Kategória: polt péter

Popzene

Polt Pétert igen nagy szeretettel és a legmélyebb tisztelettel meginvitálták Brüsszelbe, hogy meséljen nekik arról, mi is folyik a Magyarország nevű földrajzi egységben, ahol ismeretlen erők, földöntúli hatalmak működése nyomán lába kél annak a pénznek, amit ők postáznak a t. címnek, hogy ott emberibb élete legyen az embereknek, ámde nem lesz mégsem. Hanem más történik ott, európai aggyal érthetetlen dolgok, a pilisi szívcsakrától megbolondulnak a műszerek, és fába szorulnak a férgek.

Már kikészítették a teát, leporolták a széket, hogy kezdd el a mesét szépen, ámde azt hiszik, ellátogat a fatornyos Brüsszelbe ez a Polt? Á, dehogy. Mint valami nyüves kígyó, úgy csúszott ki a baráti ölelésből, mondván, ő nem, az ő szűzi teste és lelke nem politizálhat, éspedig ez az lenne. A soroskampány része, s ha azon ő megjelenne, akkor elkárhozna, kénköves tűzön égne ő, és most az egész nagy Unió néz ki a fejéből bután és röhejesen, míg pedig ez a Polt csak göcög magában meglehetősen gonoszul.

Ketzalkóatl (Tollaskígyó) az azték mitológiában a tudás istene volt, Kleopátra ölebként tartott pár jószágot, mert őnála az ureuszkígyó a védelem szimbólumaként fungált. A mi, Németh Szilárd által besorolt és meghatározott, más diszciplínák számára azonban ismeretlen zsidó-görög-római és még keresztény kultúrkörünkben a gonoszság szimbóluma a lábatlan jószág, olykor maga a Sátán, ami kritériumnak a fiúk meg is felelnek, és képtelenség bármit is kezdeni a nyúlós-nyálkás, gonosz és undorító testükkel.

Erre a Poltra visszatérve azonban még egy pöttyet, mint az egyik vezérkígyóra, arra lettek volna kíváncsiak a tehetetlen uniósok, hogy miért van az, ha az OLAF átadja a bizonyítékokat a lopásokról, azok a NER útvesztőiben szublimálódnak, vagy, ha nem, értéküket vesztik, fiókok mélyén tűnnek el, ilyenek. És egyáltalán, a már az első bekezdésben emlegetett nem evilági dolgok történnek velük, ami előtt érthetetlenül állnak a bürokraták, akik joghoz vannak szokva, és nem mesterséges káoszhoz, ilyen vadkeleti posványhoz.

Tudatlanok is maradnak, valamint tanácstalanok. Még az esélyét is elveszik tőlük, hogy a cinkelt lapokba lássanak, mert, ha már – mint a nemzet veje lámpás ügyében is – tarthatatlan a helyzet, akkor a fiúk lemondanak a kinti pénzről, és nem az Unióét lopják el, hanem a tiédet. Ez ellen Brüsszel tehetetlen, korai volt tehát megint az öröm. Csak házon belül kell megoldani a tolvaj karjának levágását, vagyonának elkobzását, s minden olyat, amit a feudális jog a jobbágyok számára egy parasztlázadás keretében lehetővé tesz és megenged.

Ez az Unió egy rakás tehetetlenség, ha arról van szó, nevezhetnénk egy kupac bélsárnak is, csak sok a finnyás ember. Mert a másik végéről meg a Polt főnöke, amúgy pedig cimborája és tettestársa elkezdett politizálni nagyon. Szidja az uniót, mint a rosseb, miközben azért a lehető pénzeket, amiket az OLAF szabadon hagyott, rendíthetetlenül, nagy szuszogások és nyögések közt lapátolja zsebre, ami így együtt oly mértékű romlottságot és züllöttséget mutat, amivel szemben ilyen töménységben szintén védtelen minden jobb érzésű ember.

Megint választás lesz, megint indul a mandula, így “A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről. Mindenkinek joga van tudni, melyek azok az aktuális javaslatok, amelyek alapjaiban veszélyeztetik Magyarország biztonságát.” Jönnek a plakátok újra, amelyeken a kormány arra fogja felhívni a figyelmet, hogy Brüsszel be akarja vezetni a kötelező betelepítési kvótát, gyengítené a tagállamok határvédelmi jogait, és “migránsvízummal” könnyítenék meg a bevándorlást.

Ilyen koncentrált, összerázott hazugságra nincs mit mondani, Natasha Bertaud, az Európai Bizottság szóvivője is csak hápogott, és ennyit bírt kinyögni: „A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság hitet tett amellett, hogy harcol a dezinformáció és az álhírek ellen, és ez az eset sem kivétel. A magyar kormány kampánya egyszerűen hihetetlen a számunkra. Sokkoló, hogy egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet ilyen mértékben elérte a politika fősodrát.” – És folyik tovább a takony zavartalanul, az elhülyítés és lebutítás.

A sűrített jellemtelenség, a napon érlelt romlottság ellen védtelen mindenki. Hogy az állampolgár egymagában, az nem vaszisztdasz, de, hogy egy egész kontinens is, hogy a XX. század, München 1938 után is, az legalábbis érdekes. Ilyenkor az emberen eluralkodik a Nirvana nélküli nihil, ha festő lenne, Bosch lenne, így azonban csak dudorászik a bibliai átkok helyett, és pediglen Menyhárt Jenőt, akitől tudhatjuk, hogy : “Élni és visszaélni vele, nekem minden egyformán popzene…” – Ezek mennek, meg az Ottó, a Tótottó.

A második papír

Nem is olyan régen a bíróság kimondta, írásba foglalta és hivatalos pecséttel is ellátta – ezzel téve megingathatatlan igazsággá a tényt -, jogos azt kijelenteni, hangoztatni, hogy Matolcsy lop. Ez, bármennyire lett is belőle szemantikai és szemiotikai pengeváltás, nyelvészeti és filozófiai csörte mintegy, azt jelenti, hogy ez az ember más tulajdonát jogosulatlanul elveszi, a magáévá teszi, pedig nem is Pásztorok ő a Múziumban, hanem az MNB elnöke.

