MEGÉRTÜK, EZT IS! – amikor bántás lesz a segítésből

Kevesen akadnak – ha egyáltalán léteznek még – akik ne gondolnák át ebben a megkergült világban, hogy miként tehetnék elviselhetőbbé mások gondjait… A segítés, az elesettekről való törődés, a nehezebben élők támogatása azoknak is lélekmelengető lehetőség, akik maguk is beosztóan, olykor kuporgatva pergetik mindennapjaikat. Felhívások, szervezett megmozdulások nélkül eltervezni a jót, mindenféle előzetes értesítés nélkül, belső indíttatásból, „csak úgy” felkerekedni, meglepni azokat, akiknek minden csepp boldogság is ünnepet jelenthet – ez adhat reményt, némi örömöt, ha mindegyre arról szólnak a hírek, miként lehet, „éppen csak túlélni” ezt a ránk szabadult, elátkozott időt…

Egészen hétköznapi történet a miénk.
A költészet napja adott alkalmat némi “segítő” verselésre, ha már a költemények „dolga” a tisztes szívmelengetés. Felkerekedtünk, s úgy terveztük, meg sem állunk egy távoli település öregek otthonáig.
Útra kéltünk, tarisznyánkat megtöltve könyvekkel, lapokra nyomtatott versekkel, a szívünkben dalokkal, elhatározott mosolyokkal – s nem volt egyéb álmunk, csak, hogy szép szavakkal reményt vihessünk nagyapók és nagyanyók pitvaraiba. Az éppen közeledő Húsvét, az emberi érzések legszebb ünnepe közeledtével adni szerettünk volna, – ha már csak ennyit adhatunk is – reményt, vigasztalást, meg némi messze zengő örömöt mindazoknak, akik generációkon át szolgálták gyermekeiket és unokáikat – önzetlenül! Akiket kiforgatott, tönkretett ez a beteg világ!

József Attila és más költők rigmusait és rímeit vittük, s úgy érkeztünk meg a messzi intézménybe, hogy már a belépés pillanatában simogatni próbáltuk az otthon lakóit. Tolókocsikban, nyikorgó székeken ültek körénk a mások öregei, akiknek szerettük volna akár csak pillanatokra is elhitetni – ők a fontosak, mi pedig a lelkiismeretünkkel viaskodó utódok, mint a hazatérő tékozló fiú, valamifajta megbánással járulunk eléjük.

Tettük, amint elhatároztuk – mondtuk a verseket egyre, s közben gondolatainkat, melyek a jó szándékról, a vigaszt adó, valódi szeretetről szóltak, úgy igyekeztünk megfogalmazni, hogy megoldást kínáljunk – legalább lélekben – a nehézségekre.
A szeretetről beszéltünk, mások szeretetéről…
Elmondtuk, mennyi mindent lehetne másként cselekedni, milyen kevés kellene, hogy a régi nagycsaládok feléledhessenek, az egykori oskolák meg a templomok is újra megteljenek gyerekzsivajjal, hogy újra közösségekben, az együvé tartozás szentélyeiben érezhesse magát a hozzánk távolból betérő. Beszéltünk a fránya anyagi javakról, melyek elosztása valahogy félresiklott, elmondtuk, mennyi gondot okoz a legtöbb embernek eldönteni: esznek, ruházkodnak, vagy fűtenek a kemény télben… beszéltünk az intézményes gondoskodás elmaradásáról, az egészségügy betegségeiről – tettük mindezt mindenféle politikai zűrzavar keltése nélkül. A jobbítás szándékával…

Már majd egy órán keresztül tartott a mondókánk, s a nagyanyók és nagyapók kezdeti félelmei – az ismeretlenek láttán – éppen elillanóban voltak, kalitkáik kinyíltak, s vissza-visszamosolyogtak az alig hihető gondoskodás hallatán. Jó volt, egyre jobb volt köztük lenni!
A remény pislákoló lángja már-már valódi fényt és olykor melegséget is varázsolt közénk, amikor megmagyarázhatatlan dolog történt sokat látott segítő csapatunkkal!

Egy idős hölgy, aki mindeddig összekulcsolt kezekkel gubbasztott a kis csapat kellős közepén, megszólalt. Ahogy ő mondta, válaszolnia kellett a rengeteg igazságtalanság hallatán. Mondolata legelején heves szavakkal kikérte magának az elesettség és gondokkal küszködés jelzőit, megvetéssel szólt azokról a szavainkról, melyekben Ferenc pápát idéztük az idősotthonokban magukra hagyott öregekről. Azután ecsetelte, hogy milyen tömegek látogatják a templomokat, s persze mindezért a katolikus iskolák tesznek egyedül – ahogy mondta – ahol a diákok ugyan a kezükben tartják az okostelefonokat, de csak azért, hogy a logikájuk fejlődjön… A következő pillanatban már Soros Györgyöt szidta a drága teremtés, majd végre a szemünkbe nézve, mintegy feltéve az i-re a pontot, kijelentette: a jövő héten érkezik a miniszterelnök úr konzultációja! Az a gondoskodás, nem amit mi csinálunk…

Nem tehettünk mást, elhallgattunk, nem volt záróvers, sem búcsúzkodás, meghajtott derékkal összeszedtük könyveinket és a versekkel teli papírlapokat, aztán a lehető legszelídebb hangon, csendesen elköszöntünk. Szinte elmenekültünk a minket éppen csak megszerető maroknyi nagyapó és nagyanyó elől, magunk mögött hagyva az imént oly bőszen káráló matrónát, aki persze még mondta-mondta, most éppen a migránsok áradásáról, a kerítésekkel megvédendő hazáról, meg a rezsicsökkentésről hadovázva…
(…)

Az út sokkal hosszabb volt, mint odafelé.
Kétségektől gyötrődve cammogtunk, s amióta csak hazaértünk, azon gondolkozunk, vajon, hogy hagyhattuk magukra azokat a csöndjükben összeroskadt öregeket, akik közt éli boldog, elégedett mindennapjait ez a derék asszony. Azok, ott, vagy tizenöten, megszenvedve a valót, s az az egy, aki minden esti híradó előtt maga köré hívja a bambákat – hátha végre belátják, milyen fergeteges iramban erősödik Magyarország!

