hadházy ákos – Oldal 2

Ügyészet

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke, bizonyos Balogh János a tavaszi választások előtt okosba’ akart egy rendezvényt elintézni. Nem megtartani azt, számlát kapni róla mégis, ezért fizetni valamit, a maradékot pedig eltenni zsebre, sk. Mindennapos eset, mondhatni. Erről azonban hangfelvétel készült, ami nem szerencsés, így Balogh János ellen most vádat emelt az ügyészség, pedig épp a Fideszt támogatva nem tartotta meg azt a rendezvényt, és tán épp ez a baj. Farkas Flóriánt senki sem abajgatja, pedig sokkal nagyobb tételekben játszott és játszik.

Igaz, ő a tavaszi választások előtt nem győzött migránsozni, ilyképp megtartotta a kampányrendezvényét. Balogh János meg hiába fideszes a szívében, ha nem bizonyítja ezt szóval tettel és hallgatással is, máris jönnek érte a porkolábok. Meg kell szolgálni az ellopott pénzt, akkor nem lesz baj. Így működik ez a mi országunk, hogy az egész külvilág, OLAF, Microsot és a többi csak ámul rajta, mert ők nem ismerik az igazság relativitását, a törvények rugalmasságát, visszahatóságát, személyre szabását. Ezek mind olyan készségek, amelyektől az illiberális demokrácia és a keresztény szabadság olajozottan működik.

Hadházy Ákos tudna ezekről mesélni sokat, aki azt vette a fejébe, hogy feljelentésekkel, törvényes utakat bejárva jut valamire. Voltaképp irigylendő az optimizmusa, mert minden esetben úgy pattan vissza Polt Péterről, mint valami gumilabda, de mindig nekiveselkedik, hátha és újra. De sohasem. Einstein mondta, hogy az az őrült, aki mindig ugyanazt teszi, de más eredményt vár tőle. A mi Hadházynk tán azért nem egészen az, mégis javíthatatlan idealista, akinek a kitartása tiszteletet érdemel, de egyedül elég kevesen van a monolit hatalom ellen.

Most is például a Microsoft-botrány kapcsán megkérdezte a legfőbb ügyészt, nem lenne-e ideje nyomozást indítani a skandalumban, mire Polt azt válaszolta, jé, eddig ez neki eszébe sem jutott. Hadházy kérdését pedig feljelentésként értelmezve továbbította azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy ők tegyenek vele, amit csak akarnak, belátásuk szerint. Polt tehát felülemelkedett az ügyön mintegy, rábízva másokra, döntsék el, ilyen Balogh Jánosok vagy Farkas Flóriánok érdekeltek-e benne, s annak megfelelően kezeljék. Emeljenek vádat vagy söpörjék a szőnyeg alá.

Léteznek olyan fogalmak, hogy igazság és törvény. Az igazság abszolút, a törvény relatív, de vannak olyanok, amelyek bár konszenzuson alapulnak, mégis isteninek nevezik őket, mert alapértékeket képviselnek. A Tízparancsolat ilyen, és az ősök azért adták Isten szájába és kezébe őket, hogy a vele való fenyegetés biztosítsa azok betartását, mert különben atomjaira hullott volna a társadalom. Isten haragja mindig borzalmasabb, mint az emberé, ezért is lett kitalálva mind az összes. Az isteni törvények tehát kívül esnek téren és időn.

És most látjuk, kies hazánk is ismeretlen vizeken lebeg, valami ősi, törvény előtti állapotba készül süllyedni, a kőbalták korába, bár valamelyes jó érzés akkor is működött, míg itt meg már az sem. Széll Bernadett is feljelentett, mert éheztetik a menekülteket a tranzitzónában, a rendőrség pedig az emberi törvényekre hivatkozva – az nincs leírva sehol, hogy az embereket etetni is kell -, lesöpörte az asztalról a könyörületesség isteni előírását, az éheztetést jogszerűnek tartja felelősök nélkül. Parancsra ölni lehet, parancs nélkül etetni nem.

A törvényre, igazságra a rendőrség, ügyészség, bíróság triumvirátus ügyel. Ha minden relatív, a bűn is, akkor nem töltik be a hivatásukat, alkalmatlanok a feladatukra, s túllépve a magyar nyelv csudálatos főnévképzési trükkjein, ez itt Polt vezénylete alatt nem ügyészség, hanem ennek komorságát elvetve ügyészet csupán (a ló, lovász, lovászat mintájára). Viszont az ország nem homokozó. Illetve egy dagadt kantárosé mégis, aki Polton keresztül élet és halál ura, bár ez olyan középkoriasan hangzik, és mégsem tévedünk sokat vele. Ez a keresztény szabadság.

És most fog eldőlni ennek igazi tartalma, ugyanis Bangóné Borbély Ildikó megkérdezte a kórházi állapotokra utalva, bűncselekmény-e huszonnégyezer ember halálát okozni. Mert Kásler miniszter eléggé meggondolatlanul kijelentette, hogy ha beletették volna a megfelelő pénzt az egészségügybe, akkor ez elkerülhető lett volna. Na most, ilyen vallomások után vagy Káslert rúgja valagba a dagadt kantáros, vagy Bangónét csinálja ki a csürhéjével, mást folyomány nem várható. De inkább az utóbbi mégis a’la Donáth família.

Ugyanis megint csak Polt Péter azt válaszolta erre az egészre, hogy mivel Bangóné beadványa gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatti feljelentésként értelmezhető, a Legfőbb Ügyészség a feljelentést elbírálásra a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbította. Ők pedig, mint az éheztetésnél láttuk, rugalmasan kezelik az igazság és törvény fogalmait, és ennek mintájára kijelenthetik, nincs arra jogszabály, mennyi pénzt kell beletenni az egészségügybe, ha ennyiből, ami jut, elpusztulnak az emberek, akkor így jártak. Minden relatív, az élet és a halál is. Mind megdöglünk tehát.