Ez a tényálladék, hogy az MNB elnöke lop, vagy legalábbis elmondható róla, s papír is igazolja mindezt, mutatja a rendszer sajátosan mocskos természetét, s jogossá tenné, ha az állampolgár, a panelproli, az annyit is ér ember fölállna a stelázsi mellől, és az utcára sétálna szobrokat döntögetni. Senki nem szólhatna neki semmit, mert, ha az MNB elnöke lophat nyilvánosan és büntetlenül, sőt díszdoktor lesz ezért, akkor megszűnt az állam működésének erkölcsi alapja, azaz, eluralkodott a nihil és a káosz.

Ez az első papír és az első tétel. Mert van nekünk másik is, második is, sőt, most már nem is holmi sorosista bíróságtól, hanem magától a rendszer egyik tartóoszlopától, Polt főügyésztől, szintén aláírva és lepecsételve. Olyan papír, amely már nemcsak az állam erkölcsi, hanem jogszerű fennállását kérdőjelezi meg. Mert önkéntelenül ugyan, de bevallja a választási csalás tényálladékát, és a föld még mindig nem reng, hanem csak halkan ring magunk közt szólván.

Vadai képviselő megkérdezte az ügyészvezért ugyanis, mi a helyzet a csalással állampolgárságot szerzett, és tucatjával vagy százasával disznóólakba hivatalosan lakni bejelentkezett ukrán nem-magyarokkal, akik most már és szavazatilag a nemzettest részei, Orbán uralmának számszerű biztosítékai, hogy talpaik egymásra lépnek a kokárda alakú és gundeles babgulyás állagú disznóganajon. Hogy mi van ezekkel, ezt kérdezte a Vadai képviselő.

Polt fideszügyész pedig belesétált a csapdába, válaszolt, írásban, aláírva, lepecsételve, hivatalosan. Ez pedig a második papír. És azt válaszolta Polt fideszügyész, hogy rajta vannak a dolgon, vizsgálódnak, vádat emelnek, már közel négyszáz ügyben indult nyomozás, és minden olyat igaznak vallott be ez az ügyész, ami dolgok miatt tavaly tavasszal, a választások után minden jobb érzésű ember tutult. Hogy itt ordas csalások voltak, azért hangoskodott a sok ember.

És akkor most ez a Polt jámboran és mit sem sejtve bevallja, elmeséli meg lepecsételi. Azért, mert bízik a rendszerében, amely arra alapoz, ha emiatt, a disznóólakból busszal utaztatott ukránok miatt valaki megkérdőjelezné a választásai tisztaságát, akkor mondhatná, hogy ez olyan nagyon nem befolyásolta az eredményeket, ha egyáltalán, másrészt pedig bizonyítsa be a hőzöngő, hogy a szaros csizmás szavazott is, és nem csak a kilátás miatt jelentkezett be a disznóólba.

Ugyehogy, dőlne hátra Polt fideszügyész, mert a bizonyítékok csak közvetettek, ilyképp kitörölheti vele a nyamvadt seggét a lázadozó, csalást kiáltó panelproli, annyit is ér ember. Így történhet meg aztán, hogy ezek után is megy tovább minden a maga jól kitaposott fideszútján, gyalázatosan, mintha mi sem történt volna, pedig csak a világ dőlt össze, s nem kicsit, hanem nagyon. És most akkor mi van? Mi lesz velünk, nagymama? Ugye. Hív az utca, vár a vár.

Felelem én a soha föl, nem tett kérdésre, s azért épp, mert bár a történelem sok utat és módot mutat, hogy a zsarnokot elűzze a népség, itt minálunk az mutatkozik egyedül kivitelezhetőnek, ha átgyaloglunk rajta simára taposva, át a TEK-en, rendőrségen és árkokon meg bokrokon. Mert ez, amit megmutattam, azt demonstrálja, hogy minden aljasságra képesek, és ez már nem pornóletöltés és túlóra, hanem a sors az első felsírástól az utolsó sóhajtásig, azaz, maga az élet.

Ezzel szórakoznak ezek önös érdekből, és ezt meg kell gondolni, proletárok. Vagy nagymamák. Tök mindegy.

Átadva, kitiltva, megbüntetve

Félmilliót kóstál egy bohócorr, elsősorban azért, mert Polt Péter kapta. Kövér pedellus elvtárs taksálja ennyire, egészen pontosan 504.900 forintra, de, hogy ez miképp jött ki neki, milyen furmányokkal, azt én nem tudom. Mindenesetre Tordai Bence, a Párbeszéd báránykája kell ennyit fizessen, mivel az egyik Országgyűlés-béli szeánszon nevezte Poltot bohócnak, majd egy ilyen szép, piros cuccot vitt oda a legfőbb legfőbbnek – ügyésznek nem hívnám, a többi bizonytalan -, levideózta, majd annak rendje és módja szerint közzé is tette.

Most fizethet, de magunk közt szólva még jól járt, mert Kövér pedellus elvtárs ott helyben le is lövethette volna, hadserege már van hozzá és az elszántsága is kellően buzog. Csak bele kell nézni a tébolyult szemeibe, meghallgatni olykor, miket delirál össze, és jobb helyeken már vasalnák is élire a kényszerzubbonyt, itt, minálunk meg közjogtalan méltóságon aluli tábornok. Amióta kötelet ígért minden fideszen kívül álló organizmusnak, tudjuk, hogy gyilkos szándékok munkálkodnak benne, s hogy ne legyen belőle tűzparancsot kiadó eszelős, a nyilvánosság tartja vissza egyelőre.

Ezt viszont igyekeznek teljességgel eltüntetni, mert arra például egyáltalán nincs épeszű magyarázat, hogy a tegnap mindnyájunk legteljesebb gyönyörűségére átadott, a legrészletesebb és legkegyelmesebb nevén “Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémiájának Utánpótlásközpontja” nagy avatási ceremóniájára mért nem engedték be az Euronewst, hogy mi a szartól féltek. Igaz, a hermetizálás annyira jól sikerült, hogy Détári Lajos sem sem volt képes bejutni a falak mögé annak ellenére, hogy odabent pályát neveztek el róla. Nem jelzett vissza időben, oda be nem tehette a lábát.

