Az az ember – aki korábban a Szombathelyi Egyházmegyét is vezette – úgy tűnik, végleg kiírta magát a könyveinkből. Magára haragította a fél országot – még szerencse, hogy a másik fele nem vette észre miről papolt; miről füstölgött e derék püspök – mivel nem volt türelme várni a gyermeknapig – Szent István ünnepén!
Gy.k.: „Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…” Veres András győri megyéspüspök szerint nem helyes dolog részt venni a lombikprogramban. Elképesztő lavinát indított el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres azzal, hogy kijelentette: a Katolikus Egyház számára nem elfogadható a mesterséges megtermékenyítés. A püspök a kormányt is kritizálta: nem ért egyet azzal, hogy a kabinet megnövelte a lombikbébiprogram támogatását. (sajtóhír a konkrét mondatokkal)
Beindult a lavina, felhorkantak a hírességek, celebek – különösen azok, akik maguk is részesei voltak a lombikbébiprogramoknak. Nemtetszését fejezte ki Ördög Nóra, aki elmondta, hogy hazánkban minden harmadik nő meddőségi problémával küzd, szerinte a program csodálatos! Ördög Nóra több száz hölgynek adott reményt azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé, és elmondta kálváriáját, amely happy enddel végződött. A lombikprogramnak köszönheti első gyermekét, Micit.
De ugyanígy vállalta boldogsága történetét Sági Szilárd, Kaszás Géza, akik soha nem lehettek volna édesapák, ugyanígy örül Béres Alexandra és még rengetegen.
Csak a győri megyéspüspök hajthatatlan. Most éppen nagyon egyetért az évszázados dogmákkal, pápák kinyilatkoztatásaival, így szerinte minden ember aki részt vesz hasonló programokban – gyilkos!
Gyilkosok az apák, az anyák, meg persze az orvosok is!
Na, ebből lett elege pár nappal ezelőtt Kiss Noéminek, ma pedig Dr. Kőrösi Tamásnak, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatójának.
Felesleges volna idézetekkel terhelni olvasóinkat – íme a két megnyilatkozás:
Kiss Noémi: Istent játszik az embriófejekkel (hvg.hu)
Az én Krisztusom szereti a lombikban fogant gyerekeinket, az én Krisztusom szeretne segíteni a meddő pároknak.
Vélemény.
Emlékszem, mielőtt a gyerekeink megfogantak, hetente mentem be imádkozni valamelyik templomba, Bécsben voltam ösztöndíjas, kongott az ürességtől délben az Augarten mellett Isten háza, várta a híveket, a múltból és a jövőből, de már senki sem lépett be. Pedig rajtam segített az úr, örök hálám, hogy sosem fogom elhagyni. Mátyásföldön is folytattam, látogattam őt szorgalmasan, a sziklakápolnában Miskolc-Tapolcán vagy egy-egy oltárnál Bukovinában, pléhkrisztus mellett a hágókon a Kárpátokban – mindig mindenhol ugyanazt kértem tőle, hogy lehessen, így-úgy, most már mindegy hogy hogyan, akár egy műtőasztalon bekapva a legyet, de szülessen már meg az a gyerek. Meghallgatott.
Tudom, hogy benne van a keze, hogy az úr rakott fel a klinika műtőasztalára, amikor leszívták a petesejtjeim, magamtól én oda soha nem feküdtem volna fel anyaszült meztelenül. Már a tű látványa is maratoni futásra késztetett. Az úr fogta a kezem, amikor visszarakták a hasamba a sejteket, embriók voltak, én halálboldog, most épp iskolások, én nem megyek templomba többé. Nem fájt, mert volt úr. Az orvos, a kémcső, a klinika csak szolga.
Veres András püspök szavai nem fájnak, mert van Isten.
Biztos vagyok benne, hogy azok a modern kitartó, szívós anyák, akiknek szeplőtlen fogantatással született lombikbabájuk, és netán még hívők is, igen elkerekedett a szemük, sebtében befogták édes gyerekeik fülét, amikor augusztus 20-án, Szent István napján meghallották Veres András győri megyéspüspököt beszélni. Szédültek a hívők a rideg márványfalak előtt, keresték a kapaszkodókat (főleg lányok, anyák, nagymamák); ilyen sarkosan, hadállásból támadóan, árkot ásva még sosem fakadt ki egyház a meddőség orvosi kezelése ellen. A püspök falfehér arca nem rándult, régóta készült, a meddőktől ő csak „a társadalom egészségét és a boldog házasságot félti”. Nem kell lombik ebbe az országba, belső métely foga rág elég.
„Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopózik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben….” Így rágott Veres András foga, mozgott a szája.
Temploma nem dőlt össze, mert a valódi világ nem a kő és a külső vár, hanem a belső, a lélek, amely viszont összevissza cikázott, a hívek szív majd kiesett.
Volt köztük abortusz, lombik és egyedülálló anya, házasságon kívül született, árva, meg kócos, mosdatlan, szegény és félkegyelmű is. Mégis, nekem abban a pillanatban maga a püspök és szája esett legtávolabb attól, amit hitnek megéltem eddig.
Másnap több keresztény blog egyházi kórusban helyeselte Veres kinyilatkoztatásait, védte és ostorozta a kezelésen átesett nőket, és a lombikgyerekeket. Eszerint a lombikprogram figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, és örömhírként fogad ma bármilyen hadüzentet. A család varázsige, amire nyugodtan lehet dobálni a téteket. Ki ért hozzá, hogy lesz a gyerek, mi a jó házasság és ki mondja meg. Szüljenek a diplomások, mindenki legyen azonnal anya! Aztán dől a lé, jönnek like-ok. Na, azért nem, Veres András szavait még a katolikus fórumokon is páratlan szitkok kísérték.
Nagyon kevés férfi papnak és keresztény blogírónak jutott eszébe, hogy megértse, a Bazilikában ülő hívek között minden ötödik fiatal nőnek és leendő (meddő) apának összekoccantak a fogai. Lesütött szemmel forgatták fejüket, minek hallgatják ők az ilyen beszédeket. Sziszegve tartották összefonva kezüket a pad alatt, titokban imádkoztak a püspök hallgatásáért. Hisz nem akartak olyan Isten előtt térdelni, aki Veres Andrást pottyantotta ki az oltárhoz. Inkább felrepülnek, ki, el ebből a templomból, ahol ennyi kuruzsló őrültség jut felszínre. Se misebor, se ostya, pénzdobálás perselybe, nehéz feledtetni a püspök úr szavait. Lekezelő, durva morgása még napokig dolgozta a katolikus hívők amúgy sem túl széles táborát, és azokat, akiknek még van saját istenük, így vagy úgy hívőknek számítanak, de fél lábujjukat sem teszik be az öregszagú tömjénezett misékre.
Veres Andrásnak fogalma sincs, mi ma a Krisztus-ábrázolás.
Szentbeszédében különben nem mondott volna ilyeneket. Mi ma az az anyaság. A másik, az olyan, ahol nem jön a gyerek. Mert hát mitől is lesz a gyerek, honnan tudja ő. Ahogy nekünk gyerekeink vannak, azt ő megveti. Rágja és kiköpi. Veres Andrást akkor mi, szeplőtlen anyák arra kérjük, építsen egy templomot, ahol csak saját Krisztusának értékrendje vésődik fel a falakra. Az én Krisztusom szereti a lombikban fogant gyerekeinket, az én Krisztusom szeretne segíteni a meddő pároknak, a szeplőtlen fogantatás az én Krisztusom számára igen nagy dobás volt.
A műtőasztalon is ott van Isten, a méh falához ő tapasztja az embriót, az orvos kezét ő mozgatja, és a tűben, a petefészekben, az ambuláns nővér kezelés utáni teájában is benne lakik a kis isten. A gyerekek között a világon semmi különbség nincsen.
Nincs valóságos ok, de a katolikus egyház most jó sokat talál sebtében. Lajstromokat állít, mi a meddő párok bűne, mi az orvosok bűne, mi a kémcső hibája, miért lelketlen a lombikban fogant gyerek. Bűnnek tartja a lombikeljárást, mert beavatkozik a teremtés rendjébe és az abban részt vevő anyát, az abból született gyereket lelki sérültnek tételezi (Gőbel Orsolya a Károlyi Gáspár Egyetem perinatális pszichológusa már tanítja is a fagyott embriók kezelését). Az egyházban évtizedek óta jelentős hallgatás vette körül a témát, születtek teológiai dolgozatok, vannak puhább, bioetikával foglalkozó enciklikák, biztatóbb, megértőbb, a lombikkezelés eljárását feltehetően ismerő lelki segítők, de a katolikus egyház most újra komoly morális aggályokat fogalmaz meg a meddő társadalom számára.