Konklúzió? MEGÉRTÜK, EZT IS! – amikor bántás lesz a segítésből, amikor a jó szándékunk éppen csak szégyellni való, hibás cselekedet lehet, egy végletekig megrohadt rendszerben…

Íme, hát, megleltük hazánkat.
A demagógia költészet napi mondókája mindent lehengerelt…

Menni, futni, menekülni

Világ végén megszületni, apukától maflást kapni, a labdába belerúgni, tyúkszarokat vakarászni, KISZ titkárost alakítni, kollégistát játszogatni, a világot megváltani, katonaként sugdolózni, Soros pénzén tanulgatni, bomlasztani hazajönni, a nagy téren üvöltözni, oroszokat elüldözni, a Nagy Imrét eltemetni, parlamentbe belejutni, nem dolgozni, nem dolgozni, narancsokkal szavazgatni, a papokat térdeltetni, székházakat árulgatni, apukának bányát adni, lapítani, lapítani, megzakkanni, aztán nyerni, koronákat úsztatgatni, Torgyán testvért elárulni, szőlőt venni, lakást nyerni, hegyet venni, rétet nyelni, veszíteni, kikészülni, jobbra menni, polgárt játszni, szervezkedni, kordont hordni, székházakat ostromolni, forradalmat fülkészkedni, kétharmadot megszerezni, NER-t szervezni, nem dolgozni, papok előtt leborulni, az országot széjjelverni, szegényeket elüldözni, nyugdíjakat mind lenyúlni, a népeket általverni, az oktatást széjjelzúzni, egészséget agyonkúrni, ellenséget keresgetni, mindig-mindig megtalálni, kelet felé nyitogatni, baltás gyilkost elengedni, haverokat nevelgetni, régieket elárulni, meggecülni, szotyolázni, stadionba ájulgatni, gumicsizmát húzogatni, kolbászokat töltögetni, partedliben vacsorálni, EU lóvét nyúlogatni, liberálist üldözgetni, leépülni, csak harcolni, Soros pénzét vizsgálgatni, Soros embert utálgatni, egyetemet bezáratni, civileket basztatgatni, orosz előtt leborulni, az országot elárulni, nem beszélni, csak pofázni, lopni, vinni, népszavazást elhazudni, kerítést meg alkotgatni, olimpiát mind elbukni, kisvasutat építeni, várba vágyni, Paksra tárni, véglegesen elhülyülni, stadionba beleülni, valóságot elfeledni, valósággal szembe menni, gyógyszereket mind bevenni, népek elől bujdokolni, kordonokat mind felhúzni, klakőröket megfizetni, síposokat megveretni, józan ésszel szembe menni, káoszt látni, TEK-re vágyni, idegeken gordonkázni, népet látni lázadozni, a gatyája tele lenni, szabadságot füllenteni, vonatjegyet beszerezni, menni, futni menekülni.

TTT…TESCO újság

„És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó.”
(JA)

Pártunk, következésképp kormányunk megint a kiskereskedelmet akarja megrendszabályozni egészen elképesztő módon. Olyképp, mint Sheldon Leonard vécéhasználati szokásait, aki a dresszírozás előtt akkor ment pisálni, amikor csak eszébe jutott, akár az állatok, és nem a napirendnek megfelelően. Aztán megszokta az értelmetlen rendet, a kijelölt időben csorgatott, és a fütyölés szabadságát sem sikerült soha kivívnia.

Sok-sok baromságot tartalmaz a törvénnyé emelni kívánt normaszöveg, egy passzus azonban különösen fölkeltette a figyelmemet, amely arról szól, hogy korlátoznák a reklámköltéseket, és a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek nettó árbevételüknek csak a fél százalékát költhetnék ilyen célra, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Azt is előírná a javaslat, hogy csak sajtótermékben jelenhetne meg szupermarketek reklámja, vagyis betiltanák a külön reklámújságokat.

Ez, amennyire nevetséges, annyira félelmetes is egyben, és nem azért, mert a mindenféle „maszek” kiadványok határoznák meg a napi olvasni valómat, hanem, mert Pártunk megint olyanba készül belepofázni, amihöz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az ilyen terelgetések a diktatúrák bájos jellemzői, előírják, hogy az ember – a bolt – mire költheti a saját pénzét, és mire nem, valamint odahat, hogy az alattvaló mit gondoljon a világról, és ezen belül is róla, a kormányzó erőről. Meg a Sorosról, ezt el ne feledjük.

Ezen túl ez az indoklás is édes, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Jelezném, hogy a magyar társadalom döntő többsége eddig is meglehetősen tudatosan választott, mindent megtett, hogy a lehető legolcsóbb élelmet szerezze be, mert erre predesztinálta őt a sorsa, meg a pénztárcája vékonysága legfőképp. A minap is, a nemzeti COOP-ban állt mellettem egy néni, és elborzadva nézte a tejfölök brutális árát, és amikor megmutattam neki egy viszonylag olcsóbbat, hálálkodva kapta ki a kezemből.

Ennyit a test tudatos táplálásáról, viszont nem csak farháttal él az ember. Sajtótermékekben hirdetni kötelezően, ennek a rezsim számára több hasznos folyománya is lehet. A lappiacon immár jószerivel nincs olyan újság, amire ne tették volna rá a mocskos kezüket, így ez a kötelezvény csak a haveri pénztárcákat gyarapítaná megint csak, hogy Orbán kitalált világát még alaposabban gyömöszkölhessék az alattvalók megtépázott tudatába, és, mielőtt még mindezt bővebben megvizsgálnánk, nézzük meg futólag, mit is kínál a Józsiknak a leigázott média.

Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve. A polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait, nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Itt tartunk most épp, amikor pedig az utca forrong, ami fölhorgadás elsősorban azért alakult ki, mert a népeknek, akik képesek még rálátni a valós világra, elegük lett a hazugságokból, valamint abból, hogy nem hagyják őket hovatovább gondolkozni sem. A CEU csak a gyutacs volt, minden további történés az egyre inkább orwelli hatalom ellen irányul. Az 1984 szellemében átformált média-világról már meséltem, de nem esett szó az MMA gyalázatos működéséről, amely intézmény meg a harminc éve már elfeledett „TTT” világát hozta vissza.

Újszülöttek és elsőáldozók kedvéért elevenítsük föl ezt a jóravaló mechanizmust. Tiltott, Tűrt, Támogatott, azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika terméke volt, Magyarországon a kifinomult változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól működött.

A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. Azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok képzőművészek, iparművészek, zenészek, előadók, írók, költők, maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a „Tiltott” kategóriába.

A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek. Ők alkották a „Támogatott” művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen, az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.

A két szélső pont között helyezkedtek el a „Tűrt” kategóriába tartozó alkotók. Sokan a „Tűrt” és „Tiltott” besorolás között ingáztak, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett. A kádári diktatúra felpuhulása következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszer összeomlásáig megmaradt. És most újra itt van nekünk, midőn Orbán et. zilált tudata visszatért a KISZ-titkári origóhoz.

Legújabb elfajzott hajtása az az ötlet – amiből minden bizonnyal törvény lesz -, hogy a színházak igazgatóit meghívásos alapon neveznék ki. Ehhez újólag fölelevenítem a szombathelyi Weöres Sándor Színház kapcsán nemrégiben lezajlott botrányos eseményeket, amikor is egy Fidesz-es városatya túl nehéznek találta a repertoárt, egy másik pedig arról értekezett, hogy a kormányt bíráló darab miatt kellett idő előtt távoznia a nézőtérről. Nos, a jövőben ők hívják majd meg a nekik tetsző igazgatókat, a jelenkori Aczélok. Ha ebbe az egész delíriumba őszintén belegondolok, nekem kurvára fog hiányozni az a TESCO újság, holott évek óta nem láttam egyet sem. Szar egy hely lett ez a magyar nemköztársaság.

KICSI ÉSZAK-KOREA BEÚJÍT – nincs több teszkósújság, kormányunk betiltja azt is!

Kedves vezetőnk, a magyar hangú Kim Dzsongun és becses csapata ismét kieszelt valami rettentő frankót!
Sikerült megtalálni az újabb ellenséget, a kormány nekimegy a szupermarketeknek!
Ha már végrehajtják „a hazai kereskedelempolitika lehetséges fejlesztési irányairól a társadalmi egyeztetések eredményeképpen” című össznépi cukiságot, hát első körben egyetlen tollvonással megoldják a reklámújságokat nem kérők problémáit!
Ugyanis a nagy ívű elgondolás szerint mostantól nem kerülnek postaládáinkba semmiféle ingyenes szóróanyagok, a nyugdíjasok nem keresgélhetik, s jelölgethetik buzgón, mire futja majd és hol – ha végre megjön a postás!

Egész egyszerűen tilos lesz mindenféle akciók és leárazások önálló beharangozása – ha egy kereskedő mégis el akar jutni a vásárlókhoz, csakis és kizárólag a kormánypárti médiák méregdrága hasábjain teheti azt meg!
Kézenfekvő, hogy hamarosan kötelező lesz előfizetni a Vas Népét, netán a Magyar Időket, s akkor esetleg megtudhatjuk, ha némileg olcsóbbá válik a magyar tej, a magyar kenyér, meg a magyar tojás!

Ellenzékinek mondott felületeken nyilván csak módjával harangozhat a Spar, vagy az Aldi, a Simicska felületein pedig egész egyszerűen betiltják az áruházláncok reklámozási lehetőségét!

Kalandos úton bár, de hamarosan felzárkózhatunk a példakép Észak-Koreához, már csak pár húzás és Azerbajdzsán lehelete lengi be a magyar légteret, s mire felépül a várva-várt Pakskettő, nyilván újra kötelező tantárgy lesz az orosz nyelv az általános iskolákban!

Vasfüggöny védi majd erősködő hazánkat a burzsoá Európától, s újból megtanulunk utálkozva gondolni az osztrák sógorokra, meg a nyomorék németekre, franciákra!
Áruházi kultúrájukat, az évtizedek alatt meghonosodott vásárlási kultúrát tépi apró darabokra Orbánék elgondolása, mely nem egyéb, mint a KDNP kicsinyes bosszúja, amiért vasárnap mégiscsak merészkedünk nyitott boltokkal szolgálni a vásárlói érdekeket! Nem sikerült megemészteni, hogy az átkozott magyar nép követelte a boltzár feloldását, nem sikerült megemészteni, hogy az életképtelenné tett magyar gazdaság és gazdák képtelenek versenyezni a fejlettebb világ kereskedelmével!

A legvadabb kommunista rendszereket idéző módon avatkoznak bele a kereskedelem munkájába, de nyilván, ez sem fog gondot okozni a lelkes kétharmadnak, meg a nagy hohohohó Áder Janónak! Aláírja, s nem lesz itt semmi gond!

Pártunk és kormányunk persze odacsap, ahova köll alapon még előírja majd, hogy a mérhetetlen munkaerő hiány mellett hány kereskedővel lehet majd egységet működtetni, előírja, hogy mi mindent kell feltűntetni az import termékeken elrettentésül, és – igazi agyrém!!! – a reklámköltést korlátoznák, (!!!!!) a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek a nettó árbevételüknek csak a 0,5 százalékát költhetnék reklámra! Ugye, milyen találékony ez a kiváló szakembergárda?! Belehúztak az elvtársak, de rendesen!

Mit szarnak ők a nyugdíjasokra, meg az éhhalál felé tengődőkre! Ha olcsóbb terméket akarnak, járassanak kormányújságot, abból lessék ki az angebótot! Ha bezárnak a kisebb üzletek, mert képtelenek lesznek megfelelni a szakképesített dolgozók létszámával kapcsolatos előírásoknak, majd kegyelemből fenntarthatóvá engednek néhány nagyáruházat – persze kizárólag a Kasszás Erzsi csapatának!

