OTTÓ ATYA ELSZÓLÍTTATOTT – a Templomszer hallgat…

A valamikori kisböjt ideje előtti utolsó vasárnap járhattam Nálad. Magadhoz hívtál, mint annyiszor, ahogy sokunkat a mindenféle messzeségből.

Szelíd tanításodban, akkor azt ígérted, e karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben majd eléri a jutalmát.

Most itt állok, némán, magamra hagyottan, mint a durcás gyerek, a soha el nem jövő jutalom szétfoszló ígéretével. Nem értek semmit, csak az ősi templom mellett tátongó gödörbe bámulok, bénán. Szűz Mária rózsaszín gyertyáját, a szeretet örök lángját már nélküled lobbanthatjuk fel, és hiába álmodom a sokadalmat, mindegyre csak az üres templomaidat látom… Nem érzek már semmit, csak a metsző szél, meg az arcomnak csapódó zápor segít palástolni a könnyeimet.

Amikor ma reggel s Baksa szeren leállított autómtól gyalogosan bandukoltam végig a Városszer göröngyös, néhol sáros útján, a Zalán túlra, a Templomszerre, arra gondoltam, bár soha ne is érnék oda!

Hozzád igyekeztem, a plébániára! Mert oly sokszor toppantam be korábban, hiába, s ha nem voltál odahaza, csak várakoztam, múlattam az időt, hol a sírok közt a templomkertben, hol a hatalmas gyümölcsöket termő diófa árnyékában… s végre megérkeztél. De most tudtam, hogy ez a várakozás mindörökre hiábavalósággá vált. Nem jöhetsz, mert Ottó Atya elszólíttatott…

Áltathatom magam, hogy csak az öregekért mentél, hogy a kicsike buszban már hazafelé jövet, jóságos és mulatságos történeteiddel vígasztalod a vénülő idővel harcoló anyókák és apókák lelkét… Áltathatom magam, hogy a zsivajgó gyermekek álmodó tekintete előtt mondod a Szentírás leckéit, hogy azok mindörökké elköteleződhessenek… Áltathatom magam, hogy mint mindig, lendületből fordítod a garázs elé az éppen aktuális szekeret, hogy kipattanva készen állhass a senki máséval nem hasonlítható, valódi mosolyra, az ölelésre. Ahogy hetekkel ezelőtt – ez most lehetetlen. Amint híveid rád aggatták az Őrség lelkiismerete címet, s te szerényen csak azzal hárítottad, nem lehetsz más csak túlélő. Ennyit hagyott rád a távozó. Akinek azon kellett csodálkoznia, hogy te rendre túléled az infarktusokat…

Mert túlélni kényszerítettek, soha nem engedhettél a pihenés ígéretének. Mert az a harminc esztendő örökre az Őrségnek ajándékozott, ahol nem megöregszenek, csak a korhadó kerítésfához igazodnak a kérges tenyerek.

Bocsáss meg nekem, Ottó Atya, ha nem tudom elfogadni a megmásíthatatlant! Kimondani és leírni, olvasni, maga a képtelenség: Varga Ottó Atya, Őriszentpéter, Bajánsenye, Velemér, Kercaszomor, Kisrákos, Nagyrákos, Gödörháza, Ispánk, Kerkáskápolna, Magyarszombatfa, Pankasz, Szalafő és Szatta lelkipásztora, életének 61., áldozópapi szolgálatának 36. évében az Őriszentpéteri Plébánián 2017. december 12-én váratlanul elhunyt.

Soha nem járhatjuk már végig az évtizedeken át egymásra töpörödött tűlevelek süppedő szőnyegét, ott a Haricsán…

Töltött káposzta

Etetéssel egybekötött szociológiai felmérést végzett Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), amikor műanyag tálkákban töltött káposztát osztott a Parlamentben a tekintetes (nagyságos, méltóságos) képviselő uraknak/asszonyoknak jótékonysági felhorgadással.

Nem az volt jótékony, hogy megetette az ország szűkölködő anyáit/apáit, hanem, hogy ezzel a gesztussal próbált pénzt kiszedni belőlük, ami első ránézésre is embert próbáló feladat, és bele is bukott ez a Bangóné. Negyvennégyezer forintot kalapozott össze az egész bagázstól.

Igaz, a megszentelt cél sem volt egy nagy vaszisztdasz. A gyűjtést Debrecenben óhajtotta eldorbézolni, mert az ottani városanyák/atyák megadóztatják a karitatív ételosztást. De hogyan is remélhetett ennek orvoslására pénzt ezektől ez a Bangóné, amikor mindez egybecseng a központi akarattal, amely megtiltja az emberséget az országban az embereknek.

