Kategória: orbán viktor

Őrült és közveszélyes

Én nagyon tisztelem Pető Ivánt még abból az időből, amikor úgy tűnt, ezzel a reménytelen országgal lehet kezdeni valamit. Ma viszont ott tartunk, azon kell vitatkoznom vele, hogy az ország jelenlegi első embere normális, avagy sem. Ide jutottunk. Pető Iván ugyanis sok egyéb mellett arra ragadtatta magát, hogy vitatkozik azokkal, akik Orbánt elmebeteg, pszichésen súlyosan sérült emberként jellemzik. Szerinte tudatos, de erkölcstelen politikusról van szó, s lám és ím, velem is hadban áll emiatt.

Már első országlása idején is, amikor messze volt a mai tébolyult formájától, az akkori főnököm elalélt a vélt okosságától. Nem győztem ellent mondani neki, s hogy jó volt a szimatom, állítólag már akkor le is fasisztáztam. Erre nem is emlékeztem a mai vérzivatarban, egy ismerősöm mesélte a minap vihogva. Ez nem érdem, hanem végtelen szomorúság forrása. Különben is, most Orbán Viktor elmebéli állapota a kérdés, nem pedig az elcseszett világnézete, pedig az is megérne egy misét.

Köztudomásúlag a hülyeségnek három fokozata van orvosilag, amelyet súlyosbodó sorrendben imbecillis, debilis és idióta névvel illet a szakirodalom. A legutolsó már ilyen taknya-nyála folyós szint, Orbán Viktornak viszont nem ilyen értelemben ment el az esze, hanem a gonoszság vitte el nagyon messze. Vagy azért lett gonosz, mert a személyisége meghasadt, ezt én nem tudhatom, viszont mesélni tudok róla, és ez kötelességem is, ha már ilyen betűvetőnek szegődtem a holocén korban.

Hogy egy emberi lény nem passzol a környezetéhez agyilag, azt a szavaiból és a cselekedeteiből tudjuk lemérni. Orbán Viktor is azt hangsúlyozza minduntalan, hogy ezeket figyeljük, illetve, hogy az egyiket ne, azt ne, amit mond, csak azt, amit tesz, mint az közismert a szenvedő magyarok köreiben. Ennek ellenére be nem áll a szája, s bár ezt jól megfontolt politikai érdekből teszi, mégsem mindegy kórtanilag, hogy miket delirál össze. Ha orvos volnék, ami nem vagyok, föl tudnám állítani belőle a diagnózist.

Igaz, egyszerű paraszti ésszel is, ami van nekem, megállapíthatom a sarki ivó stílusában de mégis karakánul és hibátlanul, hogy hülye ez, vazze. Mert az. Túllépve most a kényszeres testi tüneteken, gondoljunk csak a dakota korszakára, amikor mindent a lovon fordítva ülve látott, és kommunistázott veszettül. Ezek is kényszerek voltak, mint a mai keresztényezés, ez az út, ahogyan borul rá a sötétség. Mert, míg fénykorában még azért volt értelme annak, amit beszélt, sok esetben most már az sincs.

“Most itt állunk, azon a helyszínen, ahonnan szétsugárzott, szerteáradt a mágikus energia, amely felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat. Ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, ez minden bizonnyal az. Miképpen az is bizonyos, hogyha van szakrális momentuma, főnix pillanata a magyar lélek újjászületésének, az a pillanat 1848. március 15-e. Ez a magyar élet, ez a magyar történelem páros vezércsillaga. Vérvonal, cél, értelem és mérce. Zsinórmérték.”

Ezt Orbán Viktor mondta, ő maga, a saját szájával, mint ünnepi beszéd. Tessenek elgondolkozni rajta, és levonni a következtetést, hülye ez vagy nem. Nem sértően, hanem orvosi értelemben, hogy a szavak, mondatok, amiket megformál, azok mit takarnak, így egymás mellé rakva mit jelentenek. Érteni vélem a célját, a mondandóját, hogy mit akart mondani a költő, csak nem sikerült adekvátan kifejezni a fejében gomolygó ködöket. Mint a szomszéd Józsi, amikor tök részeg, ettől elveszíti a valóságot, és ismeretlen vidékeken jár az agya.

Az orbáni dumáról többet nem is érdemes, mindenkinek megvan a maga kis színese, ugorgyunk hát a teteleire. Ezekből rohadt sok van, a magam részéről most csupán a külhoni magyarokkal való ténykedését nézem meg, ez is elég. Szórja a pénzt veszettül a határon túlra, s mindenki azt hiszi, hogy vegye a szavazatokat, azért. Is. De elsősorban revizionista célzattal, úgy kezeli már azokat a vidékeket, mint birodalmának részeit. Kitetszik, hogy újabb Bécsi döntésekre vár, amelyek majd Moszkvában születnek azonban.

Ettől mentsen meg minket a jóisten, és ez is mutatja, hogy elment az esze. Einsteinnek tulajdonítják azt a kijelentést, hogy az az őrület, ha rendre mindig ugyanazt csináljuk, és más eredményt várunk tőle. Orbán Horthy-féle új nemzetegyesítő óhajt lenni, ez az elvetélt és elvetemült álma. Erre akkor döbbentem rá végleg, amikor tegnap a Duna Televízióban a székelyek szabadságáért való küzdelemre szólítottak fel. Ennek a fele sem tréfa, ha ez így megy tovább, égésbe taszítja az országot és Európát is.

Beláthatjuk tehát – minden tisztelettel Pető Iván iránt -, azon lehet vitatkozni, hogy őrült-e a manus – szerintem az -, de mindenképpen közveszélyes. És még csak tudatosnak sem nevezném a hajdani szabad demokrata ellenében, mert, ha az volna, látná a katasztrofális végét annak, amit csinál. De erre képtelen, következésképp mégis maradnék annál a konklúziónál, hogy őrült, pszichésen súlyosan sérült, nem tudatos és még erkölcstelen is. Ő tehát Orbán Viktor, a magyarok miniszterelnöke.

Ui: A dühöngő fázis is eljő, nem kellene kivárni.

Soros üldözi Gruevszkit – azé’

Egyszerű ez, mint a faék, és, mint Hidvéghi Balázs, aki Pártunk kommunikációs igazgatója volna. De volt ő már magyar diaszpóráért felelős stratégiai igazgatóhelyettes is, valamint erdőben a vadnyom. Időnkét megnyilvánul igazgató elvtárs, olyankor kifolyik a száján Orbán Viktor maga, trottyos gatyástól és stadionostól együtt.

Tegnap is volt ilyen szeánsz az önsorsrontó brüsszeli elitről, színészetet tanuló (sic!) migráncsokról és közbevetőleg a kies hazánkban héderező tolvajról, Nikola Gruevszki volt Macedón miniszterelnökről. És egészen érdekes dolgok derültek ki az éppen aktuális címlapsztoriról.

