Az élet értelme

Magda Goebbels 1945. május elsején, vezére után egy nappal öngyilkos lett, és elküldte a másvilágra hat gyerekét, Helgát, Hildegardot, Helmutot, Holdine-t, Hedwiget és Heidrunt, bár ők ezt biztosan nem kérték kedves édesanyjuktól. A birodalomban is számosan érezték úgy, ha a Führer halott, akkor már nekik sem érdemes tovább élni. Úgy hitték, meghalt az Isten, holott őt Nietzsche már korábban megölte.

Az ilyen történések az emberi faj lelkének ősi állapotához vezetnek vissza, amikor az egész világ tele volt ártó szellemekkel, és minden bokorból a halál leselkedett. E borzalmak elől az Istenhez vagy istenekhez lehetett menekülni, megbújni mintegy a kebelén, keblükön, és ott nyugalmat lelt a zaklatott lélek, mert nem érhette baj. Modern korokban is van ilyen, ha avíttas is egy kicsit. Szűkös tudatú alakok manapság is keresnek maguknak bálványokat, amelyek előtt le lehet borulni.

Orbánért is csörög az imalánc, reszkető fejű nyugdíjasok pedig a kezére lehelnek csókokat, meg áldást kérnek a lába nyomára. Az ilyen világlátás nem nevezhető korszerűnek, és mégis divatos, mutatva azt, hogy az emberi faj tényleg menthetetlen, és megérett a pusztulásra. A mi szerencsétlen országunk sem képez kivételt, sőt, mennyire nem, hiszen Orbán elvtárs második, nyolc éves uralma rengeteg embert kormányzott vissza a középkorba.

Nem mondhatnánk, hogy kizárólagosan a csúti rém a bűnös, mert nagyon sok embernek nem vette el az eszét, számosaknak viszont teljesen. Érjük be azzal, hogy ők genetikailag hajlamosak az alélásra, ha már hülyének nem illik nevezni őket. Valami Magda goebbelsi megzuhanásra utal például, hogy a televízió nyilvánossága előtt azt mesélte az egyik békemenetelő, hogy azonnal elköltözik az országból, ha az ellenzék győz.

Jogában áll, mégis fölmerül az emberben az egyetlen nagy és ősi filozófiai kérdés: miért? És még hozzá tehetjük a póriasabbat, hogy hová, kedveském, merre a rossebbe lehet itt menekülni a normalitás elől? Mert ott van ugye Bécs a maga romlottságával, tegnap dájcstomi meg Brüsszelből üzent, hogy oda sem érdemes. Egyáltalán, egész Európa úgy meg van romolva, mintha Menyhárt Jenőnek engedelmeskedett volna.

Szar ügy, ha az ember mellett elrohan a történelem, aztán ott marad magában az Orbán iránti végtelen szerelemmel, amit csúnya emberek el akarnak venni tőle. És a tévképzeteket fizetett őrültek is erősítik. Például Borbély Attila Zsolt politológus az Echo TV-ben azt fejtegette, hogy ”aki ezen a választáson az ellenzéki káoszra szavaz, azzal vagy nagyon komoly intellektuális problémák vannak, vagy erkölcsi gondok, és pedig az, hogy nem a nemzet sorsa számít neki.”

Egyszer majd mesélek a nemzetről is, ami ideát romantikus költők találtak ki borongásuk közben. Elmondom majd, hogy ezen lovagolni máma menyire röhejes, most azonban azt nézzük meg, ez a Borbély elvtárs mit üzen a bálványimádóknak. Azt, hogyha nem a vezérre szavazol, akkor hülye vagy és erkölcstelen. Továbbá pedig, hogyha az ellenzék győz, eluralkodik a káosz, mert megszűnik a jól bejáratott rend, és vége lesz a világnak. Egy ilyen Tohuvabohuban tényleg nem érdemes élni.

Már várom az ilyen alakoktól, hogy bukás esetére április kilencedikén reggelre szeppukut javasoljanak a nagyérdeműnek, mert azt írja elő a szamurájok etikai kódexe. Ehhez képest az emigráció maga a mennyország, ha fölösleges is. Mégis, ha most vígkedélyűen szórakozok itt az ilyen szerencsétlenek lelki nyomorán, nem azért teszem, mert gonosz vagyok. Sőt, azt remélem, hogy ők is megszabadíthatók a démonjaiktól, és meglelik életük igazi értelmét. Én a madárfüttyöt javasolom, de szabad a pálya.

