Kategória: Egyéb

Függöny mögül

Rékasi Károly fiát – Rékasi Zsigmondot – elkezdte a NER piszkálni, basztatni mintegy. Elvitték neki a számítógépét, mert minden bizonnyal benne van a Soros-terv végrehajtásának forgatókönyve, meg még nyolc migráncs a klaviatúrában.

(Egyébként nem értem én, hogy miért, mint valakinek a fiát kell meghatározni a gyereket, aki önálló entitás, már rajta van a listán, mint bimbózó forradalmár. Németh Szilárd sem az apukájához viszonyítva olyan, amilyen, hanem saját erőből és saját jogon. De ez most mindegy.)

Négy rendőr kellett a számológép elcipeléséhez, akik kivárták, hogy a veszélyes alak ne legyen otthon, csak a mamája, és akkor foganatosították az izmozást. Majdnem az egész tegnap ráment arra, hogy mi bántja számítógépileg a hatalmat, amikor a Zsigmond szemtől-szembe küldte el őket az anyjukba, nem e-mailben.

Délutánra az is kiderült, nem a diáktüntetés miatt (dehogynem), hanem valami ködbe vesző graffitizés okán nyomoznak a kölök ellen, mégpedig október eleje óta, de az a rohadt gép épp most vált érdekessé. És reggel kellett menni érte, ez a divat, nem az éjszakai elhurcolás.

Mindeközben pedig Orbán Viktor nem ment el Davosba, a Világgazdasági Fórumra. A külügyesét küldte maga helyett, a kiskakast, feladva annak a lehetőségét is, hogy Trumppal szelfizhessen egyet, ahogyan az nála szokásban van, ha nagyszerűségét és fontosságát óhajtja demonstrálni.

Azt hihetnéd, drága olvasó, hogy ennek a kettőnek az ég egy világon semmi köze nincs egymáshoz, pedig de. A közös nevező pedig a szaros gatya, és a gyávaság minősített esete. Most még gondolkodok, hogy paranoiás diktátor vagy beszari kókler-e Viktorunk, szerintem a kettő gusztustalan elegye, de a végső döntést meghagyom neked, drága olvasó.

Davosban ott volt a Sátán, tehát Soros is. Összefuthattak volna ezek ketten, és a mi vezérünk nem azért maradt itthon, mert attól félt, hogy az ősellenséget a végvári vitézek vehemenciájával aprítja miszlikbe a messzi hegyek között, lószart. Előfordulhatott volna, hogy esetleg a szemébe kell néznie annak az embernek, akinek a jóvoltából nőtt ilyen szép nagy hülyévé.

Ez, ugye nem megy, ilyenhez gerincet rendelt az orvos, olyan jószág meg sajnálatos módon nincsen hősünk birtokában. 2015-ben is a függöny mögül kukkolta az ország házában, hogy ellenzéki képviselők őt szólongatják.

Szóba nem áll senkivel, aki esetleg a fejében gomolygó ködökön kívüli valóságra emlékeztetné. Remeg ott, ahol nincs burok, kezet csókoló tömeg, és „Szeretünk Viktor” táblákat limbáló mókusok. A Cinege utca zárva, golyóálló az ing alatt, újságíró odébbtolva, kényes ügyek titkosítva, elhallgatva, emberek kitiltva, etc. Ez az alak oda nem merészkedik, ahol nem ő szabja a szabályokat, megvan az érinthetetlen burka (nem olyan), és innentől tényleg indifferens, mit beszél.

Lényegtelen hagymáz csupán a reszketés birodalmából, és itt érkezünk el megint a Zsiga gyerekhez, vagy Gulyás Márton festékhajigálásához, meg a Kétfarkúak járdapingálásához is. Ezek kívül esnek Orbán komfortzónáján, tehetetlen velük szemben a hazudozással, persze, hogy rájuk küldi a fogdmegeket.

A Rékasi gyerek is ilyesmit fogalmazott meg, amikor ezt mondta: „Mi nem csak valami ellen adunk hangot, hanem igyekszünk összehozni az embereket, és csökkenteni az apátiát. A diáktüntetésen is pont erről beszéltem. Nem tudom, miért minket tartanak a legvadabb célpontnak, de mi decemberben például adománygyűjtést szerveztünk, én a saját pénzemen mostam ki a kismackókat.”

Ez a mackómosás, ez aranyos, és azt is jól mutatja, mitől bújik függöny mögé a mi kezdő diktátorunk nagy beszarásában, viszont ettől nekünk egyáltalán nem lesz jobb, sőt, egyre rosszabb lesz. Mert a paranoiák késztetik aztán az eszementeket vérengzésekre, mint azt a történelem már számos esetben megmutatta. Akkor most mi legyen?

Listák

Hát, gyerekek, ez már nem tréfadolog, hogy az NVB is nekilátott lerendezni a választásokat, mert azt óhajtja, hogy maradjon a gazdi még a trágyahalom ormain. Azon is lehetne visítani – viszont most sem teszi senki -, hogy belengették, ha visszalépések történnek egymás javára, akkor a visszalépő listája ugrik.

Ilyen sem volt még eddig, és most ez is, mégis van. Olyan ez a választási rendszer itt minálunk, hogy állandóan lehet farigcsálni rajta a NER győzelme érdekében, ami babramunka, meg macerásabb is csöppet, mint az egypártrendszer, de minden fáradságot megér, mert demokráciát lehet hazudni vele.

Ezeket a listákat törölni óhajtják, mások viszont gyarapodnak veszettül. Például Rogán et. is kinyilvánította, hogy van nekik listájuk azokról, akik konténerszám hordják a migráncsokat bele Mária országába, de azok mégsincsenek itt. Csakis azok, akiket ők hoztak be, de ezt már ezerszer szétragoztuk, ugorgyunk.

