LEX DECATHLON – jöhet a törvény az újabb ellentmondó kiirtásához?

A helyzet az, hogy ma már viccelődni is kockázatos!
Jól beolvasni – simán bűn!
Belegondolni, bizonyos várható következményekbe, számolni a rizikófaktorok új generációival – szinte kötelező. Bárkit kinyírhatnak…
A más gondolat, más vélemény előlépett a meggondolatlanság, helytelenség, hovatovább a „tiltott” kategóriákba – csak az jó, ami fentről érkezik, „egyenesen onnan”, s akinek nem tetszik, jobb, ha hallgat.

A sanyarú sorsú, „Budapesten kívüli perem” lett mostantól a még inkább lepukkant vidék, az egybefüggő engedelmesség paradicsoma – a béna bárányok hallgatnak, a bősz birkák kussolnak – még figyelmeztetni sem kell őket, teszik a dolgukat… Olykor bekapcsolnak néhány kormánypárti adót, hallgatják, nézik, lesik a semmit, konstatálják, hogy minden oké, s ha véletlenül áttekernek némi simicskás, vagy sorosbérences adóra, ott nyilván valóan hazugság, meg uszítás megy, hogy tönkretehessék a kemény munkával felépített rendet – a hazát! Amely, mint tudjuk, nem lehet ellenzékben!

E méla katyvaszban azért néha fel-feltör némi buborék – persze, csak az igazán bátor nézelődőknek, akik amúgy a „minden-mindegy elvből” kiindulva fogyasztanak válogatás nélkül mindent.
Ez maradt az összes bátorságuk… Ez van!

Nézzük a tényállást! Orbán Viktor „ricsajnak” nevezte a napok óta tartó kormányellenes tüntetéseket, s megismételte, a tiltakozók mögött Soros György áll, aki szerinte azért támogatja pénzzel a tüntetőket, mert Budapest is meg akarja állítani a magyar származású amerikai milliárdos által támogatott migrációs hullámot.

A Vasárnapi Újságnak nyilatkozó miniszterelnök szerint a kormány politikai ellenfelei kampányfőpróbát tartottak, s azért töltötte be ricsaj a húsvét előtti nagyhetet. „A békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere” – hangsúlyozta a miniszterelnök, s hozzátette: ez erőpróba mindenki számára.

Mindez persze csak a „szokásos” direktíva, az alaphang, amit a mi derék Kimdzsongununk olykor-olykor az éterre ereszt – a miheztartás végett.
Ez dőlt húsvétkor a megnyomorítottak ölébe, leginkább ezt tojta a nyúl!
A legváratlanabb helyről, egy népszerű sportáruház vezetőjétől, Pósfai Gábortól érkezett a frappáns válasz – mely nem akart ellentmondani, sem kioktatni.
Éppen csak hivatkozott a sokat és sokszor emlegetett keresztényi elvekre:

“Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak. Ha már Húsvét van. Abba most ne menjünk bele, hogy én keresztény emberként akár ezt ki is kérhetném magamnak és számonkérhetném rajta a Tízparancsolat különböző pontjait, különös tekintettel a VII., VIII. és X. pontra. De a legfőbb bajom inkább az, hogy aljasul megint előjön az uszítás, a magyar emberek tudatos egymással szembe fordítása, az „amit szabad nekünk, azt másoknak nem” effektus.”

Pósfai Gábor, – a Decathlon magyarországi irányítója nem volt rest megosztani a gondolatait, annak ellenére sem, hogy a kormány mostantól nyilván megfontolhatja a Lex-Decathlon törvénybe foglalását, egy sikeres nagyvállalat ellehetetlenítését. Itt ez így szokás! Pósfai Gábor azt is le merte írni, hogy náluk – a cégnél természetesen – semmi baj nem lehet abból, ha bármely dolgozója másként gondolkodik a világról, mint ő. Nem függesztik fel, nem rúgják ki, nem állítják félre – meghallgatják!

„Azért még lehet más is normális, hogy nem ugyanazt gondolja, amit én. Azért még dolgozhatunk együtt sikeresen, mert pont a sokszínűség, a sok különböző vélemény viszi előre a világot. Jobb helyeken.”
Pósfai persze tovább is feszegeti a húrt, bátorkodik szembemenni a nagy hatalmasságok diktátumaival, s a szimpla facebook bejegyzés így birizgálja azok fantáziáját:

„Csak egy vélemény lehet helyes. Csak nekünk lehet igazunk. Mindig háborúzni kell. Elmúltnyolcév, magánnyugdíjpénztárak, Gyurcsány, Bajnai, kizsákmányoló multik, migránsok, EU, Simicska, Brüsszel, Soros – állítsunk meg mindenkit, mindenki ellenünk van! Mindig más a hibás. És közben embereket, barátokat, családokat fordítanak egymás ellen a demagóg, sokszor teljesen alaptalan és értelmetlen érvrendszerükkel. Magyarországon mindig is hiányzott a normális vitakultúra, de az „elmúlthétév” még a csíráit is megszüntette, elkezdte teljesen elbutítani az embereket.”


Pósfai Gábor

“Mert vitázni veszélyes. Ahhoz kellenének kellően alátámasztott érvek. Ahhoz tisztelni kellene a másikat. És az poiltikailag nem lenne olyan kifizetődő. Miért nem lehet normálisan leülni egymással? Ha erősödik egy ellenvélemény (netadó, vasárnapi zárvatartás, olimpia stb), akkor gyorsan levesszük napirendről. Miközben ezekből több olyan téma is volt, amiről lett volna értelme vitatkozni, átbeszélni. Ugyanez igaz a migránshelyzetre is. Valódi probléma, de nem normálisan beszélünk róla, hanem háborús, rövid távú politikai érdekeket szolgáló kontextusba helyezve.”

Egy pillanatig nem lehet kétséges, hogy a fúrógép motorjait felizzították. Az orbáni gépezet belendült, keresik a lehetőséget, hogy lehetne szétbarmolni egy tehetséges cégvezető munkahelyét.

A Decathlon nyilvánvalóan negatív példa lesz mostantól, akik ott vásárolna, valamennyien aljas sorosbérencek, s azon sem kell megdöbbennünk, ha napokon belül megírja majd a ripost, hogy Pósfai Gábor homoszexuális és üzleti kapcsolatokat ápol Simicska csapataival is. Aztán mehet, ahová csak akar!

A magunkfajta írkáló emberek meg mehetnek az utcára tüntetni, persze mostantól még büszkébben feszítve a Decathlonban vásárolt rucikban, bakancsokban!


Viszket a tenyered? Mosd meg és nyújtsd oda Felebarátodnak. Ha már Húsvét van. – ez az üzenet, ami nálunk nem bírt célt téveszteni!

Színek és évek

Momentán ott tart lángoktól ölelt kis országunk, mint Ildi néni középső csoportja a sarki óvodában szuszogós szivárvány-rajzolás közben, miszerint a színek tobzódása határozza meg a mindennapokat, sőt, már a világnézetet is.

Az egyik fél a csukaszürkére esküszik, amin csodálkozni nincs mit, hiszen, mint tábornokunktól tudjuk, permanens a háború, az ellenállás egyre szélesülő körei viszont a prizma csodás hatásában bíznak, és lehet, hogy igazuk van.

