Kategória: orbán viktor

Nyelvészek a Pártban

Azzal egyáltalán nem mondok semmilyen újdonságot, ha kijelentem, ezek a mi mostani nagyjaink egészen bensőséges viszonyt ápolnak az ő édes anyanyelvükkel, és ez akkor lesz elborzasztó, ha tudjuk, a nyelv és a gondolkodás között nagyon szoros kapcsolat van.

Ilyképp, ami a szájukon kifolyik, jól mutatja likacsos agyuk tartalmát, valamint azt is, hogy miféle latin-görög kultúrát őrizgetnek itt nekünk, és nem utolsó sorban jelzi, honnan fakad a zsigeri gyűlölet azokkal szemben, akik képesek megalkotni egy összetett mondatot.

Origónk Kósa et. örökzöldje, a kupakokról szóló esszé, amely azért bugyogott ki belőle, mert nem volt fölkészülve kellőképpen arra a kérdésre, hogy az új adójogszabályok hogyan befolyásolják a keményen dolgozó kisember – akiért élnek és halnak – mindennapjait. A választ már röhögve őrzi a történelem, de azért nem árt feleleveníteni:

„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”

Ilyen erős kezdés után egészen meglepő, hogy Kósa et. mostanában szemantikával is foglalkozik, amikor így elmélkedik: „Az állítsuk meg Brüsszelt magyar nyelven nem jelent többet, mint hogy Brüsszel bizonyos szándékait állítsuk meg, hiszen ha úgy általában támadnánk Brüsszelt, akkor olyanokat írnánk a plakátra, hogy „le vele!”, vagy, hogy „elegünk volt Brüsszelből”, de az, hogy állítsuk meg, nem ezt jelenti. ”

Igaz, a jelentéstannal a főnöke is birkózott annak idején, amikor a magyarok életteréről szőtt omladozó álmokat, és nem volt képes felfogni, hogy a hanyatló nyugat miért azonosítja ezt a szépemlékű Lebensraummal. Magyarázattal is szolgált rá a maga eccerű módján: “Magyarul kétszer kettő négy. Ez minden más nyelven másképpen van.” Egyetlenünk így oldotta fel a kavargó ellentmondást.

Ám ebből is kitetszik, úgy általában véve halovány fingja sincs arról, amiket permanensen, de legfőképp nagy nemzeti ünnepek alkalmával ordítva összederilál nekünk. Amikor a nagy árvíz fenyegette nemzetünket, és ő óvta a gátakat, pedig nem is volt egy Pelikán Jószef, akkor is felemelő beszélgetést folytatott Bakondi mittudomén mivel, aki most a fő migrációs szakértő, valamint tanácsadó a veszedelmek ellen. Akkoriban így diskuráltak:

„Öblözet – mondja Orbán Viktor
“Az állomány ebben a pillanatban a vacsorát hajtja végre” – jelenti Szabó őrnagy a miniszterelnöknek.
– Mennyi ez még? – kérdi Orbán Bakondit.
– Már hogy értve? – kérdez vissza a tábornok. – Időben?
– Amíg fel fog jönni – mutat a Duna felé Orbán.
– Erre még nem hogy még egyszer ennyi, hanem még… – próbálja magyarázni a helyzetet egy szakember külsejű férfi, de Orbán Bakonditól várja a választ:
– Mennyi a víz? Szerinted mennyire jön még föl? Másfél méter?
– Onnan? Igen! – feleli Bakondi.”

Szalacsi Sanyi bácsi kutyafasza ezekhez képest, az igazi baj azonban akkor mutatkozik meg, amikor ez a nívó emelkedett formaruhát kap, mint Semjén et. előadásában, aki szükségét érezte, hogy okos legyen nagyon, aztán ez sült ki belőle: „Ez nem befolyásolja és nem is befolyásolhatja a magyar törvényalkotást. A magyar törvény ésszerű, sőt evidentikus.”

Hát, evidentikus, hogy meglehetősen nagy ökör az ájtatos lovász, viszont megnyugtató az a tudat, hogy ezzel egyáltalán nincsen egyedül. Németh Szilárd is megmutatta, még a „segébe is feje van”, így: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelvet beszéltek, ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.”

