orbán viktor – Oldal 51

Ufók, nőügyek és teknősök

Azt nem lehet tudni, hogy azzal a tizenhárom millióval, amelyet ötezer Soros-könyvre utalt át Pártunk, a pestisrácok büdzséjét, vagy a kötetet jegyző Andreas Von Rétyi ufológus és bohóc számláját óhajtotta-e föltuningolni. Azt azonban igen, hogy állítólag ezzel a könyvvel a Párt képviselőinek szellemi horizontját óhajtották szélesíteni, és illik is a nívóhoz a műalkotás, azt meg kell hagyni.

Ezen a Rétyin a Lajtán túl csak röhögnek, hogy miket delirál össze ufókról, illuminátusokról és csillagkapukról, ezeknek viszont ez is megteszi, gondolta valaki, és így is lett. Mit lehessen tenni, ha valami perverz módon vonzódik miniszterügynök úr a németbe szakadt hazánkfiaihoz, mint ez a Leslie Mandoki zenészügyi kamumókus is például, akinek a munkásságát szintén támogatják a magyar adófizetők.

Mégsem ez az érdekes igazán, hanem, hogy miniszterügynök úr miképp reagált arra a kérdésre, miszerint akkor most mi van Rétyi-ileg, amire ez volt a válasz: „A kormány nevében vissza kell utasítanom a feltételezést, hogy ufókkal foglalkozunk. Nem, az ufók nem tartoznak a kormány hatáskörébe.” Ezt már ismerjük, az ilyen válaszokat, amikor is egészen véletlenül Orbán et.-t meglegyinti a valóság, és ettől szűkölni kezd flegmán.

Amikor arra vártak választ tőle, hogy mért rúgja valagba Szemerkényi Réka washingtoni nagykövetet, lányos zavarában azt felelte, hogy: „Nőügyekkel nem foglalkozom”. Ebből egyfelől az látszik, hogy Orbán et. egy szexista vadbarom, másrészt, hogy alkalmatlan egy ország vezetésére, mert az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások inkább egy bandavezérhez illő stílust és habitust mutatnak nekünk, mintsem valaminő emelkedett államférfiét.

Ez sem igazi nóvum azonban, az már sokkal inkább, hogy ezek a jópofinak szánt mondatköpedelmek a valósághoz való ambivalens viszonyát mutatják. Ez sem most alakult ki, kedvenc példabeszédem, amikor személyesen toltam a képibe a kérdést, hogy mondjon már valamit az ÉS riportjáról, amely a tokaji szőleivel foglalkozott, arról sem tudott, mondván „ilyen sajtótermékeket én egészségügyi okokból nem olvasok”.

Az ember nem hülye, jól tudja tehát, hogy a pökhendi tudatlanság csak álca, arra utal viszont mégis, milyen szűkölve kell menekülnie mindentől, ami élő, s emiatt kellemetlen. Ez egy ponton túl betegség – s bárcsak ez az egy gondja lenne -, amikor a delikvens kialakít magának egy hermetikus búrát, amelyben aztán a rögeszméi beterítik. Ilyen most épen a Soros-dolog, amely egyetlenünk tudatának minden szögletét kitölti.

A jobbikos Mirkóczi Ádám feljelentése nyomán az NNI tételesen cáfolta Orbán lázáros Soros-álmának összes tételét, így mondta ki kimondatlanul, hogy a Fidesz, következésképp Orbán Viktor hazudik, és ezt nem lehet másképp mondani. Erre sincsen reakció, senki meg sem szólal fideszéknél, Orbán meg pláne nem, nyilván egészségügyi okokból. Lehet ezt így csinálni csak a végtelenségig nem megy.

Épp tegnap, amikor ez a sok minden kavargott a fejemben meg a számológépem monitorján, elém került egy érdekesség a drága teknőcökről, akik télvíz idején, hogy túléljék a fagyokat meg az összes kínt, a külvilágot teljesen kizárva a seggükön át lélegeznek. Ez a kloákalégzés, amely módit O. V. is bevezetett minden jel szerint, hogy elmenekülhessen a zavaró hétköznapok elől. Hogy a jég alatt Putyinról és Kínáról álmodhasson. Ilyen képet mutat miniszterügynökünk drága proletárok, amit alaposan meg kell gondolni. A költő is ezt tanácsolja nekünk.

Belzebub térgye kalácsa

Az indiánok köztudottan tisztelték a szellemi fogyatékosokat, miniszterelnökünk tán ezért menekült egy időben dakota földre. Most viszont már odahagyta azt, semmi nem indokolja tehát, hogy vele és udvartartásával irgalmasak legyünk. Ám a gyermeki kíváncsiság nem hagyja nyugodni az embert, és vizsgálgatja, mint tudós néz üvegedénybe, a szellemi toprongyság sajátos jeleit és hömpölygő áradatát.

Itt van nekünk mindjárt ez a Halász János, aki szóvivője volna a Párt farkának, amelyet frakciónak neveznek tévesen egyes híradásokban. Lelkük rajta. Ő az egyik jele, megtestesülése annak a jámbor hivalkodásnak, amely abban nyilvánul meg, hogy mindenféle rangokat osztogatnak egymásnak, ez a Halász épp szóvivője a faroknak, és emellett mókamester is, természetesen.

Most is térdre ereszkedett, úgy könyörgött az országgyűlésnek, amelyek voltaképp ők maguk, napirendezzen má’ kicsit sorosilag, hogy a képviselők elmondhassák a véleményüket. Mintha olyan lenne nekik egyáltalán, és nem Orbánt okádnák ki magukból fékek és kontroll nélkül. Ennek jele az is, hogy ez a Halász a nemzeti levelezősdiről azt állította, a legtöbb emberre van szükség ahhoz, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől. (Most elmélázok kicsit, ha szabad.)