Ez az a jószág, amely, amint azt Newton bácsitól tudjuk, szétbontja a mafla fénysugarat cuki kis csíkokká. Viszont itt és most nem fizikai, hanem sokkal inkább néplélektani kísérlet zajlik, hogy az agresszív sötétlő bambaság, vagy a friss tavaszi szellő kerekedik-e felül a Kárpátok alatti ringben, és ez egyáltalán nem mindegy.

A kimenetel hatással van ugyanis a választópolgár testi és lelki egészségére is, egyszerűbben leföstve, vagy megdöglünk az új középkorban, vagy szabad lesz megint lufit eregetni.

Itt vannak mindjárt a jámbor kétfarkúak, akik valami isteni sugallattól vezérelve a járdákat föstögetik szerte az országban, amitől olyan elviselhető lesz az áporodott magyar ájer, hogy egyből kivirul a kikelet, meg leveles lesz a liget.

Orbán mindenféle helytartói, meg a házmesterek ezt pedig nem szívelhetik, tenni ellene viszont eleddig nemigen tudtak, csak toporzékoltak a kipingált járdák fölött, és súrolták azokat gyökérkefével, ami voltaképp leglényegük, ugye.

Szita Károly, aki pincsiként Kaposvár életét keseríti meg időtlen évek óta, viszont semmit sem bíz a véletlenre. Kihasználja, hogy a rábízott várossal csakúgy megtehet bármit, mint a nagytestvér az országgal, így rendeletben tiltaná meg a járdafestést.

“Aki járda, vagy közút felületén, valamint a közterületen elhelyezett eszközökön, dísztárgyakon a tulajdonos vagy vagyonkezelő hozzájárulása nélkül festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges, nem vízoldékony felületbevonatot hoz létre, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el.”

Így szól a tervezet, és ki nem szarja le az egészet, viszont az indokolás, hogy a járda kifestő könyvnek való használata megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait, az már delikát.

Legalább annyira, mint amikor Gulyás Mártont és b. társát azért ítélték közmunkára, mert, amikor a Sándor-palotát vették célba festékes flakonbombákkal, akkor riadalmat keltettek a tüntető tömegben – legalábbis a csinovnyik bíró szerint -, holott az egybegyűltek szívük szerint a bajuszos patkány nyakát tekerték volna ki.

Ilyen színes ricsajok vannak ma kies hazánkban, amit akár fél évvel ezelőtt sejteni sem lehetett. Hogy a rendszer eresztékei nem füst-, hanem festékbombák miatt kezdenek el recsegni és ropogni, és végül is, van benne valami. Hiszen, ha az ország kiszínezése hatványozódik, bedugul a mechanizmus, mert lehetetlen mindenkit közmunkára ítélni. Nincs annyi gereblye az országban.

Így a magam részéről üdvözlöm a paintball által halálba indulókat, hiszen ők száz év múlva leporolhatják a drága Kaffka Margit – akitől a címet einstandoltam – látomását, mert Pórtelky Magda őnála arra a következtetésre jut, hogy ennek az anakronisztikus, az ember kibontakozását gátló feudális dzsentrivilágnak pusztulnia kell! Körbeértünk, polgártársak.

Nem miden Orbán, nem minden Putyin

Ezért megint le leszek kommunistázva, de egye rosseb. Úgy tűnik, nem csak Balog tiszteletes képes túltolni a biciklit, hanem tudatlan zsenge ifjúságunk is, aki lányos zavarában és túlzott buzgalmában most a butaság bátorságával a Szabadság téri szovjet emlékművet föstötte le víz alapú narancssárga festéket tartalmazó lufibombákkal, ami meglátásom szerint nem igazán komilfó cselekedet.

Komáromy Gergőnek hívják a megtévedettet, akit bűncselekmény gyanúja miatt elvittek a rendőrök, és ettől ő most bizonyára boldog, hősnek érzi magát, holott csak egy tudatlan nímand, aki szégyent hoz a tüntetőkre és nem védekezhet azzal tettét indokolva, hogy hát, kérem, itt a tavasz. Másrészt pedig virtuálisan kezet foghat a náci söpredékkel, mert ez a pörformansz hozzájuk teszi hasonlatossá őt is.

Egészen egyszerűen magyarázom el. Az a Kolja, Iván, vagy akárki, akinek az emlékét őrzi ez az építmény, nem azonos Putyinnal, sem Sztálinnal, de még Rákosival sem. Orbánnal meg pláne, és nem tehet arról, hogy a röpke szabadság, amiért ő fenségesen megmurdelt, Jalta okán egészen más irányokat vett. Ilyen megfontolásokból lehetne föstékezni Churchillt is, meg Rooseveltet, akik ketten együtt sem voltak elég erősek a grúz barom tébolya ellen.

Az a Kolja, Iván, vagy akárki azért adta a nyomorult életét, hogy 1945 tavaszán itt minálunk is föl lehessen jönni a pincékből, ki lehessen tárni a betört ablakokat, és más cuki dolgok, egészen a kékcédulás választásokig, ami testvérek között is 1947-ben volt, ilyképp a kommunista tombolás beköszöntéhez ezeknek a szovjet katonáknak annyi köze volt, mint például Puskinnak, vagy a végül megzakkant Tolsztoj Leónak, azaz, semmi.

Szovjet hősi emlékművet festékkel bombázni olyan tudatlanságra vall, mint a Heineken vörös csillagját betiltani, így mindkét oldal számára az a javaslatom lehetne, hogy tessenek tanulmányozni poros könyveket, de idő hiányában elég lehet egy is, mondjuk Williem Shirer „A harmadik birodalom felemelkedése és bukása” című dolgozatát, amely mű elég testes, de ebből fakadóan alapos is. Mindjárt másképpen néz tőle az ember az ilyen emlékművekre.

Csak csöndben mutatnék rá arra, hogy zavaros világunk nem fehér és fekete, s aki így észleli, semmiben sem különbözik Orbántól, aki hatalomtechnikai okok miatt látja és láttatja annak. Szovjet hősi emlékműveket hajigálódni arra alkalmas, hogy a lakájmédia majd harsoghassa, milyen elvetemültek ezek a sorososok, Istent, embert nem ismernek, amikor pedig voltaképp tapsolni volna kedvük, mert valójában, szívük szerint ők meg buldózerrel mennének neki.

Tessék lenyugodni tehát szépen, aztán kitisztult elmével körbenézni újra a világban, s ha már a mi friss forradalmunk szimbólumává vált ez a festékezés, akkor a lufi-támadások céljait alaposabban kijelölni szükséges. Javasolhatnám a stadionokat mondjuk, amelyek sokkal inkább jelképei az orbáni diktatúrának, mint egy ványadt szovjet emlékmű, és még számos más, alaposabb indokkal gyűlölhető objektum létezik kies hazánkban.