A rézfaszú bagoly

Hadházi László új önálló estjében (Tévélaci) hangsúlyos fejezetet szentel a rézfaszú bagolynak, mint évtizedeken átívelő, a gyermekkor után érett férfiként újra megtalált entitásnak. Ahogyan előadásából kiderül, kölyökként nem az volt a nyomasztó, hogy milyen lehet a mitikus rézfaszú bagoly, hanem maga a tudat, hogy él, létezik, és bármikor elvihet akármit, még őt magát is megjelenve hirtelenül. Most azonban – mint előadta – a külsejéről is bizonyosságot szerzett, ahogyan autókázva kies hazánkban egyszer csak kék plakáton szembe jött vele Soros György.

Ilyen lehet a rézfaszú bagoly – állapította meg Hadházi – sőt, ő maga az, a magyarok mumusa orbáni előadásban, minden rossz okozója és minden veszedelem indoka. Akit ugyan senki nem ismer, semmilyen Mari néni nem látott sohasem, mégis ott lebeg a tudat alatt, akitől rettegni kell, gyűlölni őt, s ím, most itt van a plakáton a kilencven éves ember a protkójával vigyorogva, az ürdüng, tehát a rézfaszú bagoly maga. Ilyen félelmekben remeg az ország, s a jelek szerint Orbán Viktor Mihály is, mert például egy másik Hadházy – de már az Ákos – gépen szállt fölébe, az Orbán birtok fölé is, és szerinte bunkert építenek ott. Akár.

Még az is lehet. A NER, így a tizedik évébe fordulva kezd egyre inkább paranoiás lenni a kedves vezetővel egyetemben, a félelem és gyűlölködés olyan spiráljába került, amiből kikeveredni szinte képtelenség. A gondolkodásuk, kommunikációjuk betokosodott, és nincs még egy ország, ahol ilyen tempóval, habitussal, ennyi bűnnel és tehetségtelenséggel valamire is mennének. Illetve egy igen, s ez éppen a miénk egészen sajnálatosan. Sehol máshol tényező nem lehetne egy pacalagyú Németh Szilárd, csakis itt, akinek régebben a rezsi volt a mindene, most a háború, és mindkettőt a rézfaszú bagoly, azaz Soros György indokolja a zsírfoltos tudatában benne.

Épp Németh volt az, aki a tusványosi szeánszon egy összetett mondatba tömörítette a NER-t, az összes rettegésüket és minden aljasságukat: “Azok a brüsszeli és egyéb bürokraták, akiket a májusi EP-választásokon az emberek elzavartak, továbbra is erőltetik a kötelező kvóta alkalmazását, az a céljuk, hogy Európába korlátlanul érkezzenek a migránsok. Ennek hátterét Soros György finanszírozza, akinek útjában állnak a nemzetállamok. Ezeket pedig úgy lehet meggyengíteni, ha Európát elárasztják más népekkel. Így lehet kialakítani majd az új Szovjetuniót, az Európai Egyesült Államokat, amelyet Brüsszelből szeretnének irányítani.”

Kéri László pedig szintén tegnap azon csodálkozott, hogyan lehet több millió embert tudatlanságban tartani, hogyan lehet ostobává nevelni, és a válasz a fenti Németh idézetben van. Mert, ha ezt képes valaki is komolyan venni, tovább menve, ha képes ezt valaki (Németh) komoly pofával és a hit meggyőződésével előadni, akkor tenni már nincs mit. Ez a Németh, ha erre képes, akkor ostoba gyökér, aljas gazember, vagy a kettő együtt. Az a népség pedig, amelyik ilyeneknek bedől, sőt, szavazatával rájuk bízza a nyomorult életét, szintén tudatlan barom, és meg is érdemli a sorsát. Évek óta őrizgetek egy kommentet a témakörben, amit újra elő kell vennem, s ami ez:

„Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? Voltak erre külön óráitok a kisegítőben, túlélési alapismeretek I-II-III. vagy hasonló?”

És lám, újra itt van a rézfaszú baglyunk, mint nemzetkarakterológiai tényező, a turul mellett vagy helyett ez se rossz. Visszatérve azonban a második számú Hadházy bunkeros feltételezéseire, még igaz is lehet, ha a kedves vezető már nem tud hová menekülni a mitikus lény elől, a föld alá csakis. Ha így van, ha nem, akkor is elvesztünk. Mert például tegnap arról meséltem, milyen klafa is, hogy egy kilencven éves bácsi átadhatta a saját járdáját, s nem ilyen Németh Szilárdok nyújtották át neki kegyet gyakorolva, s ez képen is látszott. Erre képes voltam olyan hozzászólást kapni, hogy amíg más becsületesek dolgoznak, ezek a naplopók avatgatnak. Ekkor jöttem rá véglegesen, hogy itt már tényleg csak a rézfaszú bagoly segíthet. Senki más.

Az ÁSZ Tükörországa

Az Állami Számvevőszék pártok ellenőrzéséért felelős főtitkára, bizonyos Holman Magdolna olyan vélt evidenciákat fogalmaz meg, hogy az ő cége független a pártpolitikától, és nem vesz részt pártpolitikai küzdelmekben. Kár. Ha indulnának valami nyüves választáson, én biztosan rájuk szavaznék. Hallunk még persze jogállamról, szakmai standardokról meg demokratikus normákról is, amitől jókedvre kerekedik az ember nagyon, hogy ne mondd má’, ne röhögtess, mert cserepes a szám.

Mindezt annak fényében tartotta szükségesnek elővezetni a főtitkár asszony, hogy valami véletlen baleset miatt a kormányzó erőket két óra alatt találták rendben lévőnek pénzügyileg, míg az ellenzéket pedig igyekeznek szarrá büntetni. A szabál az szabál, szokta volt mondani nagyanyám is, amikor elfogta a snapszlit, és beírta a szőrös bunkót az ellennek. Én ezzel az életből ellesett példával csupán arra szerettem volna utalni, hogy rendnek kell lenni mindenképp.