Ilyen felvezetésnél csodálkozunk még azon, hogy Szombathelyen a helyi erők nehéznek érzik az Ivanovot? Egyáltalán nem, viszont majd ők jelölnek ki maguknak színházigazgatót, a jelek szerint teljes joggal és megalapozott bölcsességgel. Egyúttal az is kiderül, hogy ezek mért irtóznak az egyetemistáktól, ezen belül is legfőképp a bölcsészektől. Más az ő elkényeztetett világuk, viszont ha valaki azt feltételezi, a fentiekkel az volt a szándékom, hogy azt sugalljam, ezek bunkók, akkor nem tévedett sokat.

TTT…TESCO újság

„És vígasztald meg, ha vigasz/ a gyermeknek, hogy így igaz./ Talán dünnyögj egy új mesét,/ fasiszta kommunizmusét -/ mivelhogy rend kell a világba,/ a rend pedig arravaló,/ hogy ne legyen a gyerek hiába/ s ne legyen szabad, ami jó.”
(JA)

Pártunk, következésképp kormányunk megint a kiskereskedelmet akarja megrendszabályozni egészen elképesztő módon. Olyképp, mint Sheldon Leonard vécéhasználati szokásait, aki a dresszírozás előtt akkor ment pisálni, amikor csak eszébe jutott, akár az állatok, és nem a napirendnek megfelelően. Aztán megszokta az értelmetlen rendet, a kijelölt időben csorgatott, és a fütyölés szabadságát sem sikerült soha kivívnia.

Sok-sok baromságot tartalmaz a törvénnyé emelni kívánt normaszöveg, egy passzus azonban különösen fölkeltette a figyelmemet, amely arról szól, hogy korlátoznák a reklámköltéseket, és a napi fogyasztási cikkeket árusító cégek nettó árbevételüknek csak a fél százalékát költhetnék ilyen célra, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Azt is előírná a javaslat, hogy csak sajtótermékben jelenhetne meg szupermarketek reklámja, vagyis betiltanák a külön reklámújságokat.

Ez, amennyire nevetséges, annyira félelmetes is egyben, és nem azért, mert a mindenféle „maszek” kiadványok határoznák meg a napi olvasni valómat, hanem, mert Pártunk megint olyanba készül belepofázni, amihöz az ég egy világon semmi köze nincsen. Az ilyen terelgetések a diktatúrák bájos jellemzői, előírják, hogy az ember – a bolt – mire költheti a saját pénzét, és mire nem, valamint odahat, hogy az alattvaló mit gondoljon a világról, és ezen belül is róla, a kormányzó erőről. Meg a Sorosról, ezt el ne feledjük.

Ezen túl ez az indoklás is édes, hogy „a kevesebb reklámnak köszönhetően a fogyasztók tudatosabban válasszanak a termékek közül”. Jelezném, hogy a magyar társadalom döntő többsége eddig is meglehetősen tudatosan választott, mindent megtett, hogy a lehető legolcsóbb élelmet szerezze be, mert erre predesztinálta őt a sorsa, meg a pénztárcája vékonysága legfőképp. A minap is, a nemzeti COOP-ban állt mellettem egy néni, és elborzadva nézte a tejfölök brutális árát, és amikor megmutattam neki egy viszonylag olcsóbbat, hálálkodva kapta ki a kezemből.

Ennyit a test tudatos táplálásáról, viszont nem csak farháttal él az ember. Sajtótermékekben hirdetni kötelezően, ennek a rezsim számára több hasznos folyománya is lehet. A lappiacon immár jószerivel nincs olyan újság, amire ne tették volna rá a mocskos kezüket, így ez a kötelezvény csak a haveri pénztárcákat gyarapítaná megint csak, hogy Orbán kitalált világát még alaposabban gyömöszkölhessék az alattvalók megtépázott tudatába, és, mielőtt még mindezt bővebben megvizsgálnánk, nézzük meg futólag, mit is kínál a Józsiknak a leigázott média.

Aki ma Magyarországon a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve. A polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait, nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Itt tartunk most épp, amikor pedig az utca forrong, ami fölhorgadás elsősorban azért alakult ki, mert a népeknek, akik képesek még rálátni a valós világra, elegük lett a hazugságokból, valamint abból, hogy nem hagyják őket hovatovább gondolkozni sem. A CEU csak a gyutacs volt, minden további történés az egyre inkább orwelli hatalom ellen irányul. Az 1984 szellemében átformált média-világról már meséltem, de nem esett szó az MMA gyalázatos működéséről, amely intézmény meg a harminc éve már elfeledett „TTT” világát hozta vissza.