Így lesz a hagyományos linzerkoszorúból szilvalekváros zabkeksz

Férjemnek említettem a minap, hogy egy új, méz felhasználásával készült kekszet szeretnék kikísérletezni. Mire ő: “Jó-jó, csak linzer legyen.” Mosolyogtam ezen, hiszen a linzer a liszt, vaj, cukor 3:2:1 arányú keverékéből készül. Tehát nélkülözi a mézet. Ezt neki is elmondtam, mire ő: “Jó-jó, de legalább töltsd meg lekvárral.” Végülis a saját elképzelésemet úgy valósítottam meg, hogy az ő kedvére is tegyek. A recept alapja a klasszikus zabkekszhez hasonlatos, önmagában is helyt állhat, ha valaki a natúr ízeket szereti. Én megvariáltam azzal, hogy megtöltöttem szilvalekvárral.

Hozzávalók

100 gramm méz
100 gramm vaj
150 gramm teljes kiőrlésű rozsliszt + a nyújtáshoz
100 gramm apró szemű zabpehely
100 gramm őrölt dió
1 csomag sütőpor
1 csipet parajdi só
1 db közepes tojás
180 gramm szilvalekvár

Elkészítés

A mézet és a vajat felolvasztottam. A mikrohullámú sütő kiolvasztós (defrost) programját indítottam el. 6 percig tartott, amíg megfelelő állagúvá vált. Mivel a vaj nem teljesen olvadt el, néhány keverő mozdulattal rásegítettem a folyamatra.

A 6 perc alatt összekevertem a száraz összetevőket: a lisztet, a zabpelyhet, a diót, a sütőport és a sót.

A tojást beleütöttem a tálba, a száraz hozzávalók mellé. Hozzáadtam a mézes vajat. Kézzel addig gyúrtam, amíg a massza elvált az edény oldalától.

A hűtőben dermedni hagytam a tésztát egy óráig. A hidegben a meleg méz kihűlt, formálhatóvá vált.

Nyújtáshoz egyszerre csak kisebb, öklömnyi darabot vettem ki a hűtőből. Lisztes, sima felületre helyeztem. 4-5 mm vastagságúra nyújtottam a tésztát.

150 Celsius fokra előmelegítettem a sütőt. Sütőpapírral befedtem két tepsit.

A kiszúró formák alját beliszteztem. Egy 6 cm-es kör kiszúróval karikákat, egy 6 cm-es és egy 3,5 cm-es kör kiszúró kombinációjával koszorúkat készítettem.

A tepsibe helyeztem a kekszeket.

A villanysütőben 150 Celcius fokon, légkeveréses üzemmódban, 8 percig sütöttem a sütit.

Megvártam, míg kihűltek. A karikákra szilvalekvárt kanalaztam. 20 db kész süti lett a fenti adagból.

Ha valaki a natúr ízeket szereti, hagyhatja töltetlenül a süteményt.

Jó étvágyat!

Csodájára jártak a lenyűgözö LEGO kiállításnak

LEGO LEGO LEGO amerre csak néztünk LEGO .
Ismét Szombathelyre érkezett a látványos lenyűgöző kiállítás.

Gyermekek és felnőttek igazi nagy kedvence.
További fotók ide kattintva láthatók.


Voltak itt a kicsi figuráktól az egészen monumentális alkotásokig. Szörnyek, repülők, kamionok, híres épületek, állatok, hajók ,űrhajók, vidámpark, és még ezernyi kis apróság amiket felfedezni is épp elég nem leírni.
A zord télies időben igazi hétvégi kikapcsolódásnak bizonyult a kiállítás.

A kiállítás ahol lehetőség volt saját építésre, és vásárlásra is. A hatalmas gyermekszőnyegen pedig órákon át tudtak játszani a szülök a gyerkőcökkel.

További fotók ide kattintva láthatók.