Azt nem tudhatjuk, hogy főtitkár asszony főnöke, ez a bizonyos Domokos László, aki 2010-ben egyenesen a Párt kebeléből érkezett demokráciát óvni, szóval nem tudhatjuk, hogy az ő kis szíve kiért dobban momentán nagyot és remegve, csak sejthetjük, mert vannak erre utaló bizonytalan jelek. Egyébként ez az ÁSZ a maga függetlenségével és az egyéb mézes-mázas jelzőivel legalább annyira abszurd, mint az egész leharcolt ország.

Érezhette ezt Holman főtitkár asszony is, hiszen, midőn magyarázta, miért szívatják Orbán ellenfeleit orrba-szájba, elkezdett metaforákban beszélni, mint valami kultúrharcos irodalmár, és ettől más minőséget kapott az egész. A hányás peremén kicsapódott az esztétika, megbőrösödött mintegy. “Mi egy tükröt tartunk az ellenőrzött szervezetek elé. Lehet, hogy nem tetszik, amit látnak benne, de nem az a megoldás, hogy összetörik a tükröt, hanem az, hogy betartják a törvényi előírásokat.”

Ezt mondta a főtitkár asszony, én pedig megláttam a történetben, akárha Alice, Subidámot, Dingidungit meg Gyilkanyesszt, és mindjárt más lett a világ. Egyébként ez a tükör-varázstükör toposz rögtön két irányba lódítja meg az ember képzeletét, az egyik ez az Alice-os, amikor bele lehet lépni az elvarázsolt világba, a másik a hófehérkés, gonosz mostohás, amikor a tükör össze-vissza hadovál mindent. Az egyik jobb, mint a másik.

Mert például igen bűbájos, hogy az ÁSZ tükre, midőn Orbán Viktor vizslatja benne a tokáit, milyen gyönyörűségesnek látja és láttatja őtet mindig. Itt közbeszúrhatjuk, hogy ez a cég, amely a függetlenség bajnoka, hivatása szerint általános hatáskörrel végzi a közpénzekkel, illetve az állami és önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzését. És ilyenkor – morfondírozhatunk például – talált-e számlát OVM krónikus meccsre röpködéséről vagy sem, mert ezek is messze vezethetnek nagyon, ismeretlen vizekre.

Ez csak úgy eszembe jutott, mert a tokás friss vagyonbevallása szerint még mindig templom egere a lukas sajtban, ezért van szüksége kedvezményes menüre a várban, hogy azért egyszer jól lakjon, mint valami móriczi hős. Vagy például ha keresne az ÁSZ, találna-e közpénzi számlát az MTVA-nál arról a rácsról, amelyet azért szereltek fel gyorsan, hogy Hadházyt távol tartsák, és még csak magyarázkodniuk se kelljen, mért nem beszélhet a nép televíziójában a korrupcióról, lopásról és más cukiságokról.

Annyi ilyen égető kérdés lenne, amire hiába várja a választ a panelproli, ha egyáltalán kíváncsi lenne rá, ámde nem nagyon az. Ehelyett az ÁSZ tükröket tartogat, amiből a szószátyár, permanensen Orbánt dicsérő helyett mégis ezt az Alice-félét preferálná az ember, mert abba belelépve legott otthon érezné magát a képtelenségekben. Mindebből pedig az fakad, hogy főtitkár asszony tanácsa nem helytálló. Tényleg össze kell törni azt a kurva tükröt, hogy a rend helyreálljon, nem pediglen rálehelve fényesítgetni azt.

A tű foka

„Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Lukács 18:25.) Ilyeneket mond nekünk a Biblia, ami a fideszcsürhe bibliája is lehetne, ámde nem az. Láthatjuk, milyen kéjes buzgósággal lopják dagadtra magukat, amiből az következik, hogy nem óhajtják a mennyek országát, inkább itt a földön, evilági örömökben feredőznek, mégpedig rogyásig.

Mert egyik sem egy bogumil vagy patrénus, ilyen kolduló fajta. Sőt, ha jobban belegondolunk ezeknek a kereszténységébe, ami mostanság a seggükből is fúj, arra kell jutnunk, ez oly alapos lehet, hogy biztosan akad köztük jópár, aki úgy véli, ezt a tevés hülyeséget ez a Lukács, aki biztosan valami libsi, részeges bölcsész, szóval, hogy ezt fél hét előtt öt perccel mondta.

Viszont nem emiatt jutott eszembe ez a Lukács és az ő dumája, hanem Hadházy miatt, akármilyen furcsa is, és még csak nem is azért, hogy a szegénység hasznosságára fölhívjam a figyelmét. Azért tevézek most egy kicsit – és jobb híján -, mert Hadházy Ákos, a Tv-székházi hős összevissza kezdett beszélni, és úgy érzi az ember, hogy kezd odalenni az ihletett pillanat. Tehát hűl a vas.

Mielőtt elmesélném, mi is ingatott meg hirtelen, jobb azt is világosan látni, hogy a Fidesz végtelen központosítása ilyen harci helyzetekben még jól is jöhet a lázadó csapatok számára. A Fidesz és tartozékai, a médiaholdingja is egy mamut, amely parancsra lép, anélkül megbénul, a váratlan helyzetekre képtelen reagálni. Ez már számos alkalommal bizonyságot nyert.

Ehhez képest Hadházy Ákos visszavett a forradalmi lendületből, és nekilátott méricskélni meg számolgatni, ráadásul egymásnak ellentmondó dolgokat beszél. Mintha megzavarodott volna. Mert azt mondja nekünk, hogy: “…Mindenkinek, diákoknak, dolgozóknak, nyugdíjasoknak lesz még feladata bőven, csak velük együtt érhetünk el mindent…Az együttműködés alapvetően szükséges, de nem elégséges feltétel…A Parlamentet nem elfoglalni kell, hanem választásokon kell oda bejutni…”

Nemá. Mert főleg, hogy alább meg ilyesmik olvashatók tőle: “…A Választási Bizottság tagjainak többsége Fidesz-katona, határozataikat jogerősen ezentúl a Kormánybíróság (közigazgatási különbíróság) bírálja el, Európai Ügyészség híján biztosított, hogy a Fidesz tagjai korlátlanul lophassák az EU-támogatásokat, finanszírozzák kampányukat is. Ha ezek a körülmények megmaradnak, nem választásról, hanem színjátékról beszélünk…”

Itt kell megkérdezni: akkor most mi van? Választáson bejutni a Parlamentbe, amely választás amúgy színjáték, hogyan lesz ebből akkor habos kakaó? Sehogyse. Most a tiszteletre méltó forradalmár feje vagy többször beütődött, midőn cibálták őt le a lépcsőn, s emiatt beszél butaságokat, vagy pedig elkezdett mérlegelni, fontolgatni, ami baj. Voltaképp ezért ugrott be ez a Lukács fél hét előtt öt perccel, mert ez a tű foka ez egészen más, ha a képes beszédet lehámozzuk róla.