Újszülöttek és elsőáldozók kedvéért elevenítsük föl ezt a jóravaló mechanizmust. Tiltott, Tűrt, Támogatott, azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika terméke volt, Magyarországon a kifinomult változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól működött.

A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. Azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok képzőművészek, iparművészek, zenészek, előadók, írók, költők, maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a „Tiltott” kategóriába.

A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek. Ők alkották a „Támogatott” művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen, az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.

A két szélső pont között helyezkedtek el a „Tűrt” kategóriába tartozó alkotók. Sokan a „Tűrt” és „Tiltott” besorolás között ingáztak, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett. A kádári diktatúra felpuhulása következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszer összeomlásáig megmaradt. És most újra itt van nekünk, midőn Orbán et. zilált tudata visszatért a KISZ-titkári origóhoz.

Legújabb elfajzott hajtása az az ötlet – amiből minden bizonnyal törvény lesz -, hogy a színházak igazgatóit meghívásos alapon neveznék ki. Ehhez újólag fölelevenítem a szombathelyi Weöres Sándor Színház kapcsán nemrégiben lezajlott botrányos eseményeket, amikor is egy Fidesz-es városatya túl nehéznek találta a repertoárt, egy másik pedig arról értekezett, hogy a kormányt bíráló darab miatt kellett idő előtt távoznia a nézőtérről. Nos, a jövőben ők hívják majd meg a nekik tetsző igazgatókat, a jelenkori Aczélok. Ha ebbe az egész delíriumba őszintén belegondolok, nekem kurvára fog hiányozni az a TESCO újság, holott évek óta nem láttam egyet sem. Szar egy hely lett ez a magyar nemköztársaság.

Kicsi kis reaktorocskák

Miközben Magyarország üszkös maradéka az entrópia idegesítő állapotában leledzik, és akárha az egész rohadt Univerzum, egyre gyorsuló ütemben száguld az őskáosz felé, Semjén huszár Iránban Esak Dzsahangirit, az iszlám köztársaság első alelnökét ölelgeti, sőt, egyenest a nyakába is ugrik felhőtlen rajongásában, örvendezvén az aláírt megállapodásnak a keleti nyitás szellemében, és üdvözölve a keresztényüldözőt.

Semjén egyébként kitörölheti pállott seggét a papírjával, Dzsahangiri egy senki, egy nímand, ugyanis az Iráni Iszlám Köztársaság 1979-ben elfogadott alkotmánya, amely a mi alapizénkhez hasonlatos, azt rögzíti, hogy azon a messzi tájon a legfőbb hatalom Istené, aki nem Jézus és az ő papája, meg a Szentlélek. Sokkal inkább Allah, akinek nevével a szájukon hajtanak kamionokkal a mi Istenünk bárányai közé, ami miatt – állítólag – építkezik egyetlenünk gőzerővel a határokon, és tart fenn másfél éve készültséget nem csak a kerítések melletti latyakban, hanem az egész lebutított médiájában.

Semjén bizonyára nem Németh Szilárd görög-latin kultúráját megvédeni indult abba az országba, ahol minden hatalom a Legfőbb Vallási Vezető kezében van, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka, de ellenőrzést gyakorol a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom fölött is. Ilyképp ez az a berendezkedés, amely ideális lenne a felcsúti libapásztor számára, de Semjén mégsem azért lovagolt olyan messze, hogy ezt a mintaszerű középkori társadalmi berendezkedést tanulmányozza. A rezsissel meg majd a kocsma előtt lerendezik a dolgokat, mint Orbán ideális férfi típusa.

Amikor a mi Zsoltink annak örvendett felhőtlenül, hogy megállapodást kötött arról, Magyarország hitelezi az iráni atomprogramot nyolcvanöt millió euró (azaz huszonhat milliárd forint) értékben, és még, hogy száz iráni diák magyar egyetemekre jöhet tanulni, valamint, hogy Irán és Magyarország közösen kis atomreaktorokat épít, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el, nos, éppen akkor Haszan Róháni elnök Putyinnal telefonozott, én pedig hangosan felröhögtem, holott éreztem, hogy sírni volna jó.

