Kategória: ner

A Népszava újabb bűnbeesése

Egész oldalas fizetett hirdetésben sorosozik a Népszavában pártunk és kormányunk. Ez pedig úgy terjed a szájbertérben, mint valami nóvum, mint friss skandalum, holott a lap már rég elveszítette a szüzességét, ha úgy vesszük, most éppen ribanccá válik. Március 30-án írtam a „Nincs Bocsánat” című siratóéneket, és nem lustaságból, és nem is azért, mert ugye én már akkor megmondtam, hanem, mert semmi nem változott, és a baj legalább akkora, ha nem nagyobb. Szóval ezért copyzom ide – hogyan fájt akkor, mint most is – a tavaszi dumámat.

„Most, hogy a Népszava pofánköpte magát és nem utolsó sorban saját olvasóit, fölösleges akármiről is beszélni. Megtörtént a behódolás, amikor egész oldalas kormányhirdetést fogadtak el, tettek közzé ezzel a szlogennel, ugye: „Állítsuk meg Brüsszelt!” Ez a hirdetés maga a NER, maga Orbán Viktor, aki, s ami ellen minden jobb érzésű írástudó immár hét hosszú éve mondja a magáét. Így a saját volt és leendő szavát nullázta most le a Népszava, eladva a lelkét az ördögnek pár százezer forintért. Vagy többért, ha az irány folytatódik.

Nem lehet a gyalázatot enyhíteni szerkesztőségi cikkekkel, miszerint „A konzultációs propagandakampány alatt a szabad újságírás zavartalanul üzemel”. Nem üzemel. Vagy-vagy helyzet állott elő, és a Népszava azt választotta, hogy még egy csöppet kidugja a fejét az iszapból. A Népszabadságnak választása nem volt, egyetlen metszéssel vágták át a torkát, Németh Péter viszont mérlegelhetett, és elbukott. Nem lehet a szüzességet csak egy kicsit elveszíteni, az már teljesen odavan. Pofán köpték az olvasót, aki, ha komolyan akarná venni, ami ezen a kolumnán kívül szerepel az újságban, nem tudja, minek higgyen.

Annak-é, ami ott kéklik előtte, mint a NER üzenete, vagy annak, amely a következő oldalon meg ezt szidja. De ne legyenek kétségeink, lesz ez még rosszabb is. Orbán úr nem véletlenül jelentette ki annak idején, hogy jó sztorikat kell írni, és akkor jönnek a hirdetők is. A hirdető, ím megérkezett, már csak a sztori van hátra, ami tudjuk, mi lesz. Egyszer majd kérünk magától valamit Pelikán. Ezt az alapigazságot vette semmibe most Németh, aki bizonyára megszokott egy életszínvonalat, ha így döntött, és eladta a lelkét az ördögnek. Gál J. Zoltán erre nem volt hajlandó, és fölállt, mondván a lapok körül úgy alakult a politikai környezet, hogy az számára vállalhatatlan, és a lelkiismerete szerint abban már nem kíván részt venni.

A Népszava ebben a számban látványosan odaszart, ahonnan eddig evett, sőt, le is leplezte magát, midőn a kormányhirdetés mellett ezt fejtegette: “A magyar sajtó egy része a kormányzati reklámokért cserébe rég feladta az elveit és a tisztességét, a másik felét pedig megpróbálja kivéreztetni vagy megvásárolni a hatalom”. Mintha a saját helyzetét mutatná be, köldöknézés közben. A Völkischer Beobachter sem fogadott be zsidó hirdetéseket, hogy teljesen sarkítva mutassam be a helyzetet, és mégis ez van. A Fidesz-nek életre-halálra időszak következik, jól mutatja ezt Kövér László kijelentése is.

A degenerált bajuszos szerint, ha elveszítenék a 2018-as parlamenti választásokat, mindazt, amit eddig felépítettek, le fogják nullázni. „Nem négy évet buknánk el, vagy nyolcat, mert legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák. Mindent megtennének annak érdekében, hogy még egyszer egy olyan politikai garnitúra ne kerüljön hatalomra, mint mi vagyunk.” A Népszava pedig odatartotta a valagát, és némi apróért cserébe szerepet vállal abban, hogy ez a bagázs megtarthassa a hatalmát, és emiatt és ezért nincs semmiféle bocsánat. Amit tettek, az már nem bűn, az hiba. Kéretik a tükör elé járulni, alaposan belenézni, és meghallgatni Dobó István szavát, ha már csak ifjúsági regény, akkor is.

„- Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom.”

Most sincs ez másként, egyébként boldog új évet minden reménykedő honfitársnak.

Most meg a korona

Pártunk és kormányunk erősen gondolt, pedig nem is Micimackó. E különös erőfeszítés után arra jutott – pártunk és kormányunk -, hogy „Szükségesnek tartja a Szent Korona mint a Magyar Állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye és a hozzá tartozó magyar királyi koronázási jelvények megismertetését, a nemzet tudatának és közjogi hagyományainak megfelelő erősítését.”

Erre egymilliárd pénzt szánnak jövőre.

Hogy mi lesz belőle, ha el nem cseszik, még nem tudható, fogvájó, vagy ha nem, hát kisnyúl. Balog páter lesz a főnök, és mindenfajta minisztériumok, egyházak és a Szent Korona Testület fog erősen dolgozni a majdan kitalálandó eseményeken. Ebből az fakad, hogy semmi jóra ne számítsunk, igaz, ilyen scifibe illő elvárásai már nagyon régen nincsenek az embernek ebben az országban.

A koronát hogyan lehet ismertetni, azt én nem tudom.

Ha csak a szomszéd Józsiból indulok ki, aki organizmus, ha nem vegetatív szükségletekről esik szó, csak annyit bír mondani, hogy he, és így kerek neki a világ. Ilyen Józsikkal van szügyig tele a NER. Korona, ugyanmá’, fröccs, és ricsaj. Másrészt ez az egymilliárd az semmi, lepkefing, egy Schmidt Maris a kisujját meg nem mozdítja ezért az apróért. De lehet megint mégis pofázni egy évig, hogy szent, független, nemzet, meg ilyenek, amiktől az elrévedést várja el a Viktor, nekem pedig tele van a tököm vele.