Ezeket az aggályokat semmilyen kutatás nem támasztja alá, de ez nem is érdekli őket. A pápa gyalázása, a migránsok és menekültek kipécézése és az abortusz betiltása mellé új témát találtak – ami nem volt váratlan, hiszen évek óta látni, hogyan nőnek ki a gyökértelen földből azok a mozgalmak és családalapítást segítő alapítványok, akik nem fogadják el a lombikkezelést, érdekes, éppen ők azok – a kormány által is jól fizetett körök –, akik az abortusz ellenében védik az életet. A lombikban születő gyermek már nem szorul rá az ő védelmükre, sem a meddő pár. Ott éppen az ellenkezőjét teszik, elhajtják, degradálják az életet. Nem ismerik el, hogy a lombikkezelés gyógyír és segítség, támogatandó orvosi kezelés a hívő családok körében, s ha ez nem elég, akkor az egész társadalomra kiterjesztik a negatív teológiát.
Az egyház ne örülne a megszületett gyerekeknek? Másodlagos létező volna az így fogant élet? Foroghat a szemünk, de igen, ez az új tan alapja, nem kell minden gyerek, és nem kell minden áron a gyerek, csak bizonyos gyerekek kellenek. Ennyire szemérmetlenül régen billent ki a katolikus világ egyensúlyából.
Csakhogy, aki részt vesz lombikeljárásban, tudja, hogy nem avatkoznak bele a teremtés rendjébe, hisz az in vitro eljárásban is véletlen a fogantatás, illetve pár sejtes, fagyasztott embrió nem tekinthető önálló életnek, és nem is ölik meg. A pár, akinek életben marad embriója, és nem kerül vissza a méhbe, adományozhat más meddő családoknak. Vagy egy következő eljárásban megkaphatja a fagyasztott sejteket.
Üljenek be a hátsó sorba a lombikgyerekek!
Az egyedül álló anyák tegyék fel a kezüket!
Akik abortuszon voltak, fáradjanak ki a forgóajtón!
Emlékszem arra a pár évvel ezelőtti karácsonyi misére, ahonnan kirepültem. Ahová együtt mentünk el a párommal és a gyerekekkel. Mária és a fogantatás volt a szent beszéd fókusza, hogy fogy a nyáj, kevés a fiatal, pedig Krisztus számára milyen fontosak a gyerekek, Mária mennyi áldozattal követi őt, ó szent anyaság, aztán jött a kijelentés, a család anya, apa és gyerekek. Mert azon a karácsonyi misén végleg felreppent üres lelkem. A szent beszéd kikanyarodott, az egyedülálló anyákat ekézte, a meddőséget el nem fogadó párokat erőszakos, természettel szembemenő híveknek nevezte a kijáró plébános. S ahogy szépen repültem felfelé, kitisztult a ködös, karácsonyi falu, és már csak kívülről láttam, ahogy unott, szürke kabátokban, lélektelenül és fejbevágottan szivárogtak el az emberek Isten házából.
Nem kell megijedni, a templomokból kirepkedő lelkek csak Veres Andrást hagyják el, az úrhoz sietnek. Péterhez, Pálhoz.
Szóval az igazság az, hogy ma a katolikus nők igenis elmennek a kezelésre, mert ez az esélyük. Élnek vele, erről önállóan vagy párjukkal együtt döntenek, a tébé támogat öt kezelést. Tavaly 1200 lombikbébi született Magyarországon, ha a kormány növeli a támogatott beültetések számát, ez a szám elérheti a 3500 megszületett babát (és 12000 kezelést) évente, a várólisták pedig végtelenek. Azt hangoztatni ma hívők között, hogy az orvosi kezelés súlyosan erkölcstelen, a társadalom mételye, és ez sérti a gyerekek, az apák jogát és a boldog házasság szentségét, csak úgy tudnám ábrázolni, hogy kevés boldogtalanabb szeretkezést képzelek el a hívő családban, mint ahol már évek óta nem jött meg a várva várt baba.