Ők ketten együtt ítélték el az amerikai agressziót, a Homsz tartománybeli szíriai légitámaszpontra mért amerikai légicsapásokat, és a nemzetközi jog megsértését emlegették. Putyin pincsijének valaga vége, Semjén tehát személyesen tett látogatást a modern kori Sátán birodalmában, mint ahogyan ez a pincsi szintén kremli noszogatásra zülleszti az Uniót, hogy onnan már el is akarják távolítani, és akkor elindulhatunk vagy a sztyeppékre, vagy a sivatagba, indulnak a tevekaravánok.

Viszont így rohadt nehéz lesz Trumppal, akinek érkezését úgy ünnepelték, mintha a megváltó szállott volna alá a légből.

Az év eleji euforikus hangulat azonban immáron elfeledődött, egyetlenünk újra fordult egyet a tengelye körül, és megint mást mond, mint amit csinál, mert ez a veszekedett természete neki, vagy egészen közönségesen elment a maradék esze is. A magam részéről ezt az utóbbi diagnózist írnám a zárójelentésbe, mert már nem is kaméleon, hanem stílszerűen dervis, annak is a kerengő változata, aki imával és tánccal kerül közelebb Allahhoz, mivel misztikus kapcsolatban áll vele.

A vége ennek az egész delíriumnak a halveti dervisek ideális állapota lesz, akik szűk zárkában élnek (esetünkben zárt osztály vagy éppen cella, gusztus szerint), alig is esznek, a Koránt olvassák, és legfőképpen Allah hét nevének (eszmá-i szebá) ismételgetését gyakorolják kitartó buzgalommal.

Ilyen szellemi magasságokra még alkalmas a mi kedves vezetőnk, másra nem nagyon, amit a muszlimokkal éppen megkötött szerződése is mutat, amiből kitetszik, a világ nem úgy működik, mint ahogyan ő azt elképzeli. Atomprogramra kölcsönt adni Iránnak nem sok jót jelent az álmoskönyvek szerint, de ezt majd Putyinnal megbótolják, lesz is Paks2-ért felelős bárca nélküli miniszter a kormányában. Ennél sokkal érdekesebb a száz iráni egyetemista, akik majd megérkeznek, betelepítik őket mintegy az országba, megkerülve a kerítést, és aki ezt érti, annak a megfejtésért hangszórót adok.

De még ennél is meseszerűbb, hogy a szerződés szerint mi majd a kedves irániakkal szakmányban gyártunk a sufniban apró kis atomreaktorokat, és azokat afrikai bolhapiacokon áruljuk a gyékényről. Két kérdés óhatatlanul fölbukik az emberben ilyenkor. Hogyha ennyire megy ez nekünk, akkor mi a jó francnak ide a Roszatom, a másik meg, hogy miért hazudik a bagázs már megint.

És ekkor rájöttem, hogy a NER, és ezen belül Orbán et. leglényegét a múlt század harmincas éveiben Szovjetoroszországban fogalmazta meg egy elkeseredett alattvaló, a megfejtés pedig így hangzik: Áll a tribünön, és hazudik. Mi tudjuk, hogy hazudik. Ő is tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik, de folytatja. És örül, hogy megtapsolják.

Ezt Kobáról, közkeletűbb nevén Sztálin elvtársról állapította meg a hajdani megvilágosodott, de mintha a Kossuth teret tanulmányozta volna minálunk marha nagy nemzeti ünnepek, úgymint Március 15. oder október 23. kapcsán, amely lehangoló napokra tényleg buszokkal hozzák a klakőröket, míg a sípoló tömeget távol tartják az ordibáló vezértől. Hogy legalább neki jó legyen, ha már másnak nem lehet az. Ezen az állapoton pedig sürgősen változtatni szükséges, s mivelhogy az elkurvult ellenzéktől semmi jóra nem számíthatunk, csakis a fiatalság szárazon tartott puskaporában lehet a maradék reményünk, ahogyan az elmúlt napok történései is mutatják.