Mégpedig a Fidesz ócska és emelkedettnek vélt, amúgy meg avas szagú szimbólumaival, amelyek a középkorba álmodják vissza az országot. Már el is felejtettük nagy jódógunkban, hogy mivel kezdődött a kollektív őrület.

Emlékszünk még az Országimázs Központra? (Csak azért, hogy lássuk, nem most kezdtek lopni.) Nos, az ő szervezésükben 2000. január elsején megúsztatták a koronát, a Dunán vitték a Parlamentbe, hogy ott Habony gondoksága alá kerülhessen később. Lehet, hogy ő mutogatja majd a cuccost a milliárdért. Nem tudom.

A fülkeforradalom után voltak más cukiságok is. Fölidézem, mert nem árt a diagnózisnál, hogy a kórlapra rákerülhessen, nem hirtelen és váratlan ment el a csekélyke eszük, hanem kitartó munka eredményeként. 2010 áprilisában deklaráltan megszületett a NER, amiből lett NENYI is, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata, amely annyira fontos volt, hogy kormányrendeletben tették kötelezővé a kifüggesztését a középületekben. Ezeket dobálták akkoriban tojással a forradalmárok.

Egy évre rá megszületett a gránit szilárdságú, amelyet a nemzet golyóstolla aláírt, természetesen. 2012. január elsején mindenfajta hazai és nemzetközi visítás ellenére hatályba is lépett, és ebből is sikerült cirkuszi mutatványt csinálni. A kormány kötelezővé tette, hogy az összes, mintegy háromezer kétszáz önkormányzatnak külön szobát, asztalt és asztalszolgát, valamint dekorációként virágot kell biztosítaniuk az új alkotmánynak a Magyar Közlönyben megjelent példány olvasásához, illetve a saját példány megrendeléséhez.

Most meg a korona következik, mert a hatalmukat ezek most már Istentől óhajtanák eredeztetni. Vagy köll valakinek egy kis apró.

Mindemellett ócska kis cirkusz csak ez is, mint az összes fölsorolt szarság, amitől sűrű volt az elmúlt hét és fél év, és penészes lett az ország. Arra gondoltam egyébként, hogy ezt az értekezést úgy oldom meg, hogy idemásolom a vikipédia koronás bejegyzését, és nyújtom a mocskos mancsomat a milliárdért, hogy elvégeztem a munkát. Többet más sem fog vele dolgozni, és értelme is csak annyi lesz – semmi -, viszont valaki elteszi a dellát, és az nem én leszek. Különben is rohadt hosszú szöveg van a mi drágalátos koronánkról ebben a vikiben, ember azt el nem olvassa. Viszont van benne egy érdekes mondat:

„A korona egy absztrakt, metonimikus képzet, amely a kormány létezésének jogi alapját biztosítja.”

Aha. Tehát nem a választás lesz az. Helyben agyunk.

Töltött káposzta

Etetéssel egybekötött szociológiai felmérést végzett Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), amikor műanyag tálkákban töltött káposztát osztott a Parlamentben a tekintetes (nagyságos, méltóságos) képviselő uraknak/asszonyoknak jótékonysági felhorgadással.

Nem az volt jótékony, hogy megetette az ország szűkölködő anyáit/apáit, hanem, hogy ezzel a gesztussal próbált pénzt kiszedni belőlük, ami első ránézésre is embert próbáló feladat, és bele is bukott ez a Bangóné. Negyvennégyezer forintot kalapozott össze az egész bagázstól.

Igaz, a megszentelt cél sem volt egy nagy vaszisztdasz. A gyűjtést Debrecenben óhajtotta eldorbézolni, mert az ottani városanyák/atyák megadóztatják a karitatív ételosztást. De hogyan is remélhetett ennek orvoslására pénzt ezektől ez a Bangóné, amikor mindez egybecseng a központi akarattal, amely megtiltja az emberséget az országban az embereknek.

A kísérlet egyébként azt hozta, hogy LMP-s és Jobbik-os anyák/apák, meg egy darab Fidesz-es vette elő a bugyellárisát, más nem. Se DK-s, se MSZP-s, se a rosseb se tudja, milyen mezben ücsörögnek ott még naplopók, senki sem. Ebből is kitetszik, hogy a ganyéság pártfüggetlen, vagy éppen az, hogy akit képviselővé szentelnek, annak elrohad a szíve.

A felmérés megmutatta tehát, hogy lelket ezekben ne keressünk, de azt is, hogy humorérzéket se. Az álkeresztény (KDNP) Soltész Miklós azt tartotta nevetni valónak, hogy konyhalányokat keresett, illetve, hogy szerinte Bangóné azért osztotta kesztyűben a kis lábaskákat, mert olyan szart főzött.

Ezen legalább annyira lehet kacarászni, mint amikor Sheldon mesél viccet a fizikus tehenéről, a többiek meg nézik, hogy akkor ezt hogy. Dunai Mónika, aki a Fidesz színeiben lopja a napot, magából indult ki, amikor azt fejtegette, hogy mérget tettek a kajájába. Ezt nem látnám el lábjegyzetekkel, de nem is ez a lényeg.

Ki más, mint Balog páterminiszter mondta meg a tutit, amikor úgy méltatlankodott, hogy ez a Bangóné ezzel a pörformansszal megsértette az Országház méltóságát. Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy van neki ilyenje, ami elképzelés a scifiből eredhet, a Tejút pereméről valahonnan.

Az Országház a mai időkben olyan épületet jelent, amelyben a képviselők megbújhatnak a cudar időjárás elől, miközben olyan törvényeket szavazgatnak meg, amelyek legálissá teszik a lopást. Vagy, ha ilyet már nem lehet, akkor titkosítással tussolják el a balhét.

Más funkciója a NER-ben nem nagyon van, fölösleges tehát szakralizálni, attól nem lesz jobb. Mint ahogyan a képviselő urak/hölgyek is csak úgy nyakig tele vannak szarral és húggyal, mint akármelyik panelproli, és mégis azt hiszik, hogy tíz centivel a föld fölött lebegnek. És amilyen hülye a magyar, ezt így is látja.