Nincs kizárólagos joga Veres András püspöknek, hogy eljátssza a Jóistent, kijátssza a támogató szavait, ott morogjon, önző módon, kapálózva hadovázzon Krisztus öléből a meddő hívek felé. Krisztus ölébe végtelen lombikfej befér.
Az írást azóta számtalan oldalon olvashatjuk – végtelen hála és köszönet, hogy mi is közzé tehetjük! A másik írás egy pannonhalmi bencés öregdiák levele. Dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója meglehetősen magasra emelte a mércét, csak reménykedhetünk, hogy Győrben már akad derék szakfordító, aki a püspök úr segítségére siet, ha szövegértési nehézségei támadnának!
Veres András győri megyés püspök szerint a lombikprogram minden formája bűn, így bűnösök az abban részt vevő párok is. Napok óta téma ez minden fórumon. Az orvosszakma nem szólalt meg. (Kisalföld.hu)
Eddig.
Dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója megtöri a csendet.
Dr. Kőrösi Tamás, a Kaáli Intézet orvos igazgatója, pannonhalmi bencés öregdiák levelét teljes egészében közöljük. Mottója így szól: Quidquid agis, prudenter agas et respice finem. (Bármit cselekszel, tedd okosan és nézd meg, mi lesz a vége.)
Napok óta hangos a média Veres András győri püspök úr augusztus huszadikai beszédében elhangzott, azóta bűnössé nyilvánított lombikbébiprogramról mondottakkal. Sokan megszólaltak már ebben az ügyben, a szakma még alig hallatta szavát. Tisztában vagyok vele, minden vitát úgy a legkönnyebb megnyerni, ha el sem kezdi az ember, de a világon eleddig megszületett 6,5 millió, és a hazai több tízezres lombikbébi-közösség nevében nem tehetem meg, hogy ne írjak pár mondatot a pőre valóról. Remélem, Püspök úr, nem fog haragudni, de tudnia kell: aki felakaszt egy keretet a falra, az soha ne csodálkozzék, ha mások belerajzolnak.
A negatív népszaporulat súlyos történelmi gond, aminek terhét 1980 óta, közel negyven éve cipeljük magunkkal. A regnáló kormány megszámlálhatatlan intézkedést hozott, hogy a teljes termékenységi mutatót felemelje, a demográfusok Titanic-szerű nemzetfogyást vizionáló jóslataitól megszabadítsa az országot. Ennek részeként a lombikbébi-beavatkozások esetszámának emelésével és a gyógyszerek támogatásával alighanem a világ legkedvezőbb programját kívánják létrehozni. Bűnös, tudatlan, Istentől elrugaszkodottak építenének itt a közeljövőben sátortábort, kijárat az egyház szerint csak a pokol felé lesz majd lehetséges.
„Ha pokolra jutsz, a legmélyebbre térj: / Az már a menny. Mert minden körbeér.” Gondolom, ismerősek Weöres Sándor sorai.
A meddőség betegség
Hazánkban közel 200 ezer meddő pár van (egyesek szerint ennek a duplája), ami egyértelműen a népbetegség kategóriájába sodorja a gyermektelenséget. Mert a meddőség betegség, 1988-ban a WHO annak nyilvánította. Újra leírnám, immáron lassan és határtalan türelemmel: a gyermektelenség nem tünet, betegség. Természetesen nem igényli mindenki a lombikkezelést, sőt! De a meddő párok egytizedének igenis csak ezzel a módszerrel születhet gyermeke.
Veres püspök úr által kinyilatkoztatottak alapján tehát az oki kezelést kellene megtagadnunk a pároktól, nekünk, a gyógyításra felesküdött orvosoknak. Kérdem én, létezik-e olyan pap, aki ne adná fel az utolsó kenetet egy szenvedő haldoklónak? Kerényi Lajos piarista atya, sziklaszilárd hitről és keresztényi alázatról tanúbizonyságot téve, a Mindszenty bíborost elítélő, s halálos ágyán bűnbánó egykori vérbírót is ebben szentségben részesítette. Püspök úr, ön is megtette volna?