Kövér meccse Dunaszerdahelyen

Sportos hétvégét tartott a NER két oszlopa, úgymint Kövér házelnök, és Orbán atyaisten. Nem kocogni indultak, hanem természetszerűleg futballt figyelni. Kajánul konstatálhatjuk, hogy Orbán kedvenc csapata, a Videoton, hazai pályán – amely ezúttal a felcsúti szentély volt, mivel a fehérvári stadionra épp most kúrnak el tizenvalahány milliárd forintot – kikapott a Vasastól, amely gárda a néhai Kádár kedvenc alakulata volt.

Kádár János a maga együgyűségében a Vasast a munkásosztály csapataként értelmezte, ezért élt és halt érte, ezen kívül a sakkért volt oda, mert azt egy hokedlin is lehet űzni. Orbán viszont azt sem tudja, a sakkot eszik vagy isszák, vagy egyáltalán hány kapura meg hány labdával játsszák, de ezt az egészet csak mint történelmi különlegességet említettem meg az újszülöttek kedvéért, hozzá téve, hogy Kádár úr/et. nem szokott a Fáy utcában szotyolázni.

Ennél sokkal érdekfeszítőbb Kövér házelnök meccsnézése, mert nem szokott ő ilyen eseményekre járni. Most sem akárhová ment, hanem Dunaszerdahelyre – ami Szlovákia, ugye, hogy el ne feledjük -, éspedig talpig szurkolói cuccban, ami különösen pikáns. A DAC – az ottani csapat – a Slovan Bratislavával csapott össze, ami esemény egy Fradi-Dózsa a köbön, kiegészítve a szlovák-magyar zsigeri gyűlölet cukormázával, nem véletlen tehát, hogy házelnökünk erre volt kíváncsi éppen.

Meg, mint közismert, a MOL is adott szaros kétmillió eurót az ottani stadion felújítására, amit viszont idegenbe szakadt hazánkfiai, véreink nem böcsülnek igazán, hiszen épp ezen a meccsen az első félidőben nekiláttak lebontani az objektumot, ezért a rendőrök kizavarták őket a szektorukból. Addig is azonban – mint képünk is mutatja – félreérthetetlen karlengetésekkel jelezték identitásukat. Ez nem lehet véletlen, hiszen, mint a klub honlapja arról beszámol, a helyi ultrák, aki magukat Yellow Blue Supportres néven azonosítják, kiváltképp jó kapcsolatot ápolnak a Ferencváros hasonló hülyéivel, és ez mindent egyből megmagyaráz.

És az is sokat elmond házelnök úr/et. küldetéséről, hogy nem a VIP páholyban, hanem a fentebb fölskiccelt jámbor helyi szurkolók között ücsörögve nézte meg a jeles sporteseményt, amelyen egyébként magyar véreink 1:0 arányban győzedelmeskedtek a nyavalyás tótok felett. Aki tótok egyébként már épp készülnek elérni az Unió színvonalát, míg a mi NER-ünk most csúszik be a béka segge alá, de mindez a meccs szempontjából érdektelen. Hogy mire ment ki Kövér házelnök váratlan meccsnézése, arról a körkép.sk helyi honlap számol be igen érzékletesen.

Azt írják, hogy: „Egy ilyen meccs fontos üzenete az is, ki mindenki volt jelen, és főleg, ki ült a VIP szektorban. Nos, a tegnapi mérkőzés fényképeit elemezve az látható, hogy valójában két VIP szektor volt a stadionban. Egy Világi Oszkár vezette, Most-Hidas politikusokkal telepakolt üzleti VIP, és egy másik, nemzeti VIP a C4-ben, az egyszerű szurkolók között, ahol a magyar érzelmű politikusok ültek Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének vezetésével.”

Aztán így folytatják: „A hangulat mindenesetre feledhetetlen volt, Dunaszerdahelyen órákkal a mérkőzés után is igazi fieszta uralkodott. A város megtelt ünneplő, boldog, örömittas szurkolókkal. Ugyanakkor az összecsapás egy fontos üzenettel szolgált: Egy DAC-meccs sem feledheti azt a nemzetárulást a nem magyar Most-Híd magyarul jól beszélő, szlovák elnökétől (Kövér László után szabadon), amit Bugár Béla a felvidéki magyarság kárára elkövetett.” Innentől minden világos.