Jómunkásemberek

Szita Károly már megint kivillant egy pillanatra Orbán Viktor seggéből, és újólag kiderült róla, hogy spicli volt Krakus Péter néven, amikor még Kádár apánk ánuszában lakozott. Vannak ezzel így az emberek. Ha nincsen nekik gerincük, mindenféle lukba beleférnek, legyen az NER vagy épülő szocializmus, mindkettő a csordaszellem langymelegét nyújtja, mindehol egyazászló.

Tudható volt ez a ganyé Szitáról eddig is. Hiszen már évek óta várjuk, hogy, miként ígérte, bíróságon bizonyítsa igazát, a tagadást, de még nem jutott el a kapuig, mert elállták a kaposvári migráncsok az ajtót. Szóval nem az a nóvum az egészben, hogy a NER-harcos valaha mások bemószerolásából tengette magát, hanem, az, hogyan.

Lelkesen és kitartóan, hiszen, mint tartótisztje elismerően nyilatkozott róla, „bár keveset ismer mindabból, amiket végeznie kell, érdeklődéssel várja feladatait, melyeket legjobb tudása szerint kíván végrehajtani. Kijelentette, hogy örül annak, hogy segíteni tudja munkánkat”. Valamint még: „feladatát kedvvel, tőle telhető legjobb akaratával végezte”.

Nem Rákosi törte meg őt tehát a Terror Házában, ami, az elbukás után, ha nem is bocsánatos, de érthető bűn lenne, lehetett volna. Nem mindenki lehet dakota harcos ugyanis, vagy inkább hallgatag sziú törzsfőnök, mert az ember esendő eredendően. Ám hősünk akkor csatlakozott a hadhoz – 1980-ban -, amikor már mindenki a végét várta és látta.

’89-ig űzte az ipart, onnan meg már ismerjük, hogy micsoda harcos vált belőle megint. Hanem, hogy a spionkodást kedvvel, érdeklődéssel és legjobb tudása szerint végezte, ez nagyon felkeltette az én érdeklődésemet. Mert szenvtelen monotóniát mutat, amellyel szolgálatba állt, és ez nem más, mint a butaság bátorsága.

Ilyen az összes. Ha József Attila meg nem sértődne, ellopnám tőle a „nincs alku, én hadd legyek boldog” mondatot más kontextusban, mert ez jellemzi a NER harcosait: keresztülgyalogolni mindenen. Ilyen habitus azonban nemhogy egy ország vagy város vezetésére, de még egy párkapcsolatban való részvételre is alkalmatlanná teszi a díszes társaságot. Elég csak ránézni Lévai Anikóra.

Itt és most azonban nem Orbán elfuserált házassága fölött kesergünk, hanem azt állapítjuk meg, hogy miért tapló valamennyi nerhuszár. Ezek ilyen haszonelvűek, bencsikek, kerényik, bayerok, gondolat híján megkeresik az aktuális zászlót, és gyűlölik a másikat, aki nem áll alatta, most épp a liberálisokat, mert bántják a szemüket a színek. A tábori szürkéhez vannak szokva szerencsétlenek.

És Szalacsi Sanyi bácsitól is poszthumusz bocsánatot kell kérnem, mert a jómunkásember, általa meghonosított fogalmával illetem az egész retkes bagázst. Ám, míg nála ez pozitív felhangot kapott, mert segítette az ojjektum felépítését, nálam negatív töltéssel bír, mert azt mutatja, nem nagyon van mire verni a nyálukat, és még svájcisapkájuk sincsen.

Mérleget vonva tehát máma megint, azt jegyezhetjük fel a füzetünkbe, kedves gyerekek, hogy egy huszadrangú, bunkó és lelketlen banda uralkodik az országon, kiegészítve az aljasság, kapzsiság és tahóság minden gyönyörével. És pláne még egyre agresszívabbak is. Ez a Szita is már megint veri a nyálát és fenyegetőzik, de cáfolni most sem tud semmit.

Ez jutott nekünk, de hát, úgyis tudjátok. Ez a posvány, ez a trágya.

Lakásügyek

Ott ácsorgott szerencsétlenül és teljesen elveszve a városházán papa, mama, gyerekek (kettő, majszos), csupa szív, szeretet, és nem tudtak mit kezdeni magukkal egyik lábukról a másikra álltak, mígnem megszánta őket egy szőke, kontyos kisasszony, és érdeklődött, mit is óhajtanának.