Szerinte Soros György “frontális támadást indított”, azt szeretné, hogy másik, bevándorláspárti kormány kerüljön az Orbán-kormány helyére. Abban épp igaza van, hogy rajtuk kívül a háromnegyed ország és a fél világ szeretné, ha másik kormány kerülne a mostani helyére, amelyet viszont kormánynak nevezni erős eufemizmus. Nem más ugyanis, mint az ütődött főnök kannásbor lerakata, és annyi kárt is okoz, ha jól belegondolunk.

Mintha részegek volnának ezek, elég csak Kósára gondolnunk, midőn megszólal, vagy a rezsiharcosra. Látatlanban és szonda nélkül mégsem mondhatja az ember, hogy máttós volna az egész bagázs, és nem is lenne helytálló meg ildomos. Marad tehát az a végkövetkeztetés, hogy degeneráltak, mint például valami Puskás Imre, aki megint csak szóvivő és zászlófelelős.

Ő meg azt hangsúlyozta – ezek mindig nagyon hangsúlyoznak, követelnek, öklöt ráznak, egyebek -, hogy az ellenzéki politikusok nyíltan szembehelyezkedtek a magyar emberek álláspontjával, akik az erről szóló népszavazáson elsöprő többséggel utasították el a kvótát. Ha belegondolok, az a referendum érvénytelen volt, arra hivatkozni, mint népakaratra erősen aljas dolog, de én ilyet nem feltételezek.

Viszont bárhogyan is forgatom, egy következtetés marad: ha a valóságot ennyire és ilyen következetesen hagyják figyelmen kívül, akkor tényleg fogyatékos ez a sajátosan eszelős társaság. Látni a permanens kontraszelekció eredményét abban is, amit összedelirálnak a kézivezérelt híradójukban, amiben tiszteletet is követelnek, és csodálkoznak, ha röhögnek rajtuk. Itt értünk vissza az indiánokhoz.

Ám a dakota vonal befulladt, így a körtánc helyett valahogyan tenni kell a démon ellen, aki a Soros, a jelek szerint megszállta az egész országot, és nem elég ellene a fokhagyma. Keresztény kultúránkat óvva ajánlom a plébániák szakirodalmát a mostani vész esetére. A démoni befolyás elleni tennivalók eszerint:

„Sok odaadott szentmise, szentáldozással. Gyakori gyónás, nagyon komoly imádságos felkészüléssel, különösen nagy hangsúllyal a megbocsátáson és az erős elhatározáson. Rózsafüzér (Rendszeresen). Felajánlások, életfelajánlás. Dicsőítő imádságok, szabadulást és gyógyulást kérő imádságok. Szent zene. Gyakori szenteltvíz-használat. Áldáskérés a szülőktől.”

Szent könyvünk szerint a démonok olyan szellemi lények, akik a Sátán királyságában a gonosz angyalok alatti hatalmi szinten vannak, céljuk pedig az, hogy emberek testébe költözhessenek, és bűnös kívánságaikat rajtuk keresztül végrehajthassák. Vezetőjük Belzebub. Ebből a szemszögből, amely látásmód immár jellemző Pártunkra, nem elég csak a Soros tökeire lépni.

Ez a Belzebub még számtalan formában küldi országunkra a rontást, úgymint Gyurcsány, Vona, Botka meg a többi, csak úgy nyüzsögnek. A drágalátos fidesz-faroknak így a nagyágyú bevetését javasolnám ennek a Belzebubnak a térgye kalácsa szétrúgása témakörében, hogy a veszedelem egyszer s mindenkorra elmúljék sokat szenvedett hazánk egéről, s amely ez:

“Exorcizamus te, omnis immundus spiritus, omnis satanica potestas, omnis incursio infernalis adversarii, omnis legio, omnis congregatio et secta diabolica…Ergo, draco maledicte et omnis legio diabolica…Ut Ecclesiam tuam secura tibi facias libertate servire, te rogamus, audi nos.”

Van bővebb változat is, de én ezek helyett nem dolgozok. S ha most, midőn ide jutottam, azt mondanád, nyájas olvasó, hogy én is hülye vagyok, meg kell cáfoljalak. Kognitív készségeim strammul működnek, és épp emiatt jutottam a fentebb vázolt képtelenségekre. A fortyogó téboly, mint kiindulási pont, hülye válaszokat feltételez, így kívánja a logika. De, hogy e kettő elegye épp a NER maga, arról én már végképp nem tehetek.

Jesajá könyve

Az Eurostat statisztikája szerint ma, Magyarországon, a NER-ben, a jobban teljesítben minden harmadik gyerek szegénységben él, vagy a szegénységbe süllyedéstől fenyegetett. Ez félmillió kölköt jelent. Ha melléjük rendeljük a szüleiket, vagy az egy szál szülőjüket – mert az egyszülős családokban élő szemünk fényeinek igen tragikus módon közel háromnegyede virul ilyen körülmények között – az egymillió, vagy több polgártárs. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ahol a gyerek szegény, ott a mama meg a papa sem dizsihavajozik.

Ez az adat csupán a kisdedek kapcsán mérte fel a nyomort, ha hozzácsapjuk a farháton élő nyugdíjasokat, meg a kakaós csigát és kósza rőzséket lopkodó más felnőtteket, akkor máris előttünk áll az Orbán-rezsim foglalata a maga három-négy-ötmillió nélkülözőjével, akik nincsenek is. Hegedűs múmia tovább pöffeszkedhet az Audijában, Harrach hóhér pedig meggyőződéssel állíthatja, hogy ezek azért nem esznek, mert így szeretik az életet. Mindeközben pedig nyomják a Sorost bele az ember pofájába, mintha a konzultációs levelet el lehetne rágcsálni, holott aki szegény, az a legszegényebb, ugye és persze.