Az is érdekes, hogy az ország elcseszett háza számára az nem volt méltatlan, amikor Orbán Viktor, országos cimborájával, valami Semjénnel együtt zabálta két pofára a tüntetők csokiját. Az is mindent elmondott az egész hordáról meg a vezérükről, a házmester Kövér mégsem akart közéjük lövetni.

Beleképzelve magam még ennek a Balognak a fejébe, az biztosan nem lett volna méltatlan, ha ez a Bangóné zsolnaiban szervírozta volna a calvadossal ízesített gombamártást a csirkemell-filé mellé, mint tette ezt a páter négy éve a Hiltonban, amikor szerencsétlen gyerekek etetésével kurválkodott.

Most töltött káposztát osztottak ennek a Balognak műanyagban, ami különben is veszélyes eledel, ezt Móricz óta tudjuk. Az ő Kis Jánosa is ennek a gombócába fulladt bele. Ilyen veszélyek azonban nem fenyegették a mi jótevőinket, mert a kaját villámgyorsan ki is vitték a gyalázatok terméből.

Ennek a Bangónénak viszont a jövőre nézvést azt lehetne tanácsolni, ha ennyire buzog benne a szívjóság, akkor a káposztáját be se vigye ilyen Balogoknak, hanem a Kossuth téren osztogassa szét azoknak, akik értékelik is. Messze nem kell menni, igaz, lehet, hogy megbüntetik. Vállalható kockázat azért, hogy találkozzon olyan magyarokkal, akik közül egyben több méltóság van, mint a képviselői csürhében együtt és négyzetre emelve.

Kinek fáj a hetesi pofon?

Egy év öt hónap felfüggesztett börtönt kapott, és másfél évre eltiltotta a pedagógusi hivatástól a kommunista bíróság Gyula bácsit, a hetesi tanerőt, mert éveken át pofonnal, nyakassal honorálta a magatartásbeli elhajlásokat. A gyerekek fejét osztálynaplóval, munkafüzettel ütötte, a lábukra taposott, hátukat rúddal ütötte – hol a diákok szeme láttára, hol a tanári szobában vagy a tornateremben.

Ilyen tapló nemzet lámpása mindenhol van, mindig volt, és mindig is lesz. Feltehetően a vak komondorba beleájult világban számuk még szaporodik is a munka alapú társadalomban és a nevelés központú iskolákban, ha egyáltalán napvilágot lát a ganyéság. Hetesen sem volt egyszerű, ha értekezleteken szóba került az ügy, jegyzőkönyvbe ez nem került, sőt, a vizsgálat alatt igazgató úr mindent el is követett, hogy a szőnyeg alatt maradjon.

Hasonszőrű igazgató urak is sokan vannak a NER-ben, ahol kontraszelektált bábuk direktorkodnak. Viszont, a pedagógusi törzsfejlődés jelen szakaszában még nem mindenki éri el az optimális szintet, amikor nem az iskolának, nem is az életnek, hanem Istennek, az államnak és a Pártnak állítanak elő megfelelő alattvalókat. Egyelőre még szorít az idő, igaz, nem annyira.

A jövőre esedékes választás évében a fülkeforradalom idején még csak ötödikes nyersanyag már voksoló proletár lesz, magában hordozva a NER minden ótvarát, amit az iskolában a Gyula bácsik vertek belé. És a rendszer ontja magából a hit és erkölcstannal meg a mindennapos testneveléssel felvértezett, írás-, és olvasásképtelen masszát. A Gyula bácsik hasznosak tehát a Cinege utca lakója számára.

Semmi sem tökéletes azonban, mindenhol vannak elhajló alakok, Hetesen is, olyanok, akiknek nem tetszik, hogy Gyula bácsi máttósan – ilyen is volt – püföli a kölkeket. Ők megmaradt lelkiismeretük foszlányaiból erőt merítve kiborítják a bilit, azt, amit sok kollégájuk nem mert megtenni, félve igazgató úrtól, aki a NER-től felhatalmazott élet-halál ura az iskolában. Viszont a tanár gyerekének is kell enni.

Ez így, ahogyan leföstöttem, égre kiáltó kicsi kis belügy, az ezután következő jelenség azonban már nem. Gyula bácsit elmeszelték a komcsik, a szülők pedig, ahelyett, hogy megnyugodtak volna, hogy a drágalátos gyereküket nem aprítják az iskolában, az ellen gerjednek, aki borított. A szülői munkaközösség vezetője kirúgatná az iskolából az ügyet kipattantó tanárt, mert nem tudjuk, milyen poklok vannak a fejében.

És, hogy a sötétség harmóniája még teljesebb legyen, az egyik önkormányzati képviselő arra szólította fel a kekeckedő pedagógust, költözzön el a faluból, mert szégyent hozott Hetesre. Ezen a ponton mondhatjuk, drága polgártársak, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. Így válik ez a Hetes üvegedénnyé, amelybe bambán néz az ember, felfedezve benne a NER végtelen sötétjét.

Kimondatlanul ugyan, de benne van a kívánatos rend, amelybe az ilyen nyitott társadalmas alakok rendetlenséget hoznak, fölszakítva a gyöpöket. Ahogyan a Kossuth térre újra belovagolt fehér lovon a kormányzó, úgy a birodalom távoli szegletében kialakult a tekintetes úr, tanító és a plébános szentháromsága, körülöttük pedig a bambaság masszív talapzata. És én kérek elnézést azoktól a hetesiektől, akik kilógnak a NER ideális masszájából.

Fölvethetnéd azt is, én drága olvasóm, hogy mi a rossebnek verem a nyálamat ilyen apróságokon, amelyek a falu határánál alig is érnek tovább. Mentségemül felhozom, ahogyan Adynak fájt a szerb komitácsi szíve, úgy nekem is a hetesi, üldözötté vált tanáré. Másrészt pedig azt kell megértenünk, hogy jövő áprilisban a döntések ilyen hetesi színtereken születnek meg, és a jelek szerint a Gyula bácsik ideje jön el megint. Ha fáj is ez nagyon.

Elhúzódó inkontinencia

Ezek mindig belehugyoznak a zongorába, ahogyan már tizenöt (15, XV) évvel ezelőtt Váncsa István volt szíves igen hatékony képes beszéddel lefösteni a Fidesz működését. Pedig akkor még NER sem volt, és mégsem változott semmi sem. Azóta sem.

