Kategória: fidesz

Magatokon röhögtök

Tegnap az ország házában, amikor az ellenzéki képviselők nagy váratlanul úgy viselkedtek, ahogyan azt azok várták el tőlük, akik odaküldték őket, tehát a nép (nem fideszi értelemben), a fideszcsürhe pofán röhögte őket, aztán mégis kissé akadozva ugyan, gátolva az ő zavartalanságában, de mindent megszavazott, amit csak eltervezett.

Olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a nép (nem fideszi értelemben) érdekével, így – bár nem tudom, abban mi szerepel szó szerint -, de megszegte az esküjét az összes. Ez volt az a pont, amikor nyíltan – sunyiban úgy általában mindig – szembefordult a választójával a fideszcsürhe, és a párt, illetve annak vezetője érdekét helyezte előtérbe, ezzel pedig átlépte a maga Rubikonját, és minden visszautat lehetetlenné tett.

Innentől, ha kicsiben is, Marx bácsi forradalmi tétele lépett életbe az ország elcseszett házában, amely szerint a tömegek már nem akarnak a régi módon élni, a hatalmon lévők pedig nem tudnak többé a régi módon uralkodni. Így tört ki a balhé tegnap, ami aztán az utcára is kiszivárgott.

Az ellenzékiek vagy szervezetten, vagy spontán módon, olyan elpattant egy húr szindrómára, és minden mindegy alapon a végsőkig tették a dolgukat, de a sok lúd disznót győz matematikai elve alapján, valamint ismét csalással fűszerezve (furcsa mód működő szavazógépek, ugye), a gyalázat beteljesült.

Két haszonnal járt azonban mégis a balhé. Amikor az ellenzékiek végső kétségbeesésükben minden épp, a kezük ügyébe eső lehetőséget megragadva küzdöttek – mert azt tették, ez nem pátosz -, és a fideszcsürhe kemény magja pofán röhögte őket, akkor azokat röhögte ki, akik ezeket odaküldték, a választóikat tehát. Így vált világossá, hogy azok – az a pár millió – ebben a történetben nem játszik, mintha nem is léteznének. Bár ez bevett fideszcsürhe mentalitás.

Másrészt világossá vált az is, hogy ezeket a hóhérokat ki lehet mozdítani a húgymeleg komfortzónájukból, amely abból áll, hogy a butaság megingathatatlan bátorságával, mint egy óvodai csoport, vagy egy galeri züllöttségével, illetve ezek sajátos elegyeként az érinthetetlenség hamis illúziójával – akár valami öntelt futballista – lakják be a világot, kiválasztottnak képzelve magukat.

Ezen a képzeten keletkeztek repedések tegnap, mert elnézve az arcokat, az előtérben harsányan röhögők háta megett, a kevésbé elvetemültek arcán valami gondolkodás-szerű és féle révület olykor felvillant, mert eszükbe jutott talán, mihez adják a nevüket és az arcukat.

Egészen profánul: mivel bűnözők érdekeit szolgáló törvényeket hoznak, bűnözőket menekítenek, bűnöket tussolnak el, az első számú vádpont a bűnpártolás. A második pedig, mivel ezekben semmiféle ideológiai és intellektuális meggyőződés nincs, így, amit képviselőként elkövetnek, a törvénysértések sora, az szimpla megélhetési bűnözés. Halmazati dolgok ezek.

Ezért, amikor az ellenzékiek kétségbeesett kísérleteit kiröhögték a biztonság illúziójában ringatózva, abba a hibába estek, mint Gogol hősei A revizor-ban, midőn olvasták a levelet, és a polgármesternek kellett felhívni a figyelmet: “Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”, mert megérkezett közben az igazi revizor, és elébe kellett járulni. Így lesz majd a bírósági tárgyalásokon, de akkor már késő lesz, és odáig el is kell jutni.

Hadiállapot van ugyanis, és a jelenleg még hatalmon lévők eközben mindent meg is tesznek, hogy ott maradjanak a csúcsokon. Nem véletlen tehát, hogy Kocsis Máté szerint “a mindenkori parlamentben megengedhetetlen ez a tróger, bunkó, agresszív, közönséges viselkedés”, sőt, szerinte “az ellenzék agresszív viselkedése nevetségességbe torkollott, bohócot csináltak magukból”.

Ezt fűszerezve Kövér házmester már ott helyben beígért olyan szankciókat, amelyek a képviselők magánéletére is hatással lesznek. Ha nem börtönbe száműzi őket, akkor a sármos bajuszával elszereti majd a feleségeiket, vagy mi, én nem tudom. Mégis, inkább keménykedni fognak, hiszen ez a BKV-s Kocsis későbben belengette, megvizsgálják, milyen bűncselekmény történt, illetve az is elhangzott, hogy puccskísérlet történt, és ez viszont már nem tréfadolog.

Mégis, úgy tűnik, egy ihletett pillanat született, amikor az ellenzék képes volt arra, hogy kibillentse a fideszcsürhét a fennsőbbséges érinthetetlenség szerepéből, egy kis időre elillant a fenenagy cinikus önbizalmuk, és ez az ébredező újdonság kiszivárgott az utcára is, ahol a küzdelem nem volt túl hosszú és nem is nagyon véres.

Viszont kiviláglott, mégsem teljesen reménytelen minden. Az inga kilengett, amikor az ellenzék elment a falig, az elkövetkező napok feladata pedig az, hogy folyamatos nyomás alatt tartsa a fideszcsürhét, különben kihűl a melegedő pite. Már most sem tudnak mást, mint okádni, lásd a BKV-s kijelentéseit, vagy a holding tudósítását, amelyben a lázadást “Párszáz anarchista rátámadt a rendőrökre” címmel adták el.

Soknak tűnt, ami történt, de nem az. Annyi csupán, hogy az általános letargia gátjai átszakadtak, viszont a népmesei igazságos befejezés még nagyon messze van. Ezt pedig én magam nem Szabó Gyula búgó hangjában és indázó rajzvirágokban lelem meg, hanem, valami különös késztetés folytán a Sztálingrád című film azon jelenete lebeg előttem, amikor az aljas náci tiszt könyörög a nyüves életéért. Ezt tessék szimbólumként érteni. Véletlenül sem kell gyilkolászni, tökön rúgni viszont ér.