Tegnap még megengedően és göcögve meséltem Németh Szilárdról, és küldtem el a jó francba némi svejki segítséggel, viszont mára eljátszotta a jogait, hogy megsimogassam a nagy buksiját, és úgy mondjam neki, hülye vagy fiam, leülhetsz. Azért kell összehúznom a szemöldömet, mert már túlzottan kukorékol a nemzet biztonságát óvni óhajtó bizottságában.

Ő is listát gyárt lassan, hogy ki teheti be a lábát oda, Szél Bernadett mellett most már Molnár Zsolt sem. Meg lehet ezt oldani így is, hogy ráfogjuk másra, ő a nyuszi, közben meg törölgetjük a kakaótól iszamos szájunkat. Viszont ilyet óvodákban szoktak, igaz, nem sokkal több, amit itt összedelirálnak, mint egy homokozós affér.

Ilyenben Szijjártó et. is otthonosan mozog, most éppen az ENSZ főtitkárát oktatta ki Orbán et. hamis igazáról. Neki meg arról van listája, hány nagykövetet és külügyért küldött el a jó kurva anyjába, így azt is fel kéne jegyezni a noteszába, ki az, aki még szóba áll velünk egyáltalán. Trump az nem, így hát, nem is megy hozzá Orbán et., mert momentán nincs mit megbeszélni vele. Ja.

Aztán listája van az ÁSZ-nak is, hogy éppen kit, melyik pártot kell halálra szívatni Szaporodnak tehát az adminisztrációs módszerek, amelyekkel olyan tisztára és csúszósra söprögetik a Fidesz előtt a pályát, mint valami betépett curlinges. Tudják, az a jégen csúsztatós kanadai nemzeti sport.

Vannak olyan listák is Kubatovnál, hogy kiket lehet harcra hívni székházak megvédéséhez, meg arról is, kivel érdemes levelezni konzultációilag. Ez érdekes egyébiránt. Én például soha, semmikor egy rohadt levelet nem kaptam, és ezzel nem azt panaszolkodom, hogy hiányzik, hanem azt a sanda érzésemet látom igazolódni, hogy én is szerepelhetek valamely névsorban. Mint végleg menthetetlen, vagy, mint akit majd föl kell kötni, ha arra szólít a haza.

Így állunk most, gyerekek, listailag. József Attila kora jött el újra az aktákkal, és a helyzetünk is olyan reménytelen, mint neki, szegénynek. Isten nincs, ha meg mégis van, akkor nekik fütyöl csakis. Másrészt meg puskaporunk sincsen, amit szárazon lehetne tartani. Jóccakát.

BARÁTOK KÖZT – Orbán cinkosai közöttünk járnak!

Egy nyilvánvalóan Soros bérenc társaság – ahogy ezt a pörsenéses Németh Szilárd oly frankón elhinné… -, szóval a The New York Times újságírói, bizonyos Max Fisher és Amanda Taub remek összeállítással lepték meg a minap a nagyvilágot!

A The Interpreter című sorozatban azt boncolgatják, vajon kiket címkézhetünk ma a világ leginkább antidemokratikusabb vezetőinek, kik azok a „jóbarátok”, akiktől joggal retteghetnek az alattvalóik? Egyetlen kattintással itt nézhető meg a rövidke – sajnos még szinkron nélküli – film:

https://www.nytimes.com/video/world/100000005333526/problem-with-democracy.html?src=vidm

Sajnos a videót elfelejtette átvenni a TV2, de nem foglalkozott annak részletes bemutatásával sem az Origo, sem a Ripost – pedig valamennyi itt felsorolt média szereti magát jól tájékozottnak feltüntetni! Még Bayer sem jelentkezett show műsorával, hogy megpróbálja kommentálni, fricskázni az összeállítást. Talán, mert a rövid, de annál érthetőbb összeállítás túlságosan egyértelmű kijelentéseit nincs miért szépíteni?

Ezek a jóbarátok egyre szorosabbra fűzték a kapcsolataikat, mintha csak egymást próbálnák túllicitálni. Érdekközösségük mára nyilvánvalóvá vált, alattvalóik pedig szinte kivétel nélkül rettegésben, félelemben élnek! Magyarország és Orbán Viktor, a venezuelai Hugo Chávezzel, a török Recep Tayyip Erdogannal és az orosz Vlagyimir Putyinnal egy körben jelenik meg – és talán nem árulunk el nagy titkot, valamennyien rendelkeznek további baráti körökkel.

Igen, ők azok, akiket Orwell nemes egyszerűséggel csak „egyenlőbbek”-nek nevez Állatfarm című regényében. A csapat, a tábor, a baráti közösség, az oligarchák szövetsége, az éppen aktuális „polgári körök” minden fent említett országban készek összetartani az amúgy robbanásig feszült brancsokat! Ha türelemmel végignézzük, akár többször is ezt a rövidke filmet, rá kell döbbennünk, hová is jutottunk!

Mert amikor a filmben Orbán Viktort emlegetik, egy pillanatra sem dőlhetünk hátra! Ez a lüktető seb már nem csak egyetlen ember, Orbán személyét jelenti! Ahogy Illyés fogalmazta: hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban! Ez az Orbáni megjelenés egyben a hozzá hű, vele mindenben összetartó hűbéresekre is vonatkozik! Ugyan a film készítői nem alkothattak a témából nagyjátékfilmet, de nekünk igazán nem jelent különösebb bonyodalmat, hogy Orbán Viktor neve mellé felsoroljunk néhány végsőkig hű vazallust!

Mert valóban nem szólhat ez a film Hende Csabáról, nem szólhat Puskás Tivadarról, de mi, akik már csak pár hónapon át kell, hogy szégyenkezzünk miattuk, még mindig elgondolkozhatunk! Magyarország és Orbán Viktor, a venezuelai Hugo Chávezzel, a török Recep Tayyip Erdogannal és az orosz Vlagyimir Putyinnal egy körben jelenik meg – de nem feltétlenül velünk, magyarokkal! az udvari alkalmatosság falán jól megférhetnek ők!