Ha pedig nyálat csorgatnánk némi holland sajt iránt, vagy kortyolnánk egy kevés bajor sört – és persze nem jó a fránya belünknek a Pálpusztai sajt, meg a Balatoni világos – akkor szép lassan bevezetik, hogy három évente, a zokniba csúsztatott dugi Euróval kilódulhatunk Óbervariba, némi gesenk reményében!

Kim Dzsongun, meg az ő Észak-Koreája lassan tanulhat Orbántól ezt-azt! A mi vezérünk alig alszik, csak agyal, agyal egyfolytában!


.
Mi meg jobb, ha eldugunk néhány teszkósújságot; legyen miről mesélni az unokáknak: – Hja gyerekek, akkoriban még szabad volt sóvárogni!

Kicsi kis reaktorocskák

Miközben Magyarország üszkös maradéka az entrópia idegesítő állapotában leledzik, és akárha az egész rohadt Univerzum, egyre gyorsuló ütemben száguld az őskáosz felé, Semjén huszár Iránban Esak Dzsahangirit, az iszlám köztársaság első alelnökét ölelgeti, sőt, egyenest a nyakába is ugrik felhőtlen rajongásában, örvendezvén az aláírt megállapodásnak a keleti nyitás szellemében, és üdvözölve a keresztényüldözőt.

Semjén egyébként kitörölheti pállott seggét a papírjával, Dzsahangiri egy senki, egy nímand, ugyanis az Iráni Iszlám Köztársaság 1979-ben elfogadott alkotmánya, amely a mi alapizénkhez hasonlatos, azt rögzíti, hogy azon a messzi tájon a legfőbb hatalom Istené, aki nem Jézus és az ő papája, meg a Szentlélek. Sokkal inkább Allah, akinek nevével a szájukon hajtanak kamionokkal a mi Istenünk bárányai közé, ami miatt – állítólag – építkezik egyetlenünk gőzerővel a határokon, és tart fenn másfél éve készültséget nem csak a kerítések melletti latyakban, hanem az egész lebutított médiájában.

Semjén bizonyára nem Németh Szilárd görög-latin kultúráját megvédeni indult abba az országba, ahol minden hatalom a Legfőbb Vallási Vezető kezében van, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka, de ellenőrzést gyakorol a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom fölött is. Ilyképp ez az a berendezkedés, amely ideális lenne a felcsúti libapásztor számára, de Semjén mégsem azért lovagolt olyan messze, hogy ezt a mintaszerű középkori társadalmi berendezkedést tanulmányozza. A rezsissel meg majd a kocsma előtt lerendezik a dolgokat, mint Orbán ideális férfi típusa.

Amikor a mi Zsoltink annak örvendett felhőtlenül, hogy megállapodást kötött arról, Magyarország hitelezi az iráni atomprogramot nyolcvanöt millió euró (azaz huszonhat milliárd forint) értékben, és még, hogy száz iráni diák magyar egyetemekre jöhet tanulni, valamint, hogy Irán és Magyarország közösen kis atomreaktorokat épít, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el, nos, éppen akkor Haszan Róháni elnök Putyinnal telefonozott, én pedig hangosan felröhögtem, holott éreztem, hogy sírni volna jó.

Ők ketten együtt ítélték el az amerikai agressziót, a Homsz tartománybeli szíriai légitámaszpontra mért amerikai légicsapásokat, és a nemzetközi jog megsértését emlegették. Putyin pincsijének valaga vége, Semjén tehát személyesen tett látogatást a modern kori Sátán birodalmában, mint ahogyan ez a pincsi szintén kremli noszogatásra zülleszti az Uniót, hogy onnan már el is akarják távolítani, és akkor elindulhatunk vagy a sztyeppékre, vagy a sivatagba, indulnak a tevekaravánok.

Viszont így rohadt nehéz lesz Trumppal, akinek érkezését úgy ünnepelték, mintha a megváltó szállott volna alá a légből.

Az év eleji euforikus hangulat azonban immáron elfeledődött, egyetlenünk újra fordult egyet a tengelye körül, és megint mást mond, mint amit csinál, mert ez a veszekedett természete neki, vagy egészen közönségesen elment a maradék esze is. A magam részéről ezt az utóbbi diagnózist írnám a zárójelentésbe, mert már nem is kaméleon, hanem stílszerűen dervis, annak is a kerengő változata, aki imával és tánccal kerül közelebb Allahhoz, mivel misztikus kapcsolatban áll vele.

A vége ennek az egész delíriumnak a halveti dervisek ideális állapota lesz, akik szűk zárkában élnek (esetünkben zárt osztály vagy éppen cella, gusztus szerint), alig is esznek, a Koránt olvassák, és legfőképpen Allah hét nevének (eszmá-i szebá) ismételgetését gyakorolják kitartó buzgalommal.

Ilyen szellemi magasságokra még alkalmas a mi kedves vezetőnk, másra nem nagyon, amit a muszlimokkal éppen megkötött szerződése is mutat, amiből kitetszik, a világ nem úgy működik, mint ahogyan ő azt elképzeli. Atomprogramra kölcsönt adni Iránnak nem sok jót jelent az álmoskönyvek szerint, de ezt majd Putyinnal megbótolják, lesz is Paks2-ért felelős bárca nélküli miniszter a kormányában. Ennél sokkal érdekesebb a száz iráni egyetemista, akik majd megérkeznek, betelepítik őket mintegy az országba, megkerülve a kerítést, és aki ezt érti, annak a megfejtésért hangszórót adok.

De még ennél is meseszerűbb, hogy a szerződés szerint mi majd a kedves irániakkal szakmányban gyártunk a sufniban apró kis atomreaktorokat, és azokat afrikai bolhapiacokon áruljuk a gyékényről. Két kérdés óhatatlanul fölbukik az emberben ilyenkor. Hogyha ennyire megy ez nekünk, akkor mi a jó francnak ide a Roszatom, a másik meg, hogy miért hazudik a bagázs már megint.