Elcseszett szüzesség

Herényi Károlynak büdös lett Orbán Viktor, és ebben éppen igazat is kell adnunk neki, mert a fél világ így van már vele. Megemlékezést tartanak ugyanis Antall Józsefről, de az MDF hajdani frakcióvezetője, sőt, kis időig ideiglenes elnöke ezen nem vesz részt, mert Orbán Viktor Mihály tarja a megnyitó beszédet. Mint azt Herényi levelében megírta: “Nem vállalhat szellemi közösséget egy olyan emberrel, aki szisztematikusan döngöli földbe, teszi tönkre Antall József életművét, politikai munkássága szinte minden eredményét.”

És továbbá: “Politikai ízlésem, szocializációm és konzervatív értékrendem nem teszi lehetővé, hogy együtt emlékezzem egy olyan emberrel, aki politikai cselekedeteit tekintve a keresztény-konzervatív értékrend szerint sem erkölcsösnek, sem jó ízlésűnek, sem demokratának nem nevezhető.” – Ebben téved a hajdani ideiglenes elnök úr. Orbán Viktor Mihály nem a keresztény-konzervatív értékrend szerint szaralak, hanem általános emberi mércével. Annyi erkölcs sincs benne, mint egy hirdetőoszlopban vagy hóemberben, ez utóbbiaktól elnézést is kérek a hasonlításért.

Viszont érdekes jelenségek zajlanak kies hazánkban. Azok az emberek, akik a rendszerváltáskor hirtelen fölfedezték magukban az addig megbúvó keresztény-konzervatív értékeket, és ettől egycsapásra tiszteletre méltóvá szublimálódtak, mára, mint Herényi is, megtagadják azt, akivel tíz éve még olyan szívesen cseresznyéztek egy tálból. Szép ez a megvilágosodás és bizonyos értelemben becsülendő is, jelen helyzetben azonban annyi haszna van, mint halottnak a csók, és nem feledteti azt a bűnt, hogy a hajóágyú elszabadulásában mekkora szerepet játszottak maguk is.

Orbán Viktor Mihály 1998-ban sem volt jámborabb, mint ma, akinek szeme volt, már akkor látta, mire képes, milyen veszélyeket hordoz, ez azonban éppen Herényit nem akadályozta meg abban, hogy MDF-Fidesz színekben jusson be az országgyűlésbe, és aztán tevőleges részese legyen az ott végrehajtott dúlásnak. Sőt, halkan megjegyzem azt is, amikor párttársa, Dávid Ibolya igazságügy-miniszterként a zsidózásra annyit bírt megjegyezni, hogy nem ért a focihoz, akkor sehol sem volt benne a keresztény-konzervatív úriember, ami ma viszont annyira lobog.

Szóval, szép dolog ez a divat, hogy Orbántól fintorgunk, azt azonban soha nem feledjük, ki engedte büdössé rohadni. Másrészt, mielőtt ezek a keresztény-konzervatív urak a pápához folyamodnának Antall József szentté avatása ügyében, nem árt fénylő csillagukat egy kicsit visszarakni a földre. Aki nem tett egyebet, mint amit abban a helyzetben a történelem sodra kikényszerített belőle, de még azt is sikerült elcsesznie, ne legyünk már naiv hülyék. Hogy máma ilyen világ van Magyarországon, annak Antall rakta le az alapjait, mégpedig több módon.

Soha nem feledem, újságírói szempontból milyen fájdalmasan sűrű időszak volt az, amikor az ember naponta irkálhatott gyárak, üzemek, téeszek szétrohadásáról, a máig tartó mutyik kezdetéről, pedig nem volt szükségszerű, hogy így történjen. Meg az uram-bátyám világ sarjadzásáról is mesélhetnék, de csak egy szimbolikus történetet rakok most ide. Egy hadgyakorlat VIP páholyában ücsörögtem, mint tudósító, és a frissen kinevezett Raffay államtitkár bemutatkozáskor úgy csattogtatta a bokáját, mint Noszty Feri. Már abból látszott, hogy ennek jó vége nem lesz.

Kultúrharc már akkor is volt, apák és fiúk, népiesek és urbánusok, mintha a Nyugat korába csöppentünk volna vissza. Csudálatos események televízióban, rádióban, megfejelve Pálfy G. István Híradóival és A Hétjeivel. Ráadásként Csurka meg Torgyán, nem részletezem. Viszont hozzájuk képest kellett jobbra tolódnia Orbánnak, hogy hatalomra jusson, és ez legyen belőle, ami ma itt van nekünk. Abban az időben Orbán még narancsokat görgetett a parlamentben és térdre csuhásozott, valamint éppen Antall segedelmével nem süllyedt el a történelem pöcegödrében a székházmutyi kapcsán.

Emlékeztetőül: 1992 áprilisában egy titkos kormányrendelet több ingatlant, köztük a Váci utca 38. alatti volt Tiszti Kaszinót adta oda a kormányon lévő MDF-nek és az ellenzéki Fidesznek közös pártszékházként. A két párt 1992 szeptemberében előszerződést kötött az épületek eladásáról az MKB bankkal, és meg is kapták a vételár kilencven százalékát. Ekkor egy kis kivárás után, amely idő alatt a parlament gyorsan még az áfamentességet is megszavazta az ilyen ügyletekre, 1993. január 11-én megkötötték a végleges szerződést.

Ezen a napon egy olyan szerződés íródott alá, ami gyakorlatilag kiütötte a Fidesz kezéből az 1994-es kormányzást, repedéseket okozott a tagság/szimpatizánsok és a pártvezetés közötti bizalomban, ugyanakkor megalapozta a párt gazdasági hátterét úgy, hogy túlélték az ellenzéki létet, és 1998-ra fel tudták építeni magukat a kormányzásra. És mellesleg például Orbán Viktor apjának kezébe tudta juttatni a gánti bányát. – Ma pedig már látjuk, hol tartunk, ugye, Herényi úr. Tudnék még ilyen mókás dolgokat mesélni abból a korból, de minek.

Felhorgadásom nem annak szól – hogy tisztába tegyük -, mert Herényi Károly köpedelemnek tarja Orbán Viktor Mihályt. Ebben közöttünk vita nincs, csupán arra óhajtottam rávilágítani, mennyire késő a bánat, amikor éppen ő is, ha nem is tevőlegesen, de jóváhagyólag részese volt a nyakunkba szakadt veszedelemnek. Pár napja már elmeséltem itt, hogy bennem zéró tolerancia működik, és vannak megbocsáthatatlan bűnök. Az Orbánnal való bármilyen jelen-, és múltbéli együttműködés pedig az. Így hát, kereshetik ezek az urak az elkúrt szüzességüket, az meg soha nem lesz. Sajnálom.