(„…Leegyszerűsítve azt mondja a Washington Post, hogy befogadtuk ezeket, mert azt hittük, itt a klubban majd megtanulnak viselkedni. De nem tanultak meg, ezzel szemben belehugyoznak a zongorába. Rá kell nézni Prime Minister Victor Orbanra, és mindenki látja, hogy ez így nem működik….”)

Tizenöt (15, XV) évvel ezelőtt a NATO-val volt a baj, és most is azzal van. Tizenegy tagállam, közöttük Németország, hivatalosan is jelezte: rossz néven veszik, hogy Magyarország blokkolja a NATO–Ukrajna bizottság ülését. Ugyanis a magyar kormány már korábban azt mondta, „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés.

Má’ megin’ az a rohadt zongora, amelybe ezúttal épp azért veretnek, mert zokon veszik az ukrán nyelvtörvényt, amely fölhorgadást talán nem ilyen módon kellene elintézni. De mit tehet az ember, ha nem volt nekik gyerekszobájuk. Ez a kisebbik gond, nagyobbnak tűnik, hogy ez a szarakodás olyan nemzetbiztonsági szintű monyák, ha jól odafigyelünk.

Mást ért viszont nemzetbiztonságon a NER, és megint mást a világ józanabbik fele. Két nappal ezelőtt, a 2004-es kettős állampolgárságról szóló szavazásra emlékezett megsebzett szívvel a bagázs, és ennek kapcsán Gyurcsány minden volt, csak jólfésült ember nem. Sőt, nemzetbiztonsági kockázat lett, mert a Fidesz szerint gyűlöletkampányt folytat véreink ellen, és migráncsokkal ültetné tele a virágzó rózsakertet.

2004-ben nem történt más, mint Gyurcsány meghallotta Mikola elsuttogott szavait szavazati jogról és húsz évnyi bebetonozott hatalomról, amelyből nyolc lassan letelik. És most már azt sem tudni, mennyi lehet hátra, hiszen teljesen elfajultak a történések.

„Egymillióval többek vagyunk, egymillióval erősebbek vagyunk.” Ezt is tartalmazza a Gyurcsányt – és Vonát – ekéző dokumentum, amely azt jelenti, hogy a rezsim ennyi levélszavazatot hazudhat magának, és most tekintsenek el attól, hogy választási rendszerünket bővebben bemutassam. Úgyis mindenki tudja, mi a baj. Az.

Ezzel az Ukrajnával csak a gond van mostanság, az ellenzéknek azonban hazaáruló módon nem a nyelvtörvény, nem is a pofátlan végkielégítések – ha emlékszünk még -, hanem a pofátlan nyugdíjak miatt fáj a feje. És megint csak a DK veri a habot Vadai Ágnes képében, tök fölöslegesen, mert, akiknek szól, azok úgyis süketek rá.

Ezt a mesét is ismeri mindenki. Egy Kádár-kori megállapodás alapján ukrán véreinknek magyar nyugdíj jár, amihez csak magyar lakcím kell. A keleti végeken exponenciálisan növekszik is a virtuális lakosság száma, ami egyáltalán nem érdekli Nerországot, mert egyszer majd kérnek tőlük valamit, olyan április tájékán, azt hiszem.

Ott tartunk jelenleg, hogy a NER kerítésen belüli bázisát – azt az uszkve kétmilliót – biztonságban tudja egyetlenünk, a többi nyolcmillió vastagon le van szarva, helyettük pedig erősen ez egymillió friss húsra koncentrálnak. Egészen addig hatalmi tébolyukban, hogy szembe mennek mindennel, ami él és mozog, legyen az Unió, NATO, akárki. Permanensen vizelnek a zongorába, hogy már semmilyen tennalédi sem segít a bajon.

A pöcsüket kéne levágni orvoslásilag. Addig is azonban, míg ez valósággá válik, térjünk vissza Váncsához, mert a dolog annyira eszkalálódott, hogy naponta vethetné papírra a tizenöt éves diagnózist. Viszont akkor sem változna semmi, de azért vigadjunk:

„…Persze a baj nem az, hogy a Washington Post a NATO-ügyekkel összefüggésben gyöngédtelen szavakkal illeti Prime Minister Victor Orbant, hanem hogy Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal…”

Etetés

Pártunk vasökle ezúttal az EMMI képében óhajt lesújtani az ellenre, így megtiltaná a civileknek meg a pártoknak, hogy ételt osszanak az arra rászorulóknak, csak azt nem tudni, miért. Illetve dehogynem. Összefoglaló képet föstve, mert legalja, mocsadékszarok, de ha az ember ilyen karcos, akkor azt nem árt alá is támasztani, hogy mért érett meg a pusztulásra az egész végőzös NER-kupleráj.

Mint azt a fentiekből érezhetted, nyájas olvasó, a fogalmazás bevezető része az indulat jegyében született erre a világra, aminek az a megfejtése, hogy így kellett tennem, mert nem óhajtottam, hogy az agyam fölrobbanván a képernyőre fröccsenjen, mert akadályozott volna a kilátásban. Ebből is látszik, hogy Pártunk működése erősen káros az egészségre, csak épp nincsen figyelmeztetés írva a csomagolására.

Az úgy van, drágáim, hogy miközben jobban teljesítő, rózsaszínű barbie-babák potyognak alá a kénköves égből, országunk báránykái egyre szaporodó számban készülnek éhen dögölni, ezért civilek az igazi segítő szeretet – az agapé, amely terminus technicust semjének nem ismernek – nevében etetik őket, hogy éljenek még kicsit. A civilek viszont sorosügynökök, rések a monolit NER pajzsán, miniszterügynök úr számára eltakarítandó piszkok csupán, mióta teljesen elment az esze.

Nem úgy van tehát, hogy a hasára üt a partizán, és eteti az éhezőket – akik a nagykönyv szerint nincsenek -, mert egyrészt hogyan néznek ki már a kilométeres, gulyásra váró sorok, amelyek a hazaáruló ellenzék kreálmányai, és valami forradalmi tüzeket is oszthatnak nekik étel formájában. Különben is rosszul mutatnak a stadionok árnyékában, zavarják a permanens holidayt.