És ekkor rájöttem, hogy a NER, és ezen belül Orbán et. leglényegét a múlt század harmincas éveiben Szovjetoroszországban fogalmazta meg egy elkeseredett alattvaló, a megfejtés pedig így hangzik: Áll a tribünön, és hazudik. Mi tudjuk, hogy hazudik. Ő is tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik, de folytatja. És örül, hogy megtapsolják.

Ezt Kobáról, közkeletűbb nevén Sztálin elvtársról állapította meg a hajdani megvilágosodott, de mintha a Kossuth teret tanulmányozta volna minálunk marha nagy nemzeti ünnepek, úgymint Március 15. oder október 23. kapcsán, amely lehangoló napokra tényleg buszokkal hozzák a klakőröket, míg a sípoló tömeget távol tartják az ordibáló vezértől. Hogy legalább neki jó legyen, ha már másnak nem lehet az. Ezen az állapoton pedig sürgősen változtatni szükséges, s mivelhogy az elkurvult ellenzéktől semmi jóra nem számíthatunk, csakis a fiatalság szárazon tartott puskaporában lehet a maradék reményünk, ahogyan az elmúlt napok történései is mutatják.

Kövér meccse Dunaszerdahelyen

Sportos hétvégét tartott a NER két oszlopa, úgymint Kövér házelnök, és Orbán atyaisten. Nem kocogni indultak, hanem természetszerűleg futballt figyelni. Kajánul konstatálhatjuk, hogy Orbán kedvenc csapata, a Videoton, hazai pályán – amely ezúttal a felcsúti szentély volt, mivel a fehérvári stadionra épp most kúrnak el tizenvalahány milliárd forintot – kikapott a Vasastól, amely gárda a néhai Kádár kedvenc alakulata volt.

Kádár János a maga együgyűségében a Vasast a munkásosztály csapataként értelmezte, ezért élt és halt érte, ezen kívül a sakkért volt oda, mert azt egy hokedlin is lehet űzni. Orbán viszont azt sem tudja, a sakkot eszik vagy isszák, vagy egyáltalán hány kapura meg hány labdával játsszák, de ezt az egészet csak mint történelmi különlegességet említettem meg az újszülöttek kedvéért, hozzá téve, hogy Kádár úr/et. nem szokott a Fáy utcában szotyolázni.

Ennél sokkal érdekfeszítőbb Kövér házelnök meccsnézése, mert nem szokott ő ilyen eseményekre járni. Most sem akárhová ment, hanem Dunaszerdahelyre – ami Szlovákia, ugye, hogy el ne feledjük -, éspedig talpig szurkolói cuccban, ami különösen pikáns. A DAC – az ottani csapat – a Slovan Bratislavával csapott össze, ami esemény egy Fradi-Dózsa a köbön, kiegészítve a szlovák-magyar zsigeri gyűlölet cukormázával, nem véletlen tehát, hogy házelnökünk erre volt kíváncsi éppen.

Meg, mint közismert, a MOL is adott szaros kétmillió eurót az ottani stadion felújítására, amit viszont idegenbe szakadt hazánkfiai, véreink nem böcsülnek igazán, hiszen épp ezen a meccsen az első félidőben nekiláttak lebontani az objektumot, ezért a rendőrök kizavarták őket a szektorukból. Addig is azonban – mint képünk is mutatja – félreérthetetlen karlengetésekkel jelezték identitásukat. Ez nem lehet véletlen, hiszen, mint a klub honlapja arról beszámol, a helyi ultrák, aki magukat Yellow Blue Supportres néven azonosítják, kiváltképp jó kapcsolatot ápolnak a Ferencváros hasonló hülyéivel, és ez mindent egyből megmagyaráz.

És az is sokat elmond házelnök úr/et. küldetéséről, hogy nem a VIP páholyban, hanem a fentebb fölskiccelt jámbor helyi szurkolók között ücsörögve nézte meg a jeles sporteseményt, amelyen egyébként magyar véreink 1:0 arányban győzedelmeskedtek a nyavalyás tótok felett. Aki tótok egyébként már épp készülnek elérni az Unió színvonalát, míg a mi NER-ünk most csúszik be a béka segge alá, de mindez a meccs szempontjából érdektelen. Hogy mire ment ki Kövér házelnök váratlan meccsnézése, arról a körkép.sk helyi honlap számol be igen érzékletesen.

Azt írják, hogy: „Egy ilyen meccs fontos üzenete az is, ki mindenki volt jelen, és főleg, ki ült a VIP szektorban. Nos, a tegnapi mérkőzés fényképeit elemezve az látható, hogy valójában két VIP szektor volt a stadionban. Egy Világi Oszkár vezette, Most-Hidas politikusokkal telepakolt üzleti VIP, és egy másik, nemzeti VIP a C4-ben, az egyszerű szurkolók között, ahol a magyar érzelmű politikusok ültek Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének vezetésével.”

Aztán így folytatják: „A hangulat mindenesetre feledhetetlen volt, Dunaszerdahelyen órákkal a mérkőzés után is igazi fieszta uralkodott. A város megtelt ünneplő, boldog, örömittas szurkolókkal. Ugyanakkor az összecsapás egy fontos üzenettel szolgált: Egy DAC-meccs sem feledheti azt a nemzetárulást a nem magyar Most-Híd magyarul jól beszélő, szlovák elnökétől (Kövér László után szabadon), amit Bugár Béla a felvidéki magyarság kárára elkövetett.” Innentől minden világos.

A Most–Híd ugyanis a hasonlóan gondolkodó szlovákok és magyarok együttműködésének szükségességére helyezte a hangsúlyt, és a szlovákok részéről a túlzó szlovák nacionalizmust elvető Rudolf Chmelt választotta alelnökének. A párt a magyarok mellett szlovákok, ruszinok, cigányok, németek és más nemzetiségűek szavazataira és támogatására is számít, ennek megfelelően nem magyar nemzetiségi, hanem „polgári” pártként határozta meg magát. Hát, nem egy Fidesz-es habitus, mint kitetszik.