Ezek arra engednek következtetni, igazgató elvtárs elkezdett megágyazni annak a gyalázatnak, hogy az égre-földre keresett tolvajt befogadjuk, menedéket és kacsalábon forgó otthont nyújtsunk neki, ha már annyit szenvedett inaltában. Erre abból juthatunk, hogy igazgató elvtárs a lopás tényállását nagyvonalúan feledve a következőket adta elő:

“Magyarországon egy olyan politikus kért menedéket, akit egy baloldali kormány – amely mögött Soros György befolyása nyilvánvalóan kimutatható – e pillanatban üldöz és fenyeget. Vannak olyan, szintén szocialisták vezette országok az Európai Unióban, például Málta, ahol újságírókat gyilkolnak meg. Más országokban csak fenyegetőznek és politikai riválisokat üldöznek.”

Csak a hülye nem látja, hogy ebben kőkeményen benne van a politikai menedékjog lebegtetése, mert, mint a logika azt megmutatja nekünk, a volt miniszterelnököt nem azért akarják rács mögé dugni, mert lopott, hanem, mert Soros. Nos, ez a duma megint csak a szavazótábornak szól, a külvilágnak elég soványka, viszont, ha megtörténik a befogadás aktusa, akkor végleg lemegyünk a térképről.

Mert, amíg a tenyeres-talpas Fidesz-szavazónak fingja sincs arról, hogy ez a Gruevszki egyáltalán a világon van, Orbán elvtárs viszont most cezúrához érkezett, sőt Rubikonhoz, amit, ha átlép, már nincsen visszaút. Most dől el, hogy van-e önálló akarata, vagy azt végleg a Kremlben hagyta, vagy valami félre eső dácsában a félig rágott pirog melett.

Ha ugyanis menedéket ad ennek a tolvajnak, akkor azt bizonyítja, fontosabb neki a Balkán fellazítása és Európától való távoltartása, mint annak az országnak az érdeke, amelyért beosztásánál fogva felelős. Látja majd ezt az Unió is és a Néppárt is, aztán a pár szavazatért cserébe elfordítják a fejüket, mert ez egy ilyen játszma. Tényleg a vesztébe rohan az egész nyüves világ.

Hogy aztán ez a Gruevszki hogyan jutott át a határon, anyókának öltözve, vagy atlétaként átmászva a kerítésen, megcsúfolva dicső hadseregünket és egyenesen Rezsibambát és a belügyért, az is tök mindegy. Szerintem különgéppel jött. Ez a nem is kormánygép azt, és oda visz, ahová csak akar, és ahová nem szégyellik. Aranyat Svájcba, tolvajt Budapestre, teljesen mindegy.

Meg sem tudhatjuk soha, ennek Demeter elvtársnő a megmondhatója, akit épp készül kerékbe törni a rezsim. Visszatérve azért még erre a Gruevszkire, hogy ebből is sorosozás lett, azt mutatja, hogy más mondanivalójuk már tényleg nincsen. Lassan úgy néz ki ez az egész, mint egy Bosch festmény, vagy egy utolsó, tébolyult tangó, mielőtt összedől a világ.

Gyakorta vannak nekem rossz érzéseim, ezek azonban mostanában kezdenek összesűrűsödni. Nem azért, mert most épp szarabb volna, mint tegnap, hanem töményebb. Olyan monolit bazaltot kezd képezni a gyalázat, amely a jelek szerint csak földtörténeti ritmusban bomlik el, vagy, mint a sugárzó rádium. Tehát emberi léptékkel sohasem, viszont addig százszor bele lehet halni.

Az egyes számú ápolt

Mostanában egyre jobban látszódtak az elhülyülés jelei a vezéren – aki immár az egyes számú ápolt nevet viselte, s joggal -, ami abban mutatkozott meg, hogy általában nem tudta, hol van, embereket kevert össze, és mindig eltévedt az időben. Már hetek óta nem borotválkozott, nem nyiratkozott, szakállas lett, ősz haja a vállát verdeste, és láthatólag úgy érezte, azt hitte, fiatal megint, és erejének teljében készül frissen meghódítani, leigázni a világot. Egyfolytában futballmezeket cibált magára, de mindig felsült, mert mérhetetlen étvágya miatt annyira elhízott, hogy nem mentek rá a dresszek.

Ilyenkor vagy sírdogált, vagy pedig ordítozott, attól függően, milyen napja volt, de egy kis friss kolbász mindig megnyugtatta, valahogyan a fokhagyma illata lelohasztotta az indulatait. Az ápolók ezért úgy döntöttek, egy füzérrel a nyakába akasztanak, sőt, csináltattak neki egy extra méretű, XXXXL-es 2Rule mezt is, ebben láthatóan nagyon otthonosan érezte magát. Akkor volt a legboldogabb, amikor egy kis szotyolát tettek elé, és felvételről labda pufogását, és elnyújtott, a kurva anyád kiáltásokat hallgathatott, ilyenkor azt hitte, meccsen van, és elégedett volt nagyon, böfögött is sokat.

Amúgy kiállhatatlan beteg volt, teljesen szeszélyes, egyszerűen nem lehetett eldönteni, mit akar. Egyik nap például papot óhajtott, gyónni szeretett volna, de, amikor meglátta a plébánost, ráordított, hogy térdre, imához, mit képzel, hol van, ez itt kereszténydemokrácia, tehát tényleg teljes volt a káosz a fejében. Aztán Soros Györggyel akart találkozni, hogy egy kis pénzt kérjen tőle oxfordi utazásra, de az ápolók megmutatták neki az óriásplakátot, amelyet két nappal azelőtt követelt a falára, s amelyen az állt, nehogy már Soros nevessen a végén. Ettől összeomlott, sírdogált, és már a fokhagyma sem használt.

Új taktikaként az egyik ápoló kockás ingben demizsont hozott be a szobába, egy kis házi főzésű kisüstit? – kérdéssel. Kellett neki, így adták be a gyógyszerét, hogy elaludjon végre, mert amúgy meg túlmozgásos volt, jártak a lábai ültében is, az ajkait nyalogatta és billegette a fejét. Nem aludt sokat, sőt, amikor fölébredt, papírt és tollat követelt, hogy beszédet ír, hangosan mondta – a száját nyalogatva -, amit körmölt, elolvasni úgysem lehetett volna. Azt vették ki a szavaiból, hogy Nagy Imrét temeti, az oroszokat zavarja haza, pár sorral alább Paks kettőről motyogott, és Dózsa Lászlóról. Úgy ugrált az időben és az eszmékben, mint egy hibbant szöcske.

Az orvosok megállapították, hogy a személyisége nem is kettőbe szakadt, hanem hétrét vált, meg azt is, hogy ilyet ők még nem láttak, és természetesen fogalmuk sem volt a szükséges és lehetséges gyógymódról. Hidegvizes fürdővel és elektrosokkal bombázták, meséket olvastak neki kőbányákról, épülő stadionokról, képeket vetítettek a múltjából, hogy megtalálják a baj forrását, ahonnan minden elindult. Egyik alkalommal elővettek egy Gyurcsány képet véletlenül, és a hatás elementáris volt. Sikított az ápolt, a sarokba bújt, csak azt hajtogatta, lárifári, miniszterelnök úr, lárifári, miniszterelnök úr, és folytak a könnyei.