Szargolyócirkusz

Tudtuk. Eddig is tudtuk, most azonban a saját pici kis szájával mondta ki Semjén elvtárs, hogy ő maga semmi, egy semmiember, a pártja pedig nulla, nem létezik, csak káprázat Neria vészterhes egén. (Ennek ellenére drága, viszont fölöttébb káros, de mit lehessen tenni, ugye.) Azt mondta a szarvasvadász: a KDNP olyan szinten van szimbiózisban a Fidesszel, hogy nem is érzékelhető a különbség.

Sőt, az is kiderült, hogy ez az ő nullapártja nem pragmatikus módon, hanem elvi alapokon képviseli a kereszténydemokrácia eszményét, ezért nem elsősorban szavazók elérésére hajt, hanem ezen értékek őrzésére. Ilyenkor elgondolkozik a szavazópolgár, hogyan is van ez, pláne, ha még azt is hallja-olvassa a “Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”

Valamint: “Tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész és az erkölcsi értékrend.” – És ezek nagyon érdekes megállapítások, legalább annyira, hogy csöppet elmerengjen rajta az ember. Főleg, ha azt hallja, hogy a KDNP nem akar szavazatot szerezni, ami pedig egy párt életében elengedhetetlen momentum, ha pártként akar működni. Mint kiderült, a KDNP-nek esze ágában sincs ilyen földhözragadt dolgokkal foglalatoskodni, ezért meg kell kérdeznünk, mi is ez a KDNP valójában?

Olybá tűnik, hogy mint az “értékek őrzője” nem egyéb, mint a Fidesz papi rendje, azaz, a naplopók közt is a király, létezése tehát kizárólag szellemi síkon értékelhető, és ezt engedjük is meg neki átmenetileg. Ilyképp Hesse Üveggyöngyjátékának kis magyar változata ők. Mint az ismeretes, az üveggyöngyjáték a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez.

Ugyanakkor csak rá kell néznünk Semjén elvtársra és pártbarátaira, úgymint Harrach elvtárs és Rétvári elvtárs, valamint az összes többi naplopó, és egyből beláthatjuk, amit itt ők összedelirálnak, az egyáltalán nem üveggyöngyjáték, köze nincs a tökély kereséséhez. Sokkal inkább nevezhetnénk az analógia nyomán szargolyócirkusznak, bár ez sem állna meg, hiszen Sheldon óta tudjuk, hogy még a galacsinhajtó bogár is a csillagok állása alapján határozza meg az útvonalát.

Ehhez sincs hát közük igazából. Nézzük akkor az állítás azon részét, amely szerint ők – mármint a KDNP – amit mondanak “az a józan ész és erkölcsi értékrend”, s ezen a ponton tetten is érhető Semjén és csürhéje. A “józan ész”-ről beszélni esetükben teljességgel értelmetlen, mert itt is meghazudtolják magukat, a hit ugyanis, aminek a bajnokai állítólag, kívül esik a logika hatáskörén. Ezért nevezik hitnek.

Másrészt az erkölcsi értékrendet vizsgálva is csak valami kietlen tájat találunk, ha csupán Harrach elvtárs kijelentésébe belegondolunk, miszerint a gyerekek azért nem esznek, éheznek úgymond, mert nem is akarnak táplálkozni, így élvezkednek. Ez az egy állítás elég volna a kiábránduláshoz, ha keresztény értékrendű lenne az a szavazópolgár, aki őket juttatja hatalomba. De ők is csak annyira azok azonban, mint ezek az ájtatos szentfazekak, tehát semennyire. Kurválkodik itt a hittel mindenki, így találnak egymásra.

Ezeknek a kdnpknek szellemi horizontja kimerül a vasárnapi boltzárban, az imádsággal való gyógyításban, és most az új táltosasszony, Ferencz Orsolya, űrkutatási teremfelügyelő kijelentésében – természetesen csak az után, hogy újra kőkemény keresztény alapokra kell helyezni az országot -, tehát, ebben, hogy az űrkutatás eredményei a migráció elleni küzdelemben is használhatók. Ilyenkor az ember megkérdezi: Télleg? Aztán elhallgat.

Napestig lehetne sorolni az ökörségeket, de öreg vagyok én már ehhez, másrészt pedig rohadtul unom a primitív hülyeség tobzódását. Összegzésképpen annyi állapítható meg, hogy a KDNP – és az összes tagja – létezése teljességgel értelmetlen és fölösleges, sem fizikai sem metafizikai szinten nem indokolható. Egy ember van a Föld nevű bolygón, aki számára haszonnal bírnak, mégpedig Orbán Viktor Mihály, ez azonban csak tetézi a bűneiket.

“Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.” – Ezt is mondta a szarvasvadász, mint emlékezhetünk, s ahogy a föntiekből kitűnik, ha így lenne, minden indok megvolna hozzá. Sajnálatos módon azonban ez a televény él és virul, szaporodik és burjánzik, és ilyen ökörségek jönnek ki belőle, mint amit volt szerencsém lefösteni. Ennek ellenére senkinek eszébe sem jut szétrúgni a tökeiket. Na, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

Azt mondd meg nékem…

Tiszta szerencse, hogy nincsen még október elseje, éspedig több okból is. Elsősorban, mert az Isten szent ege alatt, illetőleg a zivatarok elől híd alá vagy aluljáróba húzódva nem fagy meg azonnal az ember, lévén, nagy a hőség baromira. Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy a zsandárok nem viszik el csípőből például a csecsemőt és a terhes nőt, aki így múlatja az életét tegnap óta, mivelhogy az utcára rakták, csupáncsak azért, mert annyija volt és annyit is ért.

Hatfős családot lakoltattak ki kedden a bűnös Budapest kilencedik kerületében, mert nem tudták fizetni a lakás devizás hitelét, s mivelhogy a családok éve van, akárha rosseb, továbbá Pártunk megmentette őket is. Ám ez itt nem Horvátország, ilyen tartozásokra nem mondja azt az állam, hogy vége, nem ér, és nincs ezüstérmes futballcsapatunk sem, bögyös köztársasági elnökünk meg pláne nem. Mondjuk, nem emiatt került utcára a család, viszont, hogy totyakos miniszterelnökünk van, azért viszont igen.