Még mindig nem késő magunkért kiállni, magunkért meghozni a döntést, hogy elkergessük a hozzájuk hasonlókat. Akár olyan áron is, hogy jöhet bárki – csak ők ne! Mert állati szar dolog égni egy néhány perces videó miatt! Ugye?

El a kezekkel Németh Szilárdtól

Mindenki prüszköl itten, akár egy náthás malac, hogy Szilárdunk az Arany János-emlékév fővédnöke volt. És? Ez nagyon is jól áll neki. Gondoljunk csak bele, és mindenki, aki most levegőért kapkod, akkor meg milyen jó érzéssel kuncogott, amikor a „Magyar vándor” című moziban a Fekete Laci volt Toldi maga, és hajignálódta a purhabból készült malomkövet.

A NER-ben ez a kép él Aranyról, ennyi maradt belőle. S mivelhogy N. Sz. alkatilag és horizontjában is egyívású Feketével, aki már ezer éve, meg míg a világ és még plusz hét nap, a világ legerősebb embere, tehát az „akikre büszkék vagyunk” tabló közepén csücsül, a reá hajazó Németh épp kapóra jött, ha már az irodalmárok kipusztultak a vérzivatarban, és itt maradt nekünk az egy szem Kerényi.

Különben is, mi feladata van egy fővédnöknek a NER-ben? A megfelelő helyre utalgatni a lóvét, és ez az Arany-féle még botrány nélkül is abszolválódott. Az sem derült ki például, hogy mondjuk Ákos, a dalnok együtt küzdött Toldival a toportyánok ellen, ilyen se szerepelt egy plakáton sem, akkor meg mi a jó franc bajotok van polgártársak? Ráadásul Németh még a birkózásban is legalább annyira otthonos, mint Aranyban.

Viszont tényleg aranyat ér ez az ember, legalább annyira, mint a mi Tállaink. N. Sz. göcsörtös élete során már munkálkodott az oktatás, a turizmus és a kultúra területén egyaránt, most pedig rezsiben és birkózásban utazik elsősorban, de mókamester is, ezt se feledjük. Mert milyen unalmasak volnának a napjaink nélküle, ha a bicskát nyitogatja is az ember zsebében, mégis csak vele van a móka meg a kacagás.

Mert az öniróna hasznos tudomány, viszont másokon röhögni még jobb. N. Sz. jó helyen van ott, ahol van. Mert tudtad-e én nyájasom, hogy hősünk eredetileg tanító volna? Ugyehogy nem. És azt képzeld el, ha még mindig a kis kölkeknek mesélné a Toldit, hány ígéretes gyermek rekedne meg a fejlődésben, miközben úgyis fogy a magyar. Sőt, ha mondjuk Kósára bízták volna ezt a nemes feladatot, akkor meg a kupakokba fulladt volna bele az egész nyüves cirkusz.

Jól volt ez így, ahogyan lezajlott. A magam részéről N. Sz. számlájára azt írnám csupán, hogy fővédnökként, miután a lopásokról rendelkezett, nem hatott oda, hogy Aranyról ne a bamba Toldi jusson a panelproli eszébe, hanem az „Őszikék” írója pédául, aki a tölgyek alatt szeretett ücsörögni, és Ady előtt utat talált a kábé száz éves késésben lévő magyar irodalom számára a modernitás felé. De ez már annyira delikát dolog, hogy szerintem még Bayer sem ért hozzá.

Így hát, arra jutottam, hogy Hasek tollaival ékeskedek inkább, és bemutatom az ő szavaival, milyen érzéseket generál bennem az illusztrációként idebiggyesztett N. Sz. portré:

„…- Tizedes úr – mondta az egyéves önkéntes -, így, ahogy a zengő hegyeket és az illatos erdőket nézi, maga Dante alakjára emlékeztet engem. Ugyanaz az átszellemült költőarc, gyöngéd szívű és lelkű férfi, minden nemes indulatot befogadni készen. Maradjon, kérem, így ülve, oly jól illik ez magához. Milyen lelkesülten, minden mesterkéltség és kényszeredettség nélkül dülleszti a szemét a tájra. Kétségtelenül arra gondol, hogy milyen gyönyörű lesz, amikor tavasszal e kopár tereken tarka mezei virágok szőnyege terül majd el…”

Ezzel szemben a face népe, ha szintén a Svejkből idézne, ezt másolná ide N. Sz.-re gondolva:

„..- Maga nem tehet semmiről – folytatta csitító hangon az egyéves önkéntes -, az élőlényeknek igen sok fajtáját és csoportját a természet tökéletesen megfosztotta az intelligenciától, hallotta már azt a kifejezést, hogy emberi butaság? Nem lett volna határozottan jobb, ha maga valami másfajta emlősnek születik, és nem viseli azt a hülye nevet, hogy ember és káplár? Óriási tévedés, ha azt hiszi magáról, hogy maga a legtökéletesebb teremtmény ezen a világon. Ha levágják a csillagjait, akkor maga egy nulla, akit teljesen érdektelenül agyonlőnek minden lövészárokban, minden fronton. Ha odavarrnak magának még egy olyan kis piszkot, és a zupás nevezetű élőlénnyé léptetik elő, akkor se mondhatjuk el magáról, hogy most már rendben van. A maga szellemi láthatára csak még jobban összeszűkülne, s ha majd végső nyugovóra helyezi valahol a harctéren azokat a kulturálisan elsatnyult csontjait, az egész Európából senki se fog sírni maga után…”

Hát, így valahogy, viszont nem szép dolog ez, polgártársak, méltatlan. Kikérem magamnak a Sziszi bántását, állócsillagunk ő minekünk, azért. És most mindenki nyugodjon meg, mert attól megnyugszik. Jóvan.

TGM szétment

Tamás Gáspár Miklós a cikkcakkos logikájával – amellyel leginkább Sheldonhoz hasonlít, akit örökös tisztánlátása megakadályoz abban, hogy megértse a világot, legalábbis azt a szeletét, amely emberi viszonyokról szól, tehát a lényeget -, nagyon sokszor meglepi az embert.