A kezébe nyomtak egy pöttyös labdát, csak ezzel lehetett megnyugtatni, bár még sokáig remegve ült a sarokban, és mindent, fokhagymát, kolbászt, szotyolát be kellett vetni, hogy életet leheljenek bele. Akkor nyugodott meg teljesen, amikor azt mondták neki, mindjárt jön a repülője, megyünk meccsre, és ráadásként egy játéktankot is kapott. Ezzel elberregett a sarokban, de el kellett dönteni, mi legyen vele, úgy vélték, így nem mehet emberek közé. Pedig át kellett volna adnia egy stadiont Lajosmizsén, és előadást tartani a “Neked szülünk, nem ellened” konferencián, amelyet a nyugdíjas fiatal demokrata nagymamák szerveztek Schmidt Mária mennybemenetele alkalmából.

Ki kellett találni valamit, és Kásler főorvosápoló azt javasolta, először mossanak kezet, utána pedig végezzenek ördögűzést. Ez abból állt, hogy zümmögték vég nélkül a liberális szót, és felváltva Soros, Sargentini, Gyurcsány meg migráncsos képeket mutogattak neki. Egy perc alatt elájult. – Kár érte, nagyon jó ügynök volt. – jegyezte meg az egyik ápoló, mert nem tudta, hol van. Kásler főorvosápoló adott is neki egy maflást, és tíz miatyánkra ítélte, de ettől a beteg még nem ébredt fel. Akkor tért magához, amikor egy malacperselyt rázogattak a füle mellett. – Soros. – Ez volt az első szava. Ebből látszott, hogy meg ugyan nem gyógyult, de legalább azon a szinten van, mint amikor bekerült a zárt osztályra.

– Mossátok meg a kezét, aztán mehet. Ezeknek így is jó lesz. – Ezt mondta Kásler főorvosápoló. Rendbe tették valahogyan, és most viszik.

Buzik és hazafiak

Azt hittem, én hülye, hogy ez a hétvége lájtos lesz, senki nem váltja meg a világot és nem is lesz vége, se nem eleje éppen. Szóval, hogy mélán heverészve írok egy mesét valami soha nem is volt hétfejű szódaszifonról és az ő kalandjairól a sarki kocsmában, egy rövidke verset hexameterben, vagy egy zeneművet kávéscsészére és kiskanalakra hangszerelve, esetleg egy népszínművet, de cseszhetem az egészet.

A nerfiak ugyanis szerterajzanak hétvégenként az országban és a kerek világban, ott vannak minden kilométerkőnél, az utolsó tanyasi bölcsődében is, és hirdetik a megrontó, mocskos igét. Mindenféle médiumokról meg ne is essék szó, azok vannak csak tele igazán velük. Így esett, hogy máma se lehet abbafejezni, amit elkezdtem, és be kell számolni a ganajságokról, de ez az ember sorsa, és megadja magát neki.

Bele is gondoltam, hogy amióta elkezdtem írni a NER krónikáját, már közel az ezerötszázadik dolgozat jön elő belőlem. És, úgy kábé darabja átlagosan négyezer karakter, ez pedig össszeszorozva már hatmillió körül van, és ennyiszer gondoltam hivatásszerűen – a többi nem érdekes – OVM jó édesanyjára elátkozva őt. Hát mi ez, ha nem szerelem? Már csak az esedékes konzultáció miatt is.

De nézzünk valami vidám képet, és lám, itt van nekünk a nemzetileg megújult Hír Tv-ben Gajdics Ottó és G. Fodor Gábor, és ez a kettő már garantálja a sikert, mint majd alább kitetszik most is. Rokonlélek írástudók már annyiféle illetlen jelzővel illették ezeket, hogy magam most ettől eltekintek, és mindenkinek a saját végtelen képzeletére bízom az átkokat, mert azok lesznek, azért kezeskedem.

G. Fodor szellemi tarisznyájából ez alkalommal az került elő, hogy az “aberrált liberális” ellentéte az értelmes ember. (Ekkor mélyen a szemébe néztem, és megkérdeztem tőle: télleg, vazze, télleg, csak nem hallotta technikai okok miatt). Viszont most kösd fel a gatyádat, nyájas olvasó, mert olyan jön, amit még nem hallottál, s itt, se Fokföldön se Ázsiába’.

Aszondja ez a G. meg ez a Fodor, hogy “Van egy identitás, amit a liberálisok előresorolnak, ez lehet egy genderprobléma, hogy ők magukat homoszexuálisnak, leszbikusnak, vagy transzszexuálisnak tartják. Ez az esetükben megelőz egy, a számunkra sokkal fontosabb, vagy politikai értelemben értelmesebb identitást, a nemzeti elkötelezettséget.” – Ekkor följebb toltam az orromon a szemüvegem, és nekiláttam ábrándozni a’la G. és Fodor.

Elibém ugrott a kép, midőn – mondjuk – Gyurcsány áll anyaszülten, nézegeti a bránert, és azon tűnődik, hogy ő fiú-e vagy lány. Ellenben Orbán ugyanígy talpig bőrben és férfiasságának lehengerlő tudatával rohangászik, hogy csak úgy leffeg a gyomra, kezében rongyos zászló és a Boldogasszony anyánkat énekli. – Nem kérek elnézést, nem én látom így a világot, hanem ez a G. Fodor, akire ráférne egy elmeorvosi vizsgálat, de egy pszichiáter mindenképp. Vagy egy maflás, de ez csak önös ábránd.

Itt tartunk, polgártársak, sőt, ott is, hogy kiderült ebből az adásból, mi a hazafiság itt, Neriában, mi a nagy titok. Mert szintén a századvéges tolvaj mocskos szájából hangzott el, hogy akkor nem sérül a nemzeti szuverenitás, ha a magyar hazafiak halászlevet esznek, cigányzenét hallgatnak és disznót ölnek. És most nem viccelek, viszont egészen sajnálatos módon ő is komolyan beszélt. A liberalizmus ellentéte a disznóölés. Ide jutottunk.

És akkor csodálkoznunk, ha az ember kényszeresen irkál ezekről? Ugye, hogy nem. Pláne, ha hozzá tesszük, amint ugyanekkor Novák államtitkár assszonyelvtárs a dinnye nagyságú Fidesz-fülbevalójával a nemzeti konzultációról mint műfajról értekezik, akkor, már nincs mitől félni. A világ kerekké válik, és ekkor lesz teljesen egyértelmű, hogy ezek nyomorult kretének, viszont a gonosz fajtából, és megvan bennük a butaság összes bátorsága is.

El vagyunk veszve, azt hiszem, ha a talpig férfi G. Fodor, meg a teknőcszemű munkásőr vagy ifjú gárdista – már nem emlékszek, de lényegtelen is – a halászlevet teszik meg a hazafias férfiasság mértékegységének. Akkor Baja és Szeged könyékén kihúzhatják magukat a proletárok. Ellenben mi, belgák, akiknek se disznó, se ponty, se egy nyamvadt cimbalom nem jutott, mi hová álljunk a bizonytalan nemi identitásunkkal? Ez itt a kérdés, és nem is kevés.