– Kit keresnek? – Kérdezte ez a kontyos.

– A lakásosztályra mennénk. – Volt egészen bátor a keszeg formájú apa, a család feje.

– Harmadik emelet, tízes ajtó, Kovács kartárs. – Ennyit bökött oda a kontyos.

Beszálltak tehát a liftbe ezek négyen, a majszosak, az apjuk meg az anyjuk, és elindultak a nagy utazásra. A harmadikon kilökte őket a lift, és ott ácsorogtak a tízes ajtó előtt, amely áthatolhatatlan akadályként tornyosult előttük, toporogtak, mígnem a keszeg családfő bátorságot nem vett, hogy tegyen valamit.

– Nem kéne kopogni? – Kérdezte bánatos szemű asszonyát, a majszosak meg olyan riadtan néztek, mint a rabságban született gorillakölykök.

– Kopogjál már! – Sutyorogta sürgetőn a bánatos szemű, ezért a család feje reszketegen megkocogtatta az akadályt, hogy alig is lehetett hallani, de odabent mégis észlelték.

– Tessék. – Hallatszott odabentről, mire a keszeg családfő résnyire kinyitotta az ajtót, és négy fej jelent meg Kovács kartárs szemei előtt. Egymás alatt az összes: papa, mama, gyerekek.

– Parancsolnak? – Érdeklődött Kovács kartárs, és nem is volt szigorú, mint más végtelen hatalmú ügyintézők.

– Lakásügyben érdeklődnénk. – Jött ki egy szuszra a családfőből, hogy azonmód meg is könnyebbült tőle.

– Jöjjenek talán be. – Invitálta őket nyájasan Kovács kartárs.

Bejöttek, hunyorogtak a földöntúli fényben, a kölkek szutykosak voltak, a nagyobbak alig is bírtak állni a lábukon, de az asszonka volt inkább észnél, és úgy oldalba bökte az urát, hogy az felszisszent.

– Mondd már! – Így ösztökélte a keszeget, aki el is kezdte, és még hang is jött ki belőle csudálatosan.

– Öt éve adtunk be igénylést – kezdte a keszeg -, érdeklődnénk, hogy van-e kilátás kapni valamit?

– Ne is folytassa. – így kovács kartárs – Momentán nincsen lakásunk.

– De – bátorodott fel a keszeg – a szomszéd tízemeletes panel szinte teljesen üresen áll.

– Meglehet, meglehet. – volt engedékeny Kovács kartárs – de azokat a központ utasítása szerint visszabontjuk, hogy élhetőbb legyen. Legalábbis erről volt szó. Tudja, hat emeleteset faragunk belőle, azt hiszem.

Lekonyultak teljesen a két felnőttek, a majszosak meg csak néztek szemre és fejre, mert semmit sem értettek, mit is értettek volna. Az anya azonban rutinos volt, és elővette az ősi asszonyi trükköt, bőgni kezdett, és az ilyesmit Kovács kartárs nehezen viselte, mert jó ember volt.

– Mondok én maguknak valamit, de jöjjenek közelebb. – Ezt sutyorogta.

A gyerekeket a székekhez terelték, és odahajoltak a kettők, papa meg a mama ehhez a Kovács kartárshoz, egészen a szájához, de ez ennek nem volt elég.

– Közelebb, még a falnak is füle van. – Invitálta őket Kovács kartárs, és leharapta a papa füléből kikonyuló szőrt, aztán úgy szólalt meg, hogy a száját ki sem nyitotta.

– Nyolcadikán szavazzanak az ellenzékre. – Ez jött ki a gyomrából neki.

– Mi van? – értetlenkedett a keszeg – Mit mond? – És Kovács kartárs előadta a nagy titkot.

– Nem néznek maguk tévét, nem olvasnak újságot? – a szülők feje ingott – Hidvégi elvtárs, valami főmufti odafent, tegnap nyilatkozta le, ha Soros György jelöltjei nyernek a választásokon április 8-án, akkor megkezdik a bevándorlók betelepítését az üresen álló lakásokba. Ne legyen semmi kétségünk, hogy ha az ellenzék lehetőséghez jutna, akkor habozás nélkül megkezdenék a betelepítéseket a választásokat követően. Ezt mondta Hidvégi elvtárs.