Ám, amit most épp az ATV Egyenes Beszédében előadott, bármennyire is fájó ezt így kijelenteni, és mégis meg kell tenni, azt mutatja, fogalma sincs arról, hol is él.

Már csak önvédelmi mechanizmusok miatt is, hogy az egyszerű halandó nehogy abban ringjon, ha tőle érkezik az értelmezés, az feltétlenül helyes, mert ez épp a totális csőd, a helyzet olyan interpretálása, amely még az esetleg pislákoló kormányváltó lángocskára is vízágyúként hat, amikor elnézésre és megértésre int Orbán Viktorral kapcsolatban, és főleg úgy, hogy rossz helyzetértékelésből még rosszabb konklúziókat von le.

TGM szerint az ellenzék csak annyit tud mondani, hogy Orbán takarodj, eközben pedig hiányzik belőle a társadalmi szolidaritás. Az eszébe sem jut, hogy éppen a társadalmi szolidaritás mondatja azt az ellenzékkel, hogy Orbánnak takarodnia kéne.

Ha TGM azt mondaná, hogy az ellenzékből hiányzik a tudás, hogy mit lehetne kezdeni a szétbarmolt országgal, igaza lenne. Ha azt mondaná, csak a kondérhoz akarnak hozzáférni, tán akkor is. De a szolidaritás hiányát fölemlegetni öreg hiba.

Aztán az is az ellenzék bűne – TGM szerint -, hogy gúnyolja Orbánt és ezzel lehetetlenné teszi annak a tragédiának az átérzését, amelyen a magyar nép és a magyar állam ma átesik. Ezt a megállapítást, ha megnyúznak, sem tudom értelmezni. A magyar nép ugyanis a saját fenséges bőrén érzi azt a tragédiát, amelyen naponta átesik, ezen Orbán gúnyolása nem enyhít, és nem teszi semmissé. Sőt, megengedem, Orbán beteges allűrjei, és egész lénye alkalmas a gúnyra, amiről még azt is tudjuk, hogy ölni is képes.

A legnagyobb tragédia, hogy TGM úgy véli, ma ott tartunk, hogy Orbán tesz valami helyeset, és ezt el kell titkolnia, mert szerinte népszerűtlenné teszi a jócselekedet. Szerinte abszurd, hogy szégyellnie kell a kormánynak, hogy befogadott ezerháromszáz menekültet.

Nem, kedves TGM, nem kell szégyellnie. Azt kellene – bár nem fogja -, hogy mindenközben csatatérré változtatta az országot a látens, csak a külvilágnak, de leginkább a táborának celebrált migráns-harccal, tehát hazudott. Akik ezt számon kérik rajta, azokat nem zavar ez az ezerháromszáz ember. Akik meg nem, azokat viszont nagyon. Ezt kell szégyellnie, sőt, jobb helyeken ezért le kéne mondania, de ne álmodozzon az ember.

Azt is hallhattuk, hogy az ellenzéki pártok is hergelnek a külföldiek ellen, például a DK a határon túliak ellen politizál. Ezt maga Orbán sem mondhatta volna szebben, miközben minden józan paraszt tisztában van azzal, hogy a DK nem a határon túliak ellen, hanem a kilóra megvehető szavaztok ellen, s így a Fidesz ellen harcol, és ez talán azért engedtessék meg neki, ha kérhetem.

És a DK például éppen ezzel szolidáris a határon belüliekkel, de nem értem, hogy ezt mért nekem kell elmagyaráznom. Az már csak hab a tortán, hogy TGM szerint se Orbán Viktorral, se másokkal nem lehet lekezelően bánni, ha nem értünk velük egyet. Nem lekezelően bánunk vele, megvetjük, mert arra érdemes.

A zárszó pedig, amely a filozófus szájából elhangzott, minden pénzt megér: „a hazát lehet, nem lehet már megmenteni, de a becsületet talán még igen”. Ez nagyon csinos gondolat, viszont, ha TGM olyan szolidáris lenne a magyar panelprolival, mint azt az ellenzéki pártokon kéri számon, akkor tán igyekezne megmenteni a hazát, hogy lehessen benne élni, és akkor a becsület is csak összejönne valahogy.

És, hogy még sötétebben mutassam meg, mi gomolyog TGM fejében a kristálytisztának tartott logikájával, úgy mellékesen megpöndítem, ki tartotta a becsületet fontosabbnak a hazánál olyannyira, hogy azt mondta, ha nem tudnak győzni, akkor megérdemlik, hogy elpusztuljanak. Kicsi kis bajsza volt a bácsinak, de ez csak véletlen egybeesés lehet.

A szamár és a szénabálák

Simicska Lajos cinikus óhajtott lenni nagy kínjában, mert mi más is lehetne a lerakódott guanó közepén, ha meg akarja őrizni a józan eszét még egy csöppet. Így hát, miután filozófiai alapvetését, mintegy az élet eszenciáját már többször is lefektette, illetve mégis, lefújta spréjjel az éjszakák leplei alatt, ami ez: „Orbán egy geci”, aztán megpróbált elégedetten hátradőlni.

Mert ilyen töménységű igazságok után a fáradt próféták megpihennek, hogy készen van a nagy mű, igen. Lajosunkat azonban nem hagyják nyugodni a paparazzik, slapajok és ganajok, ahogyan az már egy sztárnak kijár az elkurvult világban. Mindenhová követik őtet, ilyen összevetésben tehát már majdnem olyan éteri magasságokban van, mint Győzike, és ezt valahol meg kell becsülni.

Lajos viszont korosodik, szorít neki már a hózentrágerja is, nyűgös, megminden, s mivel az összes puskapora elsült graffitizés közben, most már csak kínos és mókásnak szánt nyilatkozatokat ad ki, amelyekből csöpög az izzadság:

„Aggódom a propagandamédia házamnál tobzódó munkatársainak egészségéért, nehogy tüdőgyulladást kapjanak a hidegben…Ezért megválaszolva a fel nem tett kérdésüket, megkímélem őket a további várakozástól, és egyértelművé teszem: Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de négy éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.”