Szabadság vs töltött káposzta – asztakurvaéletbe.

Eurázsia, nyilván

Orbán Viktor Mihály olykor-olykor – úgy mindig – annyira pajkosan meggondolatlan bír lenni, amikor beszél mindenféle zöldségeket. Könnyű neki, mondhatnánk és persze, hiszen nem köti semmi a józansághoz, mióta elmesélte működésének kulcsát, hogyaszongya, ne azt nézze a bávatag tömeg, amit mond, hanem, amit csinál. Mintha Rodolfó volna, aki, mint emlékezhetünk, a kezére hívta fel a figyelmet, hogy csal, hogy figyeljünk arra, és mégis mindig sikerült neki a móka meg a trükk.

Orbán Viktor Mihálynak is mindig összejött minden mutatványa, egy lányregény a taknyos élete, és még csak nem is tudjuk, ámde mégis teljes a bizonyságunk arról, mivel csal ő, tehát: szóval, tettel és hallgatással is, és még csak nem is meaculpázik miatta, mert nincsen neki ahhoz lelke. És most, hogy tisztán látjuk már ezt a mi saját bejáratú Cipollánkat, azért muszáj lesz mégis reflektálni arra, amit mond, mert nem hallgat sohasem, be nem áll neki a szája.

Ezúttal jegybankosokat oktatott ki, elibük öntötte lelkének éjfekete tartalmát pénteken, midőn Eurázsia építéséről mesélt, pedig nem is földrajz órát tartott. Sok mindent épített már Orbán Viktor Mihály, most épp a kerítéseken belül kereszténydemokráciának csúfolt fasiszta kommunizmust gányol, olyan középkorias boltozattal a tetején. Ez az Eurázsia arról tanúskodik, hogy a tébolyt ki akarja terjeszteni a horizontig, kies hazánkat pedig betagolná az Urálon túli világba.

Minden jel erre utal, a jenben kibocsátott kötvények ideája, a türkökhöz, tatárokhoz és mindenféle sztyeppi népekhez való dörgölőzése Putyin hóna alól. – Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak, így korholta Marqueznél Ursula a száguldó képzeletű José Arcadio Buendiát, aki aztán később egy fához kikötözve végezte, mint emlékezhetünk. OVM is dédelget túlvilági ábrándokat, és ideje volna őt is hasonképp megfékezni, mint Macondo alapítóját.

Ilyen tehetségünk azonban nekünk egészen sajnálatos módon nincsen. Így most védtelenül hallgathatjuk, hogy egyetlenünk egy gazdasági tengelyről ábrándozik, amelynek íve Pornóapátitól Vlagyivosztokig terjed pekingi ficakkal, így akarva megszabadulni az Unió béklyóitól. Viszont valaki elmesélhetné neki, hogy még Felcsút is Európában van, nem pediglen Kamcsatkán, bár ebben már magam is kezdek erősen kételkedni.

Ugyanakkor nem tagadható, hogy ettől az Eurázsiától fölfordul az ember gyomra, s nem egyéb miatt, mert eszébe jut tőle az 1984 decens világa, ahol, mint azt tudjuk, a háborúba ájult világ egyik hadban álló szuperhatalmát nevezte el így a mókás kedvű Orwell. S ha kicsi kis esze volna Orbán Viktor Mihálynak, akkor gondolhatna arra, ilyenek is eszébe jutnak néhány alattvalójának, akiknek nem a verbunkon jár egyfolytában az agya.

Mert még az ott meglévő mitikus ellenség, Emmanuel Goldstein is megvan nekünk Soros képében, akit Csaba László szíves közlése nyomán úgy kaptunk meg, hogy állítólag Gulyás Gergely megkérdezte, minek nekünk az öreg zsidó, és vezérünk így válaszolt volna rá: semmi nem jutott eszünkbe, marad Soros. Hogy ez igaz vagy sem, azt nem tudni, mindenesetre hihető, így az ellenállók imája szólhat ezután így: csak Orbánnak ne jussak az eszébe, ámen.

Mindenesetre az kitetszik, hogy OVM átkozott működése nyomán hol 1984-ben, hol a Harmadik Birodalomban, hol pedig valami sámánista törzs közepén érezheti magát az ember, ehhez képest egy kis sztyeppei lovaglás nem oszt és nem szoroz. Ugyanígy érezzük Óceánia jelszavait – A háború: béke, A szabadság: szolgaság, A tudatlanság: erő – a bőrünkön, sőt, meg is tapasztaljuk. Ma ugyanis időközi választást tartanak a XVI. kerületben.

Itt a Párt színeiben egy Horváth Ádám nevű fiatalember igyekszik lenyűgözni a választópolgárokat, engemet például már hanyatt is lökött. Még régebben arról értekezett ez a szerencsétlen, hogy „a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat”, s most, hogy ezt a fejére olvasták, a maga módján védi a nyüves mundérját, amit érdemes betűhíven megvizsgálni, íme:

“Lehet, hogy durvan fogalmaztam. De ahol meg annak idejen olvastam a szabadkoműveserol ott igy lett megfogalmazva. Nem allt szándékomba (sic!) antiszemitanak feltunni nem vagyok az. Ezt remelem mindenki tudja. Konzervativ kereszteny ember vagyok. Ha antiszenita lennek akkor nem itt lennek az ikszben hanem mas ifjusagi szervezetben.” – És, amikor bekerül a testületbe, ezzel a munícióval megy majd neki Esterházynak a direktívák szerint.

Nos, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim – vagy hogyan szokta mondani a köpcös -, remélem, máma is jól szórakoztak. Mert a tébolynak az a foka, amely kies hazánkat jellemzi, csak itt fogható. Itt sugározzák szünet nélkül, és ott tartunk, hogy ebbe már az is belefér, ha vezérünk Eurázsiáról álmodozik, és senkinek még csak föl sem tűnik. És ez már szint, ez egy nívó, amit tíz év állhatatos munkájával elértünk, ám még korántsincs meg a homokóra alja. Vigaggyunk!

Tudatállapot

Még egy évvel ezelőtt is a kukásautóhoz órát lehetett igazítani. Minden szerdán, mindig reggel fél hatkor szuszogott be az utcába egészen pontosan. Ha úgy kelt a Nap, még a rigók is vele együtt zendítettek rá, hogy dicsérjék az urat, vagy valamit, amit épp ők imádnak. Olyan kerek volt a világ, hogy semmi nem ejtett rajta foltot, akkora volt a harmónia és a punnyadás, hogy a kígyó már készítette az almáját kísértési szándékkal, mert valami dilit akart vinni a flaszterra, történjen már végre valami ebbe’ a kurva életbe’ szándékkal. De aztán nem volt szükség a beavatkozásra, nem kellett meghekkelni az egész nyüves utcát, mert egyszer csak minden elromlott magától is.