A kísérlet egyébként azt hozta, hogy LMP-s és Jobbik-os anyák/apák, meg egy darab Fidesz-es vette elő a bugyellárisát, más nem. Se DK-s, se MSZP-s, se a rosseb se tudja, milyen mezben ücsörögnek ott még naplopók, senki sem. Ebből is kitetszik, hogy a ganyéság pártfüggetlen, vagy éppen az, hogy akit képviselővé szentelnek, annak elrohad a szíve.

A felmérés megmutatta tehát, hogy lelket ezekben ne keressünk, de azt is, hogy humorérzéket se. Az álkeresztény (KDNP) Soltész Miklós azt tartotta nevetni valónak, hogy konyhalányokat keresett, illetve, hogy szerinte Bangóné azért osztotta kesztyűben a kis lábaskákat, mert olyan szart főzött.

Ezen legalább annyira lehet kacarászni, mint amikor Sheldon mesél viccet a fizikus tehenéről, a többiek meg nézik, hogy akkor ezt hogy. Dunai Mónika, aki a Fidesz színeiben lopja a napot, magából indult ki, amikor azt fejtegette, hogy mérget tettek a kajájába. Ezt nem látnám el lábjegyzetekkel, de nem is ez a lényeg.

Ki más, mint Balog páterminiszter mondta meg a tutit, amikor úgy méltatlankodott, hogy ez a Bangóné ezzel a pörformansszal megsértette az Országház méltóságát. Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy van neki ilyenje, ami elképzelés a scifiből eredhet, a Tejút pereméről valahonnan.

Az Országház a mai időkben olyan épületet jelent, amelyben a képviselők megbújhatnak a cudar időjárás elől, miközben olyan törvényeket szavazgatnak meg, amelyek legálissá teszik a lopást. Vagy, ha ilyet már nem lehet, akkor titkosítással tussolják el a balhét.

Más funkciója a NER-ben nem nagyon van, fölösleges tehát szakralizálni, attól nem lesz jobb. Mint ahogyan a képviselő urak/hölgyek is csak úgy nyakig tele vannak szarral és húggyal, mint akármelyik panelproli, és mégis azt hiszik, hogy tíz centivel a föld fölött lebegnek. És amilyen hülye a magyar, ezt így is látja.

Az is érdekes, hogy az ország elcseszett háza számára az nem volt méltatlan, amikor Orbán Viktor, országos cimborájával, valami Semjénnel együtt zabálta két pofára a tüntetők csokiját. Az is mindent elmondott az egész hordáról meg a vezérükről, a házmester Kövér mégsem akart közéjük lövetni.

Beleképzelve magam még ennek a Balognak a fejébe, az biztosan nem lett volna méltatlan, ha ez a Bangóné zsolnaiban szervírozta volna a calvadossal ízesített gombamártást a csirkemell-filé mellé, mint tette ezt a páter négy éve a Hiltonban, amikor szerencsétlen gyerekek etetésével kurválkodott.

Most töltött káposztát osztottak ennek a Balognak műanyagban, ami különben is veszélyes eledel, ezt Móricz óta tudjuk. Az ő Kis Jánosa is ennek a gombócába fulladt bele. Ilyen veszélyek azonban nem fenyegették a mi jótevőinket, mert a kaját villámgyorsan ki is vitték a gyalázatok terméből.

Ennek a Bangónénak viszont a jövőre nézvést azt lehetne tanácsolni, ha ennyire buzog benne a szívjóság, akkor a káposztáját be se vigye ilyen Balogoknak, hanem a Kossuth téren osztogassa szét azoknak, akik értékelik is. Messze nem kell menni, igaz, lehet, hogy megbüntetik. Vállalható kockázat azért, hogy találkozzon olyan magyarokkal, akik közül egyben több méltóság van, mint a képviselői csürhében együtt és négyzetre emelve.

Hollán kollégiumi gólyaavató

A hagyományokhoz híven idén is megtartották a Savaria Szakgimnázium Hollán Ernő Kollégiumának Mikulás-várását és egyben kollégiumi gólyaavatóját. A gólyáknak különböző feladatokat kellett elvégezni, hogy eljussanak az avatásig.A képgalériia ide kattintva látható.