Ez egy bővített geci, és annyi is a hozadéka, a zérushoz közelítő érték. Ez már így lesz Lajossal, míg bele nem fárad és elmenekül, vagy arra nem jár egy autó vak és labanc nyugdíjasokkal terhesen. Az ilyeneknek nem szokott kifejezetten jó vége lenni.

Viszont most már jogot formálhat arra a Lajos, hogy szánjuk őtet? A rossebeket. Azt a hordát, amely most a nyomában lohol, ő tenyésztette ki, az ő kezéből ettek, voltaképp egy volt velük, míg meg nem hasonlott, és el nem kezdett gecizni. A metódus is ugyanaz, amit ő honosított meg, figyelmen kívül hagyva minden valóságot zúdítani a népekre a totális elmebajt, míg el nem fehérül a száj is.

Ugyanezek, akik most a Lajost molesztálják minduntalan, hozzák le például minden kontroll nélkül valami Puskás Imre – szóvivő vagy mi a franc – borultságát, a Stop Sorosról, miszerint – és ezt tényleg érdemes átnyálazni – „Az ellenzék a Soros-terv szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a Stop Soros törvénytervezetet. Egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott úgy, hogy szükség van a törvénycsomagra. Az LMP, a DK, az MSZP és a Jobbik ugyanazt a nótát fújja, tagadják még azt is, hogy létezik a Soros-terv, vitatják a Stop Soros értelmét, minden másról beszélnek, csak arról nem, hogy elfogadható-e nekik a javasolt törvénycsomag, készek-e megakadályozni a Soros-terv végrehajtását.”

Erre már tényleg csak gombot kéne varrni, mert mint látjuk, megvalósult a nagy egység, összeállt a massza, ami a Fidesz-en kívül van, s amelyben mindenki a Soros-terv szolgálatában áll, az egész nyüves világ. És ezt azok a betűkirakósból élő emberek eresztik rá az országra, akik Simicska ótvaros Hír TV-jében tanulták a hazugságot, meg a Magyar Nemzetjében, csak most más szelek fújnak éppen.

Nekik tényleg más már nem kell, csak egisség, minden másra ott van a Mastercard, amelyet Orbángeci töltöget a közösből. Itt tartunk tehát nyájas olvasó, és te azon fanyalogsz, hogy kire szavazz majd, mert nincsen választék az étlapon, pedig egyszerű: akármi csakafidesz, az ne. Ez ilyen egyszerű.

Hogy ebbéli késztetést plántáljak minden jó érzésű polgártársba, elmesélem Bob Gass prédikátor paraboláját a szamárról, aki ott állt két bála széna között, és nem volt képes dönteni, melyiket kezdje enni – végül éhen döglött.

Ezen kéretik elmorfondírozni egy csöppet.

Jöttmagyarok

Németh Szilárd, ez a tenyérbemászó-lángosképű, sehonnai mitugrász már megint beleszaladt a kifent rohamkésbe, de nem fél a büntetéstől. Az történt, drágáim, mint bizonyára értesültetek róla, hogy a permanens kampány bódító lázában vért hugyozott, hogy fogást találjon Szél Bernadetten, amit meg is lelt ugyan, de minek.

Szóval, rövidre zárva, kitiltotta az LMP frissen facsart nagyasszonyát a nemzetbiztonsági őrsi gyűlésről, mert ő magyarságunk kockázata, mer’ olyan migráncsos. Ezt azzal vélte alátámasztani a rezsibirkózó, hogy az LMP-nek egy bizonyos Janan Mirwais dolgozik, aki a lángosképű szerint turbános manus, afgán terrorista, aki tojásgránátot vacsorál, csak rá kell nézni.

Megtörtént az öntökön-lövés minősített esete, ugyanis ez a Janan úgy gondolta, ne szórakozzanak már vele, és udvariasan bemutatkozott. Levette a polgári kalapját, és tudatta a megjelentekkel, hogy ő magyar állampolgár, itt járt oviba meg isibe, és itt lett jogi doktor, akárcsak a zOrbán, azzal a módosítással, hogy ő dolgozik is.

Sőt, annyira dolgozik, hogy volt már neki a főnöke Martonyi János, de Schmidt Mária, és még Balog Embertelen Páter is, Bin Laden viszont nem. Szóval katyvasz van, meg bukovári, ez azonban egyáltalán nem zavarja a fijúkat, engemet viszont igen, hogy utána is gondoltam, mi lehet a baj a nemzethy oldalon. Mér’ fáj nekik ez a Janan.

Antall tekintetes úr kezdte az egészet, aki áldatlan működése nyomán előkerültek a ládák mélyéről a bocskaik, újra csattogtak a bokák, és Zsírtáltosunk – ha van, aki emlékszik még Csurka böcsületes nevére – delirálása után vissza is zuhantunk a Horthy érába, és nekiláttak népiesezni meg urbánusozni, hogy eljussunk mára a kietlen sivatagunkba.

Máma ezt védelmezi a zOrbán, mint kultúrát és kereszténységet, amibe lehet bármennyire magyar, ilyen Janan nem fér bele, mert nem érintette meg őt születésekor Szűz Mária és a pilisi szívcsakra. Ő, meg az ilyenek csak olyan jöttmagyarok, akik ugyan nem erőszakolják meg az asszonyainkat, de a globális agyukkal nincs igazi helyük a gémeskút mellett.

Ha jól megnézed én nyájasom, ezek a Németh László féle ökörséget szajkózzák. Igaz, nem tudnak róla, mert nekik Bayer a horizontjuk, a plecsnivel jutalmazott tahó-bugris stílusával és gondolatcsíráival, de abból is csak az ordítást értik. Bunkók szegények, na.