Ellenben a dolog nem olyan egyszerű, hogy egyből győztest lehessen hirdetni. Így meg is oszlottak a vélemények a közösségi oldalon azon tűnődve, ki a hülye, valamint a bűnös, akinek a záloga a kezükben volt, s mint népi játék, hogy mit is érdemel az. Volt, aki úgy vélekedett, így van rendjén, ez így helyes, ez volt a nemzeti vonulat, mások kitették az árverési felvásárló képét, névvel, és kilövési engedéllyel, lincselési felhívással mintegy, ettől azonban a családnak egyáltalán nem lett jobb, de a felvásárlónak sem rosszabb.

A dolog viszont természeténél fogva kegyetlen, hiszen azt mondták az utcára tetteknek, hogy összeszedhetik a személyes holmijukat, és mehetnek a jelek szerint nem létező Isten hírével, a bútoraikat meg harminc napon belül kell elhordani. Viszont azt senki nem tudja, hová. Mert ugyan Pártunk arra hivatkozva hozott hajléktalan-vegzáló törvényt, hogy mindahány elhelyezését meg tudja oldani, a jelek szerint ez mégsincs így, sőt, még inkább, ha a hatalom szakmányban gyártja őket, mint ebből a történetből is kitetszik.

Hogy mi lesz most velük és számos sorsosaikkal, azt senki sem tudja. Még maga a milliárdokat a családok zsebében hagyó Rétvári et., a jó hírek zenebohóca sem. Sőt, Novák államtitkár asszonyelvtárs, aki meg momentán a családok jótevő úrangyala, ő sem, mert ez nem a munkaköre neki. Ő azzal foglalatoskodik, hogy idvezült mosollyal gondoskodjék az óvodai keresztényi nevelésről, és szaporodásra buzdítsa a honleányokat.

Az már kívül esik az érdeklődési körén, hogy a szaporulatot karhatalom rakja az utcára. Egyáltalán, ilyesmiről nincs is tudomása, hiszen a statisztikákat is maguknak tetszetősen manipulálják, és a magyaridőknek sincs ahhoz sem érkezése, sem kapacitása, hogy ilyen – egyébként napi gyakoriságú – kilakoltatásokról tudósítson. Így hát, aki annyira szerencsés – vagy szerencsétlen, ez hozzáállás kérdése -, hogy a világot narancsszűrőn keresztül észleli csupán, elégedetten böföghet. Ilyenekből lesznek a kétmillió fideszesek.

Nekik nem gondjuk az, hogy akkor most mi lesz a csecsemővel és a megszületendő kisdeddel, az anyjával és az apjával, akik magukra maradtak a vérzivatarban. Októberig még az utca kövén, aztán nevelőotthonokban és fogdákban, hogy ne zavarják a kényes madámok finnyás orrát az egyre erősödő szagukkal, és nincs nekik menedék. A farkasoknál az öregek haladnak a sor elején, hogy le ne maradjanak, a kafferbivalyok körbefogják és szarvaikkal védelmezik a körön belül álló kicsiket és betegeket.

Az állatokban több emberség van – ha úgy tetszik -, és nagyobb a túlélési ösztön, mint az elkorcsosult emberben. Aki ma még nincsen az utcán, nem tudja, hogy ugyanolyan egyedül van, és ugyanolyan védtelen, mint a tegnapi hat. Ez ellen a közösség lehet a védelmező erő, ilyen azonban nincsen az atomjaira hullott társadalomban. Az utcán döglünk meg úgy, hogy átlépnek rajtunk, ha a kórház mosdójában száll el belőlünk a lélek, napokig fekszünk ott, mert az intézmény azzal foglalkozik, hogy a falán vonatozó Orbánt lemeszelje.

Teljes a züllés és nincs kegyelem. Miközben genderezünk és csahos kutyákra pazaroljuk a maradék erőnket, a szemünk előtt zajlanak a tragédiák olyan mennyiségben, hogy alig is üti át már az ingerküszöböt. Minden kilakoltatott, kirúgott, megalázott és megszomorított megkapja a warholi tizenöt percét, és megy a levesbe aztán nyomtalanul. Tudjuk, hogy a király tette ezt, de csak addig jutunk, hogy Cseh Tamással tesszük föl, azt mondd meg nékem, hol lesz majd…- A többit pedig úgyis tudjuk. Vége van, emberek.

Az a baj

Amikor az Agymenőkben Proton professzor tátott szájjal és kerekre nyílt szemekkel bámulja Sheldon infantilis hülyeségét, Leonard nem tud mást mondani a megnyugtatására magyarázatul: – Ő ilyen. Tényleg ilyen. – És mindenki érti, miről is van szó, csak az öreg nem, mert addig nem volt benne a közepében. Mi viszont benne vagyunk.

Van nekünk – illetve hát, nekik van, a józanabbja csak a’la Proton professzor néz leesett állal, hogy mi a rosseb van itt – ez a 2rule nevű csodánk, amit már genezisében megült a rontás. És olyan elemi erejű érzelmeket váltott ki, mintha az anyukáját szidták volna a sok liberális köcsögnek, mint amilyen magam is vagyok, bármit is jelentsen ez. Most már elég annyi, hogy nem ők.

Legfőképp persze azért visított a nagyérdemű, mert a 2rule, amely bűnben fogant, mutatta a NER összeszorított fogú igyekezetét, hogy az utolsó csöppet is kipréselje a birtokba vett országból, hogy befurakszik a legkisebb résbe, akárha féreg. És nem is a lopás fáj már, mert az bevégeztetett irreverzibilis módra, hanem, hogy nem hagyják békibe’ az embert, hogy a barlangjában sincs nyugta.

Ott állnak a szájánál ilyen prostisrácok és piszkálnak be a botjaikkal, mert azt hiszik, megvédi őket a ketrec, de, ha az egyszer kinyílik, aranyapám. Ám ne szaladjunk ennyire előre a történelemben. Momentán itt van nekünk vizsgálatra ez a rulettes csoda, s nem azért, mert amúgy érne akár egy szót is, hanem, mert ez a NER eszenciája, a mocskos kivonata voltaképp.

És amikor minden jóérzésű ember ezen a szaron röhögött undorodva és sírva is egyképp, akkor a cég vezérigazgatója – de szeretik a rangokat ezek -, bizonyos Kővári Ágnes nyilatkozott az Origónak – csakis -, nem érti, miként történhetett, hogy a 2rule bevezetése ekkora vihart kavart. Együk meg a zúzáját közösen, s főleg még, hogy mindezek után nemzeti köntösbe is öltözteti a fekáliát. Pedig egyszerű ez.