Ez is mutatja, hogy a NER másképp működik, mint akármely kezdő diktatúra, már belakta magát, mondhatni. Itt olajozottan mennek a dolgok, minden a helyén, mindenki tudja a feladatát. Mint egy száz éves pénztárgép, úgy csörög, csattog és kattog a NER, olyan szenvtelenül és félelmetesen. A kitiltó kitilt, a cerberus be nem enged, a népek pediglen tapsolnak. Ezt a kitiltási mániát egyébként Kövér pedellus elvtárs hozta olyan nagy divatba, hogy szerte Neriában elterjedt, az origója viszont maga Orbán Viktor Mihály volt, ő kezdte, hogy csak azzal áll szóba, aki megkérdezi tőle, mit kérdezhet.

De, ha már szóba került ez az új futballista-keltető, ez is delikát egy dolog. Nem az, hogy hány milliárdot baszott el a rezsim, ez ma már oly gyakori, hogy fel sem tűnik, hanem a vezér színjátéka, az a klafa. Honvéd sálban mórikálta magát az előtt az ember előtt, aki pár éve még, amikor ellopta tőle a Puskás nevet a fatornyosa számára, legszívesebben kitekerte volna a nyakát. Most viszont Hemingway elvtárs, mint a klub tulajdonosa, olyan éléken lefetyelte a vezéri valagat, hogy idáig hallatszott a csattogása.

Ebből is kitetszik, hogy a NER mindenkit ledarál, lepecsétel, elintéz, iktat és legyőz. Egy nagy, szenvtelen hivatal az ország, amely az állam – következésképp a vezér – szolgálatában áll. Aki beáll a sorba, mint ez a Hemingway is, megkapja a jutalomfalatkáját, aki meg nem, azt igyekeznek megdögöleszteni. Most épp Demeter Márta van a bögyükben nagyon, a bakó feni a bárdot, és csorog a nyála. Az egész fidesz-falka körülötte csahol, most épp a NATO közgyűlésből hívnák vissza, mint közveszélyes alakot.

Ilyen nyomást, amit kap ez a nő, sokáig bírni nem lehet. Vagy sírva rohan el majd, vagy megtér. Nincs az a mocsok, ami ne lenne megengedett, például a Gyurcsány házaspárt is mindenféle ismeretlen bolgár bűnözőkkel boronálják össze, hogy a Gruevszkijükről eltereljék a figyelmet. A rendszer tényleg úgy működik, mint egy szenvtelen gép, egy lépegető exkavátor, amely akadályok nélkül halad végső célja, a nihil felé, és ember nincs, aki visszatartsa. Olyan balesetek, mint a Gruevszki-féle, amelyek máshol végzetesek, itt csak apró fodrok a ringatózó vízen.

A szájunkig ér már a sár, hogy Villonnal takarjam el a gyalázatot, és meg fogunk dögleni most már mindenképp. Ágyban vagy párnák közt, eldőlve egy padon, egyre megy, itt életben csak az maradhat, aki behódol. Énnekem mindegy, nekem jól fog állni a hősi halott szerepe, s ahogyan fekszem majd kiterítve, mint Ivan Iljics, az én halálom is arra utal majd, mint az övé, hogy “Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem” – azaz, bármit cselekszel, tedd okosan és nézd meg, mi lesz a vége. Ez így korrekt, de, hogy veletek mi történik majd, azt én nem tudom.

Meneküljetek!

Ez már sok a többnél

A nemzet Récsöle rohadtul belejött az ácsorgásba. Sorra nőnek ki a lábai, tisztára rajzfilm, ami zajlik a képünk előtt, de mindenféle katarzis nélkül. Ebben, amit vetítenek, mindig a rossz győz, a gonosz mostoha, Hókuszpók vagy a bamba macska.

A permanensen ügyeletes rosszfiú, Juhász Péter egy fáintos videóval örvendeztette meg a nagyérdeműt, és még maga a szervilizmus és aljasság, valamint álhírgyártási műhely atyamestere, az Origo muftija is elismerte, hogy a trónörökös hercegnő mondja felvételen ezeket:

„Ő nagyon szeretne turizmus promotiont, nagyon szeretnének pénzt keresni a magyar államból.” – mondja a felvételen a saját lábú, erre nevetés hallatszik, majd egy rosszul kivehető hang azt mondja, „az nem baj, ha van ellentételezése”.

Nem tudni, ki a titokzatos nagy Ő, valószínűleg nem Noszály vörös rózsával a lukában, ellenben lehet valami bahreini vagy svájci jóbarát, akik vihetik a nemzet vagy az Unió pénzét – tehát a tiédet, aranyom -, ha van ellentételezés, mint hallható, ami egészen biztosan nem egy Milka szelet.

Nem véletlen, hogy itt ugyan mindenki a Récsöl ura, a nemzet veje – akik így együtt állnak a lábukon – OLAF-os dolgairól sutyorog, ezzel szemben ez a bácsi sokrengeteg dologban vizsgálódik, az egész nyüves NER-t nézi lassan, de minek?

Ugyanis minálunk egészen más az ügymenet, mint odaát. Felénk döglött akták vannak, amelyet jól példáz mondjuk Seszták tolvaj ügye is, aki ténykedése nyomán megállapíttatott, hogy a pénzt fölvette ugyan, de a projektek célja nem valósult meg, a haszonélvező a kedvezményezett vállalkozások helyett Seszták Miklós cége volt, az ügyben az EU pénzügyi céljait sértő csalás történt.

A lóvét vissza kell pöngetni, sőt, Polt is vizsgálódott, a végkimenetelt el se kéne mondani, mégis a hűség kedvéért: a költségvetési csalás gyanújával megkezdett vizsgálatot 2017 januárjában már le is fújták. Most mit mondjak, hogy Polt és az ő cége a biztos „A” hang a lopás szimfóniájában? Ez egyáltalán nem nóvum, és mégis süt a nap.

Ilyenekkel van tele a padlás, a fiúk már menekülnek, Kósát, Rogánt, Tiborczot bombabiztos helyre vitték, senkinek nem bírnak a szemébe nézni, és mégis jó esélyük van győzni, ami a totális abszurd.