Mindazonáltal ez a dobálózás is azt bizonyítja, milyen nagy bajban van minálunk az oktatás, és még azt is, hogy tényleg ideje lenne szembe nézni a múltunkkal, ami ezidáig elmaradt. Ebből, illetőleg ennek hiányából fakadón terjednek ordas-, és debil eszmék is egyaránt, zavart képezve az erőben, a választópolgár tudatában pedig még inkább.

Ehhöz a kívánatos lenyugváshoz meg egészen különös olvasni valót ajánlanék. Szerb Antal – akit, ha ezek a szovjetek előbb jönnek be, tán nem vernek agyon – „A világirodalom története” című munkájának orosz irodalomról szóló fejezetét, amely gyönyörű plasztikussággal ábrázolja a végtelen sztyeppék néplelket alakító andalító ritmusát.

Arborétumi húsvét tojásvadászattal

Húsvét húsvét te varázslatos, tavaszias csoda, napsütéses kertben, fűben, bokrok mélyén, fák tövében megbújó színes, hímes, és csokitojásokkal, nyuszikkal csalogató kedveskedő ünnepünk.

Kicsik nagyok nagy kedvence. És hogy ezt igazi szabadtéri kalandos kutatássá tegyék azoknak is akik lakótelepen tömblakásban várják a húsvéti nyuszit a kis ajándékkal, Szombathelyen a Kámoni Arborétum évek óta megrendezi a nagy tojásvadászat játékát.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Amikor is a hatalmas zöldterületen elrejtett csokitojások felkutatása megkeresése begyüjtése a cél.

És egyben hogy e napot vidám érdekes programokkal a szabadban tölthessék a családok. Ezért a szervezők komoly kis feladatokkal kézműves foglalkozásokkal, vásárral, játékokkal, pattogatott kukoricával, örökbe fogadható állatokkal és fákkal várták a szabadba vágyókat.

Nos az érdeklődés látható jele a bejáratnál keletkezett hatalmas sor lett. És persze erre a napra egy teherautónyi csokitojás is kevés lett volna.

Az időjárás? Szép napsütéstől az esőig mindent bemutatott a délután folyamán. De ez cseppet sem szegte kedvét senkinek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A SZOMORKÁS SZIMPATIZÁNS – mese a szegény fideszesről

Kedves Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy ez az írásunk négy esztendővel ezelőtt született. Időszerű maradt…

A magyar nyelv egyik gyöngyszeme a „besokall” kifejezés. Akadnak helyzetek, szituációk, melyekről egész csokor szinonima áll a rendelkezésünkre, de azt az érzést, amit akkor kell viselnünk, ha nincs mód a további tűrésre, legegyszerűbben így szoktuk megfogalmazni.

Mert a ki besokall, az valószínűleg túl van már a telített hócipőn, hogy egyéb kobaktermésűre ne is gondoljunk! Akivel a soknál is több negatívum történik, nem is igen tehet egyebet, megéli ezt a rettenetes állapotot és közben vérmérséklete szerint morog, dühöng, káromkodik, csapkod, vagy éppen fenyegetőzik, szankcionál, de minden körülmények között megpróbálja megtorolni a vele történteket. Tehát a lényeg, hogy aki besokall, már átlendül azon a bizonyos ponton, amit tűréshatárnak nevezhetünk.

call-of-duty-orange-ops

A szegény fideszes túl van mindenen! Úgy is mondhatjuk, az ág is húzza! Élete nem volt és nem lett egyéb a tűrésnél. Megszenvedte és kiharcolta, aztán, hogy beteljesedett, csak nyögi azt az átkozott nagy hatalmat, aminek persze leginkább most is csak a gondjait viseli! Nehéz ezt megérteni annak, aki évtizedek óta szoci, vagy éppen komi, libsi, antifa, vagy éppen fasi – ha érthetőek ezek a kellemesen becéző rövidítések!

946910_455133661244157_1925084811_n

Fideszesnek lenni ugyebár maga a gyönyörűség, a nehéz teher hordozása, egyfajta nemzetért való önfeláldozás, a szónak abban az értelmében, melyből a nemzeti fogyasztóvédelem, a nemzeti adóhivatal, manapság pedig a nemzeti dohányboltok táplálkoznak. A fideszes nemzete az, amely nem lehet ellenzékben, de, ha rárontanak, csak füttyent és megvédi a békemenetelők hada, meg a jóságos miniszterelnök. Aki persze maga a nemzet! Szerepe felülmúlhatatlan.

( Mint annak idején a Szúban, ha elfogyott a Lenin-rend, meg a rengeteg fityegő verescsillag, nem volt mit tenni, a „Hős város” kitüntetéssel ismerték el a legeslegnagyszerűbb palikat. Nekik ő a geroj górád, aki aztán ezért cserébe lajstromot készít az övéit fenyegető veszedelmekről. A fenyegetőknek pedig ellenáll, sőt, a hosszú dolgos évek alatt kialakult maga a preventív nemzetmentő diskurzus, az eleve támadva védekezés bonyolult szisztémája!

A szegény fideszes túl van mindenen! Meg kell őt védeni, oltalmazni, menteni, amint azt a terjedelmes kebelrendszerrel rendelkező, molett óvónéni tette az ő kicsinyeivel, még a dedós időkben. Ott ül a sok kis fióka a nagy vezető hóna alatt, olykor a valóságban és olykor a képzelet szárnyain is túl, mert e honban ma is akad még sok a túloldalon, a betörhetetlenek közül való. Az össznépi bólintstibi, a mindent helyeslő csönd, ez a bátran passzív semmi pedig tökéletesen másolható. Az elvetemültség szintjéig egyneműsödő, bambán szürkülő társadalom kockafejű egyedei kivetik, kiutálják a gurigaagyúakat. Minek is ellenállni! Győz az erő…

orbanpipas1

Szimpatizánsok, közvélemény kutatók, erkölcs- és hittan-tanárok, békemenetelők és immár a nagy kiválasztottak, a trafikmutyi nyertesei alkotják a kemény-magot; s már csak idő kérdése, mikor csatlakozhatnak a gyógyszertár-mutyi, a szeszipari-mutyi predesztinált győztesei, persze szigorúan, a pártfegyelem és összetartás alapján…

A szegény fideszes túl van mindenen! A minap olvashattuk, hogy véderőt kellett létrehozni a betagozódásra képtelen, idomulni és megalázkodni nem tudó ellenzék fertelmes firkászaival szemben. Mert ezek a pernahajderek képtelenek az elcsitulásra! Mint megvadult tyúkok a baromfiudvar sarkában, csípik, tépik, csőrükkel vágják az éppen csak élni akaró, szegény fideszest! Véderőt kell létrehozni, ügyvédeket, végrehajtókat tömöríteni, akik hajnaltól késő éjszakáig csak feljelentéseket írnak, pörbe fogják az ellentmondást nem tűrő ellentmondókat és dutyiba juttatják a bólogatni képtelen közeget, mely annyi fájdalmat okoz a dolgos fideszes bagázsnak.