Ez a Németh – aki nem is volt olyan rossz író, sőt, klasszisokkal volt jobb, mint pölö az istenített Albertjük, de ezt most hagyjuk – 1939-ben megírta a „Kisebbségben” című tanulmányát, amiből kiderült, hogy gondolkodónak viszont csapnivaló és máig hatóan kártékony. S bár irodalomról mesél, mégis mást mond.

Zanzásítva a zagyvaságát, ez a Németh nem kevesebbet állított, mint azt, hogy igazi értéket a magyar anyaföldbe mélyen beleágyazott „mélymagyar” alkotók állítanak elő, szemben a szellemi árukkal kufárkodó „hígmagyar” irodalmárokkal. Máris itt vagyunk hölgyeim és uraim Kerényinél és az ő pitypangjánál, meg az abból fakadó Nemzeti Könyvtáránál.

Úgy tűnhet, hogy felütöttem a Spenótot (ugye), pedig a fenéket. Én voltaképp a zOrbán és a belőle fakadó rezsihuszár dohos agyát térképezem fel, amikor kicsit visszatérek Németh László lázárjáig. Ő azt képzelte, hogy a hígmagyarok váltak a mintaadókká, a mélymagyarok pedig sorra-rendre peremre szorultak, elszigetelődtek és kihaltak, a hígság teremtette űrbe pedig beköltözhettek a jöttmagyarok.

Ilyen ez a Janan is, elveszi a munkánkat, lerombolja a kultúránkat, mecseteket épít, miközben fütyörészve erőszakolgatja szépséges asszonyainkat, és megrontja a nyüves, karikás ustoros életünket. Karikatúrába foglalva és menekültekre hegyezve ez a NER gondolatisága, amely, és a működtetői, az akik, ezért rettegnek minden szabadságtól, az összes bölcsésztől és egyben az egész, kerítésen túli nagy, kerek világtól.

Ezért van nyolcmillió jöttmagyar az országban. Meg ők.

Így foglak megölni

Rogán Antal volt szíves, és nem is az ítéletet, hanem a kivégzés módját közölte a tetszés szerint kiválasztható bűnösökkel. Itt tartunk. Ott tartunk, hogy Pártunk már nem csak bűnösséget állapít meg, mint valami elcseszett és befüvezett esküdtszék – Czeglédy -, hanem kegyesen az ítélet végrehajtásának mocskos titkait is megosztja a delikvensekkel, de legfőképp a vérszagra gyűlő saját sakáljaival, mintha stadionban állítana fel akasztófákat.

Megtudtuk a helikofferező kötvénygurutól a tegnapi álmos vasárnapon, hogy a magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, amelyek az illegális bevándorlást propagálják, és segítséget nyújtanak ahhoz. Mily gyermeki öröm, hogy aktákba írták a likvidálandó polgártársak neveit, címeit, hogy rájuk lehessen ereszteni a vérebeket, szétcincálandó az összeset, mert nem tetszik a szaguk Kim Dzsong Orbánnak.

Aztán megtudtuk azt is, nem elég, ha ők állapítják meg valakiről a bűnösséget, saját magának kell kijelenteni azt önbevallás formájában. S ha ezt nem teszik meg, „a magyar hatóságok az ügyészségnek fognak javaslatot tenni, hogy vizsgálják meg egyes, magukról önbevallást nem adó szervezeteket”. Kérdem én, ebben a konstellációban ki lesz a hatóság? Tán Budai Gyula, a csahos kutya?

Ennél is delikátabb, hogyha valakit boszorkánynak neveznek, de nem akaródzik neki ezt önként és dalolva aláírni, akkor kényszeríthetik rá. Aztán elszedik a pénzét, és elűzik az országból, mert: „A kormány nem áll meg az illegális bevándorlás finanszírozóinál, annak segítőit is távol tartják Magyarországtól. Ha Soros György pénzügyi tevékenysége veszélyt jelent, akkor azoké is, akik az ő pénzét erre a célra itt Magyarországon szétosztják.”

És még az is kiderült, hogy a „kabinetnek az a célja, hogy távol tartsa Magyarországtól azokat, akik a bevándorlás propagálásával, szervezésével foglalkoznak, akik megpróbálnak migránsokat behozni Magyarországra, és akik őket finanszírozzák”. Kérdem merengve, mi lesz? A rezsim újjáéleszti a száműzés nemes hagyományát, és bérel egy darabka Szibériát, vagy elég lesz a munkatábor is, kőfejtés Recsken, és most nem is túl élénk a képzeletem.

Itt tartunk most, a móka épp úgy játszódik, hogy én is tudom, te is tudod, mindenki tudja, hogy vádjaim hamisak, de be fogod vallani. Még csak annyit sem mondanak nekik, mint hülye amerikai krimikben, hogy jogukban áll hallgatni. Ezen túl bő teret nyitnak az egyatábor mélyében megbúvó erőteljes likvidálási késztetéseknek is. Mér’ ne üssük a libsibolsit, ha ilyen kártékony, ugye?

Terjedőben van a teljes apátia burkában az a meggyőződés a gondolkodni még képes emberek körében, hogy nem kell ezzel az egésszel foglalkozni, ez megint csak terelés. Nem az, bármennyire is szeretnéd. Mert jelenleg ott tartunk, hogy Pártunk kijelentette, mindenképpen megöl, és még a módját is megmutatta. Úgy választhat a halálra ítélt, mint az inkvizíciónál: ha mindent bevall, akkor kegyesen fölkötik, ha nem, viszik a máglyára.

És, ami a legvérlázítóbb, hogy mindezt az ilyen rogánok a sérthetetlenek kéjével, a felsőbbrendűség gőgjével abszolválják, akár a náci lágerőrző emberképű állatok. Tudjátok, hol tartunk drágáim? Elmesélek egy történetet még boldogult slapaj koromból, amikor egy emberölési kísérletről tudósítani iramodtam kies megyénk egyik leharcolt falvába már rohadt régen.