Voltaképp Orbánnak egy programja van: kerítés, de még ezt sem veszik komolyan. Lassan fél éve nem lehet összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot, mer’ a Szél, holott csak fészkalódós dolgok derülhetnének ki, mégis a rezsis pöcs veri a nyálát. Emiatt az ellenzék nagy tehetetlenségében már a jóisten szaros gatyáját is beperelte, legutóbb kompletten a rendőrséget, a Belügyminisztériumot is, aztán tehetetlenül néz ki a fejéből, Polt meg vigyorog.

Néha érik meglepetések a fiúkat, akkor leginkább, ha máshol lopnak, mint például Semjén Svédiában. A jó Niklas Jonssonnak például tele lett a töke azzal, hogy az ő szarvasát lődözi a keresztény hóhér, a rendőrség vizsgálódott, és továbbította is az ügyet az ottani ügyészségre, amelyet szerencsére még nem Polt vezet.

Milyen cuki lenne már, ha megállapíttatna hivatalosan egyszer, amit informálisan úgyis tudunk, de mégis lenne papír róla, hogy Semjén tolvaj. Nem változna semmi, mégis jobb lenne az ember lelkének, ha tudná, hogy más is tudja, ezek nem a saját lábukon, hanem a miénken hédereznek.

Igaz, attól például Faludy Gyuri bácsi sem felejtette el Recsket, midőn onnan szabadulva a parasztbácsi megsimogatta a hátát, és azt mondta vigasztalásul, mindent tudunk, de ettől kezdte újra embernek érezni magát.

Hogy saját magam felé fordítsam a kezemet megint, mint valami elvarázsolt glóriás, nékem meg azért hozna megnyugvást, ha billogos tolvaj lenne az egész csürhe, mert akkor napra-nap nem kellene Peresztegi tanár úr örökzöldjét – amelyet gonosz csínjeink miatt sóhajtozott – hajtogatnom, miszerint: „Ez már sok a többnél!”.

Mert gonosz kamaszként az ember csak röhögött rajta, most, vén fejjel viszont megérti, milyen őszinte felháborodás rejtezett benne.

Kell egy kis együttlét

Mindenki lenyugodhat, a KDNP is ott lesz a nagy közös röfögésen 15-én, és segít megmenteni sokat a szenvedő hazát. Ezt maga Semjén et. jelentette be a facén, és mi ád Isten, közben nem durrantott bele egyetlen háziasított pogány valagába sem. Ott fog talpalni egyébként a Fidesz, a Lungo Drom, meg az IKSZ is, sőt, a lengyelek is útra keltek már a messzi távolból, hogy állna beléjük is a devla.

A célok, amiért ezek mind együtt sétálgatnak – a CÖF-el, ezt el ne feledjük -, fennköltek és nemesek, csak úgy csöpög belőlük a szervilitás meg a pénzéhség, és tömjén illata lengi körül az egészet. A jávorgyilkos – mint írta – hisz a közösség erejében, akik csoszognak egyet a flaszteron, mert „országunk jövője, biztonsága, keresztény kultúrája, identitása és függetlensége jelenleg is támadás alatt van”. Semjén ezt mind tudja. És ezt is tudja.

Ezen kívül még arra bíztat mindenkit a lováról, hogy „csatlakozzon a Békemenethez és álljon ki a fiatalok jövőjéért, az országért, értékeiért, és hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt”. Ezek a célok, és ez mind meg is fog valósulni, valamint kétmilliónyian lesznek, mint annak idején a Philip agyában, bár aztán az se sült el valami fényesen, én úgy emlékezek. De nekem tök mindegy.

Ám a vonulás dinamikája még nem teljesen világos, hogy ki, miért és hogyan. A CÖF a Fidesz-ért, a Lungo Drom a KDNP-ért, a KDNP meg a CÖF-ért talán, de akkor kilóg a sorból az IKSZ, és pláne a lengyelek, akikről csak remélni merjük, hogy tudják majd, hol vannak. Bár az sem feltétlenül szükséges, a közösség ereje a fontos, az együttlét, ahogyan a nyáj képes kukákat borogatni, föltépni a kockakövet, meg autókat sütögetni bájosan.

De, hogy ezek így mind együtt lesznek, erősen megkönnyítenék a főügyész dolgát, ha ő is akarná. Pár napja olvastam, hogy Polt et. cége vádat emelt a Magyar Nemzeti Arcvonal két tagja ellen közösség elleni erőszak előkészülete, meg amiatt, mert a neten migráns-, és zsidóellenes írásokat tettek közzé. „A megjelentett írások az e csoportokhoz tartozó személyek elleni gyűlölet keltésére voltak alkalmasak.” – írja a Polt cége.

Rámutatnék, hogy ebben a csapatban, amely a fentebb emlegetett nemes célok álcája alatt feredőzik majd a napon a mostani iduson, rakásszámra találhatni olyanokat, akik megfelelnek a fönti – lecsukást érő – kritériumoknak. Köztük a legfőbb ganaj, aki most életre hívta ezt a vánszorgást, a Bayer et. – Bár ő mindezekért plecsnit szok kapni, meg sok pénzet. De megemlíthetném, akit majd aztán ezek sokan meghallgatnak a vánszorgás végén, hogy együtt legyen orgazmusuk, a csúti rémet is.

A beszédjében is fog uszítani, az hétszentség. Tessék mondani Polt et., nem tetszik konzekvensnek lenni, és vasra verni őtet? Perszehogy nem. Mindegy, fő, hogy együtt lehetnek a fiatalok, mint régi május elsejéken. Én, ha Habony lennék – ami szerencsére nem vagyok -, akkor megszervezném, hogy ezek így mind együtt elhaladjanak egy emelvény előtt, és rezegtetnék a kis zászlócskáikat a mosolygós, integető, kalapos embernek.

Az ájer, ami megüli az országot, tökéletesen megfelelne egy ilyen dzsemborinak. Sőt, arra is hajaz, mint amikor a Vörös téren vonulgattak ilyen bazi járgányok a tetejükön bájos rakétákkal. Ilyet tudunk mi is. A TEK-nek vannak kipingált páncélosai, ezeknek a bütykére lehetne íjat szerelni, hogy illusztrálja nemzeti nagylétünket. Lehet, hogy ez abszurdnak tűnik, de valahogyan ennyit ér az egész szar. Meg még annyit, hogy valami balhé legyen, és jöhessen a szükségállapot.