A csapatok jelmezben mutatkoztak be, volt karaoke, társfelismerés vakon, sci-fi filmzenék felismerése, kekszevő verseny, ügyességi kirakó, lufipukkasztás dart’s-cal, „forogj a fejed körül”, majd kapura lövés és tojáskvíz is. Mindeközben a Mikulás szorgosan szórta a szaloncukrot a kollégistáknak. A jó hangulatú vetélkedő után következett a gólyák fogadalomtétele, majd az eredményhirdetés, melyen pizzával jutalmazták a csapatokat.A képgaléria ide kattintva látható.

Úgy jobb, hogy egyre rosszabb

Miközben Pártunk, kormányunk, s e kettő, következésképp a világmindenség első és egyetlen embere biztosan halad a téboly kitaposott útján – vagy csak tetteti az elmebajt nagy aljasul, ez gusztus kérdése -, fű alatt és a színfalak mögött módszeresen irtja saját népét. Mint a legendás és példa értékű béka, olyanok vagyunk, akit, ahogyan az ismeretes, beletettek egy fazék hideg vízbe, s azt fokozatosan melegítették. Így nem vette észre a jámbor szúnyogzabáló, hogy megfőzik.

Ekképp vagyunk átverve mi itt, s főként az a kétmillió, aki még mindig hisz a boszorkányokban. Ezért, miközben abba merül bele kötésig, ahogyan az ő sárkányölője megvédi őtet, a hazát, Ajrópát meg a bicebóca tornyú templomot, benne a hitével, nagy ámulatában nem marad ideje fölfedezni azt a csodát, hogy adott mennyiségű pénzért tegnap még két csirkelábat kapott, máma viszont csak egyet. A bambaság soha nem vezet semmi jóra.

Épp tegnap bukkantam az internetes gépezet egyik eldugott szegletében arra az érdekességre, hogyan baszik ki velünk a NER. (Azon túl is, hogy fölzabálja a lelkünket, tehát konkrétilag) Ilyeneket csak elvetemült alakok vesznek észre a dzsungelben, mint én is, ám még voltam úttörő, sőt, és emellett elsőáldozó is így egyben, tehát ahol tudok, segítek meg imádkozok, aztán csak kisül valami belőle, mondjuk fogvájó, ha el nem cseszem.

Azt írta a net tegnap suttogva, hogy országunk sokféleképpen nem passzol Ajrópába. A szellemi-lelki sötétség mellett most épp abban, hogy Pártunk és kormányunk fű alatt és sutyiban pár röpke hónap alatt a felére csökkentette a társasági adót. Így óhajtván nyalni az utált multik valagát, hogy tartsák meg még kicsit országunkat az összeszerelő üzem katonás és olajszagú állapotában. Hogy ők ott aztán döngethessék a tyúkmellüket a foglalkoztatásról.

Meg azt is írta ez a net a foga között, hogy ezzel kies hazánk az egész Ajrópai Únijóban a legalacsonyabb tao-rátával rendelkezik. Minálunk amúgy is különös ez a tao, amit így a jelek szerint vagy stadionokra hivatkozva ellopnak, vagy be sem szednek. A költségvetés azonban zéró összegű játszma, s ha – a választónak, hogy legyen neki hite – szidjuk a multit, ámde közben kinyaljuk a valagát, az így elvesztegetett pénzt valahogyan pótolni kell. És ez a te pénztárcád lesz, nyájas olvasó.

Mert a fogyasztási adók meg emelkednek, ez pedig, hogy kevéssé költőien de jól érthetően a tanulmányt idézzem „a legszegényebbeket, (valamint az alapvető fogyasztási cikkekre nyugdíjuk nagy részét elköltő időseket) érinti a legjobban.” Drága nyugdíjasok, ebben a tudatban nézegessétek a Böskéteket, ami júdáspapírt szemfényvesztésként kaptatok. És továbbá, kedves jódógos kismanus, amikor azon csudálkozol, hogy bár nem vettél most se mást, mint eddig, de huszadikán mégsincs pénzed, a magyarázat ez. Te fizeted a kéretlen tánctanárt, mert ez az élet ára a Kárpátok alatt.

Mindig tudtam, hogy ocsmadékok ezek, ezért is kardozok velük olyan kitartóan, de az aljasságnak ez a foka elég ritka a történelemben. Hogy a jobb kezével mutogatja a krémest az ördög maga, a ballal meg a koldus zsebéből szedi ki az utolsó fillérjeit. Sőt, az még tapsol is a mutatványnak, meg isteníti a tolvajt. Ilyen ország még egy nincs. Tudjuk, hogy minden determinált, és adott időben és adott helyen csak az jöhet létre, amit a körülmények és a kiinduló ok megenged. De, hogy nálunk mi volt ez az ősbűn, ami a mostani cifra pokolhoz vezetett, arra képtelen vagyok rájönni.