Az emberek java része ugyanis – nem mindenki ugyan, de az egészségesebbje mindenképp – ösztönösen irtózik az aljasságtól. Nevezzük azt akárhogy, korrupciónak, a hatalommal való visszaélésnek vagy tartózkodó kérelemnek esetleg, mindegy. Ha szaga van, márpedig Neriában bűzlik minden, akkor a delikvens befogja az orrát és csendesen kiköp.

Vezérigazgató asszony olvasatunkban hasonszőrű, mint Sheldon, és létezésére meg viselkedésére nincs más magyarázat, mint, hogy: Ő ilyen. Tényleg ilyen. És mindenki érti is, kivéve, akire vonatkozik, hogy abban a pillanatban, amikor a nemzet strómanjának neve fölmerült a nyomorult terméke kapcsán, abban a másodpercben rákerült a stigma. És nem a liberális köcsögök tették rá, hanem maga az egyazisten Orbán Viktor a már végtelenbe vesző ténykedésével és országrontó garázdálkodásával.

Már szaga van annak, amit megérint, megemlít mint számára lényegest, az egész manusból árad a halál lehelete. Úgy vesz el mindent a közösségtől, hogy tán nem is tud róla, amikor körbehugyozza és megjelöli. Ez az egész akkor kezdődött, amikor először tört ki rajta igazán a téboly, és a kokárdát, mint a hozzá tartozás szimbólumát nevezte meg. Azóta jobb érzésű ember ilyet nem hord, vagy csak befogott orral.

És nemcsak tárgyak, hanem fogalmak, úgymint nemzet, család, kereszténység, alkotmány, magyar és folytathatnánk a végtelenségig a felsorolást, hogy mi minden vált értékvesztetté és más jelentésűvé a fideszbeszélben, hogy mára alig is maradt valami, ami az embert emlékezteti a normális életére. Mert egyetlen, nagy párttaggyűlés lett az egész szerencsétlen ország.

Vezérigazgató asszony nem érti a felháborodást, pedig csak annyi a magyarázat és az ok, hogy Orbán-, és Fidesz-szaga van. Születésekor rákerült a NER pöcsétje, és onnan azt semmi sydol vagy pronto le nem hozza. Kérdezte azt is, mi a baj, s magam azon vagyok, kikerülve a csapdát, hogy idemásoljam a Belga egész szövegét arról, hogy mi a baj, beérem egyetlen sorral: “Az, amit mondasz: az a baj.” – És talán értve leszek. Vagy nem.

Tej, vaj, vers

Rohadt meleg van, amint ezt tapasztalhatja is az izzadó, levegő után kapkodó olvasó.

Bugyborékol az aszfalt, elgörbülnek a zsanérok és a zsandárok, a madarak pedig keményre sülve potyognak alá a fortyogó mennyországból. Nagyjából odavannak a vetések, így végre, valahára van mire fogni, mivel magyarázni, mért hal majd éhen pár honfitársunk, természetesen a szokásos fagy általi elszenderülés mellett, ha eljő a jeges. Majd mindjárt.

Mert a csordogáló falak tövében szenvtelenül közlik az emberrel, hogy a hőség, a begyűrűzés valamint a maci kunkori farka mellett és miatt, mire rozsdába borul a sarki bokor és a madarak is kirepülnek, fölmegy az ára a kenyérnek, a húsnak meg a tejnek, és nem is akárhogyan. Ilyen örömökkel egészítik ki a miniszterügynök elvtárs második röpcsijéről szóló tudósításokat, valamint azt, hogy a magyar anyákat megtanítják szoptatni, egyszóval teljes a téboly.

Azt írja az újság, hogy egy kiló kenyér akár nyolcvan pénzzel is többe kerülhet majd, és a népek mégsem mennek az utcára, mint hajdan a benzin, vagy később a net miatt. Ebből arra következtethetünk, hogy a magyar utazni és pornót nézni jobban szeret, mint enni, és mégsincs ez így. Csupáncsak, akinek a kenyér ára fáj, annak nem hallatszik a hangja annak ellenére, hogy többen vannak, mint ahányan a rezsimet hatalomban tartják.

Így működik Neria, meg úgy is, hogy ezek fölött még egy életre elfeledhetjük a cirmos cica bajuszán csillogó vaj meséjét. Mert az lesz az újság, ha ezt a Károly bácsi vagy a Jolán néni borotválatlan illetőleg epilálatlan arcszőrzetéről énekeljük. Hogyaszondja: Jolán néni, haj, hová lett a vaj, ott látom a bajuszodon, most lesz neked jaj. És ezután szúrós tekintetű, ámde honszerető és bőrnadrágos óvodások meggyakják a Jolánt miheztartás végett.

Ezt a bájos jövőt sem az ujjamból szoptam. Elég csak tanulmányozni a nyáron mindent megülő kultúrkampf rezgéseit, amelyből elővigyorog a fasizmus, és nincs is több kérdés. Az írástudó Magyarország Esterházy ekézése fölött sóhajtozik, s okkal, ámde eközben megfeledkezik arról a kötelességéről, hogy a megalázottak és megnyomorítottak érdekében szót emeljen.

Itt éteri magasságokban megy a kurvaanyázás, mindenki nyalogatja a sebeit teljesen fölöslegesen. Meggyőzni egymást úgysem fogják, és az idő dönti el majd, amit el kell döntenie. Ki emlékszik már Szabolcska Mihályra és Horger Antalra a vájtfülűeken kívül, ebből fakadóan az egyetlen célra vezető magatartás, ha ezeknek a maiaknak, akik éppen szarják a spanyolviaszkot, a képibe vigyorgunk. Svejk filozófiáját javasolom gyakorlásra, aki mégis csak életben maradt.

Igaz, csak addig, míg Hasek meg nem halt. Ebből az következik, hogy az író meg a költő is múlandó, következésképp ennie is kell, illetve kéne. S amikor a rezsim a mai Szabolcska Mihályokat eteti, és igyekszik megdögöleszteni az összes többit, nos, akkor Jolán néni vajas bajusza és a költő lelke eggyé válnak, ami képtelenséggel csupán arra utalok, kijegecesedett a határvonal, hogy ki áll itt, meg ki ott, ki meg sehol.

