Az Eurostat statisztikája szerint ma, Magyarországon, a NER-ben, a jobban teljesítben minden harmadik gyerek szegénységben él, vagy a szegénységbe süllyedéstől fenyegetett. Ez félmillió kölköt jelent. Ha melléjük rendeljük a szüleiket, vagy az egy szál szülőjüket – mert az egyszülős családokban élő szemünk fényeinek igen tragikus módon közel háromnegyede virul ilyen körülmények között – az egymillió, vagy több polgártárs. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a gyerek szegény, ott a mama meg a papa sem dizsihavajozik.
Ez az adat csupán a kisdedek kapcsán mérte fel a nyomort, ha hozzácsapjuk a farháton élő nyugdíjasokat, meg a kakaós csigát és kósza rőzséket lopkodó más felnőtteket, akkor máris előttünk áll az Orbán-rezsim foglalata a maga három-négy-ötmillió nélkülözőjével, akik nincsenek is. Hegedűs múmia tovább pöffeszkedhet az Audijában, Harrach hóhér pedig meggyőződéssel állíthatja, hogy ezek azért nem esznek, mert így szeretik az életet. Mindeközben pedig nyomják a Sorost bele az ember pofájába, mintha a konzultációs levelet el lehetne rágcsálni, holott aki szegény, az a legszegényebb, ugye és persze.
Az írással foglalatoskodó organizmus, aki magam volnék ebben a kontextusban, ilyenkor adatokat gyűjt, véleményeket idéz, költői képeket fest, hogy mondandóját minél jobban alátámassza, és valami változást idézzen elő a világ folyásában. Én ilyet most nem teszek, és nem restségből vagy idő hiányában, hanem, mert újat mondani ez ügyben már egyáltalán nem tudok. Épp most néztem rá, hogy uszkve négy év óta, amióta annak szentelem magam, hogy bemutassam Orbán Bosch-i világát a javítás szándékával, már közelítem az ezerkétszázadik írást, amelyekkel alulról, felülről, kívülről és belülről mutatom-mutattam be azt a ganajulatot, amelyben élnünk adatik.
És nem arról van szó, hogy újat ne tudnék mondani, vagy, hogy az ismétlés ne lenne hasznos, hanem, hogy a környülállás más. A helyzet fokozódik, mint azt Virág elvtárs óta tudhatjuk, így mára a sötétség, amely ellepi hazánkat oly mértékig fokozódott, olyan töménységű, hogy híven és ütősen versben vagy balladában, esetleg zenében – siratóének illetve zokogó blues – lenne helyesen ábrázolható, ilyenekhez azonban tehetségem nekem nincsen. Jó, néhány verset fabrikáltam, mégsem az az én világom. Viszont most nem az a munka, hogy az elbeszélés nehézségeiről értekezzek, megtette azt Ottlik helyettem, hanem, hogy égi és pokolbéli hatalmakat híjak segítségül az ábrázoláshoz, mert eláradt a gonoszság.
Viszont nem Jónáshoz fordulok, aki közkeletűen rühellte a prófétaságot, hanem Jesajához, aki az átkozódás igazi nagyágyúja. Nevezhetném őt akár Ézsaiásnak is, de akkor esetleg Semjén is fölfogná, vele viszont nem óhajtok szóba állni. Ennél érdekesebb, hogy a lánglelkű manus már Jézus előtt kábé hétszáz évvel miben látta a bajok okát és indokát, amelyek miatt szükségszerűnek vélte a nemzeti összeomlást. Ezek pedig a következők: Isten tiszteletének megsértése, a bálványkultusz, az erkölcstelen élet, a formális vallásosság és a szociális igazságtalanságok. Mintha máma élne ez a jóember, és éppen minálunk. Így más dolgom most már nincs is, mint engedjem, hogy elmondhassa méltó átkait.