Meg kell védeni a kiskirályságok élén tollászkodó megannyi bigbradert, segíteni a megfigyelést és, ha kell milliószor követelni a helyreigazítást, irányba forgatni a szelet! Akadnak, akik az ötvenes évekről papolnak, bár hiányos történelmi ismereteik okán kissé túl sokat gondolnak az akkori gazemberekről!…

A szegény fideszesről rémhíreket terjesztenek. Azt locsogják, hogy párttagságukból, hovatartozásukból előnyöket érvényesítenek, hogy a protekciók révén nyakig érő korrupció csak nekik ontja a dohányt…

Hogy nekik mindent lehet! Még ilyet!

Orban_Viktor_Fidesz_vezer_a_Parlamentben_fiatal-qpr

Mert kérem szépen, jobb, ha mindenki megtudja, hogy a szegény fideszes túl van mindenen! Ő az, akinek nehéz volna újat mondani! A középiskolában együtt vonult velük május elsején, együtt robotoltak a KISZ szervezetek kollektíváiban. Az egyetemen közös kollégiumi szobában lakott a legnagyobbakkal, már ott megismerte tréfás szokásaikat, melyekről Orwell azt ragozta, hogy bizony akadnak egyenlőbbek másoknál… Ott ők voltak az alapszervezeti titkárok! A csicskások távirányítóinak kezelői. Aztán a piros betűs élet első komoly kapcsolatait, az MSZMP pártszervezetein belül szintén együtt élték meg. Pajtásból elvtársak lettek, aztán reformerek, végül rendszerváltók. Persze, ott is mindig tűrők és elszenvedők, mert az igazságaik mindig igazabbak voltak másokénál. Ha sisere hadukat népnek nevezték, megsértődtek, előbb a szív-szabadságot hirdetve a liberalizmust éltették, majd devianciájukat konzervativizmusnak kezdték becézni.

Aztán kispekulálták maguknak a rendíthetetlent… a mutyit!

Miközben a rádióik és televízióik a diadalról papolnak napestig, miközben grafikonjaik rendszeresen az égbe lendítik mutatóikat, a gonosz külvilág egyfolytában össztűz és támadás alatt tartja ezt a sokat szenvedett brigádot, akik persze napról napra többen vannak, mert mindig hoznak még egy embert…

A szegény fideszes túl van mindenen! ( Ő mégis egy, az egyetlen, aki valamit rosszul csinált. ) Párttagkönyvét olykor előveszi, leporolgatja a nagy vezető által alkotott műveket és bár két ballábbal született, szorgalmasan meccsekre jár, s néha a háza mellett bőrbogyót rugdos a falnak.

945564_375014432616470_2142580120_n

Mert rendületlenül hisz a szeretet és az összetartozás erejében.

Bár csak ritkán jut hús az asztalára, nagyon boldog, hogy épülnek a nagy stadionok, s főleg örül a Felcsút győzelmének! Ha ezt Öcsibácsi láthatná!

Néha tisztelettől vezérelve vonatra száll és nem zavarja őt az árnövekedés, mert tudja, hogy érte van minden, az ő kényelmét szolgálja majd az a rengeteg fejlesztés, amiért a megemelt jegyárak révén lemondhat a zöldségek, gyümölcsök fogyasztásáról… Minek az a rengeteg sóska! A minősíthetetlenül rossz vonalakon amúgy is ócsítottak a fizetni valón, s a faluban megállni képtelen fapadoson hamarosan wifi is lesz! Naaaaaaaa!

Még két hónap és visszaszokik! Már vagy két évtizede nem gyújtott rá, de a nemzeti trafikokat neki kell megvédeni, azzal, hogy rendületlenül bagózik majd, nehogy hiba jusson a számításba!

„Méghogy a haverok nyerték a koncepciót?!” „És, ha igen?”

A szegény fideszes túl van mindenen! Védett fajta. Hamarosan szükség lesz rá, délutánonként edzést tart. Most még csak az anyósát agitálja, meg a klimóban a Lalit. De, ha hívják, kivirul, felböki majd kedvenc kitűzőjét, az „én miniszterelnököm” felirattal, csuklójára nemzetiszín befőttes gumit húz, nyakára veti narancssárga düftinsálját és vígan üvölti szerteszét:

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Addig is esténként hosszasan bámul a tükörbe. Olykor lehunyja szemét, mielőtt indulatba jönne, mert tudja jól, drága volt a portéka… Aztán mint rendesen, próbál másra haragudni. Ahogy tanulta, megtanulta, már bárkit képes gyűlölni, aki nem fogadja el, nem szereti őt. Mert számára a jövő is elkezdődött, ami után, mint tudjuk, már nincs tovább. A jövő ugyanis nem fokozható. Nincs jövőbb, legjövőbb…

0_1a_harom_majom

Végül…

Nincs szomorúbb látvány, mint egy megfáradt és besokallt, szomorkás szimpatizáns, amint este, egymaga összehajtogatja a nemzeti zászlót, kímélendő, leengedi a lufikat, falnak támasztja a VIKTOR, VIKTOR, VIKTOR táblákat, aztán előveszi a kilencven forintos félkilós kenyeret, a növényi zsírokból készült margarint, felkeni, rátolja a budget párizsit és falatozni kezd.

Mert, ugye, jó dolog a győztesek közé tartozni…?

 

( Köszönet a magyar vakondnak! )

Ricsaj és borzalmas dolgok

Már J. A. idejében is ez volt a baj – „A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre, s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.” -, viszont, hogy Orbánnak mikor ment el az esze, azt nem lehet megállapítani teljes bizonyossággal.

Úgy vagyunk ezzel, mint amikor Leonard azon tűnődött, honnan datálja a Pennnyvel zakatoló szerelmét, mert annyiszor szakítottak, és oly sokszor kezdték újra, hogy fix időpontot megadni egyáltalán nem lehetett.

Ilyképp Orbán et. megzakkanásának kezdete is bizonytalan. Már Nagy Imre újratemetésén különös, tébolyult fények tündököltek a szemében, aztán voltak más mérföldkövek is, de a totális leépülés dátuma teljesen biztos az annalesek számára, és ez a 2017-es, nagy, húsvéti interjú, amellyel az összelopott médiája telefosta az egész országot.

Hogy ebben miket delirált össze sorosilag és migráncsilag e leépült szellemi állapot következtében, nos, az voltaképp teljesen érdektelen, két momentumra – nem a nagybetűsre – viszont nem árt odafigyelni, s ezek közül az egyik, hogy: „Idén a politika felkavarta a nagypéntek csendességét, és ricsajjal töltötte meg a nagyhetet.”

Újsütetű és régi vágású diktátorok el nem hanyagolható tulajdonsága, hogy fingjuk sincs a valóságról, és arról, mi kavaroghat „szeretett” népük lelkében, ami tartalmak csak a végső tetemre híváskor szoktak fájdalmasan kiderülni. Ezt a veszélyt hordozza magában a burokban élés.

Orbán et., amióta Gyurcsánypatás megkóstoltatta vele az anyaföldet felmosórongy formájában, kizökkent az időből, és ellenvéleménnyel nem igazán találkozik immár uszkve egy évtizede. Ráadásul csicskái és a saját médiapincsijei mutatják meg neki a világot, ami óhatatlanul torzulást eredményez.