Ugyanis a tű foka azt a kis kaput jelentette, amelyet szükség esetén a nagy városkapu bezárása után használtak. Az utasnak csak görnyedten, meghajolva, a tevének meg csak teher nélkül, térden kúszva lehetett átmenni rajta. De még a teve is könnyebben átszuszakolja magát ezen a kis kapun, mint a mennyek országának kapuján az a gazdag ember, aki a gazdagságában bízik. Ugyanis mindig csak mérlegel. S mialatt mérlegel, bezáródik az a rohadt kapu.

Hadházy is nekiállt mérlegelni, és zárul a kapu, jönnek az ünnepek és minden lekonyul. Voltaképp ebben bízik a fideszcsürhe is, és még az is elképzelhető, hogy beolvassák azt az öt nyüves pontot, csak, hogy csönd legyen. Évek óta világos egyébként, hogy Orbán választásokon le nem győzhető, s ha most mégis ezt az irányt jelöli ki a megszeppenő ellenzék, akkor felejtsük is el az egészet. Sőt, mondhatjuk miniszterügynök úrral, hogy boldog karácsonyt.

Mondhatjuk ezt is.

Kosz és mocsok

Hadházy Ákost nem engedték fórumozni tegnap a szombathelyi könyvtárban, mert nem tudták kitakarítani azt, koszos volt állítólag. Elromlott tán a porszívó, esetleg Rózsika, a takarító néni, netán a Rendszer. Nagy és kibogozhatatlan titkok ezek. Ilyenkor, amikor hírül veszi az ember a mocskot, habitus, filozófiai és vallási beállítódás, illetve a test pillanatnyi állapota – melyik bütyök lüktet, zúg-e épp a fül – alapján reagál.

Az én életem voltaképp szakmai ártalmakból kifolyólag permanens reakció, ezért most rágyújtok, fölnézek az égre picit, ami a plafon, kortyolok a kávéból – kizárólag cukor nélkül, petróleum-sűrűen a’la Florentino Ariza – és aztán vonyítok föl, mint a lábon lőtt anyafarkas, hogy nagyon fáj, meg ilyenek. Pedig az efféle dolgokat tiszta fejjel kell feldolgozni, bármennyire is mindennaposak és rutinná váltak szinte.

Orbán Viktor Mihály annak idején kijelentette egyrészt azt, hogy ellenzék nélkül is elboldogul, hogy ilyen ballasztra szüksége nincsen neki egyáltalán. Másrészt olyan is elhagyta a pörköltszaftos száját, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ennek a két kormányzási alapelvnek a folyománya volt, hogy Hadházy kiszorult a sötétbe és a hidegbe, mint valami illegalitásba vonult forradalmár, éppen úgy.

És tényleg, hovatovább, ilyen állapotban leledzik az annyit, s olykor okkal csesztetett ellenzék, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Hogy igazoljam ezt a sejtéses állításomat, tessenek csak belegondolni, mit művelt velük Lezsák két napja, hogy már szóhoz, végül székhez sem jutottak, legyalulta őket a friss Príma díjas irodalmilag és gyalázatosan.

A helyzet egyébként teljesen reménytelen, és még kilátástalan is, mivelhogy tudjuk, Hadházy mért nem léphetett be a könyvtárba. Mindenki tudja, az utolsó csecsszopó csecsemő is, az ilyen takarítós kifogások azonban csak rendkívül kínossá teszik a dolgot, s legfőképp a könyvtár igazgatója számára, aki akkor volt hülye, amikor egy ilyen rendezvényt befogadott. Tudnia kellett volna, hogy megcsörren az a telefon úgyis.

A jószándékú naivitás minősített esete forog fenn, ami csupán arról tanúskodik, hogy vannak még idealista emberek, akik a tisztesség és a szakmai becsület alapján élik az életüket, pedig nem is újszülöttek. Most azonban az igazgató asszony felmenőit szidják sokan, pedig ők is tudják, nem azt kellene, de jobb elverni a port azon, aki kéznél van. Nem véletlenül nem jár emberek közé ez a mi Cézárunk tehát.

Viszont az nem vigasz, hogy ez borítékolható volt, attól a mocsok még mocsok marad, és azt kell egyre inkább kiszűrnünk mindebből, hogy az ország is elvan ellenzék nélkül, hogy az a hétmillió, aki nem szavazott ezekre, az mind nemkívánatos elem a kerítésen belül, és ennek a fele sem tréfa. Mint kitetszik, nem csak a képviselőiket zárják ki a parlamentből, hanem a népek is mehetnek a fagyos utcára, ha nem győzelmi jelentéseket akarnak hallgatni fideszbűnözőktől.

És nem Hadházyról van szó, hanem akárkiről. Gondoljunk csak bele Alföldy és más művészemberek, zenekarok és akárkik eseteibe, akiket úgy űznek el a nyilvánosságtól, mint a leprásokat. És ami rosszabb ennél, a meghátrálás csöndben. Az én elcseszett városomban eddig mindig volt Alföldy rendezés, s még milyenek, ebben az évadban viszont nem lesz. Pletykák és meg nem erősített információk szerint, hogy megelőzzék a bajt. Azért.