– És? – Értetlenkedek a szülők.

– Mit nem lehet ezen fölfogni? – jött most már ki a béketűrésből Kovács kartárs – Maguk az ellenzékre szavaznak, azok nyernek, kilencedikén azt mondják, hogy afgánok, tizedikén megvan a lakás. A húsvétot már ott tölthetik.

– Tényleg? – Kérdezte bambán a családfő.

– Tényleg. – Válaszolta Kovács kartárs, és furcsán csillogott a szeme.

Aztán hálálkodtak a négyek, papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet, lesuhantak a lifttel, és a keszeg papa nagy boldogságában mindenkinek fagyit ígért.

– De hát, tél van. – Ellenkezett volna a bánatos szemű asszonyka.

– Tudom, sapka, sál. – Ezt mondta a család feje, és ezen vitatkozva nem látták, hogy Kovács kartársat már mentősök kísérik, és nem tud nekik viszlátot inteni, mert hátul gombolós fehér ing van rajta.

Fogd kézen az ördögöt!

Azért jó azt tudni, milyen sorsot szán Orbán elvtárs azoknak, akiknek nagy a füle, ráncos az orra, vagy valami más ok miatt nem tetszik neki a képe. Volt szíves kijelenteni, hogy a választások után elégtételt vesz majd, mint valami megsértett dzsentri, mindenféle értelemben, de legfőképpen jogilag.

De nem párbajra hívja az ellent, hanem erdogani módszerekre utalgat. S bár szinte teljesen biztos, hogy szokása szerint üresen handabandázik, sohase lehessen tudni, főleg, ha az ember vigyázó szemeit Czeglédyre veti. De még azt a szívességet is megteszi, hogy lájtosan körülírja, kiket köttetne föl szíve szerint.

Ez pedig egy birodalommá szerveződött nemzetközi hálózat, külföldi konszernek által kitartott média, hivatásos béraktivisták, bajkeverő tüntetésszervezők, nemzetközi spekulánsok, etc., hogy még Rákosi pajtás is elégedetten csettintene a karakán összefoglaló felett, mert az tartozik a körbe, akit csak akar.

Igyekeztem megtartani azt a jó szokásomat, hogy amikor megszólal ez a degenerált, akkor én másról beszélek. Elsősorban azért, hogy ne kapjak agyvérzést, meg amiatt, mert ilyenkor más önkéntesek úgyis darabokra szedik, hogy miket pofázott össze. Most viszont átlépett egy határt, tehát vállalom, hogy lefordulok a székről.

Sok-sok éves munkálkodásom során többféle jelzőt aggattam már erre az őrültre, a legsikerültebb, és leginkább ráillő, hogy szaralak. Ez karakánul foglalja össze őtet kívül is meg belül is, csak rá kell nézni, és figyelni, ahogy valami rossz pocok módján harácsol, meg hazudik és menekül, tehát reszket. Szaralak, jobb esetben Szarjankó.

Nem a keresztapaság terhe miatt álltam neki azonban az irkálásnak, hanem, hogy – a magam szórakoztatása mellett – valami kis haszonnal is járjon már ez az egész, a nyüves kis életem nekem, hogy kipréselek belőle valami jövőbe vivő biztos utat. Tehát a munkálkodás végén majd le kell vonni valami tanulságot, ha már katarzissal nem szolgálhatok.

Ebből fakadóan megemlítem még Balog Zoltán elvtársat is, aki ugyan nem az ünnep révületében, hanem egy kelenvölgyi kampányszeánszon volt szíves leegyszerűsíteni a dolgokat, ekképp: „Az április 8-ai választás tétje az, hogy kié lesz Magyarország.” Semmi kecmec, lacafaca és cicó, bele a közepibe.

Ez a duma, kiegészítve Orbán handabandázásával, végre tiszta vizet öntött a pohárba, bár eddig is tudtuk, mégis jó ezt így hallani. Semmi antalli kamaszos álmok, hogy tizenötmillió magyar miniszterelnöke, ilyenek, ugyan már, királylány. Vagy az enyém, vagy az övék, vagy-vagy, életre, halálra, kard ki kard.