Az írással foglalatoskodó organizmus, aki magam volnék ebben a kontextusban, ilyenkor adatokat gyűjt, véleményeket idéz, költői képeket fest, hogy mondandóját minél jobban alátámassza, és valami változást idézzen elő a világ folyásában. Én ilyet most nem teszek, és nem restségből vagy idő hiányában, hanem, mert újat mondani ez ügyben már egyáltalán nem tudok. Épp most néztem rá, hogy uszkve négy év óta, amióta annak szentelem magam, hogy bemutassam Orbán Bosch-i világát a javítás szándékával, már közelítem az ezerkétszázadik írást, amelyekkel alulról, felülről, kívülről és belülről mutatom-mutattam be azt a ganajulatot, amelyben élnünk adatik.

És nem arról van szó, hogy újat ne tudnék mondani, vagy, hogy az ismétlés ne lenne hasznos, hanem, hogy a környülállás más. A helyzet fokozódik, mint azt Virág elvtárs óta tudhatjuk, így mára a sötétség, amely ellepi hazánkat oly mértékig fokozódott, olyan töménységű, hogy híven és ütősen versben vagy balladában, esetleg zenében – siratóének illetve zokogó blues – lenne helyesen ábrázolható, ilyenekhez azonban tehetségem nekem nincsen. Jó, néhány verset fabrikáltam, mégsem az az én világom. Viszont most nem az a munka, hogy az elbeszélés nehézségeiről értekezzek, megtette azt Ottlik helyettem, hanem, hogy égi és pokolbéli hatalmakat híjak segítségül az ábrázoláshoz, mert eláradt a gonoszság.

Viszont nem Jónáshoz fordulok, aki közkeletűen rühellte a prófétaságot, hanem Jesajához, aki az átkozódás igazi nagyágyúja. Nevezhetném őt akár Ézsaiásnak is, de akkor esetleg Semjén is fölfogná, vele viszont nem óhajtok szóba állni. Ennél érdekesebb, hogy a lánglelkű manus már Jézus előtt kábé hétszáz évvel miben látta a bajok okát és indokát, amelyek miatt szükségszerűnek vélte a nemzeti összeomlást. Ezek pedig a következők: Isten tiszteletének megsértése, a bálványkultusz, az erkölcstelen élet, a formális vallásosság és a szociális igazságtalanságok. Mintha máma élne ez a jóember, és éppen minálunk. Így más dolgom most már nincs is, mint engedjem, hogy elmondhassa méltó átkait.

Így kerek lenne a történet, de igazságtalan volnék a valósággal, ha annak tragikuma mellett nem mutatnám be bohózati elemeit is, az egyatábor ostobái ugyanis Brian nagy rohanására hajaznak. Ők csak most, csak itt, csak maguknak megtalálták Orbán büdös saruját meg az ő tökét, és iramlanak utána azzal a különbséggel, hogy az elvetélt focista nem egy karakán manus, és nem kéri meg a híveket, hogy menjenek a picsába. Sőt. Ilyen helyzetben van tehát visszavonhatatlan szükség Jesaja átkaira, akinek hű tolmácsa leszek, ígérem: „…bátran/ szólhassak s mint rossz gégémből telik/ és ne fáradjak bele estelig/ vagy mig az égi és ninivei hatalmak/ engedik hogy beszéljek s meg ne haljak…” Ha már belemerültünk a prófétákba.

Ojjektum

Soros Györgynek tele lett a töke Pártunkkal és Orbánunkkal, ezért kiadott egy közleményt, miszerint „a nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról.” Aztán pedig tételesen végigvette a konzultáció hét pontját, hogy szerinte azok miért nem igazak.

Hibázott az öreg, ezekkel és a horda összes tagjával így nem lehet beszélni. Illetve lehet, csak teljesen fölösleges, ugyanis nem értik a pianót, ezen felül Józsik is. Illetve Józsi még a választópolgárok azon összessége, akik szerint Orbán kártékony csótány lehet, de ezt ilyen cizelláltan nem tudják megfogalmazni, sőt, sehogyan sem, mert születésüktől determináltan futballszurkolók, és belőlük áll a potenciális forradalmárok kilencven százaléka.

A Józsi-futballszurkoló archetípusa Szalacsi Sanyi bácsi, mindnyájunk kedvence, szegény, akinek az a sors jutott, hogy röhögjenek rajta, ami szerepének totális félreértésére utal. Nem bohóc ő, hanem a magyar rögvalóság, társadalmunk eszenciája, kivonata, aki megmutatja, hogy Orbán mért ül a nyakunkon már harmadszor, és miért fog oda telepedni jövőre is. Ha szertenézel a gőzölgő hazában, akkor Szalacsi bácsik tömegeit láthatod, ők pedig a Józsik a stelázsiból.

Hogy megértsük nyavalygásomat, elevenítsük föl Sanyi bácsi interjúját: „…Hát, az építményéről annyit tudok, hogy … a tanács … megkapta az ojjektum … ra való, … hogy mondjam magának … hogy ezt az építményre megkapta a tanácstúl az engedélyt, hogy … hogy akarja magának kifejezni, hogy … mindent megkapott erre az ojjektumra, meg háromszázezer lite, harmincezer vagy nem tudom … valami … ojjektumra, hogy a litér háromszázezer, harmincezer literes víztartályra megkapja az engedélyt … és … Nem, igen … az ellen nem véd, de viszont … így magyaráz…ta ki Árpi, hogy … a vízbül veszi ki a … a … az oxigént. Teccik érteni? A vízbül fogja az o, harmincezer … literbül veszi ki az oxigént…”

Mindeközben pedig Soros, amikor megszólal végre, mint valami napkeleti bölcs, emeli fel az ujját, ahelyett, hogy Orbán pofájába rúgná az asztalt. Elveszett és elcseszett kísérletezés, mint ahogyan Gulyás Márton pörformansza, hogy a Rokonokból tart felolvasóestet, vagy a kétfarkúak festegetése. Szép szimbólumok ezek, csakhát, itt van nekünk ez a monolitikus NER, ez a hatalmas, kikezdhetetlen kődarab, ez az ojjektum, ezt pedig ráolvasással nem lehet elporlasztani, és kinyerni belőle a ’zoxigént.