Más mást mondott
Húsvéthétfőn este, 2015. április 6-án elhunyt Somfai Béla jezsuita szerzetes, halála pótolhatatlan űrt (most még inkább érzem) hagyott maga után a bioetika területén. Nem sokkal halála előtt a testen kívül létrehozott embriók méltóságáról a következőket írta:
Nincs szükség etikai konszenzus kialakulására a testen kívül létrehozott embriók emberi méltóságának elvi kérdésében. Az eljárás ugyanis nem sérti a létrehozott embriók emberi méltóságát, ha
1.: házastársak között történik;
2.: ha hatékonysága megközelíti a természetes folyamatát, azaz nem jár ez emberi élet pusztulásának jelentősebb arányával, mint a természetes folyamat;
3.: nem használnak adományozott ivarsejteket;
4.: a magzatban felfedezett fejlődési rendellenességek esetén kizárják a terhességmegszakítás lehetőségét;
5.: nem hagynak vissza embriókat kísérletezés céljából.
Magam is vitatkoznék magammal a hármas és négyes pontot illetően, de ezek elenyésző számok, s bár emlékezetem (egyelőre) fiatalosan messzire pásztáz, nem rémlik, hogy az egyházi illetékesek Fekete Gyula Véreim, magyar kannibálok munkája után recenzió gyanánt akár egy kóbor harangot is félrevertek volna.
Sárba döngölik őket
Bármennyire is nem szeretném, de egy pár perces biológiai stúdiumot kell tartanom, hogy világosan lássunk valamit az elmúlt évek történéseiből, muszáj rekapitulálni a korábban megszerzett tudásunk jelentős részét, hogy a harmadik pont állítását szembesíteni lehessen a jelennel, a reprodukciós beavatkozások örvendetesen javuló hatásfokával. Sajnos az egyház, úgy érzem, ezt nem tette meg, 20–30 évvel ezelőtti enciklikákra hivatkozva döngölik sárba a nőket, a gyermektelen párokat, akik az élet továbbadásának méltóságáért szeretnének és kívánnak is küzdeni. Foggal-körömmel, erejüket és pénzüket nem kímélve harcolnak, mert minden nőben megvan az anya lehetősége, minden férfiban az apáé. Soha, senki ne akarja ezt elvenni tőlük. Ahogy Edwards professzortól sem a lombikbébi-kezelés kidolgozásáért 2010-ben kapott Nobel-díjat.
Kezdődjék hát a rögtönzött óra.
Az elmúlt évtizedekben világossá vált, hogy egy kilökődött, érett petesejt létrejöttéhez a petefészek ezer (nem tévedés: ezer) tüszőkezdeményt indít érésnek, majd körülbelül 200 nap alatt – részleteiben még nem ismert szabályozással – kiválasztja az aktuális „jelöltet” és átadja a megtermékenyülés „otthoni” folyamatának. Ha a sejt megtermékenyül, akkor 30 százalék valószínűséggel ágyazódik be és sír fel kilenc hónap múlva az élet a szülőágyon.
Összegezve: háromezer kezdeményből egy egészséges újszülött. Ha a megtermékenyült és beágyazódott embriók arányát nézem, akkor 70 százalék „rejtett” vetélési rátával lehet számolni. Ágyban, párnák között.
Mitől rossz ez?
A lombikbébiprogram a stimuláció, a többszörös tüszőérlelés miatt olyan petesejtekkel dolgozik, amik egy kivétellel soha nem jöttek volna a világra, soha nem termékenyültek volna meg, cserébe közel minden második sejtben nem látható (részben önkorrigáló) genetikai eltérést hordozhatnak. A jól működő programok – és a győri ilyen – 35 éves kor alatt 40–60 százalék hazavitt gyermeket produkálnak és adják meg a családi boldogságot a párok ezreinek.
A korszerű, 89–91 százalékos túlélési aránnyal bíró fagyasztott – felmelegített előébrények visszaültetésével tovább lehet emelni a kumulatív várandóssági rátát. Kérdem én: mitől rossz ez a hatásfok, végiggondolta már ezt valaki ép ésszel a bírálók közül? Nem pusztítunk el semmit, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kellene venni az ellenzőknek: minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító kezét a vállunkon. Kicsengettek, vége az órának.