Már nem is emlékeztek rá pontosan a lakók, mikor, de egy napon nem fél hatkor dörmögött-hörgött be a történetbe a gép a piac felől, hanem tíz perccel később. Ekkor még semmi rosszra nem gondoltak, a kukás is ember, biztosan beugrott egy felesre – így vélekedtek megengedően és tévesen. Mert aztán rendszer lett a pontatlanságból, törvény szinte, sőt, alaptörvény. Hol tíz percet, hol negyed órát, későbben már harminc percet is késett a szerdai eljövetel, és ez bár tudat alatt ugyan, de fölborította az utca bioritmusát, mindenki nyugtalan lett, izgett-mozgott a szavazómassza, mint valami kukac a kígyó almájában. Ettől fogva többet ordítottak egymással, és sokkal többet is ittak, mint addig, bár az sem volt kevés. Egy nap aztán beütött a ménkő.

Nem jött az autó sem fél hatkor, sem háromnegyedkor, aztán hatkor sem, és egész délelőtt sem érkezett meg. Tele volt túlcsorduló kukákkal az utca, úgy álltak ott, mint a napóra mutatója, és jelezték is a könyörtelen időt, ahogyan körbejárta őket az árnyékuk. Már dél volt, és az első kisiskolások is meneteltek énekelve a kukák közt, amikor Károly bácsi nem bírta tovább az iszonytató nyomást, kiállt az utcára kukásautó-váróba. Nézte a horizontot kezét a szeme elé emelve, pedig a háta mögül sütött a Nap, de így drámaibb volt mégis, mert megadta a várakozás súlyát és tartalmát, sőt, jelentőségét. Mert Károly bácsi szerint sorsfordító idők voltak ezek, és ezt elő is adta Mihálynak a szomszédból, mert egy idő után együtt vártak jobb híján.

Károly bácsi rémtörténetekkel szórakoztatta Mihályt a szomszédból, szabotázsról mesélt neki, amit szaralakok szerveztek meg miniszterelnök úr ellen, hogy nem vitték el a szemetet, úgy. Ezt Károly bácsi látta a tévében és olvasta is a konzultációs levéllel együtt, amitől így egyben módosult a tudata, tudatállapota lett neki, csak még nem tudta, milyen. Mihály a szomszédból viszont igen, mert Károly bácsi annyit mesélt neki szabotázsról meg Brüsszelről és Sorosról, hogy ez a Mihály a szomszédból is szűkölni és nyüszíteni kezdett már, mert összeszorult a gyomra neki, ahogyan érezte, hogy körüllengi őtet a világ veszedelme és mindenféle démonok, de leginkább a Károly bácsié. Ilyen halmazállapotban voltak, amikor a sarkon befordult a sárga autó, mint egy gyomorbajos teknős.

Úgy is haladt, legalább olyan lassan, amiből a Károly bácsi-Mihály a szomszédból kettős már világosan látta, hogy ezek így akarják megdönteni a rendszert, a két nyomorult kukás a nép ellensége, ügynökök, sőt, tán migráncsok is. Így lovalta magát a duó bele a tudatállapotba olyannyira, hogy, mire az autó a házuk elé pöfögött, a fülükön gőzölgött kifelé az adrenalin, a szájukon pedig a nemzeti mocsok. Ordítottak, mint a fába szorult féreg magunk közt szólván, hadonásztak, mintha legalábbis esernyő lenne a kezükben március tizenötödikén a Kossuth téren. Ebbe a cirkuszba érkezett meg a kukásautó, és megállt nagyot szusszanva, mert öreg volt már nagyon a rezsicsökkentéstől.

A két szerencsétlen kukásember fülét-farkát behúzva dolgozott volna, de a szitkok olyan áradata, a fenyegetés akkora mennyisége áradt feléjük, hogy megtorpantak, visszahőköltek szinte, és nem értették, mi van, mi a rosseb is van akkor most. Károly bácsi, aki nagyon tájékozott volt a világ folyásáról, már ott tartott, még szerencse, hogy nem ilyen brüsszeli plakátos autóval jöttek, amely miniszterelnök urat mocskolja jogtalanul, és olyan fenyegetően indult meg a két megszeppent kukásember felé, hogy azok, mint megrettent óvodások, a sofőr mellé menekültek, és magukra zárták az ajtót a veszedelem elől. Ez viszont nem múlt el egyáltalán, a mi duónk verte az autó oldalát, és ordított, hogy hol voltak eddig, hol a picsába.

Még a sofőr volt a leghiggadtabb mind közül, és kikiabálta az ablakon át, hogy nem volt benzin az autóban baszmeg, te barom, de semmire sem ment a józansággal, mert már teljesen elömlött a gonoszság. Szennyes habjai szent lábát mosták volna, ha lett volna kinek, de nem volt, mert Isten meghalt már száz éve, és még csak el sem temették. A Károly bácsi-Mihály a szomszédból duó pedig oly kitartóan püfölte a jobb sorsra érdemes autót, hogy a sofőr rendőrt hívott a mobilján, és a szervek két perc alatt csikorogva, szirénázva fékeztek is, kiszálltak a géperejű járműből övet igazgatva-húzgálva, amitől erősnek érezték magukat, s kérdezték, mi a fennforgás, és aztán rájuk szakadt a mázsás szörnyű mennybolt.

A duó ordított, hogy ezek szabotőrök, ellenforradalmárok, komcsilibsik és sorosbérencek, a fineszes sofőr pedig kontrázott, hogy látja, rendőr úr, ezek gyülekeznek ketten. Totális volt a káosz, a rendőrök kiszállították a kukásokat, odaállítottak a tomboló páros mellé, hogy legyen végre csend és rend, de nem hagyták abba, sőt, Károly bácsi beszólt az egyik rendőrnek, hogy ő csak ne pofázzon, mert látta életvitelszerűen közterületen élni. A szerv ráordított, hogy fogja be, az az ikertestvére, mire Károly bácsi megkérdezte cinikusan, hogy mi az ikertestvére. A rendőr azt felelte, történelemtanár, de valahogyan ezt tette be a kaput nála, erősítést hívott, és mind az összes embert elvitték a francba.

A sofőr még megkérdezte kezén a bilinccsel, hogy mi lesz akkor az autójával, de a rendőr már kiheverte a méltósága megtiprását, és ráordított, hogy kuss. Becsöngetett az egyik házba, s amikor kijött az atlétás Béla bá’, rárivallt, hogy tud-e autót vezetni, mire azt felelte Béla bá’, hogy igen. Megkérdezte a rendőr még, hogy van-e felesége, s erre is azt mondta Béla bá’, igen. Akkor maga lesz a sofőr, az asszony meg a kukás, kezdjék. Béla bá’ még megkérdezte, mér’, amire azt a választ kapta, hogy migrációs vészhelyzet van, azért, és a rendőrök elszirénáztak. Szüret, kiáltott Béla bá’, beült az autóba, és egy lendülettel beletolatott a saját házába. Az autó durrant, megállt és füstölgött, így lett csend egy pillanat alatt, a kukák pedig maradtak, ahol voltak, ürítetlenül.