Ebből fakadóan be kell látnunk, hogy házelnökünk nem meccsre ment, hanem exportálni a nacionalizmust meg a sovinizmust, valamint határon túlról érkező szavazatokat gyűjteni. Bár valószínűleg nem olvasta, ez a látogatás teljesen megfelel Barry Goldwater amerikai ökör 1968-as doktrínájának, amely a fellazítás politikájáról értekezett az alábbi módon: „Totális antikommunizmust! Magának az elnöknek el kell ismernie, hogy a kommunisták feletti győzelem – nemzeti cél; az amerikai küldetés megvalósítása. A gondviselés ruházta ránk a feladatot, hogy irányítsuk a szabad világ harcát.”

Már látom, hogy újra eljő 2009, amikor is Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába Szent István szobrot avatni, mert a pörformansz éppen egybe esett a 68-as bevonulás évfordulójával. Kövért kevésbé szimbolikus okok miatt küldhetik el a jó francba, és akkor újra feldüböröghetnek a testvéri tankok putyini tálalásban, ennek az alapozása most folyik éppen. Romániában már nagyon nem szeretik a Fidesz-es bagázst, előbb-utóbb itt se fogják, V4 ide, vagy oda.

Végső opcióként még fölmerül, hogy házelnök úr fülest kapott Bayer Zsótitól, hogy milyen klafa a szlovák rendszám, és ilyet beszerezni járt arra, a meccs csak álca volt. A szlovák rendszám előnyeiről a kebex.sk honlap számol be hívogató szirénként, így: „2010. január elseje után minden Szlovákiában vállalkozási céllal vásárolt új autó vételárából az ÁFA visszaigényelhető. Magyarországon vagy az EU-ban történő autó vásárlás esetén, amennyiben a járművet szlovák cégre vásárolják, és számlázásnál fel van tüntetve a szlovák cég közösségi adószáma, az ÁFÁ-t nem kell kifizetni. Nincs súlyadó, teljesítményadó, nincs cégautó adó. Az üzemanyag árából az ÁFA visszaigényelhető, kedvezőbbek a biztosítási díjak, és a magyar adóhatóságok nem szereznek tudomást az autó vásárlásáról.”

A hülyének is megéri.

Passió a kifutón: Jordán Tamás is játszik Alföldi új rendezésében

Alföldi Róbert ismét a Weöres Sándor Színházban rendez: május 12-én a Volpone című komédiát  láthatják a szombathelyiek. Előtte azonban virágvasárnap, április 9-én egy megaprodukciót élvezhet a Papp László Budapest Sportaréna közönsége: Passio XXI címmel Székely Csaba kortárs passiójátékát rendezte meg. (Székely Csaba Vitéz Mihály című, komikus történelmi tragédiája nyerte a Weöres Sándor Színház drámapályázat 2013-ban.)

Az egyetlen alkalommal játszott előadáson nagyzenekari kísérettel, százötven táncos és énekes közreműködésével olyan színészek játszanak, mint Szabó Kimmel Tamás, Stohl András, László Zsolt, Jordán Tamás, Feke Pál, Pápai Erika, Tóth Gabi, Fekete Ernő.

(Képeink a fotóspróbán készültek.)

28. Savaria Floriadae virágkötészeti verseny, és kiállítás

A Savaria Floriadae Virágkötészeti Verseny és a Savaria Parcum – Fiatal Park- és Kertépítők Versenye évek óta egybe olvadva kápráztatja el a verseny utáni kiállításon az érdeklődőket.

Előbbi immár 28. utóbbi 4. alkalommal került megrendezésre a Herman Ottó Szakképző Iskolában.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A pénteken bonyolított zártkörű szakmai verseny után, a szombat és vasárnap a látványé minden évben. A szombati délelőtt pedig az ünneplésé, a kiállítás megnyitójáé is. Hiszen itt derül ki melyik munka nyerte el a szakmai zsűri tetszését minden tekintetben legjobban. Az eredményhirdetés, és a műsor pillanatait, a virágcsodákat idén egy galériában mutatom be.

A fiatal park- és kertépítőknek a feladatot az udvaron, kis méretű helyszínen, kézhez kapott terv alapján kellett elvégezniük, és ehhez ráadásul pénteken elég kellemetlen időjárást fogtak ki. Kiadott anyagok felhasználásával kellett egy kisméretű kertet építeniük. A feladatot természetesen sikeresen végrehajtották így is.

A virágköltemények vasárnap 18 óráig tekinthető meg.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Kampec dolores XLVI. – Aperire versek

Miután Béla a föltámadás alternatív módozatának bemutatásával a templomba üldözte a csoszogó öreget, és emiatt még megvetően utána is szólt szerencsétlennek nevezve őt, és azt is beismerte a fröccsök urának, hogy hülye, mint emlékezhetünk rá, a kétségbeesés zöld tengerébe merült alá, de csalódnia kellett a hívogató mélységben.

Nem tudott szabadon lubickolni a búbánatban, ami pedig most leginkább megfelelt volna, mert mindenféle zöld hínárok, liánok és moszatok, medúzák és polipok állták útját, hogy a múltjában akadály nélkül tempózhasson, és mivel a levegője is fogytán volt, fölbukott az árból, mert rájött, hogy már április van, és ahogyan ez a „fölbukás”, mint menekülési útvonal bevillant megviselt tudatába, még a víz alatt azt bugyborékolta: Attila.

Fölnézett hát, hogy visszatérjen a valóságba, zöld algákat köpdösött ki, zöld kagylókat és csigákat szedett elő a zsebeiből, zöld növényeket törölt odébb vérveres szemei elől, hogy megláthassa immár örökös harcban álló elvarázsolt hazájának tábori szürkéjét, és úgy döntött, hogy nincs bocsánat, és látta azt, hogy nincs értelme semminek sem. S mivelhogy a nemrég előadott evolúcióban csalódnia kellett, eldöntötte, hogy szavakból épít magának új világot.