Ez az én sanda sejtésem.

Hová tűnt Damon Hill?

Polt ügyész Palik László iskolájába járt, viszont ő nem visítóan, bambán őszinte, hanem sunyin köcsög. Életre szóló élményt kaphatott a Formula 1. 1997-es magyar nagydíján, ahol a mi Lacink fejhangon sipítozva nem találta az angolt, és üvöltött, mint a fába szorult féreg, hogy „De hová tűnt Damon Hill?” Emlékezhetünk, akik oly régen is élveztük a rendszer változását, hiszen akkor már túl voltunk Kaya Ibrahimon, viszont még Josip Tot előtt.

Azok kedvéért jutott ez szembe, akik nem láthatták akkor Palik közvetítését, lévén, meg sem születtek még, így azt hihetik, hogy a lopás az frissen kifejlesztett evolúciós tulajdonság a Fidesz-es egyedeknél, és csupáncsak az eemúttnyóóc hozta elő belőlük, meg a Gyurcsány elleni bozótharc, de nem. A gének ennél mélyebben gyökereznek, talán a felcsúti budi avas szagú parasztudvarán, de ezt már soha nem tudjuk meg.

’97-ben Palik azért váltott ezer megahercre, mert az addig a mezőnyben haladó Hill egyszer csak eltűnt a szeme elől, mintha a föld nyelte volna el, pedig csak a váltója ragadt hármasban, de a dobogóra azért így is befért az autójával. Ez az egész sajtótörténeti eset azért érdemel szót, mert ragadós. Polt Péter sem talál senkit, akit kéne. Például Farkas Flóriánt sem leli, sem itt, sem Fokföldön, sem Ázsiában (bocs, K. D.). Sorra mennek hozzá a feljelentések, ezek zömét elutasítja, ahol vizsgálódik, ott meg a gyanúsított tűnik el. Tényleg nem lehet így dolgozni.

Ehhez képest örömünkben a földhöz verhetjük piros pöttyös seggünket, hogy a Tiborcz-ügyet azért befogadta. Itt viszont, holott az OLAF nevekkel, számokkal, cégekkel megspékelt, voltaképp nyomdakész vádiratot adott a kezébe, mégis azt mondta, hogy ez olyan rohadt bonyolult ügy, hogy évekig kell babrálni rajta. Ebben nem az a legnagyobb baj, hogy minden jel szerint megússza a fenséges vej, mert ezt már úgyis tudtuk, hanem, hogy úgy tűnik, még hosszú évekig a hatalomban érzi magát ez a Polt. Ezt például nehezebben viselem, pedig így lesz.

Ilyen kilátások miatt nyilatkozhatta azt a másik OLAF-os buktás, ez a Homolya Róbert államtitkár, az ő hárommilliárdos saráról, hogy bagatell ügy. Az ezermilliárdokhoz képest tényleg az, viszont, ha azt vesszük, mennyien fagytak meg az idei langymeleg télen kies hazánkban, akkor meg nem. Választhattam volna akármely más elriasztó ellenpéldát is egészségügyből, oktatásból, és az egész nyüves NER-ből, csak arra jutottam volna, hogy a nagyüzemi lopás mellett ezeknek minden más le van szarva, Polt meg nem találja a bűnösöket.

Illetve hát, akit akar. Czeglédyt például, a Stop-Soros után meg, amit Semjénnel benyújtattak, majd azt, akinek nem tetszik a pofája. Én kérek elnézést, hogy ilyen apokaliptikus hangulatban vagyok, és nem lelkesítő szózatokkal szórakoztatom a nagyérdeműt, de higgyék meg, nem tehetek róla. A mocsok nem bennem van, hanem a függöny alatt szivárog be az utcáról, és azzal lengi be a szobát, hogy úgysem változik semmi. Végül is, ha úgy vesszük, a Kaya Ibrahimot meg a Josip Totot is meg lehetett volna találni, csak a Schlecht Csabához kölött volna becsengetni, de az sem ment.

A dolgok sokszor egyszerűbbek, mint hinnénk, és aztán mégsem. El vagyunk veszve, azt hiszem.

Komcsizó bolsevik

A „van annak valami diszkrét bája” jól bevált és nagyvilági fordulattal kezdené az ember az olyan szöveget, ami majd itt eljő nekünk, ha lelkében csupán rőzse-dalok pislákolnának. Viszont nem engedhető meg az andalodás luxusa, amikor igen erős késztetést érez a magamfajta elfuserált organizmus, hogy szétcsapja a monitort maga előtt felhorgadásában.

Akkor viszont az a sajátos helyzet állana elő, hogy nem tudnám megfelelő sorrendben nyomogatni a billentyűket, következésképp nem teljesíthetném a magamra rótt föladatot, hogy bemutomam a világ kajla folyását. Összefoglalva tehát a fennállást, ez egy méretes csapda, amely próbára teszi csatakos és cafatos neuronjaimat. Ekkor kell felvenni a kétszer kettő és Micimackó józanságát, aztán erősen gondolni, most épp Budai Gyulára.

Egy kósza és elfeledett mikrofon az oka, hogy hősünk lelkének mérhetetlen sötétségéről révedezhetek. Ám ezzel még semmi újat nem adtam elő, ezzel a sötétezéssel, hiszen minden elsőáldozó sorosista tisztában van vele, hogy mesénk tárgya, B. Gy., amellett, hogy némethszilárdi intellektussal van fölszerelve, még aljas is. De hát, melyik nem az a kretén bagázsból, ha jól belegondolunk.

Bekapcsolva felejtődött az a rohadt hangtovábbító szar, s így óhatatlanul kiderült, mi jár a mi Gyulánk fejében, ha gondolatai nem a közönségnek csomagolva jönnek elő a szájából. Most épp ezek, amikor arról volt szó, hogy a Fidesz Poltja a bíróságokat basztatja. Ezt mormogta a Gyula: „Jól teszi. Hát azok a bírók, nem? Komcsi mindegyik.” Meg még valami olyasmit, hogy „gyökerek”, ami így, az ő szájából épp figyelemre méltó következetlenségre utal, mert tükör nélkül borotválkozott ezek szerint.