Kórházban feküdt a meggyilkolt, arcán szétterült a jámborak idvezült mosolya, és egyfolytában azt hajtogatta, milyen jó ember amúgy az ő ura, haragudni nem lehet rá, azért sem, ha egy szesz-, és vérgőzös hajnalon leszúrta az ő drága asszonyát. És ott feküdt ez az asszony előttem, s arra a kérdésre, mit tett, miután megölték, azt felelte: – Kihúztam a kést a hátamból. – Aztán mosolygott bambán a képembe bele.

És most, hogy elmeséltem az életemet, csak arra intek mindenkit, fontolja meg, akar-e ilyen debil asszony lenni vagy sem. Ennyi a választás, nem épp kevés.

GAZSÁGSZOLGÁLTATÁS – Geréb Ágnes okán nem lehetünk “feltétlen hívek”!

Az ókorban, Arisztotelész alapozta meg a három klasszikus hatalmi ág elméletét… Ő volt az, aki először említette a közügyekről tanácskozó testületet, a magisztrátusokat – tehát a törvényalkotás és a közigazgatás intézményeit – és az igazságszolgáltatás szervezeteit. Az igazság ítélhetősége, annak kiszolgálása – s e kiszolgáltatás igénye szinte egyidős a társadalomban élő, abban aktív életet élni akaró emberrel. Így tanultuk – ha jól emlékezem…

Az igazság mindenkinek fontos, s mindenki rendelkezik egyfajta igazságérzettel. Ha ez sérül – történetesen, ha úgy érezzük, a sorsunk igaztalanul alakul, felháborodunk. Ha emberek tömegei kénytelenek nyelni egy nagyot, minden újabb igazságtalanság láttán – melyről ráadásul annak elkövetői fennen hirdetik, hogy az bizony igaz -, a legjobb esetben morgás, de akár háború is érlelődhet. Ha pedig történetesen azt vagyunk kénytelenek megélni, hogy az igazságszolgáltatás döntése szembe megy az igazságérzetünkkel, minden jóérzésünkkel, a jó ízléssel – akkor bizony háborgunk, élni szeretnénk a morgás jogával.

A „ius murmurandi”, vagyis a morgás, mormogás joga az ókori Rómából származik, a köznépnek, vagyis a plebsnek már akkor is megadatott a felszólaláshoz való jog. Azóta a köztársaságok alkotmányában is szerepel ez a kitétel. De vajon miért tudhatunk erről nagyon keveset – vagy inkább semmit!? No, ez is felháborító!

A magyar igazságszolgáltatás közelmúltban hozott döntései, vagy épp „nem-döntései” kapcsán rengeteg, mindeddig feleslegesnek tűnő mondatot leírtunk már. Mert zavarta, zavarja az igazságérzetünket, hogy felelőtlenül emberéleteket kioltók, gyilkosok, garázdák és mindenféle aljas bűnözők járhatnak-kelhetnek a világban, szabadon, miközben, emberek, a megtorlás áldozatai mindenféle valós bizonyítási eljárás nélkül raboskodnak! Úgy, hogy a hatalom éppen a vélt, vagy mondva csinált ellenséggel szemben hergeli béna alattvalóit. Ostobának, hülyének nézve a tömeggé, néppé aljasult nemzetet! Leírtuk, de értelmetlen volt minden sorunk, mint az óvodában: azért – mert – csak – mert – azért…

És akkor a mostani hír, morgásunk oka, mely szűken méri a tájékoztatást és végleg letaglózza a hír valós alapját, okait ismerőket: Dr. Geréb Ágnest két év börtönre ítélték. Végérvényesen!

Fájdalmat okozva ezzel mindazokban, akik valaha részesei lehettek egy élet, egy gyermek születésének. Fájdalmat, akiknek megadatott az otthon szülés élménye és öröme. Akik a szülésre készülődve, nőként, anyaként; társai családként élhették meg a szeretet legfőbb megnyilvánulását. Ami fölött egész egyszerűen nincs joga bárkinek is ítéletet mondani! Mert a születés a véletlen ajándéka, mely mindent és semmit is adhat, s felette nem lengethet pallost mindenféle jöttment ítész! Vagy mégis? 2018. Magyarországa. Gyalázat, ami a mammon országában itt megtörténhet! Gazságszolgáltatás – „szép kis megtorlás”!

Utóirat: (…egy levél…)

20 évvel ezelőtt szültem a szegedi klinikán fiamat dr. Geréb Ágnesnél. Otthonszülést nem támogatott, úgy érezte, jobb lenne nekem, ha vele szülnék, de a klinikán.
Amikor a magánrendelőjében megvizsgált és én kérdeztem, mivel tartozom, a válasza a következő volt: ”Ahol levetkőztél, ott találsz egy kis dobozt a széken a sarokban. Ha megteheted, tegyél bele annyit, amennyit gondolsz, ha azonban szükséged van pénzre, vegyél ki belőle, amennyi kell.”
Én 60 éves vagyok, de sajnos, ilyen emberséggel még soha és azóta sem találkoztam orvos részéről. Fiam 20 éves, tehát 20 éve szültem Geréb doktornőnél, akinek jóságát, emberségét soha nem felejtem el.
Sajnos, nem csoda, hogy nem népszerű, mert a többi orvos “üzletét” biztosan rontja. Hogy ő börtönben??? Ezt soha nem gondoltam volna a magyar igazságszolgáltatásról.
Dr. S. Gy. Edit

Kampec dolores LXXI. – Tömjénbalett

Miután Béla nem tudott vallást alapítani a rigók számára, mert ők sokkal szabadabbak voltak annál, mintsem valamely halál ellen való kábítószert vegyenek magukhoz, hogy az egész nyüves életüket megülje a rettegés és az ájtatos tömjén szaga, sőt, szartak az egészre magunk köt szólván, amit Béla felemelt ujja is bánt, midőn prófétálása közben egyikük nyúlós, szürkés gipsszel megtisztelte, és még inkább, miattuk hősünk reményteli megvilágosodása orra eséssel végződött, így mutatva fityiszt a szakrális hókuszpókoknak és helyre állítva a világ folyását, Béla megsértődött, akár egy dagadt óvodás.