A Most–Híd ugyanis a hasonlóan gondolkodó szlovákok és magyarok együttműködésének szükségességére helyezte a hangsúlyt, és a szlovákok részéről a túlzó szlovák nacionalizmust elvető Rudolf Chmelt választotta alelnökének. A párt a magyarok mellett szlovákok, ruszinok, cigányok, németek és más nemzetiségűek szavazataira és támogatására is számít, ennek megfelelően nem magyar nemzetiségi, hanem „polgári” pártként határozta meg magát. Hát, nem egy Fidesz-es habitus, mint kitetszik.

Ebből fakadóan be kell látnunk, hogy házelnökünk nem meccsre ment, hanem exportálni a nacionalizmust meg a sovinizmust, valamint határon túlról érkező szavazatokat gyűjteni. Bár valószínűleg nem olvasta, ez a látogatás teljesen megfelel Barry Goldwater amerikai ökör 1968-as doktrínájának, amely a fellazítás politikájáról értekezett az alábbi módon: „Totális antikommunizmust! Magának az elnöknek el kell ismernie, hogy a kommunisták feletti győzelem – nemzeti cél; az amerikai küldetés megvalósítása. A gondviselés ruházta ránk a feladatot, hogy irányítsuk a szabad világ harcát.”

Már látom, hogy újra eljő 2009, amikor is Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába Szent István szobrot avatni, mert a pörformansz éppen egybe esett a 68-as bevonulás évfordulójával. Kövért kevésbé szimbolikus okok miatt küldhetik el a jó francba, és akkor újra feldüböröghetnek a testvéri tankok putyini tálalásban, ennek az alapozása most folyik éppen. Romániában már nagyon nem szeretik a Fidesz-es bagázst, előbb-utóbb itt se fogják, V4 ide, vagy oda.

Végső opcióként még fölmerül, hogy házelnök úr fülest kapott Bayer Zsótitól, hogy milyen klafa a szlovák rendszám, és ilyet beszerezni járt arra, a meccs csak álca volt. A szlovák rendszám előnyeiről a kebex.sk honlap számol be hívogató szirénként, így: „2010. január elseje után minden Szlovákiában vállalkozási céllal vásárolt új autó vételárából az ÁFA visszaigényelhető. Magyarországon vagy az EU-ban történő autó vásárlás esetén, amennyiben a járművet szlovák cégre vásárolják, és számlázásnál fel van tüntetve a szlovák cég közösségi adószáma, az ÁFÁ-t nem kell kifizetni. Nincs súlyadó, teljesítményadó, nincs cégautó adó. Az üzemanyag árából az ÁFA visszaigényelhető, kedvezőbbek a biztosítási díjak, és a magyar adóhatóságok nem szereznek tudomást az autó vásárlásáról.”

A hülyének is megéri.

Kaja a hűtőben

Két dolog teljesen biztos Farkas Flóriánnal kapcsolatban: eltűnt, és nem éhezik. Másfél milliárdot valahová elvarázsolt, baja ebből egy gramm sem támadt, volt neki luxusirodája, luxusautója és luxuslófasza is a milliós fizetése mellett, de Pártunk, aki nagyon bőkezűen gondoskodik az ő hülyéiről, emellett még úgynevezett „hűtőfeltöltési” pénzt is adott neki, négyszázezret eddig, és még mindig ad.

Igaz idén eddig még csak húszezret, de azért mégis, meg mindjárt itt a húsvét, köll a sonka, ebből fakadólag lesz az még több is. Képviselőnek és Fidesz-hülyének lenni kifizetődő foglalkozás egyébként és mellékesen, hiszen lakhatási támogatás, kilométerpénz, és még ki tudja, milyen néven nem tolják a dellát az országot tönkretevő balfaszok zsebébe, hogy azok még csak véletlenül se találkozzanak a magyar valósággal.

De ez a hűtőfeltöltés, ez unikum, sőt, egyenesen hungarikum, ha már a halászlé is az. Hogy Orbán Viktor ügyel pincsijének gyomori jólétére, az egyáltalán nem véletlen, hiszen maga is orálisan fixált, ahogyan egyre bővülő derékmérete, ereszkedő tokája és puffadó pofája is mutatja. Orbán és a jófajta magyaros ételek bensőséges kapcsolata közismert, vénségére pótolja be, ami kölökkorban kimaradt, mert párttitkár papája inkább pofán verte, mintsem etette volna.