Magyarország sajnos nem romkocsma, ahol üveggyöngyjátékot lehet folytatni Josef Knecht, Magister Ludiként a vájtfülűek számára. Itt kulturális harc folyt és folyik, de ez már nagyon régen eldőlt az örök Józsik javára, akinek sikerült annyira lecsupaszítani az öntudatát, mint a kuglinak, aki elment este berúgni.

Azt tanította nekem az Edit néni az iskolában, hogy a fogalmazásnak legyen bevezetése, tárgyalása és befejezése, és most haladok afelé, hogy vén fejjel megbukjak nála. Mint kitetszik, bevezetésem és tárgyalásom az van, a befejezéssel viszont adós vagyok. Nem tudok én ebből az egészből használható tanulságot leszűrni, amit a nyájas olvasó úgy szokott megfogalmazni, ne pofázzá’, hanem azt meséld el, mi a teendő.

Szégyenszemre ilyet én nem tudok, ezért jó szokásomhoz hűen Füst Milánnál keresek óvó menedéket:

„…Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz…”

Ennyit tudok fölhozni mentségemre azzal a kecsegtetéssel, hogy megígérem, ezután is igyekezni fogok Orbánt minden erőmmel basztatni, mert ha egy bárány is megtér általam, akkor talán nem éltem hiába.

Gávavencsellő megkísértése

Gávavencsellő, ez az igazmagyar, szabolcsi falu nem cicózott, nem lacafaszázott, legyőzte Brüsszelt. Ezek ott a pisáló fiúcskájukkal azt hitték, ’Vencsellő gyarmat, ezért százharmincöt millió pénzt adtak, hogy ultraliberális eszméiket rájuk kényszerítsék, és ennek szellemében számolják már fel azt a rohadt szegregációt, amely pedig honunknak annyira kedves.

’Vencsellő azonban ellenállott az ürdüng incselkedésének, és azt mondta, lófaszt Soros, nem fogol te nekem diktálni, és szimbolikusan elitták a lóvét. Mint a gonosz homeless, aki csalfa, bociszemű módon csikarja ki parizerre a dellát, aztán, polgártársak, mit tesz vele? Inal a CBA-ba tablettásért, csoda, ha kitiltják őtet az aluljáróból? Egyáltalán nem, drága elvtársak.

Viszont a mi falunk sem különbözik tőle, a mi országunk pedig a falutól. Mondom. A sorosbérencek azért küldték az utalványt a Jenő postással, hogy a szabolcsi almafák alatt a roma kölkek buksiját simogassák, aztán mégsem az lett, hanem dizsihavaj. Masszázs, léleksimogató beszélgetés, életkedv-előadás, meg biorezonancia mérés.

Ám ennyi nem volt elég, nem érte be a Jolán néni, hogy szétálló bütykeit gyömöszköljék a göcsörtös hátával együtt, a Lalinak meg, aki traktorista volt valaha, simogassák a lelkét, miközben mérik a rezgő bióját neki. Futotta arra is, hogy meghívják nemzetünk nagy tanítóját, Oravecz Nórát, hogy hintse el lelkének végtelen bölcsességét a budi tövében. Azóta jár homályos, elborult szemekkel a falu apraja meg a nagyja.

A jól végezett munkát egy farsangi bulival koronázták meg, szintén az Unió finanszírozásával. Végignézve a kínálatot, amit a szabadságharc szellemében Vojto Mihályné polgármester brüsszeli pénzből prezentált az övéinek, finom léleknek hihetnők. Ennek azonban ellentmond, hogy az érdeklődő újságíróknak kifejtette, semmi közük ahhoz, hogyan mulat, mint friss magyar úr, majd kidobta az egész pesti bagázst a tyúkszaros udvarra.

Gávavencsellő az pont Magyarország, csak kicsiben. Vojtóné maga Orbán, a habitusa neki, a pénzhez való viszonya, megminden. Megróni polgármester asszonyt ezért teljesen fölösleges, követi a Fidesz által kitaposott ösvényt, azt csinálok, amit csak akarok. Ő Oraveczbe fekteti a bajor munkás pénzét, mert azt szereti, mások kisvasútba, tök mindegy, egyként romlott, szavatosságát vesztett mindkettő.

Vojtónénak az a helyzeti előnye viszont, hogy ő kihajíthatja az érdeklődő újságírókat. Orbán ellenben az Unió karszalagos ellenőreit, akik a héten érkeznek éppen az ilyen rongyrázásokat vizslatni, azonban nem. S miközben azt mondják egyetlenünknek, hogy húzódjon a kocsi belsejébe, közben a tökeire is léphetnek, ami aktustól visítások közepette szűnik meg az egész ország biorezonanciája.

Az egészben viszont az a végtelenül lehangoló, hogy ebben a történetben mi magunk vagyunk a ’vencsellői roma gyerekek, akikkel ki lett baszva, akiket ott hagytak az út szélén. Ha van Isten, akkor ezt nem hagyja szó nélkül. Viszont én őbenne nem hiszek egyáltalán, amikor minden temetésen bájosan süt a Nap. Hát milyen Isten az ilyen? Az övéké valószerűleg.

Orbán elvtárs már szart se ér

Az elmaradt zavargások miatt muszáj volt valami izgit produkálni az egyatábor Riposton edződött, pinán és vajnatimin szocializálódott organizmusainak, ezért a pesti srácok Orbán meggyilkolásával kezdett el foglalkozni megint.

Ezt olyan fontosnak tartották, hogy nem várhatott egy percet sem, így egészen pontosan máma, szombaton, éjjel egy óra huszonhatkor böfögték bele a világba: „Merénylet Orbán ellen: nem tudták igazolni a szélsőségesek bűnösségét”. Ami szar egy ügy nekik, de nem lankadnak.