Orbán sem csak úgy kibimbózott a trágyadomb tetején, valami oka annak is van, hogy ilyen szaralak lett. Ilyennek nem születik az ember csak úgy Isten hírével. Aki kitenyésztette, az a bűnös.

Kinek fáj a hetesi pofon?

Egy év öt hónap felfüggesztett börtönt kapott, és másfél évre eltiltotta a pedagógusi hivatástól a kommunista bíróság Gyula bácsit, a hetesi tanerőt, mert éveken át pofonnal, nyakassal honorálta a magatartásbeli elhajlásokat. A gyerekek fejét osztálynaplóval, munkafüzettel ütötte, a lábukra taposott, hátukat rúddal ütötte – hol a diákok szeme láttára, hol a tanári szobában vagy a tornateremben.

Ilyen tapló nemzet lámpása mindenhol van, mindig volt, és mindig is lesz. Feltehetően a vak komondorba beleájult világban számuk még szaporodik is a munka alapú társadalomban és a nevelés központú iskolákban, ha egyáltalán napvilágot lát a ganyéság. Hetesen sem volt egyszerű, ha értekezleteken szóba került az ügy, jegyzőkönyvbe ez nem került, sőt, a vizsgálat alatt igazgató úr mindent el is követett, hogy a szőnyeg alatt maradjon.

Hasonszőrű igazgató urak is sokan vannak a NER-ben, ahol kontraszelektált bábuk direktorkodnak. Viszont, a pedagógusi törzsfejlődés jelen szakaszában még nem mindenki éri el az optimális szintet, amikor nem az iskolának, nem is az életnek, hanem Istennek, az államnak és a Pártnak állítanak elő megfelelő alattvalókat. Egyelőre még szorít az idő, igaz, nem annyira.

A jövőre esedékes választás évében a fülkeforradalom idején még csak ötödikes nyersanyag már voksoló proletár lesz, magában hordozva a NER minden ótvarát, amit az iskolában a Gyula bácsik vertek belé. És a rendszer ontja magából a hit és erkölcstannal meg a mindennapos testneveléssel felvértezett, írás-, és olvasásképtelen masszát. A Gyula bácsik hasznosak tehát a Cinege utca lakója számára.

Semmi sem tökéletes azonban, mindenhol vannak elhajló alakok, Hetesen is, olyanok, akiknek nem tetszik, hogy Gyula bácsi máttósan – ilyen is volt – püföli a kölkeket. Ők megmaradt lelkiismeretük foszlányaiból erőt merítve kiborítják a bilit, azt, amit sok kollégájuk nem mert megtenni, félve igazgató úrtól, aki a NER-től felhatalmazott élet-halál ura az iskolában. Viszont a tanár gyerekének is kell enni.

Ez így, ahogyan leföstöttem, égre kiáltó kicsi kis belügy, az ezután következő jelenség azonban már nem. Gyula bácsit elmeszelték a komcsik, a szülők pedig, ahelyett, hogy megnyugodtak volna, hogy a drágalátos gyereküket nem aprítják az iskolában, az ellen gerjednek, aki borított. A szülői munkaközösség vezetője kirúgatná az iskolából az ügyet kipattantó tanárt, mert nem tudjuk, milyen poklok vannak a fejében.

És, hogy a sötétség harmóniája még teljesebb legyen, az egyik önkormányzati képviselő arra szólította fel a kekeckedő pedagógust, költözzön el a faluból, mert szégyent hozott Hetesre. Ezen a ponton mondhatjuk, drága polgártársak, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. Így válik ez a Hetes üvegedénnyé, amelybe bambán néz az ember, felfedezve benne a NER végtelen sötétjét.

Kimondatlanul ugyan, de benne van a kívánatos rend, amelybe az ilyen nyitott társadalmas alakok rendetlenséget hoznak, fölszakítva a gyöpöket. Ahogyan a Kossuth térre újra belovagolt fehér lovon a kormányzó, úgy a birodalom távoli szegletében kialakult a tekintetes úr, tanító és a plébános szentháromsága, körülöttük pedig a bambaság masszív talapzata. És én kérek elnézést azoktól a hetesiektől, akik kilógnak a NER ideális masszájából.