Mondhatnád azt is drága olvasó, hogy te ezt már rég tudtad, és igazad is van, de mégis csak új szintet lépett a delirálás Mert egyre lehangolóbb a megszokott aljas nóta, viszont annál csupaszabb benne az agresszivitás. Ez is érthető, Orbán szó szerint az életéért harcol. Nem golyóálló, mellényes, hanem kattanó bilincses módon.

A sarokba szorított patkánytól is minden kitelik, tőle meg pláne. S mivel meggondolatlan módon tanulságot ígértem a befejezéshez, ám legyen. Gyurcsány tegnap bejelentette, hogy vár az irodájába minden ellenzéki erőt korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül, tárgyalási céllal.

Lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit mondok, de Fletó most föladta a magas labdát. Kiderül végre, ki akarja tényleg elzavarni a gonoszt, vagy kinek a pofája nagy csupán. Churchill bácsi is kijelentette, amikor a nácik lerohanták Sztálint: „Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.”

Így valahogy, tehát várom a jó híreket a frontvonalról.

Rendkívüli kiadás

– Üdvözlöm önöket, kedves nézőink. Rendkívüli adásunkkal jelentkezünk, amellyel a béke menetéről tudósítunk ezen a gyönyörű tavaszi napon. Velünk együtt élhetik át, amint a melegszívű magyarokból és lengyel barátaikból álló emberfolyam a Bem tértől a Kossuth térig halad, ahol meghallgatják Orbán Viktor, népünk nagy jótevője beszédét a jövőbe vivő biztos útról. A sokaságban ott vannak kollégáink is, akik összegyűjtik a felvonulók kívánságait, amelyből egy csokrot állítunk össze önöknek, amelyet a Nagy Beszéd után sugárzunk.

Mintha az időjárás is örülne kedves, drága nézőink, a Nap is mosolyogna, hogy láthatja, amint dolgos népünk apraja és nagyja együtt dobbanó szívvel tesz hitet a béke, a szabadság mellett, és utasítja el a gyarmati létet, és azt, hogy migránsok millióit telepítse Soros György a kertjeinkbe, a nappalinkba, hogy elvegyék asszonyainkat, munkánkat és keresztény kultúránkat. Emiatt halad ezen a csodálatos napon a sokaság, és ezért mosolyognak a TEK jóltáplált harcosai is az utak mentén és a házak tetején.

A szervezők kétszázezer résztvevőt várnak, de szakértőnk, Nógrádi elvtárs szerint jóval többen lesznek, hiszen már tegnap este óta özönlenek a városba a buszok, traktorok, a fellobogózott fűnyírók és hajszárítók, mutatva dolgozó népünk leleményességét, ha arról van szó, hogy lépni kell, ha szólít a haza. És az őseink vérétől megszentelt föld szólított is Kövér elvtárs szavával, aki elmondta, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, de csak beszélek itt, amikor már jönnek is. Mit jönnek, haladnak, érkeznek együtt dobbanó szívvel.

Az Alkotmány utcán halad a menet eleje, a „Haza minden előtt” felirat alatt jőnek a jól ismert arcok, Bayer elvtárs, az író és költő, az ötös számú tagkönyv lánglelkű védelmezője, Bencsik elvtárs, a főszerkesztő, aki fáradságot nem ismerve neveli és oktatja a mi népünket a szépre meg a jóra. Kerényi és Csizmadia elvtársak, akik mindig, minden nehézség közben csak értünk élnek. Mosolyognak, hát persze, hogy mosolyognak, kedves nézőink, hiszen narancssárgába borultak az utcák, ünneplőbe öltözött a hömpölygő emberáradat, és gondtalan a jókedv meg a vidámság.

Ott van a tömegben kollégám, őt szólítom most. Hallasz, Jenő?

– Persze, persze és máris itt áll mellettem, illetve itt lépked szügyig kokárdában és talpig bőrben a vezérszurkoló, a választási bizottsági irodai csata hőse. Hogy érzed magam? Kérdem tőle.