Mert, mire felébred nehéz álmából a fideszorganizmus, ott áll neki a reggeli kakaó vagy feles mellé az erre a napra rendelt adag, amitől elélvez, és kellő bambasággal a szívében indulhat a piacra szalonnát venni, vagy sorosos libsiket püfölni, attól függően, hogy mire van éppen gusztusa neki a kajla eszével.

Bűnügyi újságíró álnéven bőségesen önti a fekáliát egy srác-propagandista, hogy alig is győz az ember feredőzni benne. Megtudjuk a szüzséből, hogy két mókust kaptak el két éve, a kocsijukban fegyvereket, hangtompítókat és éles lőszereket találtak, és az sms-miniszter egyből ki is jelentette, hogy egy kormánytag ellen készültek merényletre.

Rögtön előjött az écca, Orbán volt a célpont, akit a TEK ki is menekített, sőt, a házkutatás során az ölési szándékot bizonyító feljegyzések is előkerültek. (Állítólag) Ez annyira nyilvánvalóan tiszta ügy, hogy két év után mégsem sikerült bebizonyítani, hogy a mi prime ministerünket meg akarták volna nyuvasztani.

Nehéz lehet bevallani, hogy Orbán elvtárs már szart se ér, már meg sem akarják gyilkolni. Tehetségtelen bagázs ez a Pintér-sereg, még Virág elvtárs is ügyesebb volt, ő tudta a frankót: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, öt perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”

Ezeknek ez sem megy, ezért előjöttek Brad Pittel. Aki stábjától hatástalanított fegyvereket einstandolt a TEK még régen, és megmutatta, hogy élessé alakíthatók. Ilyenek voltak állítólag azoknál, akik nem is akarták megölni Orbánt. De, hogy tágabb kontextusba kerüljön a dolog, és mégis legyen mitől félni, ilyen borzalomra jutottak:

„Több ezer ilyen fegyver juthatott szervezett bűnözők, terroristák, köztük a párizsi vérfürdőt elkövető Abdeslamék kezébe.” Íme, hölgyeim és uraim, így kell összekapcsolni vezérünk nem létező likvidálási szándékát a nemzetközi terrorizmussal, amely fideszileg a bevándorlókból fakad, mint az ismeretes.

A talaj, amelyre a hülyeség magja ömlik, rohadtul termékeny. Alig is jelent meg ez a delír a szájberon, már generált egy értő hozzászólást, éspedig ezt (sic!):

„MSZP-s Czeglédy a több mint 3milliárd forint ,amit ellopott mint adót sok felé mehetett ,mindenkit lefizethetnek ,ebben az ügyben is. Soros és milliárdos bandája által irányitott Clintonné kapcsolatuk nyomozási ügyükben egy fontos tanút meggyilkoltak az utcán.”

A drága kommentelőnek válaszolhatnánk az MTVA módján:

„Az Ön által feltett kérdések pontos tartalmát tekintve olyan értelmezési kérdések és nehézségek merültek fel, melyet pusztán az Ön által megfogalmazott kérdések nyelvtani értelmezésével, illetve a köznapi szóhasználatot alapul vevő egyszerű értelmezésével nem állt módunkban kétséget kizáróan eloszlatni.”

Ezt sem én fabrikáltam, hanem a köztévé írástudói az LMP-s Ungár Péter kérdésére, amiből az derül ki, hogy voltaképp vezető és megvezetett egy és ugyanazon szinten leledzik, ami nívóval egy rohadt romkocsmába be nem engednék őket, mert leomlanának a falak. Viszont innen tudjuk meg azt is, honnan a kurva nagy magabiztosság.

Az aljassággal átitatott bambaság megingathatatlan, pláne megfejelve Krisztus uruk bölcsességével, miszerint boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa (Máté 5:3 -12). Nekem viszont Baudleaire inkább gusztusomra való: „Boldogabb nálam a leghitványabb barom:/ irigylem, amiért nehéz álmába dőlhet,/ olyan lassan pereg orsaja az időnek!” (De profundis clamavi), mert ugyanazt mondja, csak szebben.

De, ha virágos jókedvem van, akkor Brian-el fütyörészem, hogy boldogok a sajtkészítők. Viszont, mint a fentiekből is kitetszik, nincsen nekem pitypangos jókedvem egyáltalán, és ez érhető is, ha jól belegondolunk.

Varga Miklós így szereti

Van, aki forrón, mások meg sunyin, ez gusztus és filozófiai beállítottság dolga. A mi véneurópánk a jelek szerint Kossuth-díjra hajt, vagy csak szügyig szervilis, ez is világlátás kérdése. A végeredmény azonban nem, miszerint, ahelyett, hogy csöndben elvisongana magában, a kétfarkúakat basztatja, és pszichológust vizionál a számukra.

Kaposvár határában történt, hogy egy leendő laktanya elleni tiltakozásul az MKKP városi elnöke a fűre festette pártja emblémáját, ami miatt öt rendőr, egy alezredessel az élen zúdult a nyakába, hogy vegzálja őt. Tulajdonképpen ezen nincs mit csodálkozni, Szita tekéntetes ugyanis városszerte kiszögezte a „Wanted!” táblákat, rajtuk a nagyszemű blöki képével.

Ez a fűre festés ez egyáltalán nem nóvum azonban. Még Kádár apánk idejében, amikor magas rangú elöljáró érkezett a laktanyába, akkor Trináttal pingálták zöldre a kopott gyöpöt a bakák, hogy megfeleljen a vezénylő tábornok kényes ízlésének az összkép, ha büdös is volt kicsit. Így lett a lehető világok legjobbika a zsíroskenyér ízű barakk.