Két dolgot kell megvizsgálnunk, amikor a Gyula kórlapját kitöltjük. Az egyik, hogy voltaképp infantilis szinten van a lelkem ezzel a komcsizással. A net, az nagyon sok mindenre baromi hasznos bír lenni. Most is, hogy ennek a Budainak az ostobaságán révedeztem, meg szörfözgettem az éccakában, mit nem látok, embervirágszálaim?

Egy kétségek közt vergődő diákember tanácsot kért, mert nem értett valamit. Ezt panaszolta: „Mi az a kommunista? Suliban nem tanultuk még töriből se, és engem érdekel, mert az egyik hülye osztálytársam mindenkire azt mondja. Megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, nem tudja, de az apja is ezt mondja mindig. És nem akarok butának látszani, de tényleg nem tudom.”

Erre ezzel nyugtatgatták szegényt: „A szélsőbaloldal képviselői. A köznyelvben, ha az ember ilyet mond a másikra (mint pl. osztálytársad), az a megvetést, a gyűlölködést képviseli.” Nem tudhatom, hogy szegény érdeklődőt kielégítette-e a válasz, arra azonban karakánul rávilágított, hogy a NER előállítói és elszenvedői is egyazon szinten, az általános iskola ötödikesén vannak, ha nagyon megengedő vagyok. Viszont ettől egyáltalán nem lesz jobb.

A kommunizmus, ami a könyvtárnyi hadova ellenére soha nem is volt és nem is lesz, megfoghatatlan egy valami. Bakunyin például, mint valami liberális álmodozó a szabadságról ábrándolt vele kapcsolatban, aszonta: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. Viszont egész életében menekülni volt kénytelen az anarchista lelkem, de ebbe fölösleges belemerülni.

Az sokkal érdekesebb, hogy a kommunisztikus kísérletek hogyan torkolltak tragédiákba, mint az majd Magyarországra is vár mindjárt. Azt írja a szakirodalom, hogy a komcsik az egész gazdaságot, a termelést, az elosztást és a fogyasztást újraszervezték. Ez a folyamat törvényszerűen két következménnyel járt: szabadságelkobzással és az egyenlőtlenségek új típusának megjelenésével. Így szükségszerűen alakult ki egy új osztály, az élcsapat, a pártelit, a funkcionáriusok osztálya.

A régi egyenlőtlenségek felszámolása az igazságtalanságok és egyenlőtlenségek új formáit hozta létre. A centralizált gazdaság kiépítése szabadságkorlátozáshoz vezetett, ahol az erőszak, a terror nem szükséges rosszként, hanem pontosan fordítva, a rendszer nélkülözhetetlen elemeként jelent meg. Ebből a logikából fakad a kommunizmus fő jellemvonása, tehát a hatalomkoncentráció, a szabadságkorlátozás, és az erőszak alkalmazásának létrejötte.

Ebben a történetben, amely viszont már maga a bolsevizmus, a magam részéről egyetlen bírót sem látok, fidesznyik mocsadékokat és a főgecit viszont annál inkább. A bolsevizmusról még kiegészítésképp: ez a szörnyszülött az is, amelyik a törvénykezést hatalma szolgálatába állítja, tehát minden rémsége paragrafussal alátámasztható és igazolható.

Már megint a NER áll előttünk, benne a mi kis Berijánkkal, aki mindenkit elveszejtene, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. És megint csak Budaihoz lukadtunk ki, a bolsevikhez, aki valami perverz hóhérként viselkedik, és egy pokol lehet a fejében. Bárándy Gergely az egész cirkusz kapcsán kifejtette: “Budai Gyula intellektusával mi már régóta tisztában vagyunk, most a széles közvélemény is megismeri azt.”

Bárándyt ki kell ábrándítsam. Nem, nem ismeri meg egyáltalán. Ugyanúgy, ahogyan Sorost is patás ördögként azonosítja, és fingja sincs arról, valójában mit is akar ez az öregember. A széles közvélemény számára Budai a hős donkihóte, akinek bolsi buzgalmát a komcsi bírák lohasztják le minduntalan. A széles közvélemény számára ez a világ.

De szar, hogy mindig erre köll jutni.

Elvárások

Az Orbán nevű ápolt szintet lépett. Már nem az Univerzumot és nem Európát, sőt, nem is Magyarországot óhajtja megvédeni, amikor csökken a beállított dózis hatása, hanem csupán a kerítést. Mint valami loncsos, lompos és bozontos puli foszöld lajbiban, aki ordít, ha idegent lát, és hamarosan már a kertvégi budi miatt toporzékol, míg egy adag szalonnahéjjal be nem fogják a száját. Bár esetünkben a szotyola is játszik.

Tanult azért valamit Farkas F. cimborájától az irányadó habitusról, ez a mi egyetlenünk. Fölszippantotta a taknyát, és odaállt Juncker elé, hogy adhatol ám pár ajrót, instállom. Éhezik meg beteg a purdé, egyem azt a gyönyörű szívit a bácsinak, csókolom a nagyságos kezit, tegyen má’ valami jót a bácsi, egy kis aprót, egye meg a devla a lelkit. És szaggatja a haját.

Így valahogy.

Megvédi a kerítést. Itt valami mértani sor van, a kerítés védi a nemzetet, Orbán védi a kerítést, de ki védi Orbánt? A TEK nem játszik. Mindegy, ezek az alávaló mocskok világosan elmondták: kerítésre nem adnak. Mindezek után Rogán szájával azt vernyogja a mi debilünk, továbbra is az a kormány elvárása, hogy az Európai Bizottság állja a magyar határvédelmi költségek felét.

Az az elvárása. Mintha a valagából rángatná elő ezt az Európai Bizottságot. Igaz, meglepődni ezen nincs mit, végtelennek vélt hatalmukban és eget verdeső elbizakodottságukban már csak ez a tempó. Ilyen ustorcsattintgatós, kijelentős, utasítós. Ülünk a helikofferben, mögöttünk Polt, s ha Mészáros velünk, ki ellenünk?

Viszont ezt az elvárás hangsort nem árt szemantikailag megvizsgálni, mert többféle jelentésárnyalata van.