Fölvethetnéd azt is, én drága olvasóm, hogy mi a rossebnek verem a nyálamat ilyen apróságokon, amelyek a falu határánál alig is érnek tovább. Mentségemül felhozom, ahogyan Adynak fájt a szerb komitácsi szíve, úgy nekem is a hetesi, üldözötté vált tanáré. Másrészt pedig azt kell megértenünk, hogy jövő áprilisban a döntések ilyen hetesi színtereken születnek meg, és a jelek szerint a Gyula bácsik ideje jön el megint. Ha fáj is ez nagyon.

Solymárra vivő biztos út

Karácsony Gergely (Párbeszéd) valaha szebb napokat látott, ma már nem annyira. Molnár Gyula (MSZP) nem tudom, hogy látott-e ilyen szebb napokat egyáltalán, mindenesetre mostanában olyan fátyolosak a szemei. Juhász Péter (Együtt) meg régóta habverővel szaladgál, és veri. Szigetvári Viktor (Együtt) biztos, hogy nem látott szebb napokat, és már nem is fog soha. Ők négyen összehoztak egy emúttnyóc napot, ami után nincs több kérdés.

Ezek így együtt valahogyan összekavarodtak, és olyan pörformanszt deliráltak a magyar politikai palettára, hogy ihaj. Karácsony (Párbeszéd) meg Molnár (MSZP) valahol a Duna mélyén békaembernek öltözve találkoztak, és elindultak megváltani a világot. Akkor még nem tudták, hogy Dániel elvtárs ítéletét már régen megírták, ezért Karácsony (Párbeszéd), akiről Molnár (MSZP) lányos zavarában azt sem tudta, honnan szalajtották, föllépett az MSZP összeomlani készülő színpadán.

Nem ígért túl sokat, csak képzett ribancként ezt: „Döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök.” Az úttörő ahol tud, segít, miniszterelnök-jelöltet azonban komoly emberek nem így állítanak. Ezeknek ez is sikerült. Szigetvári (Együtt) már ez előtt kibaszta Karácsonyt (Párbeszéd), mint macskát szarni, mondván: „A tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony. A langyosokat kiköpi a jóisten”.

Lehet, hogy ki is köpte tényleg. Ahogyan az MSZP-s revüről kitámolygott, megcsapta a friss levegő, és ekképp világosodott meg: “Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.” Ez szivárgott ki a szájberbe, mintha Karácsony (Párbeszéd) nem tudná, ha hangosan és szagosan fingik, két perc múlva mindenki azt szagolja, ha van arra egy bekapcsolva felejtett mikrofon. Ilyenek miatt lázadások törnek ki, lásd 2006 és őszödi duma, de ezek semmit sem tanulnak.

Sőt. Ebben a katyvaszban, amit sikerült minden Fidesz-segítség nélkül összehozni, nem a kármentésre gondolnak, hanem a bosszúra. Ez a Karácsony-garnitúra a juhászosat sejti a szivárogtatás mögött, és vendettát hirdetett, mondván, Juhász Péterék készüljenek a bíróságra, mert “egy büntetőper lóg az Együtt feje fölött”. Íme, urak és hölgyek, az emúttnyóc nap ellenzéki működésének foglalata. És ezek után Solymáron időközi választást tartottak, ahol az ilyen ellenzék mind és teljes mosollyal állt be egy jelölt mögé, hogy akkor most. Hát, nem. Megkapták az aktuális maflást, és megint rajtunk csattant.

Most akkor mondhatom azt, hogy bekaphatják, vagy ez illetlen dolog? Már csak ez az egy dilemmám maradt a sivatagban.

Tri-Show Neon Party 2017

2017-ben ismét a retro jegyében zajlott a Tri-Show Szombathelyen.
Viszont idén a név változott és nem bál volt mint egy éve az újrakezdéskor, hanem Tri-Show Neon Party.
Az elkészült képgaléria ide kattintva látható.


Ezúttal minden kicsit más volt, de mégis majdnem ugyan az. Kevesebben jöttek, de nagyobb zajt csaptak. Mivel a név változott, a ruházat is könnyitett volt az év legnagyobb helyi házibuliján. És hogy az érzés a múltat idézze a táncplaccot uv neon csövekkel világították be.Itt aztán megjelent a fogpaszta reklám, a csini fehér ing, és még a cipőfűző és a körömlakk is szebben mutatott.