Erre utalhat az is, ahogyan fejlődik honunk, már nem csak a homelessek tátják a szájukat két megfagyás közben, hanem átlagmókusok is. A kormánynak pedig nyilván nem tetszik, hogy a választások előtt azok a nyugdíjasok és nagycsaládosok állnak sorban közterületeken a fővárosban és vidéken, akiknek hivatalosan egyre jobb a helyzetük, a kormány politikájának a homlokterében álnak, és egyik ajándék után a másikat kapják .

A NER megoldása tehát az, hogy az etetést is központosítja, mert már Kádár apánk óta tudjuk, hogy ami államilag működik, az szarul működik. A bejáratott módszeren meg minek is változtatni, ugye. Viszont énbennem – mert eredendően gonosz vagyok – fölsejlik egy másik ok és indok. Ha nem egy ütemre táplálják az éhezőket – akik nincsenek -, ki tudja, mivel tömik tele a fejüket, milyen, a NER számára ordas eszmékkel.

Jobb tehát a szánalmat saját kézben tartani. Az EMMI ugyanis úgy képzeli, hogy a jövőben kizárólag az állam, az önkormányzat vagy az egyház etethet. S mint az tudvalévő, ez a három minálunk egyenlő a Fidesszel, máris előttünk áll a terv aljassága, hogy még az éhező is a Fidesztől függjön, az ő tenyeréből kapja a kaját, így sulykolva Pavlov módjára a nyálat csorgatóknak, hogy kinek is köszönhetik nyomorult életüket.

Amikor a bevezető részben villámokat okádtam, akkor ez a következmény járt a fejemben, így tehát és talán megbocsátást nyerek a cafatos szájamért. De, hogy ezek mennyire nem keresztények, figyelmezzünk arra, hogy amit Jézus a felebaráti közösségvállalás dolgában kíván, az mind egyszerű dolog. Az éhezőnek ennivalóra, a ruhátlannak ruhára, a jövevénynek befogadásra, betegnek és fogolynak látogatásra van szüksége. A szeretet parancsa feltételezi, hogy az ember ezek alapján el tudja dönteni, mit kell tennie az adott esetben.

Orbán szerint meg nem, ezt is csak ő döntheti el hatalmi tébolyának alárendelve. Már köpni sem kell.

Belzebub térgye kalácsa

Az indiánok köztudottan tisztelték a szellemi fogyatékosokat, miniszterelnökünk tán ezért menekült egy időben dakota földre. Most viszont már odahagyta azt, semmi nem indokolja tehát, hogy vele és udvartartásával irgalmasak legyünk. Ám a gyermeki kíváncsiság nem hagyja nyugodni az embert, és vizsgálgatja, mint tudós néz üvegedénybe, a szellemi toprongyság sajátos jeleit és hömpölygő áradatát.

Itt van nekünk mindjárt ez a Halász János, aki szóvivője volna a Párt farkának, amelyet frakciónak neveznek tévesen egyes híradásokban. Lelkük rajta. Ő az egyik jele, megtestesülése annak a jámbor hivalkodásnak, amely abban nyilvánul meg, hogy mindenféle rangokat osztogatnak egymásnak, ez a Halász épp szóvivője a faroknak, és emellett mókamester is, természetesen.

Most is térdre ereszkedett, úgy könyörgött az országgyűlésnek, amelyek voltaképp ők maguk, napirendezzen má’ kicsit sorosilag, hogy a képviselők elmondhassák a véleményüket. Mintha olyan lenne nekik egyáltalán, és nem Orbánt okádnák ki magukból fékek és kontroll nélkül. Ennek jele az is, hogy ez a Halász a nemzeti levelezősdiről azt állította, a legtöbb emberre van szükség ahhoz, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől. (Most elmélázok kicsit, ha szabad.)

Szerinte Soros György “frontális támadást indított”, azt szeretné, hogy másik, bevándorláspárti kormány kerüljön az Orbán-kormány helyére. Abban épp igaza van, hogy rajtuk kívül a háromnegyed ország és a fél világ szeretné, ha másik kormány kerülne a mostani helyére, amelyet viszont kormánynak nevezni erős eufemizmus. Nem más ugyanis, mint az ütődött főnök kannásbor lerakata, és annyi kárt is okoz, ha jól belegondolunk.

Mintha részegek volnának ezek, elég csak Kósára gondolnunk, midőn megszólal, vagy a rezsiharcosra. Látatlanban és szonda nélkül mégsem mondhatja az ember, hogy máttós volna az egész bagázs, és nem is lenne helytálló meg ildomos. Marad tehát az a végkövetkeztetés, hogy degeneráltak, mint például valami Puskás Imre, aki megint csak szóvivő és zászlófelelős.

Ő meg azt hangsúlyozta – ezek mindig nagyon hangsúlyoznak, követelnek, öklöt ráznak, egyebek -, hogy az ellenzéki politikusok nyíltan szembehelyezkedtek a magyar emberek álláspontjával, akik az erről szóló népszavazáson elsöprő többséggel utasították el a kvótát. Ha belegondolok, az a referendum érvénytelen volt, arra hivatkozni, mint népakaratra erősen aljas dolog, de én ilyet nem feltételezek.

Viszont bárhogyan is forgatom, egy következtetés marad: ha a valóságot ennyire és ilyen következetesen hagyják figyelmen kívül, akkor tényleg fogyatékos ez a sajátosan eszelős társaság. Látni a permanens kontraszelekció eredményét abban is, amit összedelirálnak a kézivezérelt híradójukban, amiben tiszteletet is követelnek, és csodálkoznak, ha röhögnek rajtuk. Itt értünk vissza az indiánokhoz.

Ám a dakota vonal befulladt, így a körtánc helyett valahogyan tenni kell a démon ellen, aki a Soros, a jelek szerint megszállta az egész országot, és nem elég ellene a fokhagyma. Keresztény kultúránkat óvva ajánlom a plébániák szakirodalmát a mostani vész esetére. A démoni befolyás elleni tennivalók eszerint:

„Sok odaadott szentmise, szentáldozással. Gyakori gyónás, nagyon komoly imádságos felkészüléssel, különösen nagy hangsúllyal a megbocsátáson és az erős elhatározáson. Rózsafüzér (Rendszeresen). Felajánlások, életfelajánlás. Dicsőítő imádságok, szabadulást és gyógyulást kérő imádságok. Szent zene. Gyakori szenteltvíz-használat. Áldáskérés a szülőktől.”