A tejtől így jutunk el a filozófiáig meg vissza, amiből az jön elő, hogy az élet nem habostorta. Ennek a folyománya pedig, hogy még Virág elvtárs is grál lovag és nagy tudós volt ezekhez képest. Ha mondjuk Kásler professzorra nézünk, ez igazolást is nyer, ilyenkor viszont képtelen az ember fölfogni, mi a bajuk a bölcsészekkel, illetve nagyon is. Ők, a Jolánnal ellentétben artikulálni képesek az üvöltést, igaz, ez például a magyaridők és prostisrácok böfögő embereiről nem mondható el feltétlenül.

Várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is. Ez most vagy Schopenhauer, vagy Nietzsche, vagy Kierkegaard. Momentán nincs kedvem utána nézni, mert ebben a világban semmit sem ér, ha nem a vasalbert mondta, és nem bocskaiban ülő habzó szájú emberek tutulják a számtalan tévéjükben és újságjukban. Viszont tök fölöslegesen, mert nem tudják, hogy olyanok, mint a homokmandala, amit elsodor a szél.

A gang, ahol élünk

Ha volna MSZP igazából, mint ahogyan nincs, és nemcsak ilyen lufi felszínén imbolygó ismeretlen halmazállapotú izé lenne, amiképp az összes többi, cafatokban lógó úgynevezett ellenzéki párt is, akkor nem beszélne a körmét reszelgetve hülyeségeket, mint valami lökött nyúl. (Tessen elképzelni a decens képet!) S akkor még hihetnénk azt is, hogy lesz egyszer máshogyan, de ezt a jogunkat már régen eljátszottuk. Mi választottuk magunknak a fideszéket, ha nem is mindenki, de ezek szerint éppen elegen, hogy örök időkre.

Ennek az MSZP-nek például egészen hóbortos ötletei vannak. Most például követeli (sic!), hogy a kivándorlás megfékezésére állítson fel válságstábot a kormány. Sőt és pláne: szorgalmazzák, hogy a Miniszterelnökségen jöjjön létre olyan államtitkárság, amely kezeli ezt a válságot, és a jövőben mindenféle gyönyörökkel itthon tartja a világgá indulni készülő fiatalokat. – Ilyen alapon azt is kérhetnék, hogy Orbán mondjon le, vonuljon önként börtönbe, és adja át a királyság kulcsát kékszegélyű kistányéron egyenesen Gyurcsánynak. Ne szórakozzunk már egymással, ha lehetne ilyet kérni.

Orbán még azt sem ismeri el, hogy egyáltalán van kivándorlás, naponta szállnak a légben a győzelmi jelentések, hogy ez a világ a lehetők legjobbika, a népek benne permanensen mosolyognak, ilyenek. S már hogyan hozna létre az ellen államtitkárságot ami szerinte nincs is. Így ez az MSZP-s sóhajtás, amit tamtam püfölésnek óhajtanak beállítani, csak annyi és annyit is ér, mint az összes többi, hogy monnyon le, vagy hozzon nekem virágot. Nehéz nekem felfognom, hogy nem értik, azt a monolit hatalmi masszát, amely a Fidesz, nemhogy megbontani, még csak megkaparni sem képesek.

Ha pedig mégis tudják ezt, akkor, ami itt folyik, a legaljasabb színjáték, amivel népeket etetni lehet, s mivel ők éppúgy részei – és dalolva – mint a legaljasabb fidesznáci, arra kell jutnom, hogy nem is különböznek tőle, és tényleg nem. Mondjuk, ez sem igazi újság már, csak lehangoló napra nap tapasztalni. Az ilyen Rétvári-félék zümmögik a hajdejó andalító muzsikát, akik meg azért vannak ott, hogy letépjék a tökeiket, sajtótájékozzák a hülyeségeket meg nyomkodják a gombot, olykor a zöldet is, bizony, és gyalázatra. Így megy ez minálunk.

Ilyenkor szokta az elégedetlen olvasó az író ember pofájába vágni, hogy dugja föl magának az okosságait, ezt én is tudom, azt mondja meg, mit kell csinálni. Lehangoló leszek, fogalmam sincs, és nem tudok olyan brosúrát rittyenteni, mint Vlagyimir Iljics, hogy “Mi a teendő”, illetve egy ötletem lenne, de akkor meg anarchistának bélyegeznének, és arra az én népem igazából alkalmatlan is. Mint Rajes az Agymenőkben, aki nem tudott mit kezdeni két nő szerelmével. Nulla nő, az megy nekem. – Ezt mondta.

Ilyképp az összes népek az országban, az összes Béla és Józsi arra alkalmasak, hogy nézzék üvegre szorított orral a jeges gangról, amint kegyelmesék vacsorálnak a fűtött szobában, de ahhoz se erejük, se kedvük, hogy rájuk rúgják az ajtót. Jobb, ha ebbe beletörődünk, és az időre bízzuk annak elvégzését, amire mi magunk alkalmatlanok vagyunk. Fölzabálják egymást ezek előbb vagy utóbb úgyis, és akkor el lehet kezdeni újraépíteni az itt hagyott sivatagot. Beletörődtem, hogy én ezt már nem érem meg, tehát káromkodok meg fütyörészek. Ha valakinek van jobb ötlete, azt mesélje el nekem egyszer. Köszi.

Él és élni akar

Az élet közkeletűen szar, bár akadnak eltérő vélemények a megítélésében. Ez filozófiai hajlam, pénztárca vagy szerelmi állapot függvénye többnyire, de vannak egyéb ismeretlenek is az egyenletben, például az eperfagyi vagy a kisvasút, kinek mi. Bonyolult dolog ez, mint maga az organikus létezés is, legyen ázalékállatka az ember vagy prostisrácos bérgyilkos, esetleg levelibéka.

Ady óta tudjuk, hogy az élet él és élni akar. Bár ő még nem nézhette a Natgeo műsorait, amelyek bemutatják, hogy az első egysejtű megjelenése óta az emberig bezárólag a létezés első számú törekvése az ehhez szükséges energia megszerzése, legyen az bélszín vagy tyúkláb, egyre megy, csak másféle tőle a delikvens hangulata. Ha Schopenhauer, akkor az előző esetben is borongós, ha meg fideszbérenc seggfej, akkor viszont tutul tagolatlanul, és az örömtől csűrdöngöl fönnakadt szemekkel.