Egyetlenünkről tele van a net megható képekkel, midőn kolbászt tölt, kolbászt simogat, csülköket, combokat cipel, bográcsban főlő trutymókat kavar, valamint rántott húst szeletel szuszogva. Desszertként demizsonokkal birkózik, és szotyolát majszol. Két kép és két eset azonban kiemelkedik a permanens zabálásból is, amelyek bemutatják kedves vezetőnk ételbéli mohóságát.

Az egyik, amikor az ország háza előtt tüntetők csokit küldtek be neki, kérvén ügyük támogatását. Semjénnel együtt zabálták föl azt, és természetszerűleg nem támogattak semmit sem. A másik pedig az az ünnepi nap, amikor egy lakótelepi vendéglőben étkezett a mi jótevőnk partedlivel a tokáján, és ez híveit imák megírására késztette, jól mutatva szavazó bázisának szellemi állapotát.

Ilyenek íródtak akkor: „Szeretem, hogy Miniszterelnökünk be tud ülni egy lakótelepi étterembe, holott megtehetné, hogy csak osztályon felüli helyeken étkezzen. Számomra ez nagyon szimpatikus, emberi, tiszteletre méltó megnyilvánulás.” Vagy még: „Hihetetlen, hogy még ma is milyen alázattal, gyermeki tisztasággal ül le egy terített asztalhoz. Semmi úri gőg, semmi felesleges hacacáré. Jó étvágyat Miniszterelnök Úr!”

Innentől fogva kérdésünk nincsen, csak tátott szájjal figyelünk és mélázunk. Például azon, hogy a proletárnak is lehetne „hűtöfeltöltési”pénzt juttatni, ami adományt nevezhetnénk akár normális fizetésnek is, ebben a kegyben azonban nem részesíti szeretett népét a mi uralkodónk. Ehelyett rezsit véd immár Brüsszellel szemben, azt a rezsit, amely olcsóbb lenne, ha világpiaci áron adná a naftát, de ez messze vezet kulináris tárgyunktól, így hagyjuk is most.

Van Orbánkirály birodalmában mintegy kétmillió alattvaló, akikre rohadtul ráférne ez a kis mellékes juttatás, ami a mi Flórinknak jár. Igaz, lehet, hogy többségüknek még hűtője sincsen, így a logika azt diktálja, hogy nincs is mit feltölteniük. Talán ezért állnak hosszú sorokban az utcán, amikor ételt osztanak, ami liberális perverzió, ezért például legutóbb a Klauzál téren próbálták meg ellehetetleníteni az ebbéli kéjeket.

Más oldalról megközelítve a dolgokat, itt van például az SZJA. Erről kedves vezetőnk évek óta pofázza, hogy egyszámjegyű lesz. Országunk rohadt jól teljesít, mint azt nagy plakátokon elmagyarázták nekünk, és mégsem lesz ilyen Pedig, ha ez megvolna, a minimálbéres mókus, akikből annyi van, mint a Burgban hercegnő (by: Svejk), szóval a minimálbéres rágcsáló havi mintegy nyolcezer forinttal kapna többet, ami már maga egy „hűtőfeltöltés”, de ilyen nem lesz, mint Lázár Annyit Isér miniszter ezt csütörtökön elmagyarázta.

Nem szoktam személyes gondjaimmal előhozakodni, ebben a kontextusban viszont muszáj. Jönnek itt egyfolytában az ÁFA csökkentésével, hogy attól kurva sok pénz marad a keményen dolgozó kisember zsebében, mint például legutóbb a tej, ugye. Január másodikán, midőn ennek a sarca lecsökkent, fütyörészve mentem a nemzeti COOP-ba, ahol kedvenc italom addig száznyolcvankilenc pénzt kóstált. Mondom magamban, máma tejbe feredőzök, és mit ád Isten, a csökkentés után ugyanaz az ital kétszázötvenkilenc lett, és azóta is annyi.

Ez eddig nem baszta a csőrömet, mert mit lehet tenni, ugye, ez a „hűtőfeltöltési” lázár azonban megroppantott bennem valamit. Hogy végül is a mi pénzünkből hizlalják a Flórit, a mi pénzünkből borozgat a KDNP, ami ugye szintén kiderült, meg hogy a mi pénzünket zabálja föl vezérünk a lakótelepi kurta kocsmában, mert nem esztergálásból él, és nem is élt még sohasem. Ilyképp az a végkövetkeztetés, hogy már közel harminc éve tartjuk el, és jól nagyon, mint azt Kim Dzsongunhoz egyre hasonlatosabb külseje – és belseje – is mutatja. És ez pofázik nekünk. Na nemá, mivelhogy az életünket is fölzabálja.