Vetélkedtek nagyokat, nevettek jókat, iszogattak fotózgatták egymást, kötélugrók és divatbemutató, Bon Bon koncert, Mixer show szórakoztatott, majd az igazi retro discora rophattuk hajnalig.Ugyan úgy mint a régi szép időkben.
A képek pedig majd mutatják ki hogy érezhette magát.
A képekért ide kell kattintani.

TULIPÁNBÓL PAPRIKA… – a vaskeféből meg nyilván szívcsakra lesz!

Azért a Wittner Mariska ábrázatát most szívesen megnézném! No, nem mintha nem tudnám elképzelni, miféle újabb ráncok nőhettek a fidesz képviselőségtől elégült orcán, de az feltétlenül érdekelne, mit szól a „naccságosasszony”, a drágalátos pártja által Budapestnek szánt legeslegújabb objektumhoz, a felépítendő Néprajzi Múzeum központi motívumához?! Vajon, miféle feszültségek vibrálnak ott, a szemei alatt, midőn szeretett kebelbarátai nemhogy nem kívánják elbontani Gyurcsány Ferenc milliószor elátkozott ötvenhatos emlékművét, de úgy tűnik, ez az építmény egyenesen a vaskefét hivatott kiemelni!

Nézem a minap megjelentetett videót, mely a világszenzációnak szánt építmény beharangozója, s lám-lám, az a fránya kefe csak ott vigyorog a közepében!

Wittner Marcsi, anno, – még bőven Gyurcsányék idejében -, szinte naponta sertepertélt a környéken, károgott, huppogott eleget; savazta, mázolta kékre és lilára az árulókat – Fónay Jenőt és társait -, akik elárulva a dicsőséges forradalmat, aláfeküdtek Fletónak!

Harsogta, ordibálta, hogy a fidesz feltámadásának napján miként érkeznek majd a dózerek, hogyan fogják vasrudanként megsemmisíteni azt a mocskot – de valahogy elmaradt a detonáció!

Vajon, most éppen kit tart árulónak a fideszes képviselő , napjainkban éppen Schmidt Mária kedvenc forradalmár Marcsikája???

A vaskefe a mai napig él és virul – igaz, néha szomorkodik a magánytól, mert olykor még Gyurcsány Ferenc is elfelejti megkoszorúzni, lehajtott fővel, átszellemülten, ahogy azt csak „a Feri” tudja!


.

Hja kérem, lehet, hogy az Ötvenhatosok tere újabb „sexi és fancy” elnevezést kap majd, mely igazi vendégmarasztalóra sikerülhet, s lehet az is, hogy a korábbi nevek valamelyikét fogják ismét visszaállítani az aktuális hatalmasságok?! Mert itt kérem volt már minden, s ha még egy kis ideig éldegélünk, e helyből akármi is lehet!

Mint a gyermekversben: Tulipánból paprika, Paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, Kiskirályból tulipán. Akinek jó a memóriája, felidézheti a versikéhez tartozó ábrákat!

A telek valaha az ébredező munkásmozgalom kedvence volt! A Keleti PU-tól a Damjanich utcáig elterülő Csikágó tőszomszédságában rendezték a legelső május elsejei felvonulást, még 1890-ben – s utána szinte minden esztendőben itt majálisoztak a proletárok. Aztán, hogy annyira ne legyen jó csak a munkások hangulata, 1926–30 között ide húzták fel a „Regnum Marianum” görögkereszt alakú templomot, melynek kupolája csúcsán a Szent Korona mását helyezték el. Állítólag az építtetők e templomot az 1919-es tanácsköztársasági eseményekre reagálva, és a trianoni területvesztésre is emlékezve emelték.

Évek alatt került ide Csengery Antal szobor, meg favázas Aréna, melyet később átépíttettek a Városligeti Színkör hatalmasnak szánt, de a faváz miatt meglehetősen otromba épületének. Miután átépítették, itt állt a Fővárosi Városligeti Színház, majd idővel az Aréna Filmszínház is…

A tér sokszor és sokféle módon alakult át. A legnagyobb durranás mégis csak mindezek után következhetett be! A történelemkönyvek tanúsága szerint „a budapesti Törvényhatósági Bizottság 1949. december 20-án hozta meg határozatát: „1. Budapest legszebb útját, az Andrássy utat Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszról, az egész haladó és békére törekvő emberiség lángeszű vezéréről Sztálin útnak nevezi el; 2. Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel a főváros erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül; 3. Budapest erre alkalmas és méltó helyén felállítja annak a szobornak a másolatát, melynek eredetijét a magyar nép hálája jeléül ajándékozta Sztálin generalisszimusznak születésnapjára”