Pedig ha keresztény lenne, nem volna virágos jókedve. Hiszen tudná, ahogyan atyái is tartották, csak az ő penészes agyáig ilyen mókák nem jutnak el, hogy ez itt a siralomvölgy, ahol piros pontokat lehet gyűjtögetni a túlvilági gyönyörökhöz csupán. Ilyképp, amit hazudik, az nem különbözik az iszlamista robbantótól, aki szintén a szüzek és mézes sütemények ígéretével pusztítja el a fél világot.

Az egyedüli becsületes úriember ebben a színjátékban Sziddhartha herceg, aki mindenféle örömökről lemondott ezen a Földön. És nem azért, hogy a mennyekben kamatostul kapja vissza, hanem, hogy soha többé ne kelljen átélnie az evilági gyötrelmeket, amire nem az Atyának jobbja a gyógyír, hanem a Nirvana felemelő semmije. Ezt viszont elképzelni is lehetetlen nekünk, mert a nyugati agyával az ember azon gondolkozna, mi van a semmi mögött, valami biztató mégis.

Kitetszik tehát, hogy aki őszinte, belátja, élni nem mindig jó. Ehhez képest, kevés kivételtől eltekintve, amelyeket Camus doktor ismer alaposan, mégis ragaszkodik a nyüves életéhez nemcsak a bolha, de a bolhás teremtés koronája is a rongyaiban és korgó gyomorral. Olyan ellentmondás ez, amelyet évezredek óta nem tudnak feloldani sem a papok, sem a gondolkodók, csak most Kásler miniszter a mérhetetlen okkultista tudásával.

Amikor az ember elkészítette az első barlangrajzot feltehetően szintén ilyen vajákos céllal, akkor azt igazolta, hogy előbb volt filozófus és művész, mint párttitkár, esetleg miniszterelnök. Következésképp az élet akarása – mint fentebb látható – és a kultúra előbbre való, mint a politika, és ez utóbbi nem irányíthatja az előbbit. Ilyet csak Gajdics Ottó képzel a munkásőr agyával, és mindenféle magyaridőkös senkiházi kultúrharcos.

Tudni lehetne ezt, ha az ember indián öregasszonyok énekét hallgatná, amely a szívükből folyik elő, vagy J. A. összest mormolna magában szuszogva a foga között. Ilyenkor megértené a katarzis elavult fogalmát is, és belátná, hogy ilyesmi, tehát amit amúgy művészetnek neveznek, általában a szenvedésből fakad, mint arra föntebb utaltam a világvallások kapcsán, mert a dolgok összefüggnek reménytelenül.

És az ilyen énekek, versek akkor is megszületnek, ha ez most nem tetszik a Központi Bizottságnak, és a számtalan szarrágónak, aki az ukázt végrehajtja Esterházyt szapulva. Mert, hogy Babits-csal magyarázzam: “…Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt, ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas, fényes, páncélos ízelt bogarat…” – És ez olyan, mint az élet akarásának patakbugyogása.

Örök, megállíthatatlan, és legfőképpen pénzért nem előállítható. Pénzért Pataky Attilát lehet venni, meg Ákost, Cseh Tamást viszont nem. Így, hiába az ordítás most a hatalmi téboly közepette, fiúk, ez nem fog menni. Sőt, még a könyvek sem elvehetők, bár elégetni lehet őket. Viszont ha belegondolunk Faludy bácsiba, aki Recsken, az éhhalál közelében a fejében gyártotta a verseket, akkor egyértelmű, hogy ezek toporzékolhatnak ugyan, és mégis bekaphatják.

Úgy, mondjuk, mint a kamarás Parragh, aki az MTA-t vette a szájára, és egy tisztán látó polgártárs a tudósítás után tömören, egy mondatban mondta el a véleményét, amelyben benne van minden, amit föntebb körmönfontan óhajtottam magyarázni. Az egész magyar karikás ustoros nyomor van itten: “…Hej, bazmeg, a bukott parasztfideszes csempeárus nekimegy a kvantumelméletnek…” – Így valahogy, ha tetszenek érteni, mire gondoltam.

Úrnak rongyok

A Magyar Helsinki Bizottság, ha lehet ezt ilyen módon elmesélni egyáltalán, úriembereset játszik a tébolydában. Teázni akar a nyálacsorgató baltás gyilkossal, ami öreg hiba, sőt, ha szabad ilyen közvetlennek lenni: fiúk, ez így nem fog menni egyáltalán. Az van, hogy a fideszhordák gecik voltak meg aljasok, jól ragadta meg tehát a torkánál a tökét Simicska bácsi, aki immár jobbra el és taps nélkül.

Ezeknek a civileknek jogerős ítéletük van arról, hogy a mi drága egyetlen kormányunknak az oldalukon, ahol az agyrémeik vannak, azaz, a kormány.hu-n harminc egész napon át világgá kell kürtölni azt a cáfolhatatlan tényt, hogy hazudtak éjjel és nappal, de legfőképpen akkor, amikor a nemzeti konzultációjukban azt állították, hogy az M. H. B. a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat védi.

De a mi drága kormányunk nem tette ki a szöveget arról, hogy hazug, mocskos és aljadék, hanem a Kúriához fordult orvoslatért, hogy nyújtsa az élvezeteket. Mindeközben pedig nyájasan megkérték a Helsinkit, amíg a Kúria monyol, ne kelljen kirakniuk a szöveget, és ezek a drága lelkek mit válaszoltak, hát ezt: “Szemben a kormánnyal, mi ennél a pernél is megőriztük a józanságunkat, és a lehető leggálánsabban járunk el, noha az alperes erre nemigen szolgált rá”.

Tökön többféle módon is szúrhatja magát az ember, többek között így is. Tudom én, hogy egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá, meg gyerekszoba és elsőáldozás vagy filozófia szakkör. De könyörgöm, csak rá kell nézni prime minister Victor Orbanra, a trottyos gatyájára, és meg lehet állapítani, hogy ilyen alaktól tyúkot sem venne az ember, mert a fazokból vinnék el, kiderülvén, azt is lopta.

Ezen kívül élénk háború is van, amiben nem szoktak kegyelmet osztogatni. Az M. H. B. meg úriembert játszik itt, holott ő kapta a stigmát, ráadásul már matricája is van, amely mutatja a szabadcsapatoknak, melyik ablakot kell betörni. Mindjárt elszedik a pénze huszonöt százalékát hadiadóba, majd fölszeletelik, megsózzák, megborsozzák, és így vetik a falka elé, ők pedig csak jópofiznak, és eltartott kisujjal szürcsölik a teát.