Az egész héten szinte permanensen zajló tüntetésekről az derült ki a házi készítésű hírekből, hogy vagy nem jött össze a kritikus tömeg (by: Origo), vagy egyáltalán nem történt semmi sem, lásd Mészáros et. megyei lapjai. Így válik a közel százezres tüntetésből ricsaj.

Prime zakkant miniszterünk lelkének másik fájdalma, hogy a ricsajozók “borzalmas dolgokat skandálnak”. Nem tudja tehát, mi az a borzalom, hiszen a „hazaáruló”, „putyinbérenc” meg ilyenek, kamaszlányok emlékkönyvébe valók ahhoz képest mondjuk, hogy „lámpavasra vele”, de ha így megy tovább, még ez is bekerülhet a szótárba.

Viszont ebben nem vagyok teljesen biztos, hiszen a mostani elégedetlenek nem a szovjet érában szocializálódtak, mint Bayer ötös számú tagkönyv, sőt, miniszterelnök úr/elvtrás maga is, hanem Európában, és az fáj nekik, hogy onnan akarják őket eltávolítani.

Ezt Orbán et. tulajdonképpen nem értheti, hiszen elmesélte már nekünk azt is, hogy az előző rendszerrel nem az volt a baja, hogy olyan volt, amilyen, hanem, hogy nem megfelelő emberek, tehát nem ő maga dirigált benne. S mit ád Isten, mire újjáépítette saját használatra, akkor meg szar kerül a propellerbe, mert a semmiből előkerül sok-sok megvilágosodott fiatal, akik kiröhögik őt, meg a helytartóit is.

Illetve legutóbb már programot is adtak a választási rendszer átalakításának meghirdetésével, ami szép idea, csak nem kivitelezhető. Volt szerencsém ugyanis olvashatni e tárgyban egy bérkommentelő gúnyolódását, miszerint ehhez először kétharmaddal kellene nyerni, majd akkor sikerül.

Hiába szerettem volna megfojtani csak úgy virtuálisan, mégis be kellett látnom, hogy ennek a baromnak igaza van. Azért is legfőképp, mert miközben Budapesten reng a föld, itt, minálunk, az ország peremén langymeleg vizeken vitorláznak a népek.

Ilyen bódult és leszadált állapotban lesznek egy év múlva is bizonyosan szerte a vidéken a panelprolik és a keményen dolgozó kisemberek, következésképp a NER megbuktatása a fülkékből nem igazán várható. Éppen ezért nem látható a forgatókönyv, mert olyan Ceausescu-félét bár szívesen néznék, mégsem óhajtom igazán.

Így bármily hazaáruló gondolat is, abban bízhat az ember, hogy az EU megvonja kies hazánktól a pénzügyi támogatást, mert legyen ettől bármilyen szar is a polgártársaknak, jelenleg ez látszik egyedül életképes forgatókönyvnek a diktátor bukásához. Aztán majd minden kiderül.

JÓKEDVŰ RENDSZERDÖNTÉS – amivel nem tud mit kezdeni egy “politikus”

Aki egyszerű kíváncsiságból, netán szeretetből figyeli a közelmúlt eseményeit, az egyre aktívabb, fiatal generációk spontán, vagy épp napokon át szervezett megmozdulásait, nehezen tud mit kezdeni a hatalmon osztozkodó politikusok elképedéseivel.

A megbízásaik szerint szolgamód működő médiák sorra hozzák a megrökönyödéseiktől csöpögő írásokat, melyekben „a demonstráció nem várt fordulatot vett: rendbontás helyett tánc, spontán szemétszedés és vicces rigmusok” jellemzik e lelkes ifjakat – semmi rombolás, tömegverekedés, kődobálás…

Még a szovjet címer is „hiánytalanul a helyén maradt”!

Ki tudja miért, fiaink és unokáink… úgy tűnik, nem néznek elég tévét!
Nem akarják bámulni, ellesni, másolni azt az elmebeteg hozzáállást, ami miatt pontosan oda jutottunk, ahová soha nem szerettünk volna! Számukra nincs ostobán vérre menő küzdelem, állandó stressz, örök idegfeszültség, miközben embertelen módon megalázzák ellenfeleik valamennyi családtagját, rokonát, ismerősét.
Nem kívánják majmolni a parlamentben zajló, kocsmai mélységű csetepaték, vagy éppen a társadalom minden területét átrágó hatalmi játszmák büntető, megtorló taktikáit.

Csak egyszerűen nevén nevezik a dolgainkat, kertelés nélkül állást foglalnak és keveset törődnek a formaságokkal. Bármilyen fura, de a leginkább a „szívükre hallgatnak” – bár úgy tűnhetne, hogy ezt valaha, valakik már eljátszották…

A valóban szabad vélemény nyilvánításához, a problémák lépésről lépésre való leküzdéséhez vezető út szokatlan megoldásai egyetlen ok miatt értelmezhetetlenek az ún. „váltópártok” letéteményesei számára. Ezek a fiúk és leányok rendelkeznek valamivel, amit már hírből sem ismerhetnek e megkopott, kiüresedett fejű álarcosok!

A jókedvű rendszerdöntők képesek a szellemes megoldásokat választani, lazák és szinte valamennyien értik a derű gondolatfüzéreit, bírják a mindent végletekig egyszerűsíteni képes humorérzéket!

Mert van humorérzékük!

Egyetlen pillanatra sem vállalják fel az engedelmesség börtönét, nem hajbókolnak az előítéleteknek – ha úgy tetszik, olykor öntörvényűek is lehetnek. Szabadságuk jelenti az erőt, a szabadság, amit lassan egy évtizede már, hogy végleg elveszítettek a már csak nevükben „fiatal demokraták”.

Az egykor mélységesen gyűlölt és megvetett MSZMP-s pártfunkcik, tébolyult elvtársak szintjére süllyedt, elhájasodott, tokás vénemberek persze képtelenek meglátni, mivé lettek. Ezért egyszerűbb, ha a bátrakat és innovatív megoldásokat választókat egyszerűen lebuzizzák. Ez a legtöbb, amire képesek. Ez a muníció, amivel 2018-ban majd nagy kegyesen újra dörgölőzködhetnek.

Még négy év.
Orbánnak erre futja majd.
Ez az ő értelmezése szerint persze magvas, sőt szellemes is.
Erről hadovázik majd nyelvcsapkodva, nyerítve, mint minden más dakota ízléstelenségén. Mert a tükreiket leszereltette mind. A szilánkokat is eltakarították…

Nincs más hátra – jöjjenek a jókedvű rendszerváltók, vagy, ha úgy tetszik rendszerdöntők!
A húsvét is legyen az ő feltámadásuk – mely örömteli és mosolyt fakaszt!

Engedjük kicsit át magunkat és ezt a nyomorulttá tett országot nekik!

Szóljon a zene, dübörögjön a tánc!
Ez az, amitől nem kell betojni!

A Bayer féléknek meg kerítsünk valami jól zárható, méretes terepet, ahol kedvükre mélyíthetik gödreiket. Oda valók – a savanyú gazdaállatukkal együtt – valamennyien!

