Szerző: rezeda

Szombathelyi újságíró.

Eurázsia, nyilván

Orbán Viktor Mihály olykor-olykor – úgy mindig – annyira pajkosan meggondolatlan bír lenni, amikor beszél mindenféle zöldségeket. Könnyű neki, mondhatnánk és persze, hiszen nem köti semmi a józansághoz, mióta elmesélte működésének kulcsát, hogyaszongya, ne azt nézze a bávatag tömeg, amit mond, hanem, amit csinál. Mintha Rodolfó volna, aki, mint emlékezhetünk, a kezére hívta fel a figyelmet, hogy csal, hogy figyeljünk arra, és mégis mindig sikerült neki a móka meg a trükk.

Orbán Viktor Mihálynak is mindig összejött minden mutatványa, egy lányregény a taknyos élete, és még csak nem is tudjuk, ámde mégis teljes a bizonyságunk arról, mivel csal ő, tehát: szóval, tettel és hallgatással is, és még csak nem is meaculpázik miatta, mert nincsen neki ahhoz lelke. És most, hogy tisztán látjuk már ezt a mi saját bejáratú Cipollánkat, azért muszáj lesz mégis reflektálni arra, amit mond, mert nem hallgat sohasem, be nem áll neki a szája.

Ezúttal jegybankosokat oktatott ki, elibük öntötte lelkének éjfekete tartalmát pénteken, midőn Eurázsia építéséről mesélt, pedig nem is földrajz órát tartott. Sok mindent épített már Orbán Viktor Mihály, most épp a kerítéseken belül kereszténydemokráciának csúfolt fasiszta kommunizmust gányol, olyan középkorias boltozattal a tetején. Ez az Eurázsia arról tanúskodik, hogy a tébolyt ki akarja terjeszteni a horizontig, kies hazánkat pedig betagolná az Urálon túli világba.

Minden jel erre utal, a jenben kibocsátott kötvények ideája, a türkökhöz, tatárokhoz és mindenféle sztyeppi népekhez való dörgölőzése Putyin hóna alól. – Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak, így korholta Marqueznél Ursula a száguldó képzeletű José Arcadio Buendiát, aki aztán később egy fához kikötözve végezte, mint emlékezhetünk. OVM is dédelget túlvilági ábrándokat, és ideje volna őt is hasonképp megfékezni, mint Macondo alapítóját.

Ilyen tehetségünk azonban nekünk egészen sajnálatos módon nincsen. Így most védtelenül hallgathatjuk, hogy egyetlenünk egy gazdasági tengelyről ábrándozik, amelynek íve Pornóapátitól Vlagyivosztokig terjed pekingi ficakkal, így akarva megszabadulni az Unió béklyóitól. Viszont valaki elmesélhetné neki, hogy még Felcsút is Európában van, nem pediglen Kamcsatkán, bár ebben már magam is kezdek erősen kételkedni.

Ugyanakkor nem tagadható, hogy ettől az Eurázsiától fölfordul az ember gyomra, s nem egyéb miatt, mert eszébe jut tőle az 1984 decens világa, ahol, mint azt tudjuk, a háborúba ájult világ egyik hadban álló szuperhatalmát nevezte el így a mókás kedvű Orwell. S ha kicsi kis esze volna Orbán Viktor Mihálynak, akkor gondolhatna arra, ilyenek is eszébe jutnak néhány alattvalójának, akiknek nem a verbunkon jár egyfolytában az agya.

Mert még az ott meglévő mitikus ellenség, Emmanuel Goldstein is megvan nekünk Soros képében, akit Csaba László szíves közlése nyomán úgy kaptunk meg, hogy állítólag Gulyás Gergely megkérdezte, minek nekünk az öreg zsidó, és vezérünk így válaszolt volna rá: semmi nem jutott eszünkbe, marad Soros. Hogy ez igaz vagy sem, azt nem tudni, mindenesetre hihető, így az ellenállók imája szólhat ezután így: csak Orbánnak ne jussak az eszébe, ámen.

Mindenesetre az kitetszik, hogy OVM átkozott működése nyomán hol 1984-ben, hol a Harmadik Birodalomban, hol pedig valami sámánista törzs közepén érezheti magát az ember, ehhez képest egy kis sztyeppei lovaglás nem oszt és nem szoroz. Ugyanígy érezzük Óceánia jelszavait – A háború: béke, A szabadság: szolgaság, A tudatlanság: erő – a bőrünkön, sőt, meg is tapasztaljuk. Ma ugyanis időközi választást tartanak a XVI. kerületben.

Itt a Párt színeiben egy Horváth Ádám nevű fiatalember igyekszik lenyűgözni a választópolgárokat, engemet például már hanyatt is lökött. Még régebben arról értekezett ez a szerencsétlen, hogy „a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat”, s most, hogy ezt a fejére olvasták, a maga módján védi a nyüves mundérját, amit érdemes betűhíven megvizsgálni, íme:

“Lehet, hogy durvan fogalmaztam. De ahol meg annak idejen olvastam a szabadkoműveserol ott igy lett megfogalmazva. Nem allt szándékomba (sic!) antiszemitanak feltunni nem vagyok az. Ezt remelem mindenki tudja. Konzervativ kereszteny ember vagyok. Ha antiszenita lennek akkor nem itt lennek az ikszben hanem mas ifjusagi szervezetben.” – És, amikor bekerül a testületbe, ezzel a munícióval megy majd neki Esterházynak a direktívák szerint.

Nos, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim – vagy hogyan szokta mondani a köpcös -, remélem, máma is jól szórakoztak. Mert a tébolynak az a foka, amely kies hazánkat jellemzi, csak itt fogható. Itt sugározzák szünet nélkül, és ott tartunk, hogy ebbe már az is belefér, ha vezérünk Eurázsiáról álmodozik, és senkinek még csak föl sem tűnik. És ez már szint, ez egy nívó, amit tíz év állhatatos munkájával elértünk, ám még korántsincs meg a homokóra alja. Vigaggyunk!

Jézus is elment

Ellopták a mencshelyi pléhkrisztust, erről szomorkodott az ottani polgármester úr, Rauch Csaba. A Dörgicsét Nagyvázsonnyal összekötő főút és a szőlőhegyre vivő út találkozásához állították a lapos megváltót a hegyi nyaralók tulajdonosai, és mindenki szerette, mindig volt előtte friss virág, most azonban eltűnt. Följelentést foganatosítanak a helyiek, hogy megtalálják, viszont lehet, rossz nyomon járnak, mert az is elképzelhető, hogy önszántából hagyta el lakhelyét. Vannak erre utaló jelek ugyanis.