Játsszák a gentlemen’s agreement-et, amit viszont csak úriemberekkel lehet, ilyet viszont ezekről a fideszesekről egyáltalán nem állíthatunk. Ezek nem lovagok, az ilyesféle erények teljesen hiányoznak belőlük. Nem olyan keresztény magyar úriemberek sem, mint ami a mintájuk nekik az ellentengernagy idejéből, mert azokban minden ocsmányságuk ellenére volt úri böcsület, és legalább főbe lőtték magukat a kártyaadósság után.

Ezekben ennyi sincs, a gerinc leghalványabb jele, még gerinchúr sem, egyszerűen nincsen mit kezdeni velük. Tényleg az van, hogy betódultak a klubba, és széthugyozzák a zongorát. Adyval mutatható meg legjobban a világ: “…Minden a Sorsé, szeressétek,/ Őt is, a vad, geszti bolondot,/ A gyujtogató, csóvás embert,/ Úrnak, magyarnak egyként rongyot./ Mert ő is az Idők kiküldöttje/ S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze/ Hunnia úri trágyadombja,/ Ez a világnak nem közösse…”

Bandi bácsi ezzel a szöveggel a forradalomba rohant több mint száz éve, ilyesmitől most viszont meglehetősen távol állunk. Olyannyira, hogy a Szerencsen vasárnap tartandó időközi polgármester választáson már csak egy jelölt van, természetesen a Hazafias Népfronté, amely Fidesz-KDNP alakban reinkarnálódott. Kommunisták ezek is, csak aljasabbak és gátlástalanabbak.

Az M. H. B. rosszul teszi, ha gesztusokat gyakorol feléjük, mert ő nem fog kapni, és el fogják taposni a tankjaikkal. Ezt nem értette az egyik szerkesztőm sem, aki vinnyogott, hogy finomítsak, amikor mosdatlan szájjal szidtam a Fidesz kurvaannyát, de ennek most nincsen itt az ideje. Hogy korhűen fejezzem ki, nem lehet kenyérrel visszadobni, ha mindenképpen be akarják törni a fejünket. Ehhöz képest az egész ország kenyeret dagaszt, de még azzal sem tud hadakozni. Elszedik tőle, és éhen is marad. Így megy ez Neriában.

Keresztényi futball

Mélységes mély a Hollik kútja, és ép ésszel fölfoghatatlan dolgokat lelhetni benne. A fiatalember vén és reszkető szívvel kihullott a rostán, immár nem képviselő bácsi, viszont a tűz ugyanúgy lobog benne. A szervilizmus aljassága fűti őtet, vagy csak gyárilag hibás, elkúrták a nevelését, illetőleg kicsorbult az egyik génje sarka, s ettől lekonyult a füle, nem tudhatni. Mindegy is, itt van nekünk, örüljünk neki, és nézegessük az agya velejét, akárha Amy és Agymenők.

Az ilyen organizmusokban az az elrémisztő, ahogyan működnek. A gazda kimondta az éccát, hogy Horvátország mostantól mi vagyunk, s ez összetorlódva az utóbbi évek kék plakátjaival összegzést generál benne, ami ez: „A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Én nem tudom, mit vétettünk Isten előtt, hogy ennyire ver, de nagy dolog lehet. Holliki értelemben tehát tegnap délután a Luzsnyikiban Európa elesett, és a kereszténység is csorbát szenvedett, ebből fakadóan a Soros kurvaannyát. A bevándorlófattya Mbappe viszont ennek ellenére adott emberségből példát, és kiderült, hogy azért van valamilyen nexusa a hazájával. Sok pénzt kap ezért az aranyért, kurva sokat, amiért megdolgozott, mindenesetre többet, mint ez a Hollik egész életében.

És ez a pogány azt mondta, ha az ember a hazájáért futballozik, azért nem jár fizetség, és a tengernyi pénzt, amit kap, egy mozgássérült embernek ajánlotta fel. Vagy többnek, ezt nem tudom, és lényegtelen is. Az azonban biztos, hogy ő nem pakol utcára embereket a kereszténység jegyében, és nem lopja el a szerencsétlenek pénzét – vörösiszap -, amit a Soros is fizetett, a Hollik viszont nem, se a gazdája. Őnekik a kereszténységük van érdemül, amely erényről én például Máraival értek egyet nagyon is.

“…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól..”

Ez a Hollik, meg az összes többi ilyen baksisért veri itt a nyálát, ilyenekből áll össze aztán a fideszhorda, amely a liberális kukacok (by: 888.hu) ellen küzd: “Amikor a liberális kukac szipogva, szemüvegét igazgatva nyomorgatta tamagocsiját, egy-egy osztálytársa néha hátbaverte, hogy törölje meg már az orrát, mert csöpög.” – Ilyeneket gondolnak a hollikok például rólam, hogy elmeséltem ezt a Mbappét, akit egyrészt majomnak tartanak, másrészt viszont soha nem is volt tamagocsim, csak a lányomnak. Akkor most mi van?

De, hogy ne csak ilyen mohamedán ördögökről essék szó, meséljünk a horvát Rebicről is. Nem azért, mert keresztény (még az sem biztos), hanem, mert ember, s ebbéli minőségében szülőfaluja összes szerencsétlenjének visszafizette mindenféle banki hitelét. A keresztény Dzsudzsáknak ilyenek nem jutottak eszébe a milliárdjaiból, igaz, nem is játszott VB döntőt, és nem is fog soha. Mint ahogyan mi sem leszünk Horvátország, sajnos, ahol például a devizahitelesek adósságát is elengedték bíróságilag, míg nálunk annak a hasznából veszeget Matolcsy palotákat. Bonyolult egy világ ez.

Visszakanyarodva azonban a futballhoz, mintegy összegzésként, Mbappe és Rebic példáját tanulsággá emelve megemlítem a spanyol Iniestát is azért. Újszülöttek kedvéért: ő spanyol bajnok, spanyol kupagyőztes, spanyol szuperkupa győztes, BL győztes, európai szuperkupa győztes, klubvilágbajnok, Európa bajnok és világbajnok, ezen felül keresztény is. Mégsem ezekre veri a nyálát és veti a keresztet, hanem, amikor Barcelonában a nyár elején elbúcsúztatták, azt mondta, ez mind lényegtelen. Az a fontos, hogy amikor befejezi a futballt milyen emberként teszi azt. – Hát, nem egy Hollik, azt meg kell hagyni. De nem is magyar.