Semjénség csóró nyugdíjasoknak

Én nem tudom, nem vagyok otthon ebben, de valószínűleg még nem kezdődött el a szarvasvadászati szezon, ezért a tesztoszteronjait a népekre eregeti Semjén elvtárs ezekben a napokban. Aktív, buzog, ilyképp kártékonysága nem lineárisan, hanem hatványozottan működik, hogy cseszné meg. Pár napja még azt tudtuk meg tőle, hogy a pártja voltaképp nem létezik, csak bokréta Orbán kalapján, szotyola a vezér zsebében, az elvadult eszmék hordozója csupán, és most is a falak mögött kajánkodva akar betenni a választópolgároknak, hogy ne lehessen nyugodásuk egy csepp sem.

A nyugdíjtörvényt írná át Semjén elvtárs, erről nyújtott be aljas javaslatot. Így közbevetőleg, kitetszik, hogy erre tartják őket, ezért kapják a kosztot és a kvártélyt, hogy az aljasságokat a nevükre vegyék, lévén, nem veszíthetnek így szavazatot, hiszen igazából amúgy sem kapnak egyet sem. Nos, ezúttal úgy tenné könnyebbé, jobbá és szebbé Semjén elvtárs a csóró nyugdíjasok életét, hogy egyszerűbb legyen elszedni a pénzüket. Ha adósok és tartozásuk van, a semjéni módosítás után gyorsabb és egyszerűbb lesz a nyugdíjas adósoktól a pénzbehajtás, mert a nyugdíjfolyósító járhatna el ezekben az ügyekben.

Lefordítom: a postás már ki se hozná azt a nyüves pénzt, központilag nyúlnák le. Ha még ez sem elég Semjén elvtárs szívbéli jóságának bemutatására, akkor azt is hozzáteszem, amit ez a görény javasol, hogyha a nyugdíjból nem, vagy csak lassan térülne meg a követelés, akkor a nyugdíjas keresetéből is levonható lesz a tartozás. Hadd hulljon az annyit is ér férgese. Az meg már csak hab a tortán, hogy a szülőtartásra bárki kötelezhető bíróságilag, akinek a családjában az egy főre jutó lóvé 71250 (hetvenegyezer kétszázötven) forint. Ideális esetben tehát a csóró, nyugdíjas szülőtől központilag nyúljuk le a lovettát, majd azzal a kölökkel tartatjuk el, aki önmagában is éhen hal.

Csinálok olykor meggondolatlan dolgokat. Most is, amint hírül vettem az újabb semjénséget, mondom, nézzük, mit mond erről az aljapárt honlapja, mégis csak első kézből jó az információ, hátha adnak valami ideológiát, magyarázatot arra, amire amúgy nem lehet. De nem fáradtak ilyesmivel, nyoma sem volt. Ellenben a nyitó oldalon az egyik bekezdésben szó szerint ez állt: “A szolidaritás jegyében felelősséget érzünk a társadalom leszakadó rétegei és eladósodott családjai iránt.” – úgy véltem ekkor, és ez most sem változott, hogyha van nekik istenük, amiben állítólag hisznek, akkor nagyon meg fogja verni őket. Ezt remélem legalábbis.

Viszont, ha lúd, legyen kövér alapon végignyálaztam az alapszabályuk paragrafusait és bekezdéseit is, mert úgy látszik, vannak bennem mazochista hajlamok. Arra jutottam az önsanyargatás után, ha az abból áradó ájtatosságot, valamint a Semjén, Harrach meg az összes többi jó elvtárs seggéből lengedező böjti szeleket kiiktatjuk, ezek még saját maguknak sem felelnek meg. Nálam valahogyan nem fér össze, hogy nemrégen harsonaszóval avattak új végrehajtókat, aztán ezek az új semjéni vágyálmok a nyugdíjasok kisemmizéséről azzal a mondattal, amit szintén ezeknél az istenteleneknél olvastam, hogy küzdenek az adósságcsapda és a végrehajtói visszaélések ellen.

Számolatlanul születnek a dolgozatok arról, ezek mennyire keresztények, és mindig megállapítást nyer, hogy semennyire. Én ezt jóváhagyólag aláírom azzal a toldással, hogy szavazásra bocsátom, ezek mennyire gazemberek. Alja-söpredék módon, vagy csupán mezei-egyszerűen. Hogy a döntést segítsem, elmesélem azt is, hogy az új semjénség lehetővé tenné, ha úgy vélik, valakinek rosszul állapították meg a nyugdíját, akkor visszamenőleg is elvehetnék. Ez is cuki dolog, ez is azt segíti elő, hogy a népek soha ne nyugodhassanak meg, még öregen és betegen se, hogy mindig utolérhesse őket a már mindent beszövő fasiszta állam. Hogy csak a halál maradjon, mint menedék ezek elől.

Mindeközben persze Kósa elvtárs nyolcvan éves anyukája zavartalanul motorozik, a Szijjártó szülők százmilliókkal stafírozzák ki a kölküket, Orbán apuka bányái pedig térkövekkel borítják be az egész ország összes terét, és lassan már az erdőket is. Ebből is látszik, hogy gondoskodnak ezek az öregekről, főleg, ha az övék. A többi ott fordul fel tőlük, ahol csak akar. A legszebb az egészben pedig az lesz, ha ez a semjénség megvalósul, és a nyugdíjastól végrehajtásilag szedik el a pénzét, kifacsarják, mint egy rossz citromot, akkor karácsony táján, ha kap Bözsit tízezerért, ínszakadva rohan kezet csókolni a vezérnek. Mert ilyen egy elcseszett világ ez, benne a megvezetett, ostoba emberekkel.

Fölsercint, alááll

Azért jó, ha néha kiderül, az ember itt, Neriában nem teljesen eszement, üldözési mániás pocok, hanem mégis jól látja, hogy a köréje épített kerítésen belül fasiszta emberkísérlet zajlik meglehetős sikerrel. A világnak az a része, amelyet nem bódult gőzök, ütemes taps és trombitaszó irányít, szintén így van ezzel, és időről-időre fölállítja a diagnózist. Ettől ugyan jobb nem lesz, csak az a képzet alakul ki az üldözöttben a saját kis barlangjában, hogy nincsen egyedül, pedig, mint majd kitetszik, dehogynem.

A The New York Times is gyakorta mutatja be, hol is élünk. Most például David Leonhard mesélt arról olvasóközönségének, figyeljenek arra, mi történhet, ha egy félőrültet juttatnak hatalomba majd ott, őnáluk (bár már megtették). Figyelmes szemetek Pestre vessétek, intette őket, leföstve, hogy látszólag itt minden szép és jó, mindennel meg vannak elégedve, ennek ellenére a Kárpátok alatt Orbán Viktor nacionalista, szélsőjobboldali pártja kormányoz. Putyin és Kína rendszeréhez lettünk hasonlítva, és nincs mit megsértődnünk rajta.

