedofília a katolikus egyházon kívüli világban bűncselekmény, és ez a Kaleta ha az inkák földjén követte el, ha másutt, de Polttól büntetetlen marad, akkor az jelesül arra is bizonyíték, hogy hazánkban már nem is világi, hanem egyházi törvénykezés és ítélkezés folyik. Vagy csak szelektálnak a bűnösök között, azaz, nem mindegy ki lop, ki ront meg gyerekeket vagy ki gyilkol. Az azeri baltás hazamehetett, Gruevszki is vidáman tengeti napjait, noch dazu Orbán is él és virul. Kaleta úgyszintén. Ezzel pedig a jogi vagy jogtalansági részét – gusztus szerint – le is zártuk a bájos történetnek.

Hogy a fideszes éthosz (lásd CÖF és a kereszteket lóbáló nemzetvédők) hogyan számol el az ilyen eseményekkel, az volna még hátra. Csak úgy játszásiból, mert gondolkodást feltételezni tőlük dőreség, de azért próbáljuk meg. A karakterisztika és a species szerint három dolog különbözteti meg minden mástól a fideszest mint ismeretes, hogy fehér, keresztény és heteró. Ez a Kaleta így ránézésre europidnak néz ki, szinte árja. Keresztény is legalább annyira, mint Orbán, tehát sehogy, így marad az egyetlen elkülönítő jelleg, hogy heteró-e vagy buzi-e (vagy).

Annyit tudunk, hogy pedofil. No most, ez mint fehér keresztény férfi, irányulhat kisfiúkra vagy kislányokra, így a CÖF világában csak akkor elítélendő, ha kis krapekokat ront meg, ha copfos csörfösöket, akkor rendben van. Bármi elborzasztó is, a logika ezt mutatja nekünk, a heteró pedofil komilfó, a buzi azonban nem. Végül is, van ezek között bőséggel kurvapecér meg drogos is, ennyi már nem oszt és nem szoroz, egy a lényeg, a hatalmat ne sodorja veszélybe. Addig mindent lehet, azután viszont már semmit sem. Éljenek a mimagyarok.