Történelmi példák
A gyermektelenség nem úri huncutság, nem valami lomha kaland, és bizony végigkíséri az emberiség történetét. Mózes első könyvében (Genezis) három generáción keresztül láthatjuk az „ősanyák”, Sára (Száraj, Sárai; 1Móz 16.1, 18:10, 21:2), Rebeka (1Móz 25:20) és Ráhel (1Móz 30:1) fájdalmát és agóniáját gyermektelenségük miatt. A Biblia Erzsébetet Sára és Anna mellett olyan asszonyként mutatja be, akinek nagy bánatára nem lehet gyermeke. Férje, Zakariás, az angyallal való találkozás óta néma, akinek imái meghallgatásra találtak és a felesége fiút fog majd szülni. „Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye a gyalázatomat az emberek előtt.” (Lk, 1.25)
Olvashatjuk Anna (Sámuel 1:2–20) és Erzsébet történetét is (Lukács 1:5). Anna, akire az Úrnak a hosszú gyermektelensége után „gondja volt rá”, és megszülte Sámuelt. Annának a „bezárt méhe” miatt sok csúfságot kellett elviselnie. A bírák könyvében olvashatjuk Mánóah történetét, akinek a felesége meddő nő volt, nem szült (A bírák könyve 13:1–23). „Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél.” A jóslat hamarosan valóra vált, és a párnak fiúgyermeke születik, akit Sámsonnak neveztek el. Elevenítsük fel Ráhel történetét is. „Megemlékezett az Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta méhét. Teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: »Elvette Isten a gyalázatomat«. Elnevezte Józsefnek, és ezt mondta: »Adjon nekem az Úr még másik fiút is« (1Mózes 30, 22–24)”. Nem volt azonban mindenki ily szerencsés, Sámuel második könyvében (2Sámuel 6:23) ír Mikalról, Saul lányáról, akinek holta napjáig nem lett gyermeke korábbi „magamutogató” viselkedése miatt. Sorstársai milliószámra voltak.
Az ószövetségi korban a meddő nő társadalmi megítélése közvetlenül a leprások után következett. Talán bárki számára kedvesebb, hogy mint Ráhel a férjét, Jákobot cselédlányai szobájába küldte be utódokért? Ez morálisabb, elfogadhatóbb, keresztényibb? Nem gondolnám.
Ők hívők lesznek!
Püspök úr szerint ennek megoldása az örökbefogadás és az adoptált gyermek érkezése utáni saját gyermek születésének szinte törvényszerű bekövetkezte. „Az látszik, hogy a gyermek gondozása által felszabadult egy belső gát, amely lehetővé teszi, hogy gyermekük születhessen.” Nem tagadom, előfordul ilyen is, de gyakrabban az az eset, amikor az első lombikbébi megszületése után a második gyermek már spontán fogan. Sokkal, de sokkal gyakrabban.
Van itt még valami, ami teljesen összezavar hívőt és nem hívőt, beteget és egészségest, gyógyító orvost és nem orvost egyaránt, s mi tagadás, engem is, aki a pokol billegő tornácán fél lábon egyensúlyozó pannonhalmi bencés öregdiák, volt bencés diák vagyok: a megszületett gyermekek döntő többsége, akiket a szülők Isten ajándékának és az isteni gondviselés bekövetkezett csodájának tekintenek, meg van keresztelve! Hívő emberek lettek, vagy hitem szerint azzá fognak válni. Kevés kivétellel, mind a több tízezren. Ez a nyáj vajon miért nem kell az egyháznak? Talán túlságosan hívők lesznek, túlságosan keresztények, vadul hisznek a gondviselés életet adó isteni erejében? Veszélyesek lennének szilárduló hitük miatt, mint a középkori egyház számára az írni és olvasni tudó ember? (Vö. Márai Sándor Az erősítő című könyvében olvashatókkal.) Megjegyzem, ha vasárnap mindannyian egyszerre indulnának el a reggeli misére, bizony sehol sem kellene új templomi padokba beruházni.
Nem szívesen írom ide az utolsó gondolatomat, de elemi erővel kívánkozik ki belőlem, ujjaim szinte maguktól rohangálnak a gépem klaviatúráján. Karl Marx lesz a segítségemre még 1845-ből, amikor megírta Tézisek Feuerbachról című munkáját. „Tehát miután például feltételeztük, hogy a földi család a szent család titka, mármost az előbbit magát kell elméletileg és gyakorlatilag megsemmisítenünk.”
Püspök úr, tényleg ezt szeretnénk?
Eddig a két idézet. Dr. Kőrösi Tamás Úrnak is tisztelettel megköszönjük a közlés lehetőségét!