Ha valami különlegesre vágysz húsvétkor: narancsos linzerszívek

Húsvétra valami különleges vendégváró süteménnyel szerettem volna készülni. Tavaly készítettem különleges, levendulás linzercsillagokat, annak a mintájára alakult ki a narancsos változat. A teáskanál levendula helyett 3 narancs héját tettem a sütemény tésztájába, ami készítés közben csodás, mámorító illatokkal látta el a konyhámat. Nincsen speciális húsvéti kiszúró szettem, ezért a szívet választottam formául.

Hozzávalók

300 gramm teljes kiőrlésű tönkölyliszt + liszt a nyújtáshoz
200 gramm vaj
100 gramm aranybarna nádcukor
1 csomag sütőpor
1 tojás
1 csipet parajdi só
50 gramm reszelt narancshéj ( 3 narancsból)

Elkészítés menete

Elsőként lereszeltem a narancs héját.
Utána összekevertem a száraz hozzávalókat: a lisztet, a cukrot, a sütőport, a sót és a narancs héját.
Elmorzsoltam benne a vajat. Egy morzsalékos, darabos tésztát kaptam.
Hozzátettem a tojást, alaposan összegyúrtam a tésztát. Addig dolgoztam, amíg egyenletes masszát kaptam, ami már elvált az edény oldalától. Nem szabad túlgyúrni, különben túlságosan felmelegszik benne a vaj. Ha mégis ez történik, a hűtőbe téve szilárdítható a massza.
Előmelegítettem a sütőt 180 Celsius fokra.
Lisztezett, sima felületre helyeztem a tésztát.
Kinyújtottam 3-4 mm vastagságúra.
Kiszúrtam a darabokat, melyhez egy szívformát használtam.
Sütőpapírral lefedett tepsibe helyeztem az aprósütiket. 2,5 tepsinyi adag jött ki belőle, 84 db szívecske.
A tepsit a sütőbe helyeztem, 180 Celsius fokon, légkeveréses üzemmódban, 8 perc alatt készre sütöttem a sütiket.
Jó étvágyat hozzá!

Kampec dolores XLVII. – Eszmélet

Béla ugyan a szájával befejezte az innen-onnan előrángatott verssorok skandálását, de a szemén látszott, hogy nem hagyta abba. Nem is tehette, ez volt az egyetlen fegyvere a harangzúgás ellen, a pajzs, amit a kongás és zilált tudata közé állíthatott, hogy ne őrüljön meg még jobban, mint amennyire sikerült neki, amióta rájött, hogy a világ és ő sehogyan sem passzolnak össze.

Ezt a felismerést már régebben is megtehette volna, így az ő bűne volt valójában, hogy erre csak most, vénségére döbbent rá, amikor már semmit sem tehetett, esetleg kiülhetett volna a kocsma kertjében álló cseresznyefa csúcsára, abban reménykedve, hogy a fröccsök ura néha fölnyújt neki egy marék rizst, persze borocskával együtt, hogy azért meg tudja őrizni a döglött valósággal összekötő köldökzsinórját.

Amikor rádöbbent, hogy ez volna jó, ott legbelül egészen élénken kezdte szidni a saját jó édesanyját, aki mindenféle kényszerek miatt úgy nevelte, hogy neki is egyedül a harangzúgás tessen, és felnőve ne Béla, hanem Józsi legyen, fogatlan és hulló hajú szerencsétlen, mint a faluban a korabéli hajdani hímek, akiket úgy legyalult az élet, és annyira elbutultak, hogy más már elő sem fordult elgőzölt agyukban, mint a disznó etetése, meg a rántott hús utáni böfögés.

– Van egy létrád? – Fordult a kocsmároshoz, végleg eldöntve a fára költözés alig fölbukkanó ötletét. A fröccsök ura most már végképp nem tudta követni barátja csapongásait, és megadóan csak kimutatott a kertbe, ahol a kerítésnek támasztva ott állott fenségesen a lajtorja, középen kis foghíjjal, de alkalmasnak mutatkozott arra, hogy Bélát három méterrel közelebb juttassa a mennyek országához, ahová meg nem is vágyott igazán.

Kiballagott hát a kertbe, odaszuszogott a mászó készséghez, és a cseresznyefához húzgálta, amelyen épp pattantak a rügyek, mert április volt, ezt el ne feledjük. Alig is haladt fölfelé két fokot, amikor megint belegyalogolt a csapdába, s tíz éves kantáros suttyó vált belőle, aki a nagyanyja fájára mászott, mert az öregek mindig óhajtották a cseresznyét, és naponta hívták őt apjával együtt röpke szüretre, amitől Béla nemzője kifakadt, ekképp: – Ó, hogy szakannának bele a cseresnyevésbe!

Ettől az ízes mondattól Béla fölröhögött, mert rájött, hogy az apja is forradalmár volt a maga módján, csak ezt a buzgalmat a végletekig konform anyja lefejezte, ezért úgy halt meg az öreg váratlanul, hogy egyszer sem ordíthatta bele a világba büszkén: a kurva anyátokat. A fröccsök ura nézte a nyitott ablakon át, hallotta a nyerítést, és amint Béla a fa göcsörtös törzsét bámulva vihogott, biztos volt benne, hogy percek kérdése csak, és végleg megőrül.

Nem tudta, mert honnan is tudhatta volna, hogy barátja nem csak akkor lubickol a múltjában, amikor a kocsma koszos falára vetíti élete filmjét, hanem most is pont arra jár, az eltűnt idő nyomában, de most épp a másik nagyapja kertjében hajszolja a bozontos pulit, miközben a budi mellett gólyák kelepelnek, mert tavasz van. Béla már csaknem hanyatt esett merengései közben, hogy úgy végezze, mint Urbino doktor, de megfogta a tíz éves suttyó haját, egy mozdulattal kiemelte a filmből, maga mellé állította, és a rend helyre is állott, amint eggyé olvadtak, mint avítt hősök rossz mesefilmekben.

Haladt hát tovább az ismeretlen magasságokba, mígnem talált egy ideális helyet, ahol három ág találkozott a feneke számára adva pihenő zugot, az egyik pedig hátának szolgált támaszul. Itt rendezkedett be, párnát hozott, hogy a fa ne törje fel a seggét, takarót a hideg ellen, kosarat kötéllel, amellyel az ellátmányát húzhatta fel, és egy csöngőt, amivel a fröccsök urának jelezhette, ha óhaja támadt. A kilátás, is ideális volt, a kocsma teteje fölött belátta az egész falut, szemközt még az ivó tévéjére is ránézhetett volna, ha akarja. De ilyen késztetései nem voltak egyáltalán.

A fröccsök ura megadóan vette tudomásul barátja újabb hóbortját, gondolta, pár óra múlva úgyis lemászik, és ebből derült ki, hogy mégsem ismeri igazán, fogalma sincs, mekkora elszánások vannak benne, ha akarja, és most igazán szerette volna az új létformát, hogy kiderítse, hol a rossebben is él valójában. Így kezdtek el lépegetni a napok, és Béla egyáltalán nem örült annak, amit a földtől elemelkedve tapasztalhatott.