Ami persze így a legnagyobb, csupán nem durran, mint ez a Hadházy most. De legalább a könyvtár igazgatója is megtanulta, nem lehet szeleburdi, hogy mindenféle alakokat beenged Wass Albert szentélyébe. Persze magam is ilyen meggondolatlan voltam és naiv, hiába jár a szájam. Az én Józsi szomszédomnak eddig is voltak homofób és rasszista kijelentései, de mondom, hülye ez, nézzük el neki. Ez a hiba meg a baj.

Két napja is beállított szomszédolni. Ahogyan mindig, a YouTube-on meg jó szokásomhoz híven szólt a zene, éneklődött egy fekete ember. Azt mondja ez a Józsi, hogy ez most a fán van, vagy alatta? – És bambán vigyorgott. Mondtam neki, hogy ezt hagyja abba, de nem tette meg. Én is elcsodálkoztam magamon, de ordítva vágtam ki a francba. Másnap jámboran megkérdezte, hogy mért vagyok megsértődve, és ekkor értettem meg, hogy semmit nem fog föl a világból.

És az is világos immár, hogy a könyvtárak – ha járna oda, de nem -, a színházak – ha járna oda, de nem -, neki vannak nyitva csakis. A tévéműsor neki készül, a rádiók neki szólnak, és Mészáros neki írja a lapokat csakis, Orbán neki szónokol, és neki küldik a konzultációs leveleket kizárólag is. Ilyen egyszerű ez és ilyen gyalázatos, viszont nincs mitől félni, csak mindenki hajítsa az ő Józsiját az utcára a megfelelő szinteken. Hogy ezt forradalomnak hívják, arról viszont én nem tehetek.

Hadházy kertje

Amúgy Hadházy Ákos kannibál, és leginkább kisdedeket vacsorál, főleg omlós húsú leánygyermekeket, de a pufók kisfiúkat is szereti borsosan, angolosan átsütve. A csupa nívódíjas TV2 Tények című izémocska például ilyet is tudna gyártani, ha akarna, ugye, de még egyelőre nincsen rá megrendelés. Majd, aztán, a huszadik önplecsni után, mert már minden lehet, és nincs értelme semminek sem.

Hadházy – aki tán az egyetlen, aki monomániásan megy neki a Fidesz-nek – megkezdte az aláírásgyűjtést az Európai Ügyészséghez való csatlakozás okán, s mit ád Isten, azon a ködös reggelen megjelent egy stáb az udvarában kéretlenül. Benyitottak, forgattak, köllött a vágókép. Hadházy meg is jegyezte, biztosan valami újabb rágalmazó szotty készül, és igaza is lett. Addig is azonban a tévések vették Hadházynét és a gyerekeket, az asszonka meg a mobiljával a tévéseket.

Ha valaki kívülről nézte volna, biztosan jót derül, ahogyan fogják egymásra a fegyvert, de senki nem röhögött, főleg nem Hadházyné és a gyerekek. Mellékesen jegyezzük meg, ez az asszonka még csak szaros pelenkát sem hajigálódott, hogy azzal vonja magára a figyelmet messzi autópályák parkolójában. Ezt csak miheztartás végett azok kedvéért, akik O. R. lelki üdvéért aggódtak, hogy meddig megy el a romlott liberális lélek.

Odáig semmiképp, mint a TV2 Tények című izémocska, aki aznap be is bizonyította, hogy ennek a Hadházynak jó szimata van, pedig nem is vadászkutya. Megrendült a TV2 ettől a Hadházytól, hogy miután megölt egy nyugdíjast (sic!), most a szomszédjába költözni óhajtó kisgyermekes proletárt, igazmagyart bántja. Megszólalt az “áldozat” is, hogy miatta az állomáson kellett aludnia. – Életszerű nagyon, szinte látni a csatakos, utasellátós forgolódást.

Nem is értem – mondta a TV2 klakőrje -, hogy teheti egy politikus, hogy így ellehetetlenít embereket. Állítólag aztán “Hadházy újabb áldozata” megkapta a kapukulcsokat, és hazamentek a legények, filmül végecsapó. Ebből pör lesz, akárki meglássa, de annak sem lesz semmi értelme sem. Egészen őszintén én ezt az egészet már annyira unom, és oly mértékig undorodok az egésztől, amit máma Magyarország néven ismerhetünk, hogy legszívesebben kiülnék a kerti fa tetejére rigókkal diskurálni.

Mégis, van az emberben felelősségérzés, és osztom Eisenhower tata gondolatát, amit akkor mondott, amikor mellbecsapta Auschwitz: “Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” – Innen a késztetés, hogy írjak, ami megőrződik a net drótjaiban, s ha már nem leszek, rácsodálkoznak, rászörnyednek boldogabb korokban, hogy milyen iszonyú világ volt itt, pedig a történelemkönyvekben más szerepel.

Meg hát, átérzem én ezt, engemet is fotóztak váratlanul pofán, utánam is rohangált a Hír TV stábja még a “G” nap előtt. Ezt csak azért jegyeztem meg, hogy tudjuk, az a fajta tévézés, amit most a TV2 és a királyi csinál, hogy olyan valóságot állítanak elő, amilyet Orbán csak akar, Simicskánál született meg, ők fejlesztették tökélyre, a máma könnyezve siratott Hír TV, hogy tudjuk, hol is élünk.

Viszont, most, hogy elmeséltem az életemet, ideje lenne levonni a tanulságot, és utat mutatni a vérzivatarban, ilyen viszont nincsen. Ezek az írások annyik csak, mint amit Füst Milán is célul tűzött: “…Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem…”

És továbbá, hogy felkészítsék a delikvenst, ne lepődjék meg azon, ha ferdén néz a házmesterre, akkor az ő kertje végiben is megjelenhet egy forgatócsoport, amely képeket készít egy hírhez, amely arról szól majd, hogy lopott a boltban, büdös a lába, meg egyébként is, az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Mert itt tartunk épp és újra, Hadházy kertjének bokrai erre figyelmeztetnek, és ez sem kevés.

Nem élhetnek muzsikaszó nélkül

Tegnap, amikor, ha szordínósan is, de mégiscsak tutultak a népek Isten szent ege alatt a rendszer ellen, amelyet az alakuló országgyűlés testesített meg abban az elátkozott pillanatban, és rendőrkordonnal védték a tömeg utálatának tárgyait, a képviselőket, házon belül a jó hangulat jegyében, valami piros társalgóban cigányzenekar húzta a talpalávalót a – maguk szerint – felkenteknek.