– Remekül, remekül. De szép, felemelő is egy ilyen márciusi ünnepség. A fiatalok, akiknek szép emlékeit gazdagítja a boldog tavaszi ünnep, talán nem is gondolnak rá, milyen hősiesség, bátorság kellett még tizenkét évvel ezelőtt is akár egy szerény október huszonharmadikai találkozó, egy ártatlan kirándulás összehozásához.

– Köszönjük, Jenő! Még annyit, onnan a helyszínről hogyan látszik, mennyien lehetnek a felvonulók?

– Rohadt sokan, Béla, milliószám nyüzsögnek itt, nem is tudom, hogyan férnek el, az egész világból, a táblák alapján Vlagyivosztoktól Sopronkőhidáig, Bakutól Csengerig vannak itt ünneplők és hitet tevők. Ez a fehér hajú, sántikáló fiatalember itt mellettem Kenderesről érkezett a táblája alapján, őt kérdem. Miért csoszog velünk bácsi?

– Ma a falusi fiatalok szépen öltözködnek, szórakoznak, s alig egy-két éves házasok már saját házukban laknak. Az iskolák kapui is nyitva állnak a fiatalok előtt. A mi fiainkból évről évre egyre több tanító, mérnök, agronómus, vagy jó szakember kerül ki az életbe. A sorosista ellenforradalom mindezt elseperné. Emlékezzünk erre, s ne feledjük, hogy Kenderesen is sárba taposnák zászlónkat. Mert ma ez a zászló szebben, büszkébben lobog, mint valaha, s mi alatta menetelünk a szép jövő felé.

– Köszönjük, Jenő, még annyit árulj el, mit kértek leginkább a felvonulók, milyen kívánságokat kell majd előkeresnünk, hogy mindenki igen nagyon boldog lehessen a Nagy Beszéd után?

– Semmi meglepő, egyöntetű a kérés, még lengyel testvéreink is a Nagy Beszéd ismétlését szeretnék megnézi, mert már most tudják, hogy nem fognak betelni vele.

– Még egyszer köszönjük, Jenő. Kedves nézőink, önök pedig csak nézzék a vonulást, beszéljenek a képek, mert én például már nem találok szavakat, annyira el vagyok alélva. Utána a Nagy Beszédet közvetítjük, majd, mint hallhatták, annak ismétlését, közkívánatra és rogyásig. Viszontlátásra, örüljünk most közösen és nagyon.

(Vallomás: néhány szövegrészletet a Szolnok Megyei Néplap 1958. május 1-i tudósításából másoltam, hogy autentikus legyen a dolog.)

Szyksznian Wanda életmű-kiállítása Szombathelyen

Szyksznian Wanda életmű-kiállítása kapott helyet a Szombathelyi Képtár emeleti kiállítótermében.

A Lengyel gyökerekkel rendelkező hölgyek, a művésznő Wanda, és Anna a képtár igazgatónője már három éve tervbe vették e tárlatnak a helyi megvalósítását. Hiszen így 2018-ban dupla jubileumi lett az esemény.
További képek ide kattintva láthatók.


A hetven éves művésznő ötven éve tevékenykedik a művészi pályán. Ehhez még társult egy újabb meglepetés egy majdnem lemezbemutató is. Ezért is volt jelen a megnyitón Szörényi Levente, hiszen Szyksznian Wanda az Illés, majd a Fonográf együttessel dolgozott sokáig. Tavaly ősszel megkereste egy lemezkiadó, és egy Illés-lemez borítóját rendelte meg tőle. A lemez a legendás zenekar régi, de eddig lemezen meg nem jelent dalait tartalmazza majd. Az bakelit ugyan csak májusra készül el de a borító már kézben fogható, és jelképesen itt át is adta Szörényinek. Jelképesen csupán, mert gyorsan vissza is kérte, a lemezborító ugyanis a kiállítás része.

Wanda pályája során számolhatatlan mennyiségben készített plakátot, filmnek, cégnek, eseménynek, tervezett lemez- és könyvborítót, de legismertebbek a hazai beat- és rockműfaj lemezborítói. A hatalmas teret teljesen belakták alkotásai. A köztes helyeket pedig az érdeklődők ismerősei követői, barátai töltötték meg.