– Éljen aperire. – Ezt jelentette ki fennhangon, és a kocsmáros, aki már sok elvarázslást tapaszalt barátjánál, idáig már képtelen volt követni őt, és bambán csak annyit tudott kérdezni: – Mi van már megint? – Egy fröccsért megmondom. – Bújt elő a rövidnadrágos óvodás Bélából, vigyorgott erősen, és látszott, hogy a fogai közé zöld algák szorultak, jelezve a helyzet abszurditását, de már nem volt mit tenni. Megkapta az italát, belekortyolt, és föllapozta agyának féltőn óvott lexikonját.

Kinézett a poros térre, ahol a két közmunkás épp a nyiladozó pitypangokat kaszálta a Szentháromság szobor mellett, azt sem tudva, hogy ezzel a forradalmárok közé álltak, mert nem lesz mit megírni. Bélát, akár a hiperaktív élőlényeket, ez a látvány majdnem eltérítette, de Malackához hasonlóan biztatta magát, hogy gondolj, Béla gondolj, így merítve erőt, hogy az elébe tolt kérdésre feleljen, és meg is tette, becsülettel

– Tudod-e drága barátom – kezdte az előadást, és a fröccsök ura tudta ebből, hogy ma megint kemény napja lesz -, tudod-e, hogy a barbár rómaiak ezt a csodás hónapot, amiben épp ücsörgünk, Venusról, Mars kedveséről nevezték el, mert mindig csak a dugással voltak elfoglalva? – A kocsmáros fölsóhajtott. – És? – Tette fel a menekülő kérdést. – Venust Aperirének is hívták, íme uram gyönyörű áprilisunk szűkebb etimológiája. – Így váltott Béla degenerált professzor alakra, s miközben a kocsmáros keserédesen fölsóhajtott, még kiegészítette a tudnivalókat. – A népek Szent György havának nevezik, ebből is látszik, hogy Krisztusban nem volt semmi költészet.

Ekkor érezte úgy a fröccsök ura, hogy most már nem lesz megállás, és úgy is történt. – Három sátán is született áprilisban majdnem ugyanazon a napon. – Mélázott Béla, és el is mondta. – Huszadikán ünnepelhetnénk a jó Adolf, minden zsidók örök barátja világra jövetelét, de ezt inkább ne tegyük. Huszonkettedikén meg a még jobb Vlagyimir Iljics születésnapja van, neki se vigyünk virágot, ha javasolhatnám. – Ennyit mondott Béla és kortyolt egyet.

– És a harmadik? – Vált érdeklődővé a fröccsök ura. – Ki a harmadik? – Ja, huszadikán születetett a bátyám is. – Erről a kocsmáros nem tudott, viszont újólag lehülyézte a barátját, akit ez egyáltalán nem zaklatott fel, mert törés nélkül folytatta tovább. – Viszont az sem biztos, hogy a jeles napokat megérjük, mert baromira közelít az A2014JO25. – Váltott titokzatosra Béla, és már kérdezni sem kellett, úgy ömlött belőle agyának folyékony tartalma.

– Ez egy gusztusos kődarab, egy cuki kisbolygó, és tizenkilencedikén itt, a szomszédban, úgy nagyjából kétmillió kilométerre készül elhaladni a mi drágalátos Földünk mellett, és elég neki, hogy a téridő görbülete csak egy csöppet változzon, és akkor lesz csatt meg bumm, valamint hűha, akkor leszünk az atomkor dínói, és a messze jövendőben háromfejű lények találják meg a kövületeinket. A kreacionistáknak viszont jó lesz, a bádogbánosnak meg a duplagyűrűsöknek is. Az ő lapos Földjüket ez egyáltalán nem fenyegeti. Ülnek majd a peremén, és lógatják a lábukat a semmibe.

A fröccsök ura nem tudott megszólalni, így semmi sem akadályozta meg Bélát, hogy folytassa az áprilisát. – Tudod, hogy tegnap, nyolcadikán volt az emberszeretet világnapja? – Ezt a kérdést tette fel, de egyáltalán nem várt rá választ. – Jó alkalom ez arra, hogy nyájas világunkban csecsemőket fejezzenek le, kiskölkeket irtsanak gázzal, desszertnek pedig cuki kis bombákat hajigáljanak a nyakukba. Kedves fajunk így ünnepelte ezt, hogy más alávalóságokról most ne is essék szó.

Béla elmélázott kicsit, a füléből kivakart még egy kis zöld algát, aztán, mint nagy titkok tudója, csillogó szemmel jelentette ki: – Holnapután meg tizenegyedike. – A kocsmáros ránézett a légyszaros naptárra, és nyugtázta, hogy így van, viszont nem tudta, mi következik ezután, milyen tartalmak és keserűségek bukkannak elő emiatt barátjából, aki csak egy papírt kért, tollat és vodkát, ami óhajokból a fröccsök ura már sejtette, hogy különös dolog fog születni. De nem szakadt le a plafon, mint azt várni lehetett volna, Béla nem emelkedett el a széktől, sem, hanem szuszogva, nyögve írni kezdett a kockás füzetbe, és fél óra meg még két újabb vodka elfogyasztása után a megvilágosultak tiszta szemével szólította fel barátját: – Ezt hallgasd!

És nekikezdett: – Földtől eloldja az eget a hajnal, és kis szíve nagyot, szorongva dobban. Fogj össze formáló alak, én vele mind csak hadakoztam. Föltaszít a ló. Harminckét évem elszelelt, éreztem: bársony nesz inog, tapsikoltak a jázminok. Intsd meg mind, mert nehéz ez a bánat, nem bírja az elme, segíts meg mindkét szükségemben, hogy gondjaid magamra vettem. Tudod, hogy nincs bocsánat, volt, aki úgy vélte, kolomp szól, és eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. – A fröccsök ura megértette, de nem volt vége, Béla csak mondta tovább.

– Le vagyok győzve, győzelem, ha van. Négykézláb másztam, fölszív a vágy, mint patakot a hőség, hány hét a világ, te bolond. Elbámészkodtam, rám esett, mint nagydarab kő, a valóság. Istenem. Gondjaim elől rejtegetlek, a gyerekek kiperegnek. Így éltem, és voltam én hiába, nappal, mint földet vad homok, közöny lep, izzó és konok. Már régesrég rájöttem én, kétéltű vagyok, mint a béka. Ijessz meg! Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. – Béla megpihent, kortyintott egyet, és folytatta.