Szent könyvünk szerint a démonok olyan szellemi lények, akik a Sátán királyságában a gonosz angyalok alatti hatalmi szinten vannak, céljuk pedig az, hogy emberek testébe költözhessenek, és bűnös kívánságaikat rajtuk keresztül végrehajthassák. Vezetőjük Belzebub. Ebből a szemszögből, amely látásmód immár jellemző Pártunkra, nem elég csak a Soros tökeire lépni.

Ez a Belzebub még számtalan formában küldi országunkra a rontást, úgymint Gyurcsány, Vona, Botka meg a többi, csak úgy nyüzsögnek. A drágalátos fidesz-faroknak így a nagyágyú bevetését javasolnám ennek a Belzebubnak a térgye kalácsa szétrúgása témakörében, hogy a veszedelem egyszer s mindenkorra elmúljék sokat szenvedett hazánk egéről, s amely ez:

“Exorcizamus te, omnis immundus spiritus, omnis satanica potestas, omnis incursio infernalis adversarii, omnis legio, omnis congregatio et secta diabolica…Ergo, draco maledicte et omnis legio diabolica…Ut Ecclesiam tuam secura tibi facias libertate servire, te rogamus, audi nos.”

Van bővebb változat is, de én ezek helyett nem dolgozok. S ha most, midőn ide jutottam, azt mondanád, nyájas olvasó, hogy én is hülye vagyok, meg kell cáfoljalak. Kognitív készségeim strammul működnek, és épp emiatt jutottam a fentebb vázolt képtelenségekre. A fortyogó téboly, mint kiindulási pont, hülye válaszokat feltételez, így kívánja a logika. De, hogy e kettő elegye épp a NER maga, arról én már végképp nem tehetek.

Komcsizó bolsevik

A „van annak valami diszkrét bája” jól bevált és nagyvilági fordulattal kezdené az ember az olyan szöveget, ami majd itt eljő nekünk, ha lelkében csupán rőzse-dalok pislákolnának. Viszont nem engedhető meg az andalodás luxusa, amikor igen erős késztetést érez a magamfajta elfuserált organizmus, hogy szétcsapja a monitort maga előtt felhorgadásában.

Akkor viszont az a sajátos helyzet állana elő, hogy nem tudnám megfelelő sorrendben nyomogatni a billentyűket, következésképp nem teljesíthetném a magamra rótt föladatot, hogy bemutomam a világ kajla folyását. Összefoglalva tehát a fennállást, ez egy méretes csapda, amely próbára teszi csatakos és cafatos neuronjaimat. Ekkor kell felvenni a kétszer kettő és Micimackó józanságát, aztán erősen gondolni, most épp Budai Gyulára.

Egy kósza és elfeledett mikrofon az oka, hogy hősünk lelkének mérhetetlen sötétségéről révedezhetek. Ám ezzel még semmi újat nem adtam elő, ezzel a sötétezéssel, hiszen minden elsőáldozó sorosista tisztában van vele, hogy mesénk tárgya, B. Gy., amellett, hogy némethszilárdi intellektussal van fölszerelve, még aljas is. De hát, melyik nem az a kretén bagázsból, ha jól belegondolunk.

Bekapcsolva felejtődött az a rohadt hangtovábbító szar, s így óhatatlanul kiderült, mi jár a mi Gyulánk fejében, ha gondolatai nem a közönségnek csomagolva jönnek elő a szájából. Most épp ezek, amikor arról volt szó, hogy a Fidesz Poltja a bíróságokat basztatja. Ezt mormogta a Gyula: „Jól teszi. Hát azok a bírók, nem? Komcsi mindegyik.” Meg még valami olyasmit, hogy „gyökerek”, ami így, az ő szájából épp figyelemre méltó következetlenségre utal, mert tükör nélkül borotválkozott ezek szerint.

Két dolgot kell megvizsgálnunk, amikor a Gyula kórlapját kitöltjük. Az egyik, hogy voltaképp infantilis szinten van a lelkem ezzel a komcsizással. A net, az nagyon sok mindenre baromi hasznos bír lenni. Most is, hogy ennek a Budainak az ostobaságán révedeztem, meg szörfözgettem az éccakában, mit nem látok, embervirágszálaim?

Egy kétségek közt vergődő diákember tanácsot kért, mert nem értett valamit. Ezt panaszolta: „Mi az a kommunista? Suliban nem tanultuk még töriből se, és engem érdekel, mert az egyik hülye osztálytársam mindenkire azt mondja. Megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, nem tudja, de az apja is ezt mondja mindig. És nem akarok butának látszani, de tényleg nem tudom.”

Erre ezzel nyugtatgatták szegényt: „A szélsőbaloldal képviselői. A köznyelvben, ha az ember ilyet mond a másikra (mint pl. osztálytársad), az a megvetést, a gyűlölködést képviseli.” Nem tudhatom, hogy szegény érdeklődőt kielégítette-e a válasz, arra azonban karakánul rávilágított, hogy a NER előállítói és elszenvedői is egyazon szinten, az általános iskola ötödikesén vannak, ha nagyon megengedő vagyok. Viszont ettől egyáltalán nem lesz jobb.

A kommunizmus, ami a könyvtárnyi hadova ellenére soha nem is volt és nem is lesz, megfoghatatlan egy valami. Bakunyin például, mint valami liberális álmodozó a szabadságról ábrándolt vele kapcsolatban, aszonta: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. Viszont egész életében menekülni volt kénytelen az anarchista lelkem, de ebbe fölösleges belemerülni.

Az sokkal érdekesebb, hogy a kommunisztikus kísérletek hogyan torkolltak tragédiákba, mint az majd Magyarországra is vár mindjárt. Azt írja a szakirodalom, hogy a komcsik az egész gazdaságot, a termelést, az elosztást és a fogyasztást újraszervezték. Ez a folyamat törvényszerűen két következménnyel járt: szabadságelkobzással és az egyenlőtlenségek új típusának megjelenésével. Így szükségszerűen alakult ki egy új osztály, az élcsapat, a pártelit, a funkcionáriusok osztálya.