Ezt nekem egy rigó mesélte – amit itt előadok -, aki állítása szerint rendszeresen a lapos megváltó fején szokott ücsörögni, így meglehetős baráti nexusban volt az eltűnttel. Sokat beszélgettek – mondta a rigó – a világ folyásáról, és azt tapasztalta, az utóbbi hónapok erősen megviselték amúgy is rozoga idegrendszerét. Egyre több, arra utaló jelet fedezett fel, amely azt a fixa ideáját támasztotta alá, hogy nem erre a világra való. Sokszor emlegette az Atyát, aki elhagyta őt, sőt, amikor részeg volt, gyakorta hagyta el a száját a homoousziosz szó is.

De én ehhez nem értek – mondta a rigó, aki viszont bőbeszédű volt, be nem állt a szája – folytatta tehát, s azzal, hogy a haverja – mert bízást nevezheti annak, úgy véli – olvasgatta mindig a kirándulók által szétszórt újságokat, amitől teljesen elkeseredett. Ott lógott szegény, odaszögezve-tehetetlenül, és nézte, hallotta, olvasta, hogy a nevében kurválkodnak, ő használta ezt a szót – mondta a rigó – mindenféle fényes ruhájú férfiak, emelgetik azt a keresztet, amelyet pedig ő szenvedett el érettük, úgy tűnik, tök fölöslegesen.

Hosszan sorolta mindig – mesélte a rigó -, ezeknek semmi közük őhozzá, gyötrik a szegényeket, gyűlölködnek, lopnak hazudnak, olyannyira istentelen életet élnek, hogy csodálkozik, az Atya miért nem bocsát rájuk második, tisztító özönvizet. Eláradt a gonoszság, szennyes habjai szent lábamat mossák. Ilyeneket beszélt, mert olvasta egy ott felejtett könyvben, és megtetszett neki. Sokat szenvedett szegény, de nem a megfeszítés fizikai kínjai miatt, hanem az ő lelkében, hogy odahagyták. – Ilyen költői lett ez a csőrös hirtelen.

Tegnap meg azt olvasta egy újságban épp az orra előtt – mondta a rigó – egy kiránduló, hogy meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével, nekik mindent szabad? Ezen pedig nagyon kiakadt, mocorogni kezdett, recsegett a fa alatta. Aztán, amikor a rádióból szólt valami kappanhang, mert azt is hallgattak ezek a kirándulók, szóval szólt belőle ez az irritáló hang, és azt mondta a menekülőkről, hogy ide ne gyertek, akkor úgy elkezdett tekeregni, hogy odébb kellett röppennem. – Ezt mesélte a rigó.

Ráültem egy bokorra mellette, onnan hallottam, ahogyan nyöszörög, panaszkodik, hogy látott már ő ilyet nyolcvan évvel ezelőtt, akkor is tehetetlen volt, és szidták utána, hogy hol volt, mit csinált, hát hiányzik ez neki még egyszer? Ilyeneket beszélt a lapos megváltó a rigó szerint, sőt, azt is elmondta a szárnyas, hogy aztán, ahogyan a kirándulók elmentek, addig fészkalódott, izgett-mozgott azon a feszületen, míg le nem zuhant a porba.

Ott feküdt – mesélte a rigó -, és azt mondogatta: fekszem megadva, békén, resten, s néz rám át a hangtalan esten, tűnődve sorosomon az Isten. Ilyeneket hadovált össze, pedig aznap nem is ivott olyan sokat. Aztán recsegve föltápászkodott, és imbolyogva elindult kelet felé. Annyit mormogott magában, hogy ő innen elmegy, nem száj ő ezeknek a füleknek, és azt, hiszem, pityergett. Ekkor láttam utoljára, mesélte nekem a rigó, s követelte a kenyérhajat.

Hát ez történt velem meg ma hajnalban drága polgártársak, még mielőtt átmentem volna a piacra. Érdekes eset, meg kell hagyni, és aki nem hiszi, az meg járjon utána.

Én kicsi pónim

Rossz hírre ébredt tegnap Kolumbán Örs István Sepsiszentgyörgyről, és Fatima, a ló, kiderült ugyanis, hogy a Nemzeti Vágta nevezetű eseményen doppingoltak a dicsőség érdekében. Illetve hát, Kolumbán Örs István nem vett be ajzószert, mert nem ő nyargalászott, hanem valaki Fatimával, a lóval etetett meg valami szart, hogy jobban fusson. Aztán mégis a lovat és lovasát tiltották el a kiderülő turpisság után, és nem a méregkeverőt.

Tizenhárom éves ez a Kolumbán Örs István, korán megtapasztalta tehát a világ ostobaságát. Fatima, a ló, nem tudjuk milyen korú, de feltehetőleg ő nem a gonoszságon mereng el most, hanem még azon gondolkozik, mitől volt olyan furcsa íze a zabnak, amitől viszont olyan acélosak lettek az izmai, ellenben utána meg fosott, mint a murányi kuzinja. Mindenhol doppingolnak, a világ összes nyüves versenyén és sportjában, aztán vagy megbuknak, vagy nem.

De, hogy itt mért kellett, azt én nem tudom, ezért is gondolkozom el rajta. Kolumbán Örs Istvánnak még legénytoll se pehelyzik az állán, sőt, félig még a valagán van a tojáshéj, ezért is indult a Kishuszár Vágta nevezetű versenyszámban, ám talán jobban tette volna, ha az Én kicsi pónimat bambulja helyette a televízióban. De tudjuk, hogy a lovaglás a lövészettel, íjazással meg minden ilyen játékkal mennyire magyar dolog, olyan macsós, hogy nem lehet neki ellenállni egyáltalán.

Különben is efelé halad a kurzus, ezért járunk nomád világjátékokra Orbán Viktor magyar isten, valamint Nurszultan Nazarbajev kazah, Ilham Aliyev azerbajdzsáni, Recep Tayyip Erdogan török és Shavkat Mirziyayev üzbég államfő nagyságos színe elé. Ott hős fiaink – és lányaink – íjászkodnak, lovasbirkóznak, távlőnek és húzzák a botot. Ilyképp a Hősök terén való vágtázás beleillik a sorba, ahogyan a messzi múltba révedünk soha nem volt nemzeti nagyságunk igazolására ezen a módon.

Én nem tudom, Geszti annak idején mért találta ki ezt az egészet azon kívül, hogy pénzt keressen vele, mégpedig sokat, de mára, hogy mi lett belőle, az egy érdekes dolog. Magyarkodás. Összegyűlnek itt a népek meg a lovak, és azzal foglalkoznak, hogy magyarok. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ebben a vágtázásban benne van a NER összes perverziója. Még az is lehet, hogy amúgy klassz dolog, csak Orbán miatt üli meg a szarszag, a tanyasi falvédők meg a jó ebédhez szól a nóta hangulata és nívója.

Tudom, hogy genetikusan vagyok hazaáruló, ezért nem dobogtatja meg nemzetietlen szívemet az olyasmi, hogy aranysarkantyú, sorsláda, bokréta, vágtapatkó, mint a Nemzeti Vágta kulcsszavai, sőt, hogy vigyen el a ludvérc maga, még a huszárcsákó és a huszármente sem késztet alélt és pátoszos passogásra. Ezzel is azt bizonyítom csupán, hogy globalista mocsokként nem vagyok Neriába való, de erről én nem tehetek, és vigasztal az a tudat, hogy például Ady sem az ő Párisával.