Nem szeretnénk semmit hozzá tenni, nincs miért okfejtésekbe bocsátkozni. Csak egy rövid válasz volna szükséges, Veres András részéről.
Amit vasi rajongói is megérdemelnének. Azok is, akik a lombikprogramnak köszönhetően születtek meg! Így, a mi megkeresztelt gyermekeink is!
(Hja, és mielőtt azt gondolná bárki, hogy a több lájk érdekében torzítottunk a nyitófotón – íme, az eredeti kép:
No comment!)
Most, hogy így leföstöttem a derűs jövendőt, halljuk, mit mesélt nekünk ez a drága ember a pécsi tanévnyitó álcája mögé bújtatott kampányon. Két út áll a mostani fiatalok előtt – mondta a nagy ő -: az egyik a saját út, a másik az európai sodorvonal. Erről a másodikról villámgyorsan bebizonyította, hogy míg 1989-ben követendő példa lehetett az ő generációja előtt, addigra mára ez eltűnt. Ha ezt az utat követik a mostani fiatalok, az az önfeladásba fog vezetni, mert Európa el fog tűnni. Ha azonban azt az utat követik a maiak, amit a 89-esek mostanra kijelöltek, akkor fennmarad a nemzet.
Lassan átkeresztelhetnénk szeptember elsejét a harag napjává, kezdődik a tanítás, a duli-fuli, a mindenáron rendrakás, az erőn felül teremtés időszaka – melytől szinte kivétel nélkül mindenki retteg! Szülők – egykori diákok – lelkesen kürtölik világgá közösségi oldalaikon, ők miként is szenvedtek egykor, mennyire gyűlölték, amint a pajdagogoszok szórni kezdték egész nyáron gyűjtögetett villámaikat. 
Vélhetően nem ez volt az oka a magas elismerésnek, hanem a pártnak tett szolgálat, amely alkalmat adott arra, hogy Bayert annyira bevezesse a magas körökbe, hogy máma már lassacskán kötelező olvasmány lesz, miközben szegény Kosztolányi kínosan szöszmötöl és forgolódik összkomfortos sírjában, és az összes többi íróember is, akik így lettek megszentségtelenítve.
Amennyire megfontolandó az öreg karakán helyzetértékelése, a mese lezárásával magamra nézvést még várnék csöppet. Ugyanis, miután tisztázódott, hogy Störr apuka unja a világot, Füst ekképp fejezte be az idilli képet: „Mondta, és csendesen elhunyt.” A kétfarkúak azonban megtették az egyetlen normális kampányígéretet az örök életről és az ingyen sörről, tehát ezt a magam észéről még kivárom.
Valami csekély sértettség mocoroghat benne, hiszen arról is szó esett, hogy Kovács szerint a szegedi rendezvény célja a Botka László mögé való felsorakozás volt, amire várta a meghívást, ám az nem érkezett meg. Mint elmondta: demokratákat és értelmiségieket hívtak meg elsősorban, akik a jelenlegi kormány leváltásában érdekeltek, ezért a jelek szerint ő egyik kategória alá sem sorolható be.
A Momentum pedig Európát meg Putyint teszi ellentétpárba, ahol a Vlagyimir egy föss férfi, aki meztelen felsőtesttel nyargalászik a lovon, meg még tankja is van. Különben is, a szovjet megszállásból annyi maradt meg, hogy a Koljákkal milyen jót lehetett seftelni, amikor az ember fiatal volt, és még felállt a farka. A választópolgár úgy van ezzel, mint amit az őrvezető tanított a bakának, hogy meg ne bolonduljon. Nem a leszerelést köll várni. A takarodót köll várni, a reggelit meg az ebédet, aztán egyszer majd eljön az obsit ideje is.
A nő leesett állal nézett, a férfi pedig beleájulni készült az alatta háborgó pocsolyába, lába rogyadozott.
Erősen gondolkoztam tehát, hogyan érem el a nyugdíjas kor véget nem érő boldogságát, de arra jutottam, már sehogyan se. Most épp hatvankét és fél év a határ. Mire annyi leszek, már hatvanöt, mire meg hatvanöt, akkor meg ki tudja, mennyi, csak loholhatok utána véget nem érőn. S ha valami csoda folytán egyszer csak utolérem, mert nem fordulok fel mindenki örömére, akkor meg megkapom a havi huszonnyolc ezret, mert ellopták a háromezer milliárdot.