A régi egyenlőtlenségek felszámolása az igazságtalanságok és egyenlőtlenségek új formáit hozta létre. A centralizált gazdaság kiépítése szabadságkorlátozáshoz vezetett, ahol az erőszak, a terror nem szükséges rosszként, hanem pontosan fordítva, a rendszer nélkülözhetetlen elemeként jelent meg. Ebből a logikából fakad a kommunizmus fő jellemvonása, tehát a hatalomkoncentráció, a szabadságkorlátozás, és az erőszak alkalmazásának létrejötte.

Ebben a történetben, amely viszont már maga a bolsevizmus, a magam részéről egyetlen bírót sem látok, fidesznyik mocsadékokat és a főgecit viszont annál inkább. A bolsevizmusról még kiegészítésképp: ez a szörnyszülött az is, amelyik a törvénykezést hatalma szolgálatába állítja, tehát minden rémsége paragrafussal alátámasztható és igazolható.

Már megint a NER áll előttünk, benne a mi kis Berijánkkal, aki mindenkit elveszejtene, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. És megint csak Budaihoz lukadtunk ki, a bolsevikhez, aki valami perverz hóhérként viselkedik, és egy pokol lehet a fejében. Bárándy Gergely az egész cirkusz kapcsán kifejtette: “Budai Gyula intellektusával mi már régóta tisztában vagyunk, most a széles közvélemény is megismeri azt.”

Bárándyt ki kell ábrándítsam. Nem, nem ismeri meg egyáltalán. Ugyanúgy, ahogyan Sorost is patás ördögként azonosítja, és fingja sincs arról, valójában mit is akar ez az öregember. A széles közvélemény számára Budai a hős donkihóte, akinek bolsi buzgalmát a komcsi bírák lohasztják le minduntalan. A széles közvélemény számára ez a világ.

De szar, hogy mindig erre köll jutni.

Amelyik belényúl

Kutyaszart loptak Nyíregyházán. Az úgy esett, hogy egy festékbolt szemeteséhez ismeretlen mókamester egy zsákot rakott le benne három festékes vödörrel, amelyekről később az üzlet tulajdonosa megállapította, hogy színültig kutyaszarral vannak megtöltve. Ám, hogy a kéretlen ajándék ne okozzon megoldhatatlan gondokat, arról egy másik, szemfüles polgártárs intézkedett, mert ellopta a vödröket, benne a cuccal, és most viszi.

Két tényállás forog fenn. Az egyik, hogy mit érdemel az a bűnös, aki más szemetesébe kutyaszart rakosgat, a másik pedig, hogy a szarlopásnak mi a büntetési tétele a bétékában. A kakaós csigáét meg a kósza rőzsékét már ismerjük, ilyen szarosra azonban még nem volt precedens. Törvényhozásunknak tehát ezzel is foglalkoznia kellene, mint például Czeglédyvel, mert úgyis kellően aljas és ostoba mókusok alkotják a grémiumot, a szocik meg mindig félrenyomnak.

Aztán itt van a lélek dolga. Hogy mi vesz rá valakit a kutyaszar kitartó gyűjtögetésére vajon. Jobb esetben a kedvenc négylábút óhajtotta tán szakralizálni a delikvens, hiszen ismeretes a jó Sziddhartha azon tétele, hogy neki a leggyönyörűbb hercegkisasszony sem kell, mert az is csak nyakig tele van vizelettel és ürülékkel. Ezzel pedig a titokzatos alak, hogy kimerte a szart a kutyából, elemelte őt mintegy az anyagi világtól, és glóriát font buksi feje köré. Ilyen megfejtés is lehet.

Köznapibb gondolkozással azonban egészen egyszerűen debil volt a szarhalmozó. Ilyenekből annyi van az országban, mint hercegkisasszony a Burgban, hogy Svejkre is gondoljunk kicsit. Jól mutatja ezt, hogy egy iskolában felirattal hirdették: egy halotti anyakönyvi kivonatot találtak, amelyet a jogos tulajdonosa átvehet. Vagy egy útról szóló híradás, amely arról tudósít, hogy Pilisvörösváron egy kert töviben véget ér a bitumen, és a másik oldalán pedig folytatódik bukszusnyi hiátussal. Ők, ott így oldották fel a jogi problémákat.

Ezeket is tegnap lehetett olvashatni, amitől az ember azt hihette, hogy egy bohózat kellős közepén ücsörög, de mégsem lett tőle virágos jókedve. Például azért, mert ez a szarral telt festékes doboz megidézte benne Arany Családi körét: „…Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:/ Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!…” Azzal a továbbgondolással, hogy miként ordít fel a delikvens, ha meglátja/érzi zsákmánya tartalmát, esetleg azt is megengedve, hogy kifösti vele a nappalit.

Aztán ahogyan a ’zember tovább danássza magában Arany sorait, eljut odáig is, hogy „…egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek…”. Hogy tudjuk, kölökkorunk költeményében a munkában megfáradt szántóvető tér haza, ahol a sorok szerint hű asszonya sült vs. rántott csirkével várja őt. Aztán körülnéz a ’zember a százötven évvel későbbi hazában vacsorailag, hogy életforma-e az éhezés, mintegy passzió, ahogy Harrach et. azt elképzeli, és okos fejével biccent, nem remél.

Viszont, hogy a belenyúlásoknál maradjunk. A jövő héten érkezik mihozzánk uniós patások serege, akik NER szemszögből Soros utasítására vizslatják degenerált honunk közbeszerzéseit, amelyekről egészen elképesztő dolgok kerengenek kósza Magyar Közlönyökben. A patások sem tudják, mibe nyúlnak bele, de ha találnak valamit, morcosak lesznek, és fizettetnek. Ha sokat találnak, teljesen elzárhatják a pénzcsapot, amitől pedig a NER fejre állhat. Szóval érdekes dolgok várhatók eztán is, a magam részéről pedig csak nézem a mozit.