Messzire jutottam, de ez már csak ilyen dolog, ellenben még mindig nincs meg az adekvát válasz a doppingolás okára és indokára. Mert az, hogy a jogtalan előnnyel Kolumbán Örs István és Fatima, a ló kaptak egy huszártarsolyt, igaz Pál Albert által készítettet, mint a Kishuszár Vágta különdíját, semmire sem magyarázat. Mi volt hát a titokzatos doppingoló mozgató rugója úgymond, ami őt hírért, sikerért szalasztotta (ha már Ady, ugye), s tán éppen ez.

A hír, a siker, hogy a kamasz kölök ott állhasson a kamerák kereszttüzében a huszármentéjében magyar férfiként, holott a csákóját és a koszorúját is alig bírja. Ámde fals szemekben ő ebben a pózban útnak indult a magyar macsók világába, a vak komondorok országába türk ősei mintájára, mint valami beavatási szertartás csúcspontján. De ettől nekem felfordul a gyomrom, nem tehetek róla, és sajnálom ez a kölket.

Nem amiatt, mert most megbukott ő is, meg a lova is. Ez csak sportbaleset, a legjobbakkal – még Putyinnal is hányszor – előfordul, hanem, hogy még becstelenség árán is milyen világ felé terelgeti az, aki terelgeti. És nem a fair play hiányára utalok, mert olyan már itt rég nincs, hanem, hogy ettől ő eljutott a magyar férfiak kétes világába, lovak, íjak, Semjének közé, tehát nerizálják, hogy alkossak megint egy új lexikát. Viszont kár érte, lehetne belőle jó ember is.

Tudatállapot

Még egy évvel ezelőtt is a kukásautóhoz órát lehetett igazítani. Minden szerdán, mindig reggel fél hatkor szuszogott be az utcába egészen pontosan. Ha úgy kelt a Nap, még a rigók is vele együtt zendítettek rá, hogy dicsérjék az urat, vagy valamit, amit épp ők imádnak. Olyan kerek volt a világ, hogy semmi nem ejtett rajta foltot, akkora volt a harmónia és a punnyadás, hogy a kígyó már készítette az almáját kísértési szándékkal, mert valami dilit akart vinni a flaszterra, történjen már végre valami ebbe’ a kurva életbe’ szándékkal. De aztán nem volt szükség a beavatkozásra, nem kellett meghekkelni az egész nyüves utcát, mert egyszer csak minden elromlott magától is.

Már nem is emlékeztek rá pontosan a lakók, mikor, de egy napon nem fél hatkor dörmögött-hörgött be a történetbe a gép a piac felől, hanem tíz perccel később. Ekkor még semmi rosszra nem gondoltak, a kukás is ember, biztosan beugrott egy felesre – így vélekedtek megengedően és tévesen. Mert aztán rendszer lett a pontatlanságból, törvény szinte, sőt, alaptörvény. Hol tíz percet, hol negyed órát, későbben már harminc percet is késett a szerdai eljövetel, és ez bár tudat alatt ugyan, de fölborította az utca bioritmusát, mindenki nyugtalan lett, izgett-mozgott a szavazómassza, mint valami kukac a kígyó almájában. Ettől fogva többet ordítottak egymással, és sokkal többet is ittak, mint addig, bár az sem volt kevés. Egy nap aztán beütött a ménkő.

Nem jött az autó sem fél hatkor, sem háromnegyedkor, aztán hatkor sem, és egész délelőtt sem érkezett meg. Tele volt túlcsorduló kukákkal az utca, úgy álltak ott, mint a napóra mutatója, és jelezték is a könyörtelen időt, ahogyan körbejárta őket az árnyékuk. Már dél volt, és az első kisiskolások is meneteltek énekelve a kukák közt, amikor Károly bácsi nem bírta tovább az iszonytató nyomást, kiállt az utcára kukásautó-váróba. Nézte a horizontot kezét a szeme elé emelve, pedig a háta mögül sütött a Nap, de így drámaibb volt mégis, mert megadta a várakozás súlyát és tartalmát, sőt, jelentőségét. Mert Károly bácsi szerint sorsfordító idők voltak ezek, és ezt elő is adta Mihálynak a szomszédból, mert egy idő után együtt vártak jobb híján.

Károly bácsi rémtörténetekkel szórakoztatta Mihályt a szomszédból, szabotázsról mesélt neki, amit szaralakok szerveztek meg miniszterelnök úr ellen, hogy nem vitték el a szemetet, úgy. Ezt Károly bácsi látta a tévében és olvasta is a konzultációs levéllel együtt, amitől így egyben módosult a tudata, tudatállapota lett neki, csak még nem tudta, milyen. Mihály a szomszédból viszont igen, mert Károly bácsi annyit mesélt neki szabotázsról meg Brüsszelről és Sorosról, hogy ez a Mihály a szomszédból is szűkölni és nyüszíteni kezdett már, mert összeszorult a gyomra neki, ahogyan érezte, hogy körüllengi őtet a világ veszedelme és mindenféle démonok, de leginkább a Károly bácsié. Ilyen halmazállapotban voltak, amikor a sarkon befordult a sárga autó, mint egy gyomorbajos teknős.

Úgy is haladt, legalább olyan lassan, amiből a Károly bácsi-Mihály a szomszédból kettős már világosan látta, hogy ezek így akarják megdönteni a rendszert, a két nyomorult kukás a nép ellensége, ügynökök, sőt, tán migráncsok is. Így lovalta magát a duó bele a tudatállapotba olyannyira, hogy, mire az autó a házuk elé pöfögött, a fülükön gőzölgött kifelé az adrenalin, a szájukon pedig a nemzeti mocsok. Ordítottak, mint a fába szorult féreg magunk közt szólván, hadonásztak, mintha legalábbis esernyő lenne a kezükben március tizenötödikén a Kossuth téren. Ebbe a cirkuszba érkezett meg a kukásautó, és megállt nagyot szusszanva, mert öreg volt már nagyon a rezsicsökkentéstől.

A két szerencsétlen kukásember fülét-farkát behúzva dolgozott volna, de a szitkok olyan áradata, a fenyegetés akkora mennyisége áradt feléjük, hogy megtorpantak, visszahőköltek szinte, és nem értették, mi van, mi a rosseb is van akkor most. Károly bácsi, aki nagyon tájékozott volt a világ folyásáról, már ott tartott, még szerencse, hogy nem ilyen brüsszeli plakátos autóval jöttek, amely miniszterelnök urat mocskolja jogtalanul, és olyan fenyegetően indult meg a két megszeppent kukásember felé, hogy azok, mint megrettent óvodások, a sofőr mellé menekültek, és magukra zárták az ajtót a veszedelem elől. Ez viszont nem múlt el egyáltalán, a mi duónk verte az autó oldalát, és ordított, hogy hol voltak eddig, hol a picsába.