Így kerek lenne a történet, de igazságtalan volnék a valósággal, ha annak tragikuma mellett nem mutatnám be bohózati elemeit is, az egyatábor ostobái ugyanis Brian nagy rohanására hajaznak. Ők csak most, csak itt, csak maguknak megtalálták Orbán büdös saruját meg az ő tökét, és iramlanak utána azzal a különbséggel, hogy az elvetélt focista nem egy karakán manus, és nem kéri meg a híveket, hogy menjenek a picsába. Sőt. Ilyen helyzetben van tehát visszavonhatatlan szükség Jesaja átkaira, akinek hű tolmácsa leszek, ígérem: „…bátran/ szólhassak s mint rossz gégémből telik/ és ne fáradjak bele estelig/ vagy mig az égi és ninivei hatalmak/ engedik hogy beszéljek s meg ne haljak…” Ha már belemerültünk a prófétákba.
Mindeközben pedig Soros, amikor megszólal végre, mint valami napkeleti bölcs, emeli fel az ujját, ahelyett, hogy Orbán pofájába rúgná az asztalt. Elveszett és elcseszett kísérletezés, mint ahogyan Gulyás Márton pörformansza, hogy a Rokonokból tart felolvasóestet, vagy a kétfarkúak festegetése. Szép szimbólumok ezek, csakhát, itt van nekünk ez a monolitikus NER, ez a hatalmas, kikezdhetetlen kődarab, ez az ojjektum, ezt pedig ráolvasással nem lehet elporlasztani, és kinyerni belőle a ’zoxigént.
Akadnak kifejezetten aljas Mikulások, akik még ezzel sem elégednek meg, magukhoz intik az anyukákat, azokat is meg-megcirógatják, s míg a férjek kicsi szíve majd kiugrik, úgy kalapál, még oda is juttatnak a kifogyhatatlan puttonyból! Hja, nyilván, ebben a pillanatban cukros-bácsivá változik a piros bundás nagyszakállú!
A kérdés csak az, ki akar ezek után tanító, pap, vagy ne adj Isten Mikulás lenni? 
Ekképp révedezett Béla a magára rótt évszak első napján, de azt látta, hogy semmi téli rege nem mutatkozik a légyszaros ablakon túl, sőt, a Nap úgy süt, olyan szenvtelenül, amitől az embernek fölkelni sem támad kedve. De a közmunkások mégis ott ácsorognak sárga foltként és egyáltalán nem narancsillatúan, sőt, Isten bocsássa meg, szegény-szaguk van, amely az egész falut kitölti, bekúszik a duplagyűrűsök átlátszó fehéres, sárgás haja közé, a bánatos tekintetű fiatalasszonyok melegítője alá, és ott minden lényegest kitölt. Béla ilyen tapasztalatokkal haladt a szoborrá merevedés kínkeserves útján, de, hogy megelőzze a veszélyt, amely mindig leselkedett rá, hogy aeterno modo szemlélje a világot, forralt bort kért, hogy madeleinje legyen a mocsokban, és menekülhessen lelkének mélységes iszapjába.
Ám ennyi nem volt elég, nem érte be a Jolán néni, hogy szétálló bütykeit gyömöszköljék a göcsörtös hátával együtt, a Lalinak meg, aki traktorista volt valaha, simogassák a lelkét, miközben mérik a rezgő bióját neki. Futotta arra is, hogy meghívják nemzetünk nagy tanítóját, Oravecz Nórát, hogy hintse el lelkének végtelen bölcsességét a budi tövében. Azóta jár homályos, elborult szemekkel a falu apraja meg a nagyja.
Ezeknek ez sem megy, ezért előjöttek Brad Pittel. Aki stábjától hatástalanított fegyvereket einstandolt a TEK még régen, és megmutatta, hogy élessé alakíthatók. Ilyenek voltak állítólag azoknál, akik nem is akarták megölni Orbánt. De, hogy tágabb kontextusba kerüljön a dolog, és mégis legyen mitől félni, ilyen borzalomra jutottak:
Rendőrségünknek amúgy sincsen jobb dolga, a minap is megszüntették a nyomozást egy bizonyítottan fideszes tanár ellen, aki három milliót sikkasztott a diákjaitól. Pintér serege szerint viszont csak hazavitte megőrzésre a bankból, mert onnan Woody Allen minden cicó nélkül vihette volna el a faragott szappan-pisztolyával.