Jött a dózer, eltűnt a templom, a színház, a mozi, dőltek a fák, a tér kiszélesedett, s a tervekkel ellentétben nyolcméteresre növelt érckolosszus 9,30 méteres talapzaton állt – egészen 1956. október 23-ig, amikor is a Sztálin tér nemes egyszerűséggel a Csizma tér nevet kapta, miután a feldühödött nép ledöntötte a névadó szobrát. 1957 után a tér a rendkívül komoly „Felvonulási tér” elnevezésben részesült, s hamarosan megkapta az őt megillető Lenin szobrot, a vörös csillagos, márvány borítású dísztribünt, ahonnét büszkén szemlélhette népét az ő hatalmas vezére…

1989-ben aztán újabb tarvágás történt, a térről eltakarították az oda nem illő szobrokat, s csak 2004-ben érkezett egy újabb csoda, az Időkerék, mely azután szinte egyebet sem produkált, mint annak rendje s módja szerint időről időre bedöglött… És legvégül, sok-sok oda nem illő térbútor és denkmál után az ötvenedik évfordulóra felépült a vaskefe, hogy legyen mit utálni Mariskának!

„A városligeti emlékmű ék alakban összefutó fémoszlopokból áll. A Városligeti fasorral szemben, pontosan Sztálin egykori posztján elhelyezett alakzat a Dózsa György úttal 56 fokos szöget zár be. Az embermagasságból nyolcméteresre növekvő, rozsdásból kifényesedő vasoszlopok a cél érdekében egyesülni és összefogni képes magyarságot szimbolizálják, amely úgy törte meg a kommunizmus uralmát, ahogy az ék tükörszerűre csiszolt éle felhasítja a tér macskakő-burkolatát. Az emlékművet baloldalt magyarázó tábla és felhúzott lyukas lobogó egészíti ki.”

2017. decemberében azután eljött a pillanat, hogy nekilóduljanak a görkoripályával körbeölelt vaskefe kialakításának. Jujjjj de izgi! Már alig várjuk a folytatást!

Wittner Mariska nem különben!

Caramel koncerten csepp csalódással

Adventi koncerten jártunk Szombathelyen az Agora kultúr palotájában december nyolcadikán. A jó hangú vidám énekes, Caramel hozott egy kis csokrot dalaiból karácsonyra rajongóinak.
Zenekarral, élő muzsikával, igazi jó hangokkal, ismert dalokkal ajándékozott, de ezen az estén mégis elvett valamit.
A képgaléria ide kattintva látható.

Talán nem is mindenkinek tűnik fel, ha így ér véget egy este a koncert után, és hazatérve sem támad hiányérzet, de én valamiért most mégis úgy éreztem. A koncert jó volt, a dalok is, az előadás is. Az átvezetés talán tetszett, érdekes volt. Megtudhattuk, hogy a fellépések során, az évek alatt ebből a becenévből, ami mára mint művésznév szerepel a plakátokon, mennyi mennyi verzió született. Hallhattuk, hogy felkonferálták már Csokoládénak, Capuccinonak, Caramellának, és sok hasonlónak, hogy fellépés után rengetegszer pizzával kínálják, mert úgy tudják ez a kedvenc étele, és azt, hogy hamarosan lesz Budapesten egy hatalmas koncertje, ahová mindenkit invitált. Így a dalok közt sok mindenre fény derült. Kedvesen mókázott a hangokkal, a közönséggel is szépen bánt.

Majd hirtelen eljött az utolsó dal, amire mindenki úgy gondol egy élő koncerten, hogy jó esetben még két dal ráadással számolhat a jó közönség. Na ezek itt ezen az estén elmaradtak. Utolsó dal, zenekar bemutatás, meghajlás, kivonulás, és villany fel.

Picit ez most furcsára sikerült, de még a csalódás nem ért véget, mert a rajongók sora szerette volna kicsit látni, pár fotót készíteni talán, és autogramot kérni, levezetni a koncert élményét. Na ezt sikerült elvenni ezen az estén. Minden ilyesmi kimaradt ez után a fellépés után. Így kicsit még várakoztak akik erre számítottak kis tollal, képpel kezükben, majd szomorúan, csalódott arccal ballagtak haza. Valamit ezen az estén elvettek tőlük. Karácsonyra nem kaptak ajándékot Carameltől.
A koncert fotói ide kattintva láthatók.