– Így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok, hogy ne rántson el a semmi sodra. Szerettél? Magához ki fűzött? Irgalom édesanyám, a gyermek pihenni vágyik, de nem jut el a nyugalmas ágyig, mert jó meghalni. Amúgy mit érdekelne a költészet maga. Csobog a langyos víz, ehess. A mindenséggel mérd magad. Miatta nem tudja a részeg, ha kedvét pezsgőbe öli, hogy iszonyodó kis szegények üres levesét hörpöli. Intsd meg mind, kiket szeretek, legyenek jobb szívvel hozzám, vizsgáld meg az én ügyemet, mielőtt magam feláldoznám.

Csorogtak már a könnyei, de nem a világot, hanem a szépséget elvesztő módon, és a kocsmáros szívében olyan melegség lett, mint már nagyon régen nem, mert rájött, hogy az egész színjáték mindenféle születésnapokról, a kisbolygóról csak azt szolgálta, hogy Béla fölüthessen a fejében egy régi, porosodó verseskötetet, és előadja annak kivonatolt tartalmát, csak azért, hogy bemutassa, élni ugyan lehet, de enélkül nem érdemes. Ekkor megkondult a rohadt templom elcseszett harangja, és letarolta a születőben lévő csodát. – A rohadt életbe. – Konstatálta Béla a valóságot. – A rohadt, mocskos, kurva életbe. – Tette hozzá, és újólag elmerült, ám ezúttal a lét elviselhetetlen könnyűségébe.

7+1 megszívelendő jótanács Vekerdy Tamástól, hogy (ne) neveljünk gyereket

Amikor Vekerdy Tamás azt mondja, hogy szükség van a fiatalok művészeti nevelésére, akkor elhisszük neki. Nem csak azért, mert meggyőző, szuggesztív személyiség, hanem, mert hiteles. Egyike azoknak a ma még élő tudósoknak, megmondó embereknek, akik irányt mutatnak, akiknek számít a véleménye, mert tapasztalatra, tudásra alapozott. Vekerdyvel mindig közvetlen a közönség viszonya: olyan, mintha egy jó erős feketére ülnénk be egy közeli, jó baráttal megbeszélni, hogy mi van a gyerekkel.

Ezúttal, a bolyaisok szervezésében érkezett Szombathelyre. Épp a versenyistállónak kikiáltott Bolyai iskola invitálta meg a köztudottan waldorfos vonalat képviselő professzort – ami azt jelzi, hogy fontos, mit és hogyan tanítsanak a szupersuliban.

Ez a néhány alapgondolat hangzott el a kellemes, délutáni beszélgetésen, amelyet Károly Frigyes, egykori bolyais igazgató moderált:

  • A művészet érzelmi kommunikáció, forrása van, őszinte eredete. Sajnos, a mai világban háttérbe szorult, a 21. század technikai kütyüi kiradírozzák a művészeti szabadságot, a gépek helyettünk gondolkodnak, cselekednek. Hiánya érzelmi elbizonytalanodást hoz.

  • Kodály Zoltán szerint „teljes embert kell nevelni”. A zeneiskolások szignifikánsan jobban teljesítenek: jobbak matekból, könnyebben sajátítják el az idegen nyelvet, szociábilisabbak, a mellkas-körtérfogatuk nagyobb, mint azoknak a gyerekeknek, akik nem tanulnak zenét – ezt számos tanulmány, vizsgálat bebizonyította. Már az ókori görög iskolában, vagy a kínai mandarinoknál az első pár évben zenei, művészeti oktatásban részesültek a növendékek, aztán fejlesztették a testüket, végül a tudományokkal ismerkedtek meg, így kaptak teljes képzést.
  • A jövő emberének kreativitásra, kritikai szellemre van szüksége, hogy érvényesülni tudjon, helyt álljon. Az átlagos, mai magyar oktatási rendszerben a kreatív gondolkodás tilos, ha a diáknak más ötlete van a végeredményre, nem a meghatározott úton jutott el oda, az nem elfogadható, az rossz. Így hogyan válik belőle innovatív gondolkodású felnőtt? Pedig a kreativitás a művészetekben való létezést jelenti.
  • Mérei Ferenc pszichológus és pedagógus híres mondata: „Ahol untatnak, onnan menekülj!” Az élményközpontú tanítással lehetne motiválni, játékossá tenni a tanulást, hogy ne izzadságszagú legyen, hanem izgalom, emocionális kaland. Gimnáziumi magyartanárom például a velemi bunkerbe, – a II. világháború idején a magyar koronát őrizték néhány hónapig ott -, vitt le bennünket, hogy gyertyafénynél, misztikus hangulatban olvassunk fel egymásnak verseket. De például az Iskola a határon sem múlt el úgy, hogy ne a kőszegi intézményben, személyes tapasztalás útján kapjuk meg az életre szóló élményt Ottlik Gézáról. Nem véletlenül lehetett őt is felfedezni a Vekerdy-előadáson, hiszen többek között ő segített létrehozni a találkozót, s, éppenséggel ő az élményközpontú tanítás egyik atyja, a Nagy Versmondás országos programjának kitalálója, Jordán Tamással megvalósítója. Ő dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész.
  • A modern pedagógia alapja a differenciálás.
  • Nevelés nincs, csak őszinte együttélés, együtt-létezése a tanárnak és a diáknak. „Legyél, aki vagy! Én nem formállak, csak hozzásegítelek, hogy értékes ember legyél!” – mondja a jó pedagógus.
  • A magyar oktatás csak az értelmi intelligenciát ismeri el, méri, pedig többfajta intelligencia létezik.
  • Minél hosszabb ideig tartunk egy gyereket a neki való környezetben, annál jobban teljesít később!

(Vekerdy Tamás: Művészetközelben nevelődni című előadása, a TALÁLKOZÁS/OK, XVI. Bolyai Iskolák Találkozója, Gyakorló iskolák Összművészeti Találkozója és Konferenciája – az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium szervezésében)

 

csak2slukk