A NER tobzódását is bemutatta, mondván, Orbán megváltoztatta a választási szabályokat, vita nélkül viszi keresztül a parlamenten a törvénytervezeteit, a baráti médiára támaszkodik üzeneteinek terjesztésében és az ellenfelei bemocskolásában. Ezen kívül híveivel töltötte fel a bíróságokat, dühöngő korrupciós hálót működtet, Oroszországhoz és Kínához húzódott, kormányzásának igazolására külső ellenségekre hivatkozik, és azt állítja, hogy az ő pártja az egyetlen, amely az embereket képviseli.

Köszönjük, kedves David az értékes információt a messzi távolból, de az ilyenekkel már tele van a padlás, sőt, eggyel közelebbről is jól látszik ugyanez. Erről szólt a Sargentini-jelentés, amitől az a magyar, akinek nem slagozták ki teljesen a fejét, de ennek ellenére hisz az angyalokban és a feltámadásban, azt hitte kábé egy hétig, hogy megroskad a rendszer, és eresztékei lazulnak. De lófaszt, mama, mondhatnánk Gyurcsány után szabadon. Minden ugyanúgy él és virul, készül a vár, Mészáros arat továbbra is, és a hajléktalanok is változatlanul jól vannak.

Mert a kezdeti forradalmi hevületet legyőzte a politika mocska, és befogott orral ugyan, de egész Európa kollaborál a mi egyetlenünkkel, fejcsóválva nézi a sírt, ahol egy nemzet süllyed el. Sőt, maga is beáll abba a cirkuszba, amelyet Orbán rendez már nemcsak nekünk, hanem nekik is. Ezt azért jelenthetem ki teljes bizonyossággal, mert holnap kezdődik az Európai Néppárt kongresszusa a nyugati Helsinkiben, amelyen újabb fejezettel gazdagszik a permanens pörformansz, ami a józanabb európai polgároknak adatik elő Orbánról, szavazatszedési szándékkal.

Ez a Néppárt is szép egy társaság. Most azt játsszák el az európai hülyéknek, hogy Orbánt sarokba szorítják. Egy, „Az EU értékeinek védelme és a demokrácia biztosítása” címet viselő dokumentumot terjesztenek elő azzal az ábránddal, azzal a kancsalsággal, hogy választás elé állítják Orbánt (pedig nagyon jól tudják, nem fog habozni): vagy jóváhagyja a fent nevezett állásfoglalást, vagy veszélybe sodorja a Fidesz tagságát az Európai Néppártban. A tervezet felszólítás a jogállamiság tiszteletben tartására.

Szövegezői hitet tesznek a liberális demokrácia értékei mellett, méltatják a civil szervezetek demokráciában betöltött szerepét, elfogadhatatlannak ítélik a többség diktatúrájára épülő igazságszolgáltatást és bírálják az európai uniós intézményeket támadó tagállami kormányokat. Szó szerint: „A második világháborút követően a kereszténydemokraták a zsidó-keresztény értékeken, a jogállamon, a többpártrendszeren, az erős civil társadalmon, a független sajtón, a vallás-, szólás- és gyülekezési szabadságon alapuló liberális demokrácia létrehozásáért harcoló erők élén állnak. Ma ezek az alapvető értékek soha nem látott veszélyben vannak.”

Tudjuk, ők is tudják, hogy ez szöges ellentétben van mindazzal, amit Orbán képvisel, és amit kiépített. Tudjuk és ők is tudják, hogy ennek ellenére megszavazza, aláírja, vagy amit csak követelnek tőle, mert erkölcsi gátjai egyáltalán nincsenek. Aláírja, sunyin mosolyog, a szája szélit nyalogatja és dörgöli a duci ujjait, miközben a NER háborítatlanul dübörög, ahogyan a The New York Times is bemutatta. A Néppárt ezzel megnyugtatja magát az uniós választásig, ahol és amikor majd belülről fogják ledarálni az Orbán-félék, és akkor aztán csak pislognak kifelé a nagy, európai fejükből.

Párszor már emlegettem München 1938-at, most még egyszer és utoljára megteszem, mert ebben a degenerált Európában mindenki menthetetlen, s amellett ganyé is. Ez a Néppárt is – ha alkothatok egy mesés képet – fölcsulázott, aztán aláállt. Ezzel lehet, hogy tökösséget igyekezett mutatni, és ezt be is vették a burgenlandi traktoroslegények, a kígyót azonban kitartóan ölelgetik, mert számukra sem az eszmék, hanem a saját mocskos, jól megfontolt érdekük az első. Ezt azért jegyeztem meg csupán, mert a bamba magyar média már megint rózsaszínűt álmodik, hogy na, most megszorongatják az Orbán tökeit.

De még egyszer mondom a tutit: lófaszt, mama.

Szargolyócirkusz

Tudtuk. Eddig is tudtuk, most azonban a saját pici kis szájával mondta ki Semjén elvtárs, hogy ő maga semmi, egy semmiember, a pártja pedig nulla, nem létezik, csak káprázat Neria vészterhes egén. (Ennek ellenére drága, viszont fölöttébb káros, de mit lehessen tenni, ugye.) Azt mondta a szarvasvadász: a KDNP olyan szinten van szimbiózisban a Fidesszel, hogy nem is érzékelhető a különbség.

Sőt, az is kiderült, hogy ez az ő nullapártja nem pragmatikus módon, hanem elvi alapokon képviseli a kereszténydemokrácia eszményét, ezért nem elsősorban szavazók elérésére hajt, hanem ezen értékek őrzésére. Ilyenkor elgondolkozik a szavazópolgár, hogyan is van ez, pláne, ha még azt is hallja-olvassa a “Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.”

Valamint: “Tőlünk azért félnek, mert amit mondunk, az a józan ész és az erkölcsi értékrend.” – És ezek nagyon érdekes megállapítások, legalább annyira, hogy csöppet elmerengjen rajta az ember. Főleg, ha azt hallja, hogy a KDNP nem akar szavazatot szerezni, ami pedig egy párt életében elengedhetetlen momentum, ha pártként akar működni. Mint kiderült, a KDNP-nek esze ágában sincs ilyen földhözragadt dolgokkal foglalatoskodni, ezért meg kell kérdeznünk, mi is ez a KDNP valójában?

Olybá tűnik, hogy mint az “értékek őrzője” nem egyéb, mint a Fidesz papi rendje, azaz, a naplopók közt is a király, létezése tehát kizárólag szellemi síkon értékelhető, és ezt engedjük is meg neki átmenetileg. Ilyképp Hesse Üveggyöngyjátékának kis magyar változata ők. Mint az ismeretes, az üveggyöngyjáték a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez.

Ugyanakkor csak rá kell néznünk Semjén elvtársra és pártbarátaira, úgymint Harrach elvtárs és Rétvári elvtárs, valamint az összes többi naplopó, és egyből beláthatjuk, amit itt ők összedelirálnak, az egyáltalán nem üveggyöngyjáték, köze nincs a tökély kereséséhez. Sokkal inkább nevezhetnénk az analógia nyomán szargolyócirkusznak, bár ez sem állna meg, hiszen Sheldon óta tudjuk, hogy még a galacsinhajtó bogár is a csillagok állása alapján határozza meg az útvonalát.