Hoppál et. föllógatása

Hűvös van, sőt, olykor megvesz minket az Isten hidege, de Hoppál Péter nem hátrál. Ott lengedez ő a szösz sötétben a pécsi Uránvárosban a mindenki karácsonyfáján, dacolva az elemekkel és a józan ésszel is egyben. Igaz, csak kidekorált gömb formájában, de mégiscsak az angyalkák helyét foglalja el, és az őt felaggató óvodások vagy meghasonultak, vagy pedig a kiégett prosti cinizmusával legyintettek, hogy már minden szart rá lehet tenni arra a rohadt fenyőre.

Hoppál Pétert tehát fellógatták egy fára, ezt nem lehet másképp mondani. Ez az állítás egészen sajátos képzeteket kelt az emberben. Elvihetnénk a történést Villon irányába is: „Egy jó öles kötéllel nyakamon,/ Immáron seggem súlyát latolom”, viszont nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság. Különben is, rossz az, aki rosszra gondol, mint azt a sorosdisznó kapcsán Pócs János fideszbolsi volt szíves elmagyarázni a nagyérdeműnek.

Csakhát, a tempó. Hogy mi visz rá embereket arra, hogy karácsonyi gömböket fabrikáltassanak magukból, és azt pláne óvodás kiscsávókkal rakassák föl a fára. Ezt olyan ótvar bunkóságnak lehetne nevezni, mint ahogyan ilyen kelletlen szavakkal illeti az ember azon fideszkdnp organizmusokat is, akik az ingyentojás dobozára, meg a kampánykrumpli zacskójára applikáltatják a nevüket, mintha ők lennének az életet adó megváltó. És ez folyik ebben az országban Orbán nagyobb dicsőségére.

Ezért és így hurcolásszák az aprónépet migráncsbámulásra. Ezért és így jelennek meg rosszul szabott öltönyös alakok óvodákban pöttyös labdákkal a kezükben, pedig nem is Dévényi Tibi bácsik. Továbbá ezért rakják tele harsonaszóra az egész országot alapkövekkel, és avatnak fel minden másnap húszméternyi járdát ökumenikus áldással. Belesulykolni a népek fejébe, hogy ők adnak, sőt, hogy ebben a szétcseszett országban csak ők adhatnak, nélkülük kihal a magyar és kihunynak a csillagok.

Ez annyira általános módi már, hogy fel sem tűnik. De azért az ilyen karácsonyfa-díszes az szíven zúzza az embert, illetve hát, leamortizálja az aprónép lelkét. Kimegy a térre, és készül elsivítani Pohárnok Jenő örökzöldjét, hogy „..Eljött a nap, mit várva-vártunk,/ Az égen csillagfény ragyog,/ Jézuska fáját ím’ elhozták/ A halkan szálló angyalok..”, aztán a képibe tolják ezt a Hoppált, mint megváltót. Elemi erejű élmény. Ha volt betlehem a fa alatt, még a kisded is sápítozva leshetett ki a jászolból.

Mert, ha már olyan kurvára keresztények vagyunk, akkor azt kéne tiszteletben tartani, amit szünet nélkül pofázunk. Ha nem is így van, de az első nikaiai zsinat döntése óta – 325, amikor mi, a pöttyös seggünkkel még a sztyeppéken fetrengtünk kumisz-mámorban a lószarban – erre az időre teszik Jézus születését, következésképp nem Hoppál Péter világra jövetele miatt van a dzsembori. Ha ő lóghat a fán, akkor lehetne akár Szaturnália vagy Mithrász ünnepe is, csak attól Semjén et. hasonulna meg a seggéből fújó böjti szelek közepette.

Lehet ezt így is csinálni, ahogyan az új földesurak teszik. Szerencsétlenségükre azonban nem rendelkeznek egy napkeleti bölcs tudásával. A legenda szerint, amikor egy távoli maharadzsa vagy mi a rosseb szomorkodott valami miatt, akkor az egyik nagy tudásútól kapott egy gyűrűt, amibe az volt vésve: „Ez is elmúlik egyszer”. Így aeterno modo – az örökkévalóság módján – kell szemlélni a világot, hogy el lehessen viselni. Hoppálok ilyeneket nem tudnak. Ők a karácsonyi gömbben lelik meg a boldogságot, s miközben azt hiszik, vitték is valamire a nyüves életükben, mert már ott lafognak a fán, egy reciprok fülkeforradalom úgy elsöpri őket, mintha soha nem is lettek volna. Mert végtelen az Isten, következésképp a panelproli hatalma.