Kamaszlányok lelke kúszott belé valahonnan, és már majdnem azt mondta a méretes és öblös káromkodás után, amibe beleremegtek a csillagok és a duplagyűrűsök otthonkája, hogy örihari. Ezt akarta a rigók képébe vágni, és, ahogyan csordogált az orra vére, magára nézett a kocsma ajtajából, fenséges skizofréniájában megduplázódott, s ahogy az egyik dűtötte az ajtófélfát, látta ám, hogy a másik ott térdel vérző orral, madárszaros ujjakkal, és szemében a kezdődő téboly józansága csillog. Nos, ezen a ponton a két Bélák magukhoz tértek a téli álomból, eggyé váltak megint, és így, közösen gondolták azt, hogy a rigókkal majd cseresznyeéréskor cserélnek eszmét legközelebb, de akkor nagyon.

Így indult volna útjára a józan robot. Indult volna, ha ez az egész kifestőkönyv, vagy elsőáldozó szűzleányok imádságos könyve lett volna, de egy olyan világban, ahol Woland mester napi vendég, és általában a mókás kedvű Behemót vezényli az előadást, nos, ilyen helyen nem várható kegyelem, és ezt Béla is megtapasztalta. Amint újra egy lett és meg bírt mozdulni, bevánszorgott a kocsmába, megmosta az arcát és rigószaros ujjait, majd kitörölte a madarakat a szeméből, hogy egy fröccs hűvöse után visszatérjen a halandók közé, és bár ne tette volna. A téli, reggeli Nap vízszintesen sütött a világra, csíkokat rajzolt Béla arcára és a légyszaros falra, amitől olyan lett minden, hogy látszott, kár volt felébredni.

Ebben a talmi fényben nézegette Béla a megszokott teret, és hirtelen nem tudta, mi változott meg, mitől kezdett el szűkölni kölyökkutya módján, és hosszú percek teltek el, míg rájött, hogy a két közmunkás sziluettje hiányzik, ahogyan ők szoborrá dermedve, a szentháromságból szentségtelen és romlott ötöst formáztak már örök időkre, akár egy, a dolgozó népet majmoló, elcseszett szocreál festmény. És a festményszerűség hiánya volt az, ami zavart okozott az erőben, mert az örök közmunkások mozogtak teljesen váratlanul, de nem sertepertéltek és vakargatták az avart, hanem, hokedlin ülve diót törtek, pucoltak, mint valami elátkozott hamupipőkék. Zsákszámra állt mellettük a cucc.

Béla a fröccsök urára nézett sokat kérdezőn, de ő csak megvonta a vállát, és kijelentette, hogy elmúltak az ünnepek. Hősünk csak lesett rá kínos tompasággal, és ennyit bírt kipréselni magából: – El. De nem ennyire. – Miután így megállapította, hogy minden változhat ugyan, de a hülyeség örök, indult, hogy szétnézzen a bambaság birodalmában, amely megingathatatlan volt, és úgy ékelődött az anyaföldbe, mint valami megtestesült szutyok. Kilépett a szélbe, és akkor jött rá, hogy utoljára akkor szagolta a téli tavasz illatát, amikor öregember-mentésen volt egy zűrös éjszakán, ami ugyan pár napja volt csupán, de már rég belepte a mocskos idő friss hordaléka, amely most újólag halmozódott, és épp a szeme előtt, mint egy kérlelhetetlen homokóra halk zizgése.

Már épp belemerült volna rossz szokásának engedve a tér és idő soha ki nem fürkészhető rejtelmeibe, amikor képen csapta a közmunkások diótörő kalapácsának zaja, a csonthéj röpködésének sivítása, amitől az a megmagyarázhatatlan, de igazolható érzése kerekedett, hogy egy tébolyda kies udvarába gyalogolt bele, és nem is kellett csalódnia. Lányos szendeségében már azt tételezte, hogy a kék plakátok ideje lejárt, de most újra látta a munkásokat ilyeneket ragasztgatni, és egyáltalán nem érdekelte már, mi is áll rajtuk, mert az unalomig tudta, és abból is sejtette, hogy az egész falu összes népe, a duplagyűrűsök, az olajos hajúak és a bánatos szeműek, de még a kis dömperisták is a liberójukban olyan képpel közlekedtek az Isten szent ege alatt, mint fújó bikák, csak a vasvella hiányzott a kezükből.

Így történt, hogy nem pántlikával a hajukban várták a kikeletet, hanem zűrös galeri módján, úgy kivetkezve magukból, és özönlöttek a templomba a harangszónak engedelmeskedve, ahol a dohos szürkeségben mint valami szirén, várta őket a bádogbános, hogy megegye a lelkület. Béla is belekerült az áradatba, és azon kapta magát, hogy ott ül a duplagyűrűsök között, hallgatja a kajla kalapjaik alól kisivító éneket, de nem nevet rajta, mint kölökkorában, mert már nincs min. A bádogbános pedig a szószéken cimborálva az ördöggel a kék plakátokról mesélt, amitől hülye fények gyúltak a hívek szemében, és Béla ezt megunva menekült a napsütésre, ahol látta, hogy a sekrestyés, mint valami elfuserált Luther, hirdetményt szögez az ajtóra, hogy választások lesznek.

A papír éppen megfért a felhívás mellett, amely arra buzdított, hogy ne etesd az éhezőket, és illett is hozzá, így Bélában elhatalmasodott a tehetetlen düh, de nem állt meg a téren, nem düllesztette ki a mellét, és nézett végig a fuldokló házakon, hogy akkor most ők megküzdenek egymással, mert nem volt egy Julien Sorel egyáltalán.