Minderről azon az oldalon, amely tudósított a gyalázatról, anyázós vita bontakozott ki, hogy cigányzenekar volt-e, vagy sem, mintha ennek bolhafingnyi jelentősége is lett volna, holott nem. Ha cigányzenekar volt, ha szaloncincogás, ha népi jajongás, tök mindegy, akkor is maga a gyalázat, és messze mutató szimbólum. Annak a jele és megtestesülése, hogy a falakon kívül minden és mindenki le van szarva.

Félreértés ne essék, azok is, akik abban a pillanatban éppen nem a téren anyáztak, hanem távoli tanyán hajkurászták a disznót, vagy épp a panelban sóhajtoztak az éjszakai műszak után. Azt mutatta ez az elcseszett gesztus, hogy ezek négy évre bekvártélyozták magukat a vörös bársonyok közé valamiféle búrába, ahol joguk van jól érezni magukat. Így vélik a jelek szerint, és ezt már láthattuk korábban is, midőn miniszterügynök úr, az odakint tüntetők csokiját zabálta két pofára idebent.

Akárki is találta ki ezt a színjátékot, volt benne valami perverz romlottság, ami viszont egyáltalán nem meglepő, és illik is az összképbe. Ebből a százvalahány emberből az elkövetkező négy évben ugyanis kialakul a kommunista újgazdagok egy sajátos rétege, amelynek az a jellemzője, hogy gátak nélkül gyalogol keresztül mindenen.

Amelyik marionett már többedjére részese a fellengzős játéknak, helyzeti előnnyel bír, mert ismeri a szabályokat. Mindezen például az sem változtat sokat, hogy Hadházy látványosan nem vett részt a nyitó előadáson, mondván, bűnözőkkel közösen nem esküszik. Viszont melléjük ül a padba négy évre. Ne nézzük már gyereknek egymást, jobb lesz az úgy.

Azért az a zenekar egyáltalán nem hagy engemet nyugodni, s valami miatt abban a pillanatban, ahogyan hírét vettem, elkezdett bennem zakatolni szerencsétlen Juhász Gyula „Tápai lagzi”-ja. Ösztönös volt, s bár érthetetlen, mégis alapos okkal rendelkező. Ez késztet tehát arra, hogy közzé tegyem a tegnap délelőtti lelkem éjfekete tartalmát:

„…Brummog a bőgő, jaj, be furcsa hang,/ Beléjekondul a repedt harang,/ Kutyák vonítanak a holdra fel,/ A túlsó parton varjúraj felel./ Brummog a bőgő, asszony lett a lány,/ Az élet itt nem móka s nem talány,/ A bort megisszák, asszonyt megverik/ És izzadnak reggeltől estelig./ De télen, télen a világ megáll/ És végtelen nagy esték csöndje vár,/ Az ember medve, alszik és morog./ Benn emberek és künn komondorok./ Brummog a bőgő, elhervad a hold,/ Fenékig issza a vőfély a bort,/ Már szürkül lassan a ködös határ,!/ És a határban a Halál kaszál…”

Ilyeneket delirált száz éve a rojtos idegzetű poéta, viszont máma se mondhatná szebben. Ugyanakkor volt ebben a parlamenti zenélésben más vonulat is, az Úri Murié. Ebben, mint az ismeretes, Szakhmáry Zoltán, miközben bazseválnak neki a cigányok, fölgyújtja a tanyáját és bájosan szíven lövi magát.

Ilyen jótéteményeket ezektől a dzsentriktől nem várhatunk, ezek ugyanis hedonista keresztények, és a kapuzárás előtt két pofára habzsolják az életet, megszegve a tízparancsolat számos pontját. Viszont akkor elpusztulnak valami halálos betegségben, legalábbis az új emberminiszter-professzor szerint, és hiába röhejes ez így, nincs kedve vigyorogni az embernek.

Ezek kultúra és nagyvonalúság nélkül, a rosszul szabott öltönyeikben zárkóznak be a parlamentjükbe, folytatva azt az elkülönülést és rejtőzködést, amit Kósa elvtárs még a gyalázatos választások előtt kezdett el, mert félt a néniktől meg a bácsiktól. Hogy ez most közvetlenül a színjáték után folytatódik, és már az első napon kordon mögött érzik biztonságban csak magukat, azt mutatja, a helyzet mégsem teljesen reménytelen.

Viszont, hogy ezt zeneszóra teszik, a hosszú végnapok kezdetét mutatja. Hogy miközben süllyed a Titanic, gondjuk van azért a murira. Itt, kívül csupán egy lakájos mentőcsónakra van szükség, mert ezek ott a lágy zeneszóra hiába hiszik, hogy övék a nagyvilág, a francokat. Elég csak felidézni valamelyik vidám filozófus mondatát – most nincs érkezésem utána nézni pontosan -, miszerint: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is.

Na, ezt nem tudják ezek odabent, így az idő nekünk dolgozik lassan bár, de biztosan.

Szép, új világ

Nem azért mondom, meg nem is a mellverés miatt, sőt inkább a ráismerés szomorúságával, hogy igazam volt. Nem tudom, emlékeznek-e rá a drága olvasók, de nem egyszer és nem is kétszer meséltem arról, ez az egész migráncs-soros őrület nyolcadika után így vagy úgy, de eltűnik. S lőn.

Vasárnap este hétig, amíg az urnák le nem zárultak, az összes Fidesz-médium, M-ek, Echo-k, Origók meg a maradék ezervalahány szinte nem is foglalkozott a választással-szavazással. Mindenhonnan a migráncsok ömlöttek a legváltozatosabb formában és elképesztő mennyiségben.

És hétkor megtörtént a csoda, amely tartott hétfőn, és máma még mindig. Úgy eltűntek a migráncsok mindenféle hírből, mintha soha nem is lettek volna. A megvédés megtörtént tehát. Ha én most elhülyített Fidesz-szavazó lennék, akkor meghasonlanék, mert kiesett az életemből a fix pont, és teljesen összeborulna minden.