Még a sofőr volt a leghiggadtabb mind közül, és kikiabálta az ablakon át, hogy nem volt benzin az autóban baszmeg, te barom, de semmire sem ment a józansággal, mert már teljesen elömlött a gonoszság. Szennyes habjai szent lábát mosták volna, ha lett volna kinek, de nem volt, mert Isten meghalt már száz éve, és még csak el sem temették. A Károly bácsi-Mihály a szomszédból duó pedig oly kitartóan püfölte a jobb sorsra érdemes autót, hogy a sofőr rendőrt hívott a mobilján, és a szervek két perc alatt csikorogva, szirénázva fékeztek is, kiszálltak a géperejű járműből övet igazgatva-húzgálva, amitől erősnek érezték magukat, s kérdezték, mi a fennforgás, és aztán rájuk szakadt a mázsás szörnyű mennybolt.

A duó ordított, hogy ezek szabotőrök, ellenforradalmárok, komcsilibsik és sorosbérencek, a fineszes sofőr pedig kontrázott, hogy látja, rendőr úr, ezek gyülekeznek ketten. Totális volt a káosz, a rendőrök kiszállították a kukásokat, odaállítottak a tomboló páros mellé, hogy legyen végre csend és rend, de nem hagyták abba, sőt, Károly bácsi beszólt az egyik rendőrnek, hogy ő csak ne pofázzon, mert látta életvitelszerűen közterületen élni. A szerv ráordított, hogy fogja be, az az ikertestvére, mire Károly bácsi megkérdezte cinikusan, hogy mi az ikertestvére. A rendőr azt felelte, történelemtanár, de valahogyan ezt tette be a kaput nála, erősítést hívott, és mind az összes embert elvitték a francba.

A sofőr még megkérdezte kezén a bilinccsel, hogy mi lesz akkor az autójával, de a rendőr már kiheverte a méltósága megtiprását, és ráordított, hogy kuss. Becsöngetett az egyik házba, s amikor kijött az atlétás Béla bá’, rárivallt, hogy tud-e autót vezetni, mire azt felelte Béla bá’, hogy igen. Megkérdezte a rendőr még, hogy van-e felesége, s erre is azt mondta Béla bá’, igen. Akkor maga lesz a sofőr, az asszony meg a kukás, kezdjék. Béla bá’ még megkérdezte, mér’, amire azt a választ kapta, hogy migrációs vészhelyzet van, azért, és a rendőrök elszirénáztak. Szüret, kiáltott Béla bá’, beült az autóba, és egy lendülettel beletolatott a saját házába. Az autó durrant, megállt és füstölgött, így lett csend egy pillanat alatt, a kukák pedig maradtak, ahol voltak, ürítetlenül.

Semjénség csóró nyugdíjasoknak

Én nem tudom, nem vagyok otthon ebben, de valószínűleg még nem kezdődött el a szarvasvadászati szezon, ezért a tesztoszteronjait a népekre eregeti Semjén elvtárs ezekben a napokban. Aktív, buzog, ilyképp kártékonysága nem lineárisan, hanem hatványozottan működik, hogy cseszné meg. Pár napja még azt tudtuk meg tőle, hogy a pártja voltaképp nem létezik, csak bokréta Orbán kalapján, szotyola a vezér zsebében, az elvadult eszmék hordozója csupán, és most is a falak mögött kajánkodva akar betenni a választópolgároknak, hogy ne lehessen nyugodásuk egy csepp sem.

A nyugdíjtörvényt írná át Semjén elvtárs, erről nyújtott be aljas javaslatot. Így közbevetőleg, kitetszik, hogy erre tartják őket, ezért kapják a kosztot és a kvártélyt, hogy az aljasságokat a nevükre vegyék, lévén, nem veszíthetnek így szavazatot, hiszen igazából amúgy sem kapnak egyet sem. Nos, ezúttal úgy tenné könnyebbé, jobbá és szebbé Semjén elvtárs a csóró nyugdíjasok életét, hogy egyszerűbb legyen elszedni a pénzüket. Ha adósok és tartozásuk van, a semjéni módosítás után gyorsabb és egyszerűbb lesz a nyugdíjas adósoktól a pénzbehajtás, mert a nyugdíjfolyósító járhatna el ezekben az ügyekben.

Lefordítom: a postás már ki se hozná azt a nyüves pénzt, központilag nyúlnák le. Ha még ez sem elég Semjén elvtárs szívbéli jóságának bemutatására, akkor azt is hozzáteszem, amit ez a görény javasol, hogyha a nyugdíjból nem, vagy csak lassan térülne meg a követelés, akkor a nyugdíjas keresetéből is levonható lesz a tartozás. Hadd hulljon az annyit is ér férgese. Az meg már csak hab a tortán, hogy a szülőtartásra bárki kötelezhető bíróságilag, akinek a családjában az egy főre jutó lóvé 71250 (hetvenegyezer kétszázötven) forint. Ideális esetben tehát a csóró, nyugdíjas szülőtől központilag nyúljuk le a lovettát, majd azzal a kölökkel tartatjuk el, aki önmagában is éhen hal.

Csinálok olykor meggondolatlan dolgokat. Most is, amint hírül vettem az újabb semjénséget, mondom, nézzük, mit mond erről az aljapárt honlapja, mégis csak első kézből jó az információ, hátha adnak valami ideológiát, magyarázatot arra, amire amúgy nem lehet. De nem fáradtak ilyesmivel, nyoma sem volt. Ellenben a nyitó oldalon az egyik bekezdésben szó szerint ez állt: “A szolidaritás jegyében felelősséget érzünk a társadalom leszakadó rétegei és eladósodott családjai iránt.” – úgy véltem ekkor, és ez most sem változott, hogyha van nekik istenük, amiben állítólag hisznek, akkor nagyon meg fogja verni őket. Ezt remélem legalábbis.

Viszont, ha lúd, legyen kövér alapon végignyálaztam az alapszabályuk paragrafusait és bekezdéseit is, mert úgy látszik, vannak bennem mazochista hajlamok. Arra jutottam az önsanyargatás után, ha az abból áradó ájtatosságot, valamint a Semjén, Harrach meg az összes többi jó elvtárs seggéből lengedező böjti szeleket kiiktatjuk, ezek még saját maguknak sem felelnek meg. Nálam valahogyan nem fér össze, hogy nemrégen harsonaszóval avattak új végrehajtókat, aztán ezek az új semjéni vágyálmok a nyugdíjasok kisemmizéséről azzal a mondattal, amit szintén ezeknél az istenteleneknél olvastam, hogy küzdenek az adósságcsapda és a végrehajtói visszaélések ellen.