Ehhez sincs hát közük igazából. Nézzük akkor az állítás azon részét, amely szerint ők – mármint a KDNP – amit mondanak “az a józan ész és erkölcsi értékrend”, s ezen a ponton tetten is érhető Semjén és csürhéje. A “józan ész”-ről beszélni esetükben teljességgel értelmetlen, mert itt is meghazudtolják magukat, a hit ugyanis, aminek a bajnokai állítólag, kívül esik a logika hatáskörén. Ezért nevezik hitnek.

Másrészt az erkölcsi értékrendet vizsgálva is csak valami kietlen tájat találunk, ha csupán Harrach elvtárs kijelentésébe belegondolunk, miszerint a gyerekek azért nem esznek, éheznek úgymond, mert nem is akarnak táplálkozni, így élvezkednek. Ez az egy állítás elég volna a kiábránduláshoz, ha keresztény értékrendű lenne az a szavazópolgár, aki őket juttatja hatalomba. De ők is csak annyira azok azonban, mint ezek az ájtatos szentfazekak, tehát semennyire. Kurválkodik itt a hittel mindenki, így találnak egymásra.

Ezeknek a kdnpknek szellemi horizontja kimerül a vasárnapi boltzárban, az imádsággal való gyógyításban, és most az új táltosasszony, Ferencz Orsolya, űrkutatási teremfelügyelő kijelentésében – természetesen csak az után, hogy újra kőkemény keresztény alapokra kell helyezni az országot -, tehát, ebben, hogy az űrkutatás eredményei a migráció elleni küzdelemben is használhatók. Ilyenkor az ember megkérdezi: Télleg? Aztán elhallgat.

Napestig lehetne sorolni az ökörségeket, de öreg vagyok én már ehhez, másrészt pedig rohadtul unom a primitív hülyeség tobzódását. Összegzésképpen annyi állapítható meg, hogy a KDNP – és az összes tagja – létezése teljességgel értelmetlen és fölösleges, sem fizikai sem metafizikai szinten nem indokolható. Egy ember van a Föld nevű bolygón, aki számára haszonnal bírnak, mégpedig Orbán Viktor Mihály, ez azonban csak tetézi a bűneiket.

“Ezért akarják elvágni a torkunkat. Támadnak, gyaláznak, hihetetlen pénzeket megmozgatnak, hogy minket tönkretegyenek.” – Ezt is mondta a szarvasvadász, mint emlékezhetünk, s ahogy a föntiekből kitűnik, ha így lenne, minden indok megvolna hozzá. Sajnálatos módon azonban ez a televény él és virul, szaporodik és burjánzik, és ilyen ökörségek jönnek ki belőle, mint amit volt szerencsém lefösteni. Ennek ellenére senkinek eszébe sem jut szétrúgni a tökeiket. Na, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.

Cizellált emberek

Balog Zoltán, amint kikerült a gonosz közvetlen vonzásából, rögtön megvilágosodott, és más színben látja a kajla világot. Az összes hajdani Orbán-bábu így van ezzel. Ahogyan nincs a nyakukon a kés, mindjárt színesebb lesz minden, és ezt nem győzik hangsúlyozni, mintha attól kevésbé lennének bűnösök, ha a rendszer fogaskerekéből besúgóvá, provokátorrá és kollaboránssá alakulnak. Szenvedő alanyai soha nem voltak, így akármennyire kaparnak is a körön kívül, soha nem lesznek feloldozva.

Én magam különben is zéró toleranciát hirdettem a NER minden alkatrészével és elsőáldozó hívével szemben, de nem úri passzióból, vagy, mert nem bírom a szagukat, hanem, abból a meggyőződésből, hogy az írmagjuktól is meg kell tisztítani az országot. Ez amellett, hogy elemi érdeke a hajdanvolt köztársaságnak, önös dolog is. Nem anyagi vagy ilyesmi álmodozások miatt, mert ez engemet már egyáltalán nem érdekel, hanem a lélek egészsége okán.

És most, hogy elmeséltem az életemet, nézzük, miből is élünk. Balog elvtárs, ahogyan pedellusból tiszteletes lett, azt meséli el a nagyérdeműnek, hogy ő, amikor az eredendő bűnt elkövette, akkor is “cizelláltabb” álláspontot képviselt, mint a többi ganyé. S ahelyett, hogy megkérdeznénk, télleg, drága Zoltán, télleg? – fussunk át miniszteri életművén, hogy mennyire volt az cizellált, ami kijelentés úgysem egyéb, mint felvezetése a leendő tárgyalás mentegetőzésének, miszerint: parancsra tettem.

Ilyeneket szoktak mondani a kivégző osztag előtt, vagy az elvetemültebbje, hogy találkozunk a pokolban. Szóval a teljesség legkisebb igénye nélkül idézzük ide, amikor Balog miniszter az egészségügy lerohadása kapcsán meggondolatlanul olyat mondott, hogy “Aki tehetősebb, az meg tud olyan dolgokat is vásárolni, amiket mások nem.” Az emlékezetes hiltonos ámokfutása kapcsán pedig: “Erre a kormányra, mint testületre, kimondottan jellemző a puritánság.”

Most így kesereg az oktatás kapcsán: “Nekem elment az energiám miniszterként arra, hogy van-e mindenhol számítógép meg vécépapír, az egész iskolarendszer szervezési, átalakítási részére, közben viszont nem foglalkoztunk eleget azzal, hogy mit és hogyan tanulnak a gyerekeink, és kik tanítják őket.” – Akkoriban csak a biciklit tolták túl. Sőt, most már a keresztény-magyarországozás sem komilfó a tiszteletesnek: “Nem a politikusok újítják meg a keresztényi értékeket.” – ezt meséli most színét változtatva.

Viszont a bűn az nem lesz könnyebb, és a múltat sem lehet végképp eltörölni. Csak olyan komcsik szeretnék ezt, mint maga Orbán Viktor Mihály és első számú történelem-farigcsálója, az érinthetetlen Schmidt Mária és a plakátjai. Szóval az nem fog menni, hogy kifarolunk a meséből, mert a végén még Németh Szilárd is olyan reneszánsz ember lesz a mai tokaszalonnás zsírdisznóból, aki görög-latinul dicsérte a migráncsokat a mecsetben, sőt, Sorost pelenkázta az elfekvőben szíve összes szeretetével.

Viszont Balog színeváltozása a jó példa arra, mi lesz itt, ha nem nekik fütyöl az a madár, hogy mivé válik az a kígyó, amelyik uralmon úgy beszélt az ellenfeleivel, sőt, azzal a hét-nyolcmillióval is, amelynek nem tetszett a pofája, mintha a valagából rángatta volna elő őket. Ez megy most is, ez a fennhéjazó, pökhendi stílus. Bunkóktól mondjuk mást várni nem is lehet, de az is nehezen képzelhető, hogy a plebs elfelejti a megalázást és megnyomorítást, mert nem mindenki jámbor Arany János az úri lócsiszárjával.

Bizony, az élet nem habostorta, csak ezt még Balog tiszteletes nem tudja. Na, majd. S aztán. Legalábbis ezt remélem.