Ilyen fölfordulástól azonban nem kell tartanunk, nem olyan bonyolult az a lélek, aki, mint például Pécsen, ahol gonosz mikrofonosok megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy bevezetik az arab számokat, zokogásban tört ki. A rómaiakkal nem tudom, milyen viszonyban lehet, de nem is ez a gond.

Az a baj, hogy mint a vasárnapi eredmények is mutatják, bőven van minálunk olyan elme, aki minden szart bevesz, ergo, úgy irányítható, mint Pavlov kutyájának a nyála. Az a kérdés most azonban, hogy ez a gépezet, kire fókuszálja a bamba tömegek tekintetét, hogy kitől kell félni, kit utálni, és azok mi leszünk, akik színesben akarták látni a világot.

Az új ellenség a rajtuk kívül álló tehát, akiket például nem egy troll, mert annak még elnézné az ember, hanem a nagyságos Fidesz váci elnöke így jellemzett győzelmi táncot lejtve: egyszerűen senkik vagytok. Mintha futball meccsen vagy pállott szagú kocsmában lenne,és lehet, ott is van.

Jelentem, keresztény kultúránk él, és immár teljes pompájában virágzik. E kultúrának pedig szerves része az inkvizíció és az autodafé, a fő inkvizítor most keresi és jelöli ki, kiket kell megégetni, hogy megtisztítsa eltévelyedett lelküket, és kipucolja országából a gonoszt. Nem véletlen, hogy egyre többen keresnek rá a gugliban a kivándorlás szóra.

Fasza, hogy tömören jellemezzem a fennforgást. Az összes pártvezér Vonától Hadházyig lemond és remetének áll, úgy is jellemezhetném, hogy odahagyják a népüket mindenféle vigasz nélkül, holott tán soha nem lenne nagyobb szükség rá, mit most. Maradnak tehát az úgynevezett civilek maguknak, akiket viszont a rezsim kicsinál.

Az a két barom nem véletlenül nótázott az eredmények ismeretében, voltaképp annak örültek, hogy lekerült a kötél a nyakukról. A sarokban nyüszítettek már, Kósa, Tiborcz menekült, amerre látott, szorult a hurok, ami most egycsapásra meglazult, sőt, el is tűnt. Tartok tőle, hogy itt a nagy búsongásban az összes ganyéság végleg elfelejtődik.

A teljes összeomlás helyett legalább ezeket az ügyeket kéne forszírozni, hogy legalább magában fönntartsa az ember az a képzetet, van még igazság, holott jelen felállás szerint tudja, hogy nincs. Magam is, felocsúdva az első pofon után épp most nézek teendők után, hogyan lehetne életben tartani a négy év múlva tán újra megcsillanó reményt.

Addig is azonban hallgassuk meg a zupás őrmester igazságát, aki midőn a kiskatona reménytelenül várta a leszerelés távoli jövőbe vesző eljövetelét, azt tanácsolta neki: nem a leszerelést kell várni. A takarodót kell várni, a reggelit kell várni. Így a maga módján arra utalt, hogy a napi kis teendők elfedik a kilátástalannak tűnő jövőt.

Ez az időszak jön most. Mert ha nem, akkor csakis Huxley kis kétsorosa lép életbe: „Szóma, ha mondom, segít a gondon, már egy-két köbcenti helyre biccenti.”

Pecsét a rablásra

Megnyugodhatunk és fellélegezhetünk, mint a vádlott, akire kimondják a bűnösségét, és megszűnik a hosszú bizonytalanság, mert eldőlt végre, hogy föl fogják kötni. 2010 óta várják a hajdani magánnyugdíj-pénztári tagok, hogy legyen valami az egyéni számlákból, ami halvány reményt adhatott volna arra, hogy visszakapják az elrablott pénzt. Most végre megtudták, hogy lószerszám a seggükbe, bár ezt eddig is lehetett sejteni.

Mert voltaképp nem is lopás volt ez, hanem rablás, a cool kis fenyegetésekkel, hogy add ide a manit, vagy vénségedre éhen döglesz. Egyébként így is, de ez mostani történetünk szempontjából érdektelen. Ám vissza a kályhához: nem vagyok egy büntetőjogász, annyit azonban tudok a tényállásról, ha kényszerítéssel veszik el tőled, ami a tiéd – volt -, annak rablás a neve, és a büntetési tétele is magasabb.

Matolcsy végre kimondta, amit eddig is tudtunk, hogy az MNB egy jelentésében megjelent ugyan egy 2826 milliárd forintos tétel, amely a nyugdíjpénztári átlépések miatti tartozásokból ered, de a jegybankelnök mindenkit megnyugtatott: mindez csak statisztika, tartalmi szempontból, jogi, számviteli és költségvetési értelemben nincs jelentősége az összegnek. Lehet elfáradni a halálsorra szépen.

Kiderült hát, hogy miniszterügynök úr füllentett akkor, amikor felelőtlenül nyilatkozott a lóvéról. Füllentett máskor is, sőt, egyfolytában, ám ettől neki nem az orra, hanem a hasa növekszik, mint az látható, ezzel sújtotta őt a saját bejáratú Dzsepettója. Más politimókusok ezt úgy fogalmazták meg, hazudtunk éjjel-nappal. S míg ez utóbbiból patás ördög vált, miniszterügynök úr momentán útban van a mennyekbe.

Egyébként is nehéz kimondani, hogy hazudnak, mert kényesek a becsületükre. Hadházy Ákos LMP-társelnök például nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy az egész nyüves sorosos-konzultáció kamu, és ezzel megsértette a fiúk érzékeny lelkét. Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt nyomozás indult ellene, amiből a fentiek tükrében ez a becsület csorbulása érdekes egy felvetés.