Számolatlanul születnek a dolgozatok arról, ezek mennyire keresztények, és mindig megállapítást nyer, hogy semennyire. Én ezt jóváhagyólag aláírom azzal a toldással, hogy szavazásra bocsátom, ezek mennyire gazemberek. Alja-söpredék módon, vagy csupán mezei-egyszerűen. Hogy a döntést segítsem, elmesélem azt is, hogy az új semjénség lehetővé tenné, ha úgy vélik, valakinek rosszul állapították meg a nyugdíját, akkor visszamenőleg is elvehetnék. Ez is cuki dolog, ez is azt segíti elő, hogy a népek soha ne nyugodhassanak meg, még öregen és betegen se, hogy mindig utolérhesse őket a már mindent beszövő fasiszta állam. Hogy csak a halál maradjon, mint menedék ezek elől.

Mindeközben persze Kósa elvtárs nyolcvan éves anyukája zavartalanul motorozik, a Szijjártó szülők százmilliókkal stafírozzák ki a kölküket, Orbán apuka bányái pedig térkövekkel borítják be az egész ország összes terét, és lassan már az erdőket is. Ebből is látszik, hogy gondoskodnak ezek az öregekről, főleg, ha az övék. A többi ott fordul fel tőlük, ahol csak akar. A legszebb az egészben pedig az lesz, ha ez a semjénség megvalósul, és a nyugdíjastól végrehajtásilag szedik el a pénzét, kifacsarják, mint egy rossz citromot, akkor karácsony táján, ha kap Bözsit tízezerért, ínszakadva rohan kezet csókolni a vezérnek. Mert ilyen egy elcseszett világ ez, benne a megvezetett, ostoba emberekkel.

Fölsercint, alááll

Azért jó, ha néha kiderül, az ember itt, Neriában nem teljesen eszement, üldözési mániás pocok, hanem mégis jól látja, hogy a köréje épített kerítésen belül fasiszta emberkísérlet zajlik meglehetős sikerrel. A világnak az a része, amelyet nem bódult gőzök, ütemes taps és trombitaszó irányít, szintén így van ezzel, és időről-időre fölállítja a diagnózist. Ettől ugyan jobb nem lesz, csak az a képzet alakul ki az üldözöttben a saját kis barlangjában, hogy nincsen egyedül, pedig, mint majd kitetszik, dehogynem.

A The New York Times is gyakorta mutatja be, hol is élünk. Most például David Leonhard mesélt arról olvasóközönségének, figyeljenek arra, mi történhet, ha egy félőrültet juttatnak hatalomba majd ott, őnáluk (bár már megtették). Figyelmes szemetek Pestre vessétek, intette őket, leföstve, hogy látszólag itt minden szép és jó, mindennel meg vannak elégedve, ennek ellenére a Kárpátok alatt Orbán Viktor nacionalista, szélsőjobboldali pártja kormányoz. Putyin és Kína rendszeréhez lettünk hasonlítva, és nincs mit megsértődnünk rajta.

A NER tobzódását is bemutatta, mondván, Orbán megváltoztatta a választási szabályokat, vita nélkül viszi keresztül a parlamenten a törvénytervezeteit, a baráti médiára támaszkodik üzeneteinek terjesztésében és az ellenfelei bemocskolásában. Ezen kívül híveivel töltötte fel a bíróságokat, dühöngő korrupciós hálót működtet, Oroszországhoz és Kínához húzódott, kormányzásának igazolására külső ellenségekre hivatkozik, és azt állítja, hogy az ő pártja az egyetlen, amely az embereket képviseli.

Köszönjük, kedves David az értékes információt a messzi távolból, de az ilyenekkel már tele van a padlás, sőt, eggyel közelebbről is jól látszik ugyanez. Erről szólt a Sargentini-jelentés, amitől az a magyar, akinek nem slagozták ki teljesen a fejét, de ennek ellenére hisz az angyalokban és a feltámadásban, azt hitte kábé egy hétig, hogy megroskad a rendszer, és eresztékei lazulnak. De lófaszt, mama, mondhatnánk Gyurcsány után szabadon. Minden ugyanúgy él és virul, készül a vár, Mészáros arat továbbra is, és a hajléktalanok is változatlanul jól vannak.

Mert a kezdeti forradalmi hevületet legyőzte a politika mocska, és befogott orral ugyan, de egész Európa kollaborál a mi egyetlenünkkel, fejcsóválva nézi a sírt, ahol egy nemzet süllyed el. Sőt, maga is beáll abba a cirkuszba, amelyet Orbán rendez már nemcsak nekünk, hanem nekik is. Ezt azért jelenthetem ki teljes bizonyossággal, mert holnap kezdődik az Európai Néppárt kongresszusa a nyugati Helsinkiben, amelyen újabb fejezettel gazdagszik a permanens pörformansz, ami a józanabb európai polgároknak adatik elő Orbánról, szavazatszedési szándékkal.

Ez a Néppárt is szép egy társaság. Most azt játsszák el az európai hülyéknek, hogy Orbánt sarokba szorítják. Egy, „Az EU értékeinek védelme és a demokrácia biztosítása” címet viselő dokumentumot terjesztenek elő azzal az ábránddal, azzal a kancsalsággal, hogy választás elé állítják Orbánt (pedig nagyon jól tudják, nem fog habozni): vagy jóváhagyja a fent nevezett állásfoglalást, vagy veszélybe sodorja a Fidesz tagságát az Európai Néppártban. A tervezet felszólítás a jogállamiság tiszteletben tartására.

Szövegezői hitet tesznek a liberális demokrácia értékei mellett, méltatják a civil szervezetek demokráciában betöltött szerepét, elfogadhatatlannak ítélik a többség diktatúrájára épülő igazságszolgáltatást és bírálják az európai uniós intézményeket támadó tagállami kormányokat. Szó szerint: „A második világháborút követően a kereszténydemokraták a zsidó-keresztény értékeken, a jogállamon, a többpártrendszeren, az erős civil társadalmon, a független sajtón, a vallás-, szólás- és gyülekezési szabadságon alapuló liberális demokrácia létrehozásáért harcoló erők élén állnak. Ma ezek az alapvető értékek soha nem látott veszélyben vannak.”

Tudjuk, ők is tudják, hogy ez szöges ellentétben van mindazzal, amit Orbán képvisel, és amit kiépített. Tudjuk és ők is tudják, hogy ennek ellenére megszavazza, aláírja, vagy amit csak követelnek tőle, mert erkölcsi gátjai egyáltalán nincsenek. Aláírja, sunyin mosolyog, a szája szélit nyalogatja és dörgöli a duci ujjait, miközben a NER háborítatlanul dübörög, ahogyan a The New York Times is bemutatta. A Néppárt ezzel megnyugtatja magát az uniós választásig, ahol és amikor majd belülről fogják ledarálni az Orbán-félék, és akkor aztán csak pislognak kifelé a nagy, európai fejükből.