Az ötven év elismerései pedig a következők:
1972, 1973, 1974 Hungaroton nívódíj
1980 Művelődési Minisztérium nívódíja – könyvillusztrálásért
1981 Az év legjobb plakátja című kiállítás közönségdíja
2000 Ferenczy Noémi-díj
2004  Polonus „Év embere-díj”
2006  Szép Magyar Könyv-díj

A kiállítás 2018.május 29-ig tekinthető meg a Szombathelyi Képtárban.
További képek ide kattintva láthatók.

Kell egy kis együttlét

Mindenki lenyugodhat, a KDNP is ott lesz a nagy közös röfögésen 15-én, és segít megmenteni sokat a szenvedő hazát. Ezt maga Semjén et. jelentette be a facén, és mi ád Isten, közben nem durrantott bele egyetlen háziasított pogány valagába sem. Ott fog talpalni egyébként a Fidesz, a Lungo Drom, meg az IKSZ is, sőt, a lengyelek is útra keltek már a messzi távolból, hogy állna beléjük is a devla.

A célok, amiért ezek mind együtt sétálgatnak – a CÖF-el, ezt el ne feledjük -, fennköltek és nemesek, csak úgy csöpög belőlük a szervilitás meg a pénzéhség, és tömjén illata lengi körül az egészet. A jávorgyilkos – mint írta – hisz a közösség erejében, akik csoszognak egyet a flaszteron, mert „országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van”. Semjén ezt mind tudja. És ezt is tudja.

Ezen kívül még arra bíztat mindenkit a lováról, hogy „csatlakozzon a Békemenethez és álljon ki a fiatalok jövőjéért, az országért, értékeiért, és hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ezek a célok, és ez mind meg is fog valósulni, valamint kétmilliónyian lesznek, mint annak idején a Philip agyában, bár aztán az se sült el valami fényesen, én úgy emlékezek. De nekem tök mindegy.

Ám a vonulás dinamikája még nem teljesen világos, hogy ki, miért és hogyan. A CÖF a Fidesz-ért, a Lungo Drom a KDNP-ért, a KDNP meg a CÖF-ért talán, de akkor kilóg a sorból az IKSZ, és pláne a lengyelek, akikről csak remélni merjük, hogy tudják majd, hol vannak. Bár az sem feltétlenül szükséges, a közösség ereje a fontos, az együttlét, ahogyan a nyáj képes kukákat borogatni, föltépni a kockakövet, meg autókat sütögetni bájosan.

De, hogy ezek így mind együtt lesznek, erősen megkönnyítenék a főügyész dolgát, ha ő is akarná. Pár napja olvastam, hogy Polt et. cége vádat emelt a Magyar Nemzeti Arcvonal két tagja ellen közösség elleni erőszak előkészülete, meg amiatt, mert a neten migráns-, és zsidóellenes írásokat tettek közzé. „A megjelentett írások az e csoportokhoz tartozó személyek elleni gyűlölet keltésére voltak alkalmasak.” – írja a Polt cége.

Rámutatnék, hogy ebben a csapatban, amely a fentebb emlegetett nemes célok álcája alatt feredőzik majd a napon a mostani iduson, rakásszámra találhatni olyanokat, akik megfelelnek a fönti – lecsukást érő – kritériumoknak. Köztük a legfőbb ganaj, aki most életre hívta ezt a vánszorgást, a Bayer et. – Bár ő mindezekért plecsnit szok kapni, meg sok pénzet. De megemlíthetném, akit majd aztán ezek sokan meghallgatnak a vánszorgás végén, hogy együtt legyen orgazmusuk, a csúti rémet is.

A beszédjében is fog uszítani, az hétszentség. Tessék mondani Polt et., nem tetszik konzekvensnek lenni, és vasra verni őtet? Perszehogy nem. Mindegy, fő, hogy együtt lehetnek a fiatalok, mint régi május elsejéken. Én, ha Habony lennék – ami szerencsére nem vagyok -, akkor megszervezném, hogy ezek így mind együtt elhaladjanak egy emelvény előtt, és rezegtetnék a kis zászlócskáikat a mosolygós, integető, kalapos embernek.

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a bütykére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar. Meg még annyit, hogy valami balhé legyen, és jöhessen a szükségállapot.

Ez az én sanda sejtésem.