Vezénylő tábornokunk most is van, bizonyítva azt a tételt, hogy az idő körben forog, ő azonban nem szereti sem a flaszter, sem a fű festék általi megjobbítását. Mert amíg a laktanya talajának kizöldítése az akkori hatalom szilárdságát mutatta, a kétfarkúak szivárványos pörformanszai, bármennyire jámborak, ezét az újét ássák alá. Ezért üldözik is.

Rendőrségünknek amúgy sincsen jobb dolga, a minap is megszüntették a nyomozást egy bizonyítottan fideszes tanár ellen, aki három milliót sikkasztott a diákjaitól. Pintér serege szerint viszont csak hazavitte megőrzésre a bankból, mert onnan Woody Allen minden cicó nélkül vihette volna el a faragott szappan-pisztolyával.

Ebből is kitetszik, hogy a mi vidékünkön vannak egyenlőbbek, akik közé Varga et. is tartozni véli magát, kiérdemelve a kiváltságokat a seggéből kilógó Fidesz felirattal. Érhető, ha azt mondja: „Sokkal jobban tetszik ez a rendszer, mint a kétfarkúak által kínált alternatíva.” Ezek szerint nem akar örökké élni, ami dicséretes, de a sört sem szereti.

Egyszer mindennek vége lesz azonban, Orbán királyságának is. A nácikok is kitakarodtak Párizsból ’44-ben, és igen tanulságos volt látni a Natgeón, miként bántak az addig megalázottak és megnyomorítottak a kollaboráns nőkkel. Nullás géppel lenyírt hajjal, homlokukon horogkereszttel, csipkés kombinéban kellett flangálniuk a városban, miközben látványosan nem szerették őket a népek.

Ez nem tudom, miért jutott az eszembe. Arról viszont erős elhatározással emlékezek meg, hogy Varga szerint „kifejezetten elegánsabbnak tűnt ez a rendőri vegzálás, mint a 2006-os októberi a budapesti utcákon.” Érdekes meglátás, csak a premissza rossz, és a konklúzió hányadék.

Az égő autók, a fölszaggatott kockakövek és a tomboló csürhe, amelyik egy államcsínyhez igyekezett asszisztálni, minden bizonnyal buksi-simogatással lett volna megfékezhető. Más szemszögből pedig a pingáló kutyás passzivista veséjét kellett volna leverni gumibottal, hogy helyre álljon a világ rendje. Mindebből viszont az következik, ha Varga nem lenne elvakultan aljas, akkor degeneráltnak lenne mondható.

Ezt tessenek eldönteni, ezen túl azonban segítő tanácsot kérnék annak a fölfejtéséhez, hogy kideríthessem, ha valaki belebújt Orbán valagába, miért érez minduntalan késztetést, hogy onnan ki is szóljon, s ráadásul hülyeségeket. A megoldásokat postagalambbal várom, pénz, mindenféle díjak kiérdemlése nem játszanak az elbírálásnál, ezt minden hülye tudja, még én is. Az ős-okot keresem. Fizetni nem tudok, viszont hömbölög két hangszóró a pincében.

A körülbelül titkára

Délutánra kiderült, amit már hajnalban, sőt évekkel ezelőtt is tudni lehetett, mert a világ működése erre az aktusra van beállítva, hogy Orbán Viktort egyhangúlag, gondolkodás, merengés és csöppnyi kétségek nélkül, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. Olyan gyönyörű ez az egység, és a hangulat is persze, amikor megjelent a megváltó az alattvalók között, és ölelgették, csókolgatták meg szelfiztek vele, mint egy futballsztárral, végül is a gömböc ezt vágyta már avas szagú születése óta.

„Rendben vagyok, csak bátorítsanak!” – mondta volt érkezésekor a megváltó, és vesszőzzön meg, aki érti, de hát, nem is kell. S ahogyan a szorgos portálok percről-percre tudósítottak a cirkuszi előadásról, madeleine márkájú kiflimet belemerítettem a csésze teámba, a felszálló gőz pedig a kontyom alá ütött, és mesélt. Dédanyámat mutatta, aki valamikor az idők kezdetén feküdt a dunna alatt, hogy alig is látszott ki az orra vége, és újságot olvasott, majd feltette a kérdést: „Gyerekek, mit jelent a kb?” S miután megkapta a választ, hogy körülbelül, rögtön meg is értette a világ folyását, s ekképp: „Kádár János újra a körülbelül titkára lett.”

Így vagyunk most is. De ha már kölökkorom legendáriumainál tartunk, megidézem dédanyám lányát, a nagyanyámat, aki jeles napokon így vágott rendet a családnak nevezett nyájban: „Nem beszilünk, ünnepülünk.” És ettől fogva mosolygósan folytak tovább a lelkek mélyén a gyilkos indulatok. Tisztára, mint a Fidesz nagy-nagy famíliája, itt sem lehet tudni, ki a klakőr, ki az igazi rajongó, és ki lehet a megfélemlített élősködő, de ez például nekem mindegy is. Orbánnak viszont nem igazán, mert tőlük nem látja a valóságot, és ilyen állapotban lehet nagyon pofára esni. Ám ez legyen az ő baja és nyomora.

Kicsit még elmorfondírozok a Napot is elhomályosító esemény fölött, mielőtt tegnapi, az igazi életről szóló tapasztalataimról beszámolnék. Említettem, hogy percről-percre lehetett követni a csillag születik történéseit. Az Origóból másolok most ide egy bekezdést, tessenek figyelni a szöveg ritmusára, ügyesen elhallgatott alanyokra, állítmányokra és más újbeszél nüanszokra is: „Az emberi erőforrás minisztere szerint a kormányzás lényege az egész ember, mint a nemzeti közösség tagja, és boldoguljon. Balog Zoltán úgy látja, a kormányzából kultúra legyen, ami a legfontosabb. A miniszter részletesen beszélt a kormány által eredményekről, így az ingyentankönyvekről és a babakötvény-programról.”