Párszor már emlegettem München 1938-at, most még egyszer és utoljára megteszem, mert ebben a degenerált Európában mindenki menthetetlen, s amellett ganyé is. Ez a Néppárt is – ha alkothatok egy mesés képet – fölcsulázott, aztán aláállt. Ezzel lehet, hogy tökösséget igyekezett mutatni, és ezt be is vették a burgenlandi traktoroslegények, a kígyót azonban kitartóan ölelgetik, mert számukra sem az eszmék, hanem a saját mocskos, jól megfontolt érdekük az első. Ezt azért jegyeztem meg csupán, mert a bamba magyar média már megint rózsaszínűt álmodik, hogy na, most megszorongatják az Orbán tökeit.

De még egyszer mondom a tutit: lófaszt, mama.

Szabotázs – a szavak zamata

Sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmárok a szemétszállítást megtagadva rontottak dolgozó népünkre, a Kormány, valamint a Párt azonban résen volt, leverte a lázadást, és a rend helyreállott. Valami ilyesmi derül ki az Origo terjedelmes – ha nyomtatva volna, kolumnás – beszámolójából, amellyel tegnap örvendeztette meg az olvasóközönséget, plusz még engemet is. Ugyanakkor bújtatva az is kiderült, hogy egy csókos polgártárs hamarosan jól jár. De haladjunk.

Mint ismeretes, az NHKV Zrt. (Nemzeti Hulladékgazdálkodást Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. – már ez is, ejj) nem szeret fizetni az elvégzett munkáért. Így tett a Zöld Híd Zrt. esetében is, amely cég nemrégiben azt mondta, hogy több mint száz településen addig viszi el a szemetet, amíg van benzin az autóiban, aztán érthető okok miatt már nem. Így is történt, ez vonult be úgy a NER történelmébe, mint szemétbotrány, tegnaptól és az Origo óta viszont mint levert szabotázsakció.

Mint megtudhattuk a NER-kompatibilis portál jeles dolgozatából, az NHKV Zrt. október 31-el visszavonta a Zöld Híd megfelelőségi véleményét – magyarán, bevonta a szemétszállítási engedélyét -, így, először nem fizetett neki, majd ellehetetlenítve kimondta, hogy alkalmatlan. Volt cég, nincs cég. Lesz majd másik, olyan Mészáros közeli, amelyiknek majd fizetnek, hogy legyen benzin az autóban és el tudják vinni a szemetet. Maffiaállamokban bevett módszer az ilyen.

Minálunk meg annyira, hogy a sok ganyéság miatt el is siklottam volna fölötte, ha olvasván ezt az elcseszett szöveget, ne tolakodott volna bennem valami hányingerközeli érzés, hogy én ezt ismerem, hogy ilyen már volt valahol. Ezt nevezik eltartott kisujjú polgártársak déja vu-nek, jó, legyen akkor dézsa, mondom, de, hogy honnan. És akkor, mint ilyen ráismerésekkor ez szokásos bekúszott a frontális lebenyem mögé a felismerés, hogy persze, Szabad Nép.

Muszáj vagyok testesebben idézni, hogy a nyájas olvasó is élvezhesse az időutazást, és az ő gyomra is bájos görcsbe ránduljon, vagy pediglen hangosan röhögjön fel, gusztus és pillanatnyi idegállapot szerint. Íme:

“…A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő visszavonta a Zöld Híd engedélyét. Ez az a cég, amely mögött zöldpárti politikusok állnak, és akik miatt kirobbant a szemétszállítási botrány. Politikai akciójuk miatt több mint száz településen nem működött a szemétszállítás, azonban a kormány a NKF segítségével megoldotta a helyzetet. Ezzel jogilag is véget érhet a lassan két hete fennálló áldatlan állapot, amelynek hátterében nyilvánvalóan egy elkeseredett politikai akció állt. Hiszen minden jel arra utal, hogy a cég mögött álló két zöldpárti politikus, Gémesi György és Gyenes Szilárd szemétszállítási káoszt teremtve igyekezett sarokba szorítani a kormányzatot. A kormány biztosítja a szemétszállítást, és fenntartja a rezsicsökkentést– jelentette ki korábban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A politikai zsarolás teljesen egyértelmű volt ebben az esetben, mivel az állam azért nem tudta kezelni az ügyet, mert ahhoz az kellett volna, hogy Gémesiék visszaadják a megbízási szerződésüket, ők azonban arról tájékoztatták az önkormányzatokat, hogy csak szüneteltetik a feladat elvégzését. Magyarul szándékosan lehetetlen helyzetet állítottak elő, és nagyon úgy fest, hogy politikai ügyet generáltak a szemétszállításból. És természetesen igénybe vették a mindenre kapható balliberális médiát is a saját igazuk alátámasztása érdekében…”

Nincs több kérdés. Érezzük a mondatok sajátos lejtését, a szavak sztálinista zamatát, vagy csak én vagyok a hülye? Tessenek határozni efelől, addig is azonban, hogy legyen móka és kacagás, nézzük meg “A tanú” című műalkotás segítségével, hová vezet ez a tempó:

“…Pelikán József: Mit mondott az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd mindent megtesz.
Pelikán József: Mennyit kapok?
Pelikán lánya: Hát az attól függ, mert lehet, hogy csak pénzbírság, de lehet, hogy a legsúlyosabb, hát szóval halál. Tetszik tudni az a kérdés, hogy apukával példát akarnak-e statuálni.
Pelikán József: Micsoda? Halál?
Pelikán lánya: A statuálás a lényeg, mert aszerint kapja apuka a büntetést.
Pelikán József: Szép dolog. Mit mondott még az ügyvéd?
Pelikán lánya: Azt mondta, hogy majd ne tessék csodálkozni, ha ő a tárgyaláson igen súlyos büntetést kér.
Pelikán József: Kicsoda? A védőügyvéd?
Pelikán lánya: Igen, mert ha apuka kulák volna, azokból most sok van, de mert apuka párttag, ő meg párton kívüli, hát szóval szocialista jog, meg minden.
Pelikán József: Mi van a szocialista joggal? Gondolkozz csak!
Pelikán lánya: Hát a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni…”

Csókoltatom OVM anyukáját.

Szargolyócirkusz

Tudtuk. Eddig is tudtuk, most azonban a saját pici kis szájával mondta ki Semjén elvtárs, hogy ő maga semmi, egy semmiember, a pártja pedig nulla, nem létezik, csak káprázat Neria vészterhes egén. (Ennek ellenére drága, viszont fölöttébb káros, de mit lehessen tenni, ugye.) Azt mondta a szarvasvadász: a KDNP olyan szinten van szimbiózisban a Fidesszel, hogy nem is érzékelhető a különbség.