Lassan nyolc év telt el a rablás óta, mire végre kimondatott a verdikt. Végül is, a Guinness rekordok hitelesítéséhez is idő kell, meg a jó munkához természetszerűleg, és ez a rablás is az a maga nemében. Viszont ilyen ország még egy nincs, ahol trombitaszóra és hallelujázás közepette lopnak el háromezer milliárdot, ezt deklarálják, és a leghangosabb történés eközben, hogy diákok mennek tüntetni a térre, mert szar a tananyag, meg sok is.

Ez egy ilyen ország. Meg olyan is, hogy Konrád György, a galamblelkű író bácsi arról ábrándozott a minap, hogy ha így folytatja, Orbán Ceasusescu sorsára juthat, ami a fentiek tükrében merész elképzelés. Ennél érdekesebb azonban, hogy amikor emiatt ekézték, egy kommentelő enyit fűzött hozzá, (betűhíven idézem): „Nem tudom, ki lehet ez a ficsur, de az abrazata sokat elarul a zaklatott eleterol, amiben nagy szerepet jatszhatott a gyulolet, a felszaporodott gondok, sot az alkohol, vagy a drog sem kimeli a hasznalojat. Miert nem marad csendben, ha jot nem tud”

És itt élünk mi, polgártársak, nem épp sehol.

2 301 463, avagy atomvillanás jobbról

Fárasztó már az én ízületeimmel még egyszer lepötyögni, tehát, polgártársak, a címbéli mennyiséget – nem többet és nem kevesebbet egy darabbal sem – konzultálta elhivatott nemzetünk a Soros patáiról. Ezt bizonyos Hidvégi Balázs tegnapi szíves közléséből lehet tudni, aki nem sajnálta a miseidőt, hogy az örömhírt közölje az erre szomjazó alattvalókkal, hogy még ünnepibb legyen Advent első, elcseszett, jeges napja.

Most már csak két dolgot kell tudnunk, hogy ezt a duci kis ujjain számolta-e ki, vagy a füle csattogtatásával, valamint, hogy ki a rosseb az a Hidvégi Balázs. Azt írja az újság, hogy a kormánypárt kommunikációs igazgatója, de mi tudjuk, hogy nálunk párt, kormány és frakció egylényegű, akárha Szentháromság, ezért marhára bizonytalan a dolog, de ki nem szarja le magunk közt szólván. Hidvégi urat csak úgy, mint a konzultációját is neki, amelyik egyébként világcsúcs.

Persze, hogy az, ilyen versenyszámot ugyanis sehol máshol a végtelen univerzumban nem ismernek, csakis itt. Sőt, megengedem, olyan sincs sehol máshol, az Üveghegyen túl se, hogy az ilyen habverést a demokrácia diadalának állítsanak be, mint tette azt nem a Hidvégi, hanem valamely másik csinovnyik az erről szóló permanens böfögés közepette, és, láss csodát, akkor sem érdekel ez engemet egyáltalán.

Sőt, a maradék 7 698 537 pöttyös seggűt sem, ha épp 10 000 000 ilyen organizmus van Nemesmedvestől Záhonyig bezárólag, és ennyire belemerültünk a számokba, ami érdekes egy dolog, ellenben teljesen érdektelen. Annyit mondanak, amennyit csak akarnak. Egy hete még 1 754 128 volt a nyerő Hadházy 400 000-es saccával szemben, amiből pör lesz, hogy folytatódjék a cirkuszi mutatvány, bár ez még annak is lapos.

Hogy itt dobálóztam a csodás számjegyekkel, annak egy, jól megfogható hátsó szándéka volt, hogy érzékletesen tudjam demonstrálni az értelmetlenséget, mert mondhatnánk számot a nullától a végtelenig bezárólag az egyenesen akárhol. Az sem számítana semmit, mert csak úgy nem lenne igaz, mint kiinduló tételünk, a 2 301 463. Mert itt nem a mennyiség a lényeg, hanem a kretén romlottság ideája, amit a népekre zúdítanak egészen jövő tavaszig már, ez teljesen biztos.

A tamtam elől csakúgy nincsen menekvés, mint az atomvillanás jobbról felkiáltás után a megdögölés elől, ahogyan annak idején Kádár sameszei oktatták polgári védelemből a népeket. Ami szintén nem azt a célt szolgálta, hogy a jómunkásember tudja menteni a redves irháját, hanem, hogy a reszkető gyűlölet őbenne kicsírázzon a dagadt kapitalista ellen, aki akkor még nem Soros volt, ellenben volt neki jenki zászlós cilinderje.

A módszertan és a nívó ugyanaz, ebből is látszik Orbán korai vallomásának igaza: nem az a baj, hogy diktatúra van, hanem, hogy más működteti. A számok azonban beszédesek, hiszen tegnap, vasárnap lévén, ami nap minálunk az örömök és diadalok közlésének ideje, azt is megtudhattuk, hogy a végéhez közelít a nyugdíjasok 2 700 000 utalványának gyártása, s ha csak ezt odatesszük a bűvös 2 301 463 szám mellé, akkor egyből kiderül, még ők sem küldték vissza mind a soros-cetlit. Hálátlan népség.

Kicsire viszont minálunk nem adnak, úgyhogy felejtsük el ezt is. Foglaljuk össze úgy a tegnapot, hogy a fidesz már megint észvesztő sikereket aratott, csak apróbb gikszerek csúsztak be. Ugyanis Uhrinyi Tamás, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. logisztikai igazgatója azt is mesélte ujját a magasba emelve, hogy a mohó nyugdíjasok a borítékjuk felbontásának fejedelmi pillanatában legyenek óvatosak „a sérülések elkerülése érdekében”.

Arról nem ejtett szót, hogy mért. Hogy bomba van abban a levélben, vagy a Soros ugrik-e ki belőle, ez egyáltalán nem tudható. Viszont, hogy valami egyértelműen örömteli közléssel fejezzem be az első adventi nap krónikáját, kiderült, hogy Balog Zoltán, aki szintén boldogságokat jelentett be tegnap matinéra, kérdésre válaszolva kifejtette, hogy miniszterként is fenntartja lelkészi jellegét. Ezt én eddig nem tudtam, viszont most már, ilyen ismeretek birtokában teljesen elnyugodok.