Egyrészt: az elvárás az valami feltételezett jövő; elképzelés az események kívánt alakulásáról, ami ténylegesen megvalósulva örömet, sikert okoz, elmaradva pedig veszteségérzést.

Másrészt: biztosnak tekintett igény, amelyre úgy számít az illető, mintha természetes, magától értődő lenne.

Harmadjára: megkövetelt viselkedés, amelynek a nem teljesítése bajt eredményez.

Megcsócsálva alaposan a vezéri kijelentést, olybá tűnik, mintha a mi felkent elöljáróink mindhárom jelentéssíkot beleszuszakolták volna ebbe a szintaktikai szóba, és most befejezem a lőrincelajoskodást. Tehát minden benne van, az események kívánt alakulásától a biztos igényen át a megkövetelésig, összefoglalva és választópolgáriul: döntsd a dellát, vagy baj lesz. Ez a hívek számára hatalmas erőnek tűnik, a jámborabbaknak viszont csak egyszerű bunkóság.

Ez a habitus eredményezi aztán, hogy mivel a nagyvilág nem Németh Szilárdokból áll, megint csak sikerült bebizonyítani, hogy a messzi sztyeppékről szalajtottak minket, és teljesen még ide sem értünk. Váncsa után szabadon: beengedtük ezeket a klubba, aztán belehugyoznak a zongorába.

Elidőzve kicsit még ennél az elvárásnál, ilyenje mintegy nyolcmillió magyarnak is lenne. Uszkve kétmilliónak semmi sincs, elég csupán, ha Orbán tündököl az égen, a többiek listája azonban olyan hosszú, annyi tételből áll, hogy fölsorolni sem érdemes. Verssé tömörítve már régen megszületett: ehess, ihass, ölelhess, alhass, ezt bővíteni már nem lehet, esetleg annyi aprósággal, hogy a nagyméltóságú úr takarodna el a büdös redvába. Ilyen csodák azonban még az Üveghegyen túl sem léteznek, így tehát itt ücsörgünk a szarhalom tetején, és kitörölhetjük a seggünket az elvárásainkkal. Nem egy haligali állapot, azt meg kell hagyni, viszont ez van. Ezt dobta a gép.

Ügyészet

Nyakó Istvánnak egyszer majd beleér a kisujja a csillogó éjjelibe, és végre észreveszi hol a jó francban is van. Itt, minálunk. Mindemellett karakán manus ő, és bízik a lehetetlenben. Tett egy feljelentést, hogy hátha, bár azért már az elején látszott, tudja ő, hiába veri a tamtamot, kitörölheti a puha kis arschát a reményeivel, de mégis bizakodott, mert olvasott Madáchot.

A feljelentés megtételekor ugyanis azt mondta, Polt Péter legfőbb ügyész pártkatona, aki várhatóan eltussolja az ügyet, de a beadott dokumentum bizonyíték lesz arra, hogy elkövette a bűnpártolást. Gyönyörű idea, amely halálra van ítélve. Slágvortokban azért elmesélem, mi az ábra.

Az MSZP-s álmodozó júliusban csalás miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, miután kiderült, hogy a 2010-es választások idején a Simicska Lajoshoz köthető Mahir Cityposter rekord olcsó árakat biztosított a Fidesznek, sőt, ezerháromszáz plakátot számla nélkül helyeztek ki. Ilyenekért szokott a NAV piaci kofákat felnégyelni, elevenen megégetni, és elvenni a talicskájukat.

Nem találják ki, mi történt, vagy de. A Fővárosi Főügyészség elutasította Nyakó beadványát, mert nem vetődik fel bűncselekmény gyanúja. Hát hogyne. Ennek jól körülírható oka is van, hiszen Nyakó szerint a Fidesz 2010-es alapszabálya szerint a kampányköltésekről csak az Orbán Viktor által vezetett országos elnökség, az elszámolások jóváhagyásáról pedig a Kövér László által vezetett országos választmány dönthetett. Vagyis a csalások két fő szervezője a mostani miniszterelnök és a házelnök, az ország két közjogi méltósága.

Ők pedig, és még számos, jobban mondva számtalan NER katona érinthetetlen. Nem a hindu kasztrendszer értelmében, ahol ilyen titulussal a legelesettebbeket illetik, akik valahogy kívül állnak a világon, mint nálunk szabolcsi falvak lakói, és a hajléktalanok, vagy mondjuk, én, magam. A mi közjogasaink a Fidesz-jog szerint állnak mindenen felül és kívül.

Érdekes ez a jog, ami van itt nekünk. Az unalomig ismert csűréseket, csavarásokat, titkosításokat, meg az összes ganajodást fölösleges újra fölemlegetni, viszont a végkövetkeztetést azért levonhatjuk. Eszerint, ami Magyarországon van, az nem rendőrállam, hanem ügyészállam, aminek a rendőrök és bv-dolgozók is megszenvedői. Az ügyészség egy az egyben a Fidesz politikai érdekeinek a kiszolgálója, ami fölött nincs semmiféle társadalmi kontroll.

Van még kérdés? Itt nem ügyészség van, hanem ügyészet, függésben lévő cserkészcsapat, csak még nem tudni, hogyan működik. Hogy vannak-e csapatépítő tréningek, ahol kialakul a nagy, közös csordaszellem, és már a készség szintjére fejlődött a narancsbőr, feltételes reflex alakult-e ki, midőn a Fidesz szóra az ügyész-bábu nyála csorgadozni kezd, és elutasít, vagy ügyenként egyenként szólnak a „K” vonalon, ez nagy és súlyos titok.

De végül is, mindegy is. Nyakó mégis csak tökös kis üstökös, hogy ilyen viszonyok közepette beáll Sziszüphosznak, görgeti azt a rohadt követ, és arról ábrándol, hogy egyszer eljut a hegy csúcsára. Majd az unokájának a veje, talán és valamikor. Ő még bízik, nem úgy a szombathelyi szocik, akik egy helyi mutyi kapcsán kijelentették, hogy feljelentést sem tesznek, mert minek.