A falu végén, ahol az út balra, a kukoricás felé fordult, ott állt egy bazi nagy kék plakát, és csak annyit lehetett olvasni rajta fölül: „Állítsuk meg Brüsszelt!”, alatta viszont naponta változtak a feliratok, annyiszor ragasztották át, hogy már egy kis domb keletkezett a papírcsíkokból. A sok forradalmár meg, aki ettől remélte a megváltást, egyáltalán nem vette észre buzgalma hiábavalóságát, mert nem láthatták, amint a falu apraja meg a nagyja le sem szarja az egészet, mert az idő és a tér teljesen másképp determinálja az életüket, ami folyamatból a kék plakátok olvasgatása teljesen kimarad.

Ugyanis a föntről jól meghatározható útvonalak minden házból más evilági célok felé vezettek, úgymint a templom, a vegyesbolt, a kocsma, olykor meg a községháza. Ettől csak a harsány műanyag dömperesek tértek el olykor, meg a traktoros legények, akik olajos hajukkal büszkén pöfögtek ki a földekre. A duplagyűrűsök, a szenvedő tekintetű melegítős fiatalasszonyok és a fogatlan nagypapák tartották katonás vonulásukban az örökös és megváltoztathatatlan rendet.

Ugyanígy az idő is egy ritmusra járt, reggel, délben és este meghatározva az útvonalak irányát, amitől az egész falu egy nagy hangyabolyhoz vált hasonlatossá, megmutatva a benne élők rovarszerű életét, amit csak néha szakított meg a rohadt templom hülye harangja, kibillentve a megszokott monoton ritmust. Meg a két közmunkás nem illett még a képbe, akik szinte szoborszerűen dülleszkedtek a gereblyéjükön a poros téren, emlékművet alkotva mintegy, amely a rendszer áldozatait dícséri.

Béla olykor késztetést érzett, hogy egy szál virágot tegyen a lábuk elé, de olyan jól berendezkedett a magasban, annyira flottul ment minden csöngőjének irányításával, hogy esze ágában sem volt megmozdulni, mert belátta, hogy ami alatta történik élet címen, az teljesen értelmetlen és kilátástalan dolog, még akkor is, ha a duplagyűrűsök kis kosárkáikban kaláccsal és sonkával a templomba indulnak szenteltetni, mert mindjárt itt a húsvét hazugsága, amikor az olajos hajúak kölnit locsolnak, a műanyag dömperesek szerencsétlen nyulakat hajkurásznak a fűben, a bádogbános pedig feltámadásról mesél a bamba híveknek.

De elmúlik majd ez is, hogy visszatérjen a hangyaszerű lét monotóniája. Így látta meg Béla, hogy az emberiség végleg menthetetlen, és amikor a kék plakátokon az átragasztások miatt növekvő domborulat szinte eltakarta az utat, hogy a traktorokkal úgy kellett kerülgetni, de még akkor sem néztek rá, nos, akkor Béla a rigók felé fordult teljes figyelemmel, akik megszokták már a furcsa madárijesztőt, és közvetlenül a füle mellett ordibáltak.

Itt várták, hogy megérjen a korai cseresznye, hogy aztán degeszre zabálhassák magukat, és ők voltak Béla órái is, mert észrevette, hogy pirkadat előtt hatvan perccel, pontosan hatvan perccel látnak neki a zajongásnak, és emiatt a remete megkedvelte őket, mert mindig ők adták a reményt, hogy hamarosan elmúlik az éjszaka kínja. Így történt azon a napon is, amikor Béla kalandja röhejes véget ért. A rigók nekikezdtek, nemsokára világosodni kezdett, és ahogyan az ég előbb sötétlilára, szürkére majd kékre változott, Bélában kinyílt a verseskötet, és nekilátott.

Fölállt meggondolatlanul, úgy mondta: – „Földtől eloldja az eget a hajnal…” Ekkor az egyik rigó épp a füle mellet látott neki dicsérni a teremtőt, amitől hősünk megijedt, megcsúszott, és a gravitáció dicstelen pattogásba kényszerítette, csak a legalsó ág állította meg. Ott feküdt hason, karjai, lábai himbálóztak, a fröccsök ura meg kilépett az udvarra kezében itallal, mert Béla még mindig szorongatta a csöngőjét, és éktelen zajt csapott. Ott lafogott, és amikor a kocsmáros leszedte az ágról, hogy biztonságba helyezze, ennyit hallott még: „Én könyöklök, és hallgatok…”

A szavaló csak ezután ájult el, a fröccsök ura így vonszolta be a kocsmába, nem tudta, és nem is akarta tudni mi történt, csak a székére ültette, életre pofozta, belediktált egy józanító vodkát, amikor a sekrestyés megrángatta a harang kötelét, és a búgás-kongás kitöltötte az ismert Univerzum minden szegletét, jelezve a hülyeség dicsőségét, És amikor a duplagyűrűsök raja a templom felé csoszogni indult, Béla lapozott egyet magában, és újra elkezdte: „ Le vagyok győzve, győzelem, ha van..” A kocsmáros belátta, hogy ennek soha nem lesz vége, és amikor bejött egy olajos hajú, hagyma szagú traktoros, Béla a múlt tapasztalatai miatt azt hitte, hogy az Isten ugrott be egy felesre. – Szerbusz uram! – így kiáltott fel a deliráló, a traktoros meg keresztet vetett, és minden visszazökkent a megszokott kerékvágásba.

A tanítás

A KDNP frakcióvezető helyettese, bizonyos Vejkey Imre, akinek eddig a hírét sem hallottuk, ami nem lehet véletlen. Viszont most igen tanulságosan és messze mutatóan nyilatkozott meg húsvét kapcsán. A „politikus” arról beszélt, kérdésként merült fel, hogy végül nagypénteket vagy december 24-ét, vagyis a karácsonyi szentestét nyilvánítsák munkaszüneti nappá.

“Ebből a szempontból teológiai vitát nem akarunk lefolytatni, és nem is akartunk, hogy melyik a nagyobb ünnep, hiszen egyik nincs a másik nélkül, de úgy gondoltuk, hogy négy egybefüggő nap az mindenképpen egy olyan lelki épülést tud szolgálni magyar honfitársainkban, ami nagyobb jelentőséggel bír bárminél. Nem lehet csak vasárnap, a templomban egy órára kereszténynek lenni, hanem a tanításnak a mindennapi életet is át kell hatnia.” – mondta.

Énnekem azonban teológiai és másfajta vitám is képződött lelkemben a képviselő úrral, nemlétező pártjával meg az egyházával is, és nem vagyok rest, hogy ebbéli tusakodásomat közre is adjam. Íme.

A KDNP tulajdonképpen nem egyéb, mint a Fidesz egyik csápja, a farizeus énje, ami arra szolgál, hogy Orbán et. alkalomadtán az ő farkukkal verdesse a csalánt. De kiindulhatunk onnan, hogy a KDNP eredendő bűne a kereszténység alapizébe való belekényszerítése, ami avíttsága mellett jogtalan is. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint ugyanis Mária országában a legjobb esetben is csak a lakosság fele mondja magát római katolikusnak, ami hókuszpók nevében az összes galádságot elkövetik.