Sic! És nekik így is jó, vagy én nem érek fel hozzájuk, ez még vita tárgyát képezi. Egyébként arról szólt a szeánsz, hogy az összes hülye felszólalt, és dicsérte az urat. Így hazudoztak egymás szemébe, viszont akadtak dramaturgiai bökkenők. Például a Semjén nevű emberi minőségről meg tisztességről értekezett, ami már önmagában is nonszensz, utána viszont Schmitt Töltőtoll Doktor következett, és senki nem esett le a székéről a röhögéstől. Igaz, akkor sem, amikor maga Orbán jelentette ki, hogy: “Elsöprő többségben vagyunk. Csak idő kérdése, és az egész nyugati világban győzni fogunk.”

Ezt kommentár nélkül adom közre, ilyen magasságokhoz én bolhafing vagyok. Az okosok majd úgyis elemzik és értelmezik, majd kihüvelyeznek belőle valamit, vagy annak az ellenkezőjét. Egyetlen bizonytalanság van bennem elnézegetve kies hazánk evolúcióját, mégpedig, hogy jövő tavasszal, miután behúzza megint ez a kókler, mert behúzza, szóval, ha hatalma még korlátlanabbá lesz, ami nehezen képzelhető, de mindent lehet fokozni, tehát mi lesz akkor, ha a képmását netán leszarják a legyek. Jó Paliveczként erre mindenképp készülnünk kell, ha életben akarunk maradni, más kérdés, hogy akarunk-e egyáltalán.

Akkor a való világról, ahogyan belengettem. Ígérem, nem leszek locsifecsi. Még szürkület volt, és lelkemet csupán készítgettem az elvárható gyönyörökre, amikor megint beállított a Józsi a szomszédból, hogy adnék-e neki egy kis aprót a hatoslottóra. Józsi sokszor beállít apróért lottóra, kenyérre, aztán valószínűleg elissza, viszont annyi esze nincs, hogy észrevegye, nyomorog. Ellenben kitartó és lelkes Orbán fan, én pedig az ő szemében – és ezt el is mondja – gyurcsányista kommunista vagyok. De ez őt egyáltalán nem akadályozza meg abban, hogy rajtam élősködjön, igaz, rajongásának tárgyát sem. Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga Józsija, ez nem baj. Az már igen, hogy miattuk páváskodhat a fentebb leírt módon a mi rossztevőnk.

Nem tudom, érzik-e az ellentmondást, ami épp most készül széthasítani a szívemet. Viszont gyenge vagyok, és újra meg újra kifizetem azt a szaros lottót. Így vesznek hülyére ezek mindenkit.

Mindennapi meccseink

Sorosbérenc futballszurkolók egy elvetemült csoportja, hogy szembe menjen Miniszterügynök Úr (by: özv. Dorozsmainé, kommentelő) naugye győzelmi jelentésével, kihívta egy meccsre a magyar láblabda válogatott hordát, mert tele lett a tökük a fiúkkal nagyon.

Casting is van, hatalmas az érdeklődés, de csak a kiválasztottaknak adatik meg a kéj, hogy szemtől-szembe alázzák meg azokat, akik gyomorfekélyük elsődleges okai. Véget ért az éjszaka, amely a valahogy kifutott Európa bajnokságon vette kezdetét, még a vizes lószar alatt is tartott, és egyetlen jelentése az volt, hogy ez az ország a lehetők legjobbika, miniszterügynökünk pedig tündöklő csillag a káprázatos égen.

Lófaszt mama, hogy a porba rántsuk a mámort gyurcsányi módra. A szurkolók azt is mondják, hogy direkt és pláne a tizenegy legrosszabbat választják majd ki a köznapi gladiátorok közül. Ők november 30-án feszülnének neki a kopott lábúaknak, mégpedig Telkiben, ahol a válogatott a nagy vereségek előtt pallérozódik, hogy el tudja viselni a pofonokat, mint most Luxemburg ellen is, ami kiborította a bilit.

Gonoszak ezek a szurkolók nagyon, bele sem gondoltak igazán, de ebből a játszmából a futballisták, az MLSZ, de senki futball környékén sertepertélő ingyenélő jól kijönni nem tud.

Ami a legvalószínűbb, hogy ebből a meccsből semmi sem lesz. Akkor azt kapják a képükbe, hogy még ellenük sem mernek kiállni. Ha lesz meccs, és győznek a kiválogatottak, akkor az lesz, hogy persze, a tolószékesek ellen megy a milliomosoknak. Ha meg lenne meccs, és a szurkolók győznének – ami azért valószínűtlen, de a móka kedvéért mégis -, akkor meg végleg nem marad itt kő kövön, az maga 2006. október 23-a, ha bele tetszenek gondolni az akkori mókába és kacagásba.

Ez nem zéró összegű játszma, itt csak a szurkerek nyerhetnek, de ilyet kitalálni nem elég az elvetemültség, végtelen elkeseredettség is szükséges hozzá. Mint ahogyan a magyar labdarúgás állapota leképezi a NER-t, ez a lépés úgyszintén.

A nagykibaszott nemzeti együttműködésben mindenkiből lehet akármi, ha jól odafigyel. Szurkolóból focista, lelkészből miniszter, Kósából bárca nélküli, Németh Szisziből meg napkeleti bölcs. Mindez megtörténhet, hiszen miniszterügynök is lehet egy skizofrén, narcisztikus fasz.

És ez utóbbi organizmus működésének tudható be, hogy képviselőből meg pap lesz (akárki meglássa), mint Ovádi Péter fideszpatkányból is Veszprémben, aki a szószékről hirdette az igét. Ez két okból is köpedelem. Egyrészt ott ilyen állatfajtának keresnivalója egyáltalán nincsen, másrészt pedig, hogy a hívek vasvellával nem hajtották el, mert nekik már így is jó. Holott ilyen eset után újra kellene szentelni Isten házát, a szószéket meg ultrás szenteltvízzel felmosni.