Ez bármennyire kiábrándító álláspont, mégis csak realista. Ha nem is tudnak róla, de eljutottak a Camus-i nihilbe, amit ez a drága ember így föst le nekünk a Sziszüphoszában: „…Ha egy világot jól-rosszul meg lehet magyarázni, akkor az a világ otthonos. De ha a világmindenséget hirtelen megfosztjuk minden illúziótól, minden fénytől, akkor az ember idegennek érzi magát benne. Száműzetése végérvényes: nincsen többé elveszett hazája, melyre emlékezhetne, nincs ígéret földje, melyben reménykedhetne…”

Be kell látnunk, hogy a második rezsim nyolcadik évében ide jutottunk. Nem az a baj, hogy szétloptak mindent, illetve hát ez is, persze, hanem, hogy elveszik lassan a változásban való remény. Ha egy ellenzéki párt komplett szervezete tárja szét tehetetlenül a karjait (a kép jámborul zavaros, de hatásos), akkor ott a megalázott és megnyomorított kalifaszijózsi miben bízhat? Semmiben, ugye, vagy a fröccsben, hogy csináljon ricsajt.

Az ügyészet múúkodik, a NER dübörög, és nincs menedék. Voltaképp tehát Nyakó kamaszlányos ábrándozása így még tiszteletre méltó is lehetne, ha nem kellene sírni tőle a falovacskára borulva. Jövőre lehet 2018, vagy 1984 is, és ez utóbbira rohadt nagy az esély. A bukik belőtték az oddsot, az utóbbi alig is fizet valamit, az előbbire meg minek tenni?

Feslett víztükör

Lett öröm, aludni se tudtak az éjjel. Tegnap a Nemzetközi Úszószövetség főmuftija minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve felkiáltással lángoktól öleltünknek ítélte a 2024-es rövidpályás úszó világbajnokság megrendezését, amellyel újólag bizonyította nemzeti nagylétünket. Na, ugye!

Szakértői vélemények szerint akkor már – talán – nem kell új uszodát vagy mézeskalács házat építeni, de ez a megengedő feltételes mód azt is jelenti, hogy esetleg igen, és ezeret. Hét év rohadt hosszú idő, és még az is lehet, hogy akkor már nem egyetlenünk dirigálja ezt a kuplerájt, mégis, sokkal inkább valószínű, hogy de, igen, ha így mennek tovább a történések a szögesdrótok között.

Ezt a dodonait arra alapozom, hogy minden jel szerint például az MSZP, mint pufók cserkészcsapat, kollektíven és teljesen elhülyült. Ennek kézzel fogható jele, hogy miközben a Fidesz évek óta nehéztüzérséggel lövi szét az országot, és röpködnek a srapnelek, ezek idióta módon az EFOTT-on henna-festegetéssel óhajtottak szavazóbázist bővíteni. Pedig Kunhalmit még bírtam is valaha.

De vissza az ugrótoronyba ájult Hunniához. Ez a mostani, két hetes csobogás százharminc milliárdot kóstál, amely zsebpénz kérdéseket generál a még gondolkozni képes polgártársakban. Az aggodalmakat azonban a Magyar Hírlap névre hallgató nyomdaipari termék azzal hessegeti el, hogy nincsen most ideje a kérdéseknek, örüljünk kifulladásig, mert az éjszaka sosem ér véget.

Mindez azt a fájdalmas emléket ébreszti fel bennem, hogy számos költözésem egyike során egy jó szándékú, ámde fölöttébb jámbor cipekedő ember a kincseket érő bakelitjeimet elejtette a lépcsőházban, s midőn azok pattogtak és ugráltak a kövön, magam pedig verődtem földön és égbolton, egy degenerált óvodás magabiztosságával így nyugtatgatott: nem baj ám.

Kötődése és tartótisztje okán az MH valahogy így viszonyul a közpénz magánzsebbe történő transzformációjához, a magunk részéről azonban még annyival egészítenénk ki a kórképet, hogy már kérdezni is teljesen fölösleges. Ott, ahol egy Polt Péter ül a szarhalom közepén, eleve halálra van ítélve mindenfajta érdeklődés, amiről Hadházy Ákos, LMP-s tótumfaktum tarthatna vetítettképes előadást.

Hangfelvétellel bizonyította, hogy lopnak itt cefetül, ezt csatolta, iktatta a feljelentéshez, a rend éber őrei viszont úgy értékelték a ganajságot, hogy nem merült fel hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés gyanúja. Polt válasza pedig arra a kérdésre, hogy miért nem történt semmi sem, ez: “A nyomozás időszerű befejezésének akadályát az igazságügyi építész szakértő késedelme okozza.”

A mostani rendezés sikerét viszont nem késlelteti semmi. Hogy hét év múlva is rajtunk legyen a világ szeme, ahhoz rabszolgákat alkalmaz a NER, végül is ehhez ért. Ápolóknak lehetett pályázni, hogy a nagy eseményen, fizetés-kiegészítésképpen egy hetet dolgozzanak. Pénz erre nincs, azt mondták nekik, egy-két nap oké, a többiben megengedik, hogy önkénteskedjenek.

Valaha is volt kommunista szombat, ez annak a továbbfejlesztett változata, azzal a delikáttal, hogy nem verte a mellét az akkori Lázár, a György, hogy ez a világ a lehetők legjobbika. Ennyit mondott csak, tiéd a gyár, magadnak építed. Most meg tán: övé a stadion, neki építed, de ez csak a kákán való csomókeresés minősített esete.

Vigasztaljon azonban minket az a tudat, hogy a nagy kékség közepette Semjén fővadász kóbor kutyának képzelte magát, bizonyítva, hogy az élet még most sem állt meg teljesen. „Ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak.”

Ekként ábrándozott a világ összes gondját magára véve, viszont szerintem a kisemmizett, átvert ápolókra gondolt ő ezzel az antropomorfizálással, jelesül, hogyan oldaná meg az összes, nyüves gondjukat egy nagy durranással. Viszont az ápolók a medence mellett mi magunk vagyunk. Végezetül, hogy újólag bizonyítsam a versekhez való perverz vonzódásomat, Tóth Árpáddal fejezem be. Nem csak azért, mert érdek nélkül tetszik, hanem, mert éppen ez van: „Fekszem megadva, békén, resten,/ S néz rám, át a végtelen esten,/ Tűnődve sorsomon, az Isten.”