Sőt, az is kiderült, hogy ez az ő nullapártja nem pragmatikus módon, hanem elvi alapokon képviseli a kereszténydemokrácia eszményét, ezért nem elsősorban szavazók elérésére hajt, hanem ezen értékek őrzésére. Ilyenkor elgondolkozik a szavazópolgár, hogyan is van ez, pláne, ha még azt is hallja-olvassa a “Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”

Valamint: “Tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész és az erkölcsi értékrend.” – És ezek nagyon érdekes megállapítások, legalább annyira, hogy csöppet elmerengjen rajta az ember. Főleg, ha azt hallja, hogy a KDNP nem akar szavazatot szerezni, ami pedig egy párt életében elengedhetetlen momentum, ha pártként akar működni. Mint kiderült, a KDNP-nek esze ágában sincs ilyen földhözragadt dolgokkal foglalatoskodni, ezért meg kell kérdeznünk, mi is ez a KDNP valójában?

Olybá tűnik, hogy mint az “értékek őrzője” nem egyéb, mint a Fidesz papi rendje, azaz, a naplopók közt is a király, létezése tehát kizárólag szellemi síkon értékelhető, és ezt engedjük is meg neki átmenetileg. Ilyképp Hesse Üveggyöngyjátékának kis magyar változata ők. Mint az ismeretes, az üveggyöngyjáték a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez.

Ugyanakkor csak rá kell néznünk Semjén elvtársra és pártbarátaira, úgymint Harrach elvtárs és Rétvári elvtárs, valamint az összes többi naplopó, és egyből beláthatjuk, amit itt ők összedelirálnak, az egyáltalán nem üveggyöngyjáték, köze nincs a tökély kereséséhez. Sokkal inkább nevezhetnénk az analógia nyomán szargolyócirkusznak, bár ez sem állna meg, hiszen Sheldon óta tudjuk, hogy még a galacsinhajtó bogár is a csillagok állása alapján határozza meg az útvonalát.

Ehhez sincs hát közük igazából. Nézzük akkor az állítás azon részét, amely szerint ők – mármint a KDNP – amit mondanak “az a józan ész és erkölcsi értékrend”, s ezen a ponton tetten is érhető Semjén és csürhéje. A “józan ész”-ről beszélni esetükben teljességgel értelmetlen, mert itt is meghazudtolják magukat, a hit ugyanis, aminek a bajnokai állítólag, kívül esik a logika hatáskörén. Ezért nevezik hitnek.

Másrészt az erkölcsi értékrendet vizsgálva is csak valami kietlen tájat találunk, ha csupán Harrach elvtárs kijelentésébe belegondolunk, miszerint a gyerekek azért nem esznek, éheznek úgymond, mert nem is akarnak táplálkozni, így élvezkednek. Ez az egy állítás elég volna a kiábránduláshoz, ha keresztény értékrendű lenne az a szavazópolgár, aki őket juttatja hatalomba. De ők is csak annyira azok azonban, mint ezek az ájtatos szentfazekak, tehát semennyire. Kurválkodik itt a hittel mindenki, így találnak egymásra.

Ezeknek a kdnpknek szellemi horizontja kimerül a vasárnapi boltzárban, az imádsággal való gyógyításban, és most az új táltosasszony, Ferencz Orsolya, űrkutatási teremfelügyelő kijelentésében – természetesen csak az után, hogy újra kőkemény keresztény alapokra kell helyezni az országot -, tehát, ebben, hogy az űrkutatás eredményei a migráció elleni küzdelemben is használhatók. Ilyenkor az ember megkérdezi: Télleg? Aztán elhallgat.

Napestig lehetne sorolni az ökörségeket, de öreg vagyok én már ehhez, másrészt pedig rohadtul unom a primitív hülyeség tobzódását. Összegzésképpen annyi állapítható meg, hogy a KDNP – és az összes tagja – létezése teljességgel értelmetlen és fölösleges, sem fizikai sem metafizikai szinten nem indokolható. Egy ember van a Föld nevű bolygón, aki számára haszonnal bírnak, mégpedig Orbán Viktor Mihály, ez azonban csak tetézi a bűneiket.

“Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.” – Ezt is mondta a szarvasvadász, mint emlékezhetünk, s ahogy a föntiekből kitűnik, ha így lenne, minden indok megvolna hozzá. Sajnálatos módon azonban ez a televény él és virul, szaporodik és burjánzik, és ilyen ökörségek jönnek ki belőle, mint amit volt szerencsém lefösteni. Ennek ellenére senkinek eszébe sem jut szétrúgni a tökeiket. Na, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

Kövér et. harca a történelemmel

Kövér L. házelnök-pedellus elvtárs elégedetlen a történelem tankönyvekkel, a történelemoktatással, s ha benézünk a bajusza mögé, valószínűleg a történelemmel magával is, amit úgy lehetne összegezni kövérileg, hogy mindenki menjen a jó francba, csak ő és a haverjai nem. Ez megalapozott világnézetnek elég karcsú, de házelnök-pedellus elvtársnak ennyire telik, ennyit szedett magára az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete munkatársaként, amikor Kádár ellen harcolt erősen.

Csak onnan hozhatta magával a mérhetetlen bölcsességet, amellyel megállapította, hogy “ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak”. Én nem tudom, a nagyságos úrnak milyen konca és kolonca, netán kolompja van a nyakában, engemet is az a rendszer nevelt azzal a hiátussal, hogy nem voltam pártmunkás vele ellentétben. Innen lehet, hogy magam spengleri értelemben szemlélem a világ folyását, míg ő még mindig a szemináriumok szemüvegén keresztül lát, s kancsalul.

A rendszerváltás kudarcterülete házelnök-pedellus elvtárs szerint a történelemoktatás, szerintem pedig ő az, valamint a maffiája, de mondom, másképp látjuk a kajla világot. Viszont a filozófiai mélységeken túl is figyelemre méltó, amiket összedelirál, ha belegondolunk, hogy Hoffmann elvtársnő ténykedése óta permanensen az ő elcseszett pártja határozza meg, mit tanuljon az a gyerek, övék a NAT és övék a tankönyvek, meg a dicsőség. A kolonc az ő koloncuk, a mise az ő miséjük, tehát nem Aczél elvtárs ellen kellene hadakozni még mindig.

Látta ezt a Történelemtanárok Egylete is, és Facebook-posztban röhögték ki házelnök-pedellus elvtársat, rámutatva arra, hogy a történelemtanítást már évek óta a fideszes kormány által elfogadott tantervek és tankönyvek határozzák meg, így ha ez Kövér szerint marxista vagy posztmarxista, az leginkább a Fidesznek köszönhető. Meggondolatlan ez az egylet, és nem lennék a helyükben, még kikapcsolja a mikrofonjukat Kövér elvtárs, vagy kivezetteti őket a teremből és elveszi fél havi bérüket.

De komolyra fordítva a dolgot, a történelemtanárok is lehetnek szempillantás alatt közellenség, filozófusok 2.0, sorosista bagázs, akármi, ha valamelyik hatalmasnak nem tetszik a képük. Aztán mehetnek közmunkásnak vagy hajléktalannak és üldözöttnek, mert ez itt a NER és nem lányregény, s leginkább nem az a hely, ahol lehet önálló véleménye a polgártáraknak. Sőt, a legjobb, ha ilyenje egyáltalán nincsen is neki, ajánlatos kussolni, mert lesújt a vasököl, ugyanis ide jutottunk.