Ez az egész, ami ebben az országban folyik, annyira abszurd, hogy Beckett sírva könyörög a receptért, de soha nem kapja meg, mert ez csak itt, csak most és csak Magyarországon történhet meg, sehol máshol a világban. S hogy ez így van, annak egyetlen, jól elkülöníthető okát találjuk a liturgiában, amit Orbán miniszterügynöknek hívnak.

Ahogyan a megalázott és megszomorított futballszurkolók meccselni hívták rossz kedvük okát, országunk gyógyírja bajára az volna, ha leszedált lakossága ugyanezt tenné azzal, aki fojtogatja az életét. Akkor Godot is eljöhetne, viszont nem fog, ahogyan elnézem magunkat és bájos ellenzékünket. És az éjszaka tényleg nem ér véget sohasem, meg el is vagyunk veszve, azt hiszem.

Mester és tanítványok

Kósa Lajos is terjesztette a sorosigét, mert meg kell szolgálni a kis aprót, pörküttet, és az ilyesmit nevezik máma minálunk lakossági fórumnak. Ezeken a bárányok útmutatást is várnak az örök igaz mellett, és adódhatnak váratlan helyzetek. Legutóbb is, amikor a kupakok örökös bajnoka elvegyült a nép közt tanítási szándékkal, ékes példája derült ki annak, hogy az élet az irodalmat is képes felülmúlni abszurditásban, még csak erőlködni sem kell.

Ezen a szeánszon, ahol Kósa volt a médium, az egyik néző kijelentette, hogy szerinte újra kellene definiálni a hazaárulás fogalmát, végiggondolni, hogy hogyan lehetne likvidálni az ország belső ellenségeit, mert most már annyit támadják egyes magyarok az ilyen-olyan fórumokon az országot, hogy ez bűncselekménynek számít. Ezen a ponton találkozott a hívő Orbán ártó szellemével, és a teremben megimbolyogtak a gyertyák lángjai.

Marquez – aki mindent tudott az életről – mesélt nekünk a fülkeforradalom kapcsán az ilyen sajátságos fejlődésről Buendia ezredesről magyarázva: „Még ki sem mondta, sőt ki sem gondolta a parancsait, már végre is hajtották őket, és mindig sokkal messzebbre mentek, mint ameddig ő maga elmerészkedett volna.” Itt tartunk most, a tömeg önjáróvá kezd válni, azzal a különbséggel, hogy a mi elöljárónknak esze ágában sincs visszavonulni és aranyhalacskákat gyártani vég nélkül.

Viszont sokkal komolyabb dologról mesélnék, mint valami Száz év magány kivonat, és ez az élet, éspedig a miénk. Immár két minőségben létezik az Orbán által leszedáltak serege. Vannak ugye a nyugdíjasok, akik ösztönösen üldözik a gonoszt, ha sípolsz, vagy elhajítod a konzultációs, erősen használt klozettpapírt, akkor pofán vágnak és megtépik a füledet. Ez tiszta sor, dolgozik az adrenalin, mint a bázisugróknál, csak itt a gyűlölet tobzódása generálja a gyönyöröket. Jól látszik, hogy vezérünk bedrogozta Magyarországot, illetve a híveit. Méghozzá a “gyűlölet” nevű pszichodroggal.

Bármily furcsa is, nem brit tudósok állapították meg, hogy: “A gyűlölet és harag érzése az agyban noradrenalint, oxitocint és dopamint szabadít fel, nagyjából ugyanazokat a vegyületeket, mint a szex és a kokain”. Erre természetesen rá is lehet szokni, és ha más forrásból nem kapjuk meg, akkor beszerzési módnak marad a gyűlölködés. Hogy valami szer hatása alatt állnak, az jól látszik bájos nyugdíjasainkon – ezeken a Bunyós Bálintokon, hogy ne általánosítsunk azért -, megborult agyuk tükröződik fátyolos szemükben és visító hangjukban.

Az ilyen ember mindenre képes, ezért ez az erőltetett, a teljes közéletet beborító, Orbán kizárólagos politikájává és a kormányzás egyetlen cselekvésévé váló állandó, őrjöngő, hisztérikus gyűlöletkeltés, félelemkeltés, izgatás. Ezért a gyűlöletkampányok, a gyűlölet-óriásplakátok, az örökös hergelés, uszítás, rágalmazás, fideszes pszichoterror. Mert Orbán ezzel a pszichodroggal tartja kábulatban és függőségben a szavazóit, voltaképp ezzel tartja fenn a hatalmát. A Wermacht katonái is kaptak bogyókat, hogy bírják az iramot, bármily furcsa is, beállva gyalogoltak végig Európán.

A fogatlan szájjal tutuló, esernyővel kardvívó nyugdíjas képe önmagában még mókás is lehet a tiszteletlen bölcsész számára, az azonban, ami Kósánál elhangzott, egyáltalán nem. Abban nem volt semmiféle lángoló érzelem, csak hideg, pszichopata racionalitás, amellyel a gyilkolásra próbál indokot találni a delikvens. Ez sem előzmény nélkül való, gondoljunk csak Földi László Echo TV-beli megnyilatkozására:

„Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.”

Az ő esetében még vélhettük és mondhattuk, hogy pénzért ilyen aljas, a lakossági fórumon likvidálásról álmodozó nemzetvédő azonban önerőből és érdek nélkül. Ez viszont már egyáltalán nem mókás, inkább elborzasztónak nevezhető, mert ez az SS-Totenkopfverbände habitusa, akikről most nem mesélnék. Viszont ők önként, kéjjel és nem csak parancsra. Eleddig csak arról duruzsoltam, hogyan bimbózik az Orbán-gyűlölet virágszál, most azonban már olyan rohadtul szárba szökkent, hogy ihaj. Mondom, gondoljunk Buendia ezredesre miheztartás végett.