Szíveskedjenek előrehajolni

Tállai András sajátságos NER-evolúciója során kiskirállyá alakult, amire utaló testi jelek – toka, méretes gyomor, ahogyan szocreál történelem tankönyvekben rajzolták annak idején – már régóta mutatkoztak rajta, a minőségi ugrás azonban hirtelen volt és váratlan.

A NAV-elnök és államtitkár eleddig falunapokon hadonászott ollókkal és nemzeti színű pántlikákkal, mindent fölavatott, ami elébe került, még a kiskutya lekonyuló farkát is. Ezen kívül idegenvezetőként fungált, földijeit vezette csudát látni a Parlamentben, bemutatva, melyek azok a falak, amelyek csakis a jómunkás kisemberért remegnek, s amelyek között Tállai szíve csak érettük dobog, mondhatni, ahol ő csak néépéének éél.

Mezőkövesd viszont messze van a pártközponttól, a falvak népének szervezett tanulmányi kirándulások sokba fájtak, mert drága volt a benzin. A jó király ilyenkor odahat. Tállai is rácuppant a „K” vonalra, egyeztetett, amely diskurzus nyomán, míg a birodalom más, elfelejtett szegleteiben az üzemanyag piaci alapon október vége óta háromszor is drágult, a NAV elnök fatornyosában viszont csökkent az ára.

Czeglédy Csaba immár közel fél éve ücsörög előzetesben azóta sem bizonyított költségvetési csalásra hivatkozva, vele szemben Tállai épp most fonja az aranyglóriát fenségtelen, zsíros feje fölé saját kézzel, s azzal, hogy esküjét megszegve látványosan károsítja meg az államot.

A magam részéről soha nem voltam NAV elnök, így azt sem tudhatom, részleteiben mi egy ilyen tótumfaktum munkaköri leírása, de, mint a nép egyszerű gyermeke, annyi azért kapisgál bennem, hogy az adók vaskézzel való behajtása volna. Ezt egyébként számtalan honfitársunk tapasztalhatja is, aki pár ezer forinttal tartozik, s emiatt a tökeit szorongatják, elveszik az ebédjét meg a tetőt a feje fölül, és mehet a büdösbe a kedves családjával együtt.

Ha én NER volnék, akkor kockás papíron számolnám ki, Tállai et. látványos akciója hány millió/milliárddal károsította meg az államot, s így a magyar népet, és raportra rendelném, hogy elbeszélgessek a busa fejével. Ha meg tökös NER, akkor emiatt szorítós karperecet is adnék rá.

Viszont rendszerünk egyáltalán nem tökös, hanem inkább egy megfoghatatlan valami. Nevezték már társadalomtudósok autokráciának, diktatúrának, maffiaállamnak, de be kell látnunk, annyira sajátos képződmény, hogy ilyen kategóriákkal nem írható le. Inkább kesze-kusza, autodidakta műalkotás, amelyet csak részeges bölcsészek tudnak értelmezni az esztétika és a filozófia segedelmével.

Erre utaló törekvések már megjelentek a kommentelők körében, amikor kies hazánk államformáját, hatalmi és pénzügyi berendezkedését az abszurdban vélték megtalálni, lásd: abszurdisztán, amely megnevezés közkeletű a facebookos szakirodalomban.

Tévednek azonban a tisztelt kollégák, hiszen az ilyen tállais csínytevések után nem tudjuk, sírjunk, vagy röhögjünk, és ez az ambivalens állapot sokkal inkább a groteszk hatásmechanizmusára hajaz. Azt mondja a kézikönyv, hogy a groteszk összetett ábrázolásmód, a félelmetes, torz és fenséges vonások ötvöződése a kedves, néha kicsinyes komikus elemekkel, a rémület és nevetés együttes hatását váltva ki. Lényege az ellentétes esztétikai minőségek együttes jelenléte.

Tállai, amilyen röhejes, annyira félelmetes is egyben. Engemet is seperc alatt kicsinálhatna a hivatalán keresztül, ha lenne tőlem mit elvenni, de nincs. Mások azonban nem élnek az érinthetetlenség (lásd hinduizmus) ilyen óvó és kegyes állapotában. Nagyon is van mit veszíteniük, következésképp nekik az államtitkár és a rendelkezésére álló eszközök – amelyek végtelenségéről csak Simicska tudna mesélni, mint aki hatalmának csúcsán adta, most meg kapja – valós fenyegetést jelentenek.

Ők igazán megérthetik Wolfgang Kayser groteszkről való állításait, amely szerint ez nem más, mint az otthoniasság látszata mögül hirtelen fölbukkanó elidegenedettség, a világ széttöredezettsége, a lét szakadékaiból föltörni kész démoni erő, amelynek azért nem lehet harmonikus ábrázolása, mert akkor az emberi világrend teljes jogú tagjává tennők az apokalipszist.

Örkény mindezt göcögősebben fösti le (Arról, hogy mi a groteszk):

„..Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni: Köszönöm. Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról. Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után! Ott az autó: négy kereke a levegőben, mintha egy kutya a hasát akarná megvakargatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog. A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levő két kereszten levő két villámhárító hegyével érinti csak a földet. Bent egy dülöngélő vendég – fejjel aláfelé – elhozza sörét a söntésből. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa. Egy csöpp nem sok, de annyi se csordul ki…”

Kitetszik, drága polgártársak, megvan a recept, hogyan lehet túlélni a körülöttünk eluralkodó tébolyt. Ö. I. csak tudta a hadifogságból hazatérve, és éppen a Rákosi rendszerébe csöppenve bele. Az a mi mai tragédiánk, hogy szertenézve a hazában alig is látjuk másnak a mai tébolyt, amelyen Tállai csak imbolygó hab a sörön, és lefelé. De terpeszállásból hátrafelé nézegetni sem lehet a végtelenségig, mert az ember fejébe száll a vér, és esetleg megborul.

Viszont ha kiegyenesedünk, akkor a hegeli dialektika a fejéről a talpára áll, mint azt Marx papa tanítja, s ennek következtében már valós fényében látjuk ezt a Tállait is – meg az összes cimboráját -, jókedvünk odalesz, és A. E. Bizottság módján adjuk meg a delikát választ a világra, amely ez: „Köpni kell”. És az a tragédia, hogy csak ennyire futja.