Visszatérve azért ehhez a történelemszemlélethez, ez megér egy hajnali misét. Azt most hagyjuk is, hogy leginkább az átírással foglalatoskodnak, lásd Schmidt nagyasszony ámokfutását, mert ez minden diktatúra kedvenc időtöltése, szóra sem érdemes – dehogynem -. Hanem, hogy mit jelenthet ez a marxista, posztmarxista kitétel, ez érdekes egy dolog. Fölfoghatjuk úgy – bár kizárt, hogy a pedellus így értette, mert nincsen neki ahhoz moslékja -, hogy a történelmet lineárisan szemlélik a népek, mint ami tart valahová és célja van.

Ez a marxista csökevény, ezzel szemben áll a ciklikus fölfogás, amire példa a már emlegetett Spengler az alkonyodó nyugatjával. Eléggé sajnálatos módon azonban a pedellus-házelnök elvtárs nem is erre gondolt, amikor fölböfögte az alábbiakat: “végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk”. Ez az mutatja, hogy vágyálmaiban a száz év előtti félfeudális móka szerepel, mert a jelek szerint ott számukra megállt az idő, és pedellus-házelnök elvtárs össze akar forrni Horthy lovával.

Ebben pedig a germán mondavilág homályossága, ködös történetek, a vérszerződés, fehér ló, a turul, a türkök, Szvatopluk, a szentek legendái játszanak. Összességében lájtosan irredenta és demokrácia ellenes kép az, ami vágyálomként kirajzolódik. Innen nyer értelmet Kásler elvtárs magyarságkutatása, tízparancsolattal gyógyítása, aminek a vége, ha nem vigyázunk, egy jópofa fajelmélet lesz, bár, mondjuk kétlem, hogy ehhez meglenne a szellemi muníció. Így inkább majd kopasz hordák fognak garázdálkodni és magyarságra nevelni. Erre jó esély mutatkozik.

Olyasmi felé haladunk, amit a marxista szakirodalom sötét középkornak nevez. Ez azonban, mint a fentiekből kiderül, hamis világlátás, így csak káprázat lesz, ha lerúgják az ember veséjét, és bebörtönzik a munkáját végző újságírót, de mondhattam volna akármilyen bájos történetet napjaink krónikájából. Ebből is kitetszik, hogy lehet ugyan röhögni, ha pedellus-házelnök elvtárs hülyeségeket beszél, mégis, a többi barom kijelentéseivel – és nem utolsó sorban ténykedésével – együtt ez egy elég kilátástalan egésszé áll össze. Sőt, még a slukker is náluk van, és mondják is, hogy semmi cicó.

Nemzeti kukker

(Amit itt okulásul újólag bemutatok, az nem azért történik, hogy riogassak, nem is restség okán, sőt, még csak nem is váteszként tetszelegve, hogy na, ugye, én már akkor is, meg ilyenek. Csupán eszembe jutott, hogy most, amikor lassan Pintér Sanya a saját szemével figyelheti az összes alattvaló csupasz valagát, az milyen érzés bír lenni. Az alábbi bájos történet nem fikció, tulajdon magammal esett meg 2015. januárjában Szombathelyen, Neria színe virágában. Viszont azóta sem mentem arra a környékre, de nézzük, miből élünk.)

A hangszóró zakatolni kezdett, majd bugyborékoló, gurgulázó, földönkívüli hang szólalt meg belőle. Akkor és ott mindenki megdermedt egy pillanatra, a sötétségben sárgán világítottak a lámpák. Egy fiatal pár összebújt a hidegben, és szinte rémülten kereste a hang forrását, amelyet végül a betonoszlop tetejénél láttak meg. Egy megafon formájú készség volt az, és fenyegetően nézett rájuk.

Egyébként mindenki, aki épp a Szűrcsapó utcai laposháznál volt, azt vizslatta, honnan jöhet a fenyegető zaj és ordítás, nyugtázták is, csak még az nem dőlt el, hogy valami teleportálással az állomásra röpítették őket, vagy az anyaföld azon helyén vannak még mindig, ahová eredetileg indulni óhajtottak.

A Szűrcsapó utca lehet ez, más mi volna, ilyen kétségek és tanácstalanságok mutatkoztak az arcokon, és a valóságra ébredést az is segítette, hogy a fel-felhangzó ordítások előtt nem szólalt meg az utazók megnyugtató szignálja, a dííídudidúúúdadámmm. Ilyképp senki nem indult pavlovi módon a restibe sem, a rend helyreállni látszódott, de a hangszóró az istennek sem hagyta a népeket szelíden andalogni, meg egyáltalán.

Bár érteni semmit sem lehetett, senki nem ment tovább, egy telefonáló nő abbahagyta a beszélgetést, és beszállt az össznépi játékba, amely arról szólt, hogy rohadtul forgatták a fejüket ide-oda, keresték a történést. Mert valaminek történni kell, efelől senkinek nem volt kétsége.

Kimerevedett a kép, keresték a baltás gyilkost, az álarcos betörőt, akármit, ami igazolná, hogy eset forog fenn, ami oka és indoka lehet ennek a szürreális játéknak, de sehol semmi. Enyhe köd gomolygott a sárgás fényekben, az időnként elhallgató recsegés-fenyegetés cezúráiban kutyák ugatása hallatszott, köpni-nyelni nem tudott senki sem, ahogyan a borvirágos népnyelv jellemezné találóan a fennforgást.

Babonázva bámulták egymást, a bűntudat beköltözött a lelkekbe óhatatlanul, mert mindenki mélyen magába nézett keresve: az elmúlt másodpercekben mit vétett, ami kiválthatta ezt a mérhetetlen haragot, amely a hangszóróból áradt. A szöveget érteni ugyan nem lehetett, de a hangsúly, a szavak lejtése, a folyamatos recsegés valami eredendő gonoszságot feltételezett abban a pár emberben, aki tanúja volt 1984 születésének a Nyugat Királynőjében.

Egy süldő lány elkövette ebben a helyzetben a lehető legnagyobb hibát, fixírozni kezdte a tutuló alkalmatlanságot. Hosszan nézte, amire végül előjött az egyetlen érhető mondat abból a szarból: Igen, maga. És elhallgatott, a recsegés is megszűnt, pedig a Hair MP-sei sem érkeztek meg morcos képpel szétlőni azt a mocsadékot, hogy legyen végre csend, a kurva életbe. De az lett.

Az egész nem tartott két percig, de arra elég volt, hogy a böcsületes polgármester felmenőinek emlegetése elkezdődjön, a tájékozottabb polgártársaknak rémlett, hogy nemrégiben avatták fel cimbalomszóval a szombathelyi térfigyelő rendszer eme újabb beszélő gyöngyszemét, amely ím levizsgázott. Sikerült Orwell világát megidézni, csak a módszereken kell még finomítani: de működni fog ez, ha el nem basszák.

Na, ugye.