Olyan katolikus ez a kábé ötmillió ember, mint én. Engemet ugyanis öntudatlan kisdedként megkereszteltek, aztán a bigott nagyanyám miatt anyám rám kényszerítette az elsőáldozást meg a bérmálkozást is. „Jogilag” tehát katolikus volnék, de semmi sem áll távolabb tőlem, meghasonlásomat pedig a drágalátos egyház böszme papjai okozták.

Momentán sokkal inkább vonzódok bizonyos Sziddharha Gótama Sákja gondolatisága felé, aki mindenféle földöntúli örömök helyett csak annyit kínál, hogy nem kell újjászületnem, ha jól teszem itt a dolgomat. Viszont így, vagy hasonló módon jön össze egyházunknak az a nyüves ötmillió, hogy legyen mire verni a szentséges mellüket.

A buzgó hívők azok, akik adójuk egy százalékát is felajánlják, annyira magukénak érzik a kuplerájt, nos, ők nincsenek többen, mint a lakosság tizenkét százaléka, és most lehet osztani meg szorozni.

Bizonyos Füst Milán gondolkozott úgy, hogy: „A földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.”, és milyen igaza volt a jóembernek. Ebből a szemszögből vizsgálva a mi drágalátos keresztény pártunkat kiderül, hogy a tételmondat egyik eleme sem igaz rájuk. Földi jutalmukat a Fidesz-hez való csatlakozás okán nyerték el, nagyon jól fizet – forintban – ez a felállás. Mondhatnám azt is, hogy naponta kapják meg a júdáspénzüket, de nem teszem, mert a kariótiról meg szintén hazudnak nekünk, hogy a mese kerek legyen.

2006-ban került a nagyközönség elé Júdás evangéliuma, az egyház minden tiltakozása ellenére, amely szerint ez az elátkozott apostol értette meg egyedül Jézust, midőn fülébe súgta, tudom ki vagy, és tudom, honnan jöttél. Júdás tehát „árulásával” hozzásegítette Jézust ahhoz, hogy lelke kiszabadulhasson az „eleve rossz test” fogságából.

Nem véletlen, hogy evangéliuma szerint ő állt legközelebb Jézushoz, a következők miatt: Amikor a szellem elhagyja a testet, a test elpusztul, léte véget ér. Akik az emberi világba tartoznak, azoknak a lelkük is megsemmisül. Ha azonban az emberben megvan az isteni szikra, azaz a fenti birodalomhoz (a szent nemzedékhez) tartozik, a lélek a test halála után tovább él, és a mennyországba kerül. Júdás ezek közé tartozik, míg a több tanítvány azok közé, akiknek halálával véget ér létük.

Ciki. „Jézus megváltó halála a gyász és a fájdalom mélysége, de az isteni szeretet túláradása is.” – Ilyeneket mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a húsvét kapcsán, amit szintén át kéne értékelni Júdás okán, valamint az egész katolikus egyház és a KDNP áldatlan tevékenységét is. Onnantól megszólalniuk sem lenne szabad, hogy egyik templomuk falára kikerült a felirat az alábbi szöveggel:

„A templom békéje és tisztelete érdekében…kérjük a koldulni kényszerülő szegény Testvéreket, hogy a templomban és annak környékén ne kéregessenek. Kérjük templomunk Híveit, hogy a templomon belül és annak környezetében ne támogassák a kéregetőket. Köszönjük.” Ez, aztán meg, hogy januárban a mínusz húszok elől sem lehetett a templomjaik fala mögé húzódni, és a menekülőkhöz való áldatlan, politikai célú viszonyulás megmutatta, hogy néhány emberséges partizán kivételével miféle egyház és miféle párt ez a kettő.

Ilyen, hogy visszatérjünk csöppet Vejkey úr dumájához. Ájtatos köcsögök gyülekezete, akik Orbán valagából kilógva még nyalintanak is egyet a fenséges ánuszba, hogy a gazdasági teljesítmény tette lehetővé a nagypénteki henyélést. Meg még: „Nem lehet csak vasárnap, a templomban egy órára kereszténynek lenni, hanem a tanításnak a mindennapi életet is át kell hatnia.”

Éppen ez nem megy a mi kirakat-keresztényeinknek, mint a föntiekből kitetszik. Visszakanyarodva Milán bácsi tételmondatához, maradna a túlvilági jutalom reménye, ami ugye, a mennyország volna. Rossz híreim vannak, a földivel ellentétben az nem lesz meg. Ha túllépünk Sheldon tételmondatán, miszerint ez az egész csak „Post mortem hallucigén állapot, amelyet tévesen mennyországnak neveznek.”, akkor sem. És itt teologizáljunk csöppet.

Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. Ezért a mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet vagy mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét.

Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni, ezt jelzi a Szentírás az új ég és új föld kifejezéssel. Végül a mennyország egyúttal a jelen élet eszkatologikus ígérete és állapota. De amíg a földi üdvtörténet tart, addig az is állandó bontakozásban van, végleges alakját csak Krisztus második eljövetelekor éri el, illetve az egyetemes ítéleten. Ott lezáródik a történelem, és minden személy, minden mozgalom vagy eszme megkapja végleges értékelését és helyét. Ez a KDNP nem fog hangszórót kapni, ebben biztos vagyok.

De vizsgálhatjuk a másik két ábrahámita vallást, akkor sem. A Muhammad ibn Abdalláh ibn Abd al-Muttalib – ergo Mohamed – által alapított muszlimban sem, ott is van Paradicsom (Dzsanna) és Pokol (Nár), és Mohamed annyiban megengedőbb, hogy akinek csak egy parányi hite volt, az nem kárhozik el örökre. Ez se fog menni, a KDNP katonák nem hisznek, ők csak ájtatos manók.

A júdaizmus szerint meg, amikor a lélek elhagyja a testet, akkor egy Mennyei Bíróság elé kerül, ez a bíróság azonban csak számbaveszi az illető életét, az elbírálás részét maga a lélek tudja végrehajtani. Megszabadulva a fizikai korlátoktól már látja az Isteniséget, s vissza tud nézni saját életére, s annak tudja látni, amilyen valójában volt. A mitzvák által közvetített Isteniségért cserébe a lélek megtapasztalhatja az Édenkert különleges élvezetét, a rombolásért pedig, amit botlásaival és az Isteni szabályok megszegésével okozott, a Gehenom (Purgatórium) szinte elviselhetetlen fájdalma jár.

A Gehenom spirituális fájdalma azonban meggyógyítja, megtisztítja a lelket mindattól a kosztól, amit rossz cselekedetei ragasztottak rá, s megtisztulva már képes teljes egészében élvezni a végtelen jóságot, amit élete hozott létre, s gondtalanul tud fürdeni az Isteni ragyogásban, amit ő közvetített a világ felé.

A fentiekből is kitetszik, hogy az ábrahámita vallások Istene – ha van – egy és ugyanaz, csak a halandók értelmezik másként, hogy legyen alap és hivatkozás egymás gyilkolászására. Ezért a KDNP Fidesz-katonáinak azt a javaslatot tenném, hogy válasszanak gusztusuk szerint az elkárhozás módozatai közül, az igazi hívőket meg hagyják békén. Ők el tudják intézni a dolgot Istenükkel pártsegítség, de még papok nélkül is, maradjunk ennyiben.