Kopaszok jönnek

Máig visszhangzik a visítás, amit 2006-ban csaptak drága honfitársaink, akik orbáni szervezésben rendszert dönteni mentek ki a friss levegőre, és azonosító nélküli rendőrökkel találták magukat szemben. Azóta is ezen rugóznak, viszont azokon legalább egyenruha volt, ami manapság már nincsen divatban.

A minap, amikor a CEU legyalulása miatt gyűlt össze a jobb érzésű nép, szembe találta magát az egyenruhásokkal megint, desszertként meg a soraiban találkozott kopasz alakokkal, akik belülről óhajtották hergelni őket, hogy szemből mondjuk nekiláthassanak gumibotozni.

Utóbb kiderült, hogy ezek a kopaszok nem azok a kopaszok voltak, akik a Fidesz székháznál a savazós bácsit védték, és se nem azok, akik meg az NVI-nél tevékenykedtek spontánul épp, mert arra akadt dolguk. A kopaszok nemzetünk lelki épségének hű őrizői, ezen kívül Kubatov et. kebelbarátjai is egyben.

Ezek a mostaniak viszont nem fizetett verőlegények, hanem jól képzett rendőrök voltak, és csupán civilben, hogy ne legyen feltűnő a dolog, valamint természetszerűleg mindenféle azonosító nélkül, ami hibát azzal magyaráztak utóbb, hogy letépték róluk a kontrollálhatatlan egyetemisták, na ja.

Mindebből kitetszik, hogy a rezsim szintet lépett, a Rubikonon meg a tüntetés utáni történésekkel kelt át, midőn az egyik külföldi demonstráló lakásán jelent meg a szerv, és addig nem is volt hajlandó távozni onnan, míg körbe nem szimatolhatott.

Rossz amerikai krimikben ilyen helyzetekben van erkölcsi dilemmája a hős nyomozóknak, hogy de hát nincsen nálunk bírói végzés a behatolás hivatalosságáról, ilyen elavult, csak a hanyatló nyugatra jellemző szarakodás viszont a mieinkre nem jellemző.

Sőt, ezeknek bejárásuk van hozzánk, mert egy magyar tüntetőhöz meg egyenesen kezében kulcscsomóval érkezett az ellenőrzés, csak amikor meglátták, akkor jött lányos zavarba, és nemlétező lakások meglátogatásáról értekezett. Ennek ismeretében nyer értelmet az is, ami pár hónapja velem történt.

Egyik éjszaka arra riadtam, hogy két rendőr költöget a nagyon ritka legédesebb álmomból a nyomorult szobámban, és kilétem felől érdeklődik. Én pedig még a REM kábulatától sújtva mesélem el, hogy ki vagyok, és erre azt mondják, bocs, akkor a szomszédba jöttünk, és el is vitték a jóravaló fiatalembert, de reggelre már otthon volt.

Voltaképp azóta sem tértem magamhoz igazán a sokkból, és azt sem tudtam, hogyan jutottak be a lakásba, de a jelek szerint kulccsal, mint a tüntetőkhöz. Ezek így összességében ölég szar érzést generálnak az emberben, viszont eszébe juttatják fiatal éveit.

Már elmeséltem, az újszülöttek kedvéért azonban újólag összefoglalom röviden, hogy egy kádári ilyen Bretschneider miképp faggatott engem hosszasan egy kocsmában a buddhizmus mibenlétéről, mert meghallotta a szájamból azt a szót, hogy szakralitás, amit veszélyesnek vélt, mintha máma mondanám azt, hogy liberális.

A haseki Bretschneidernek elég volt annyi, hogy a Kehelyben Palivec úr azt mondja, a császár őfelségének képmását leszarták a legyek, és már vitte is a Pankrácba. Nem vagyok egy vészmadár, de e kor eljövetelét vizionálom újra, az egész Kossuth tér is ezt szimbolizálja, de újabb megerősítések is vannak.

A nagy Oroszországban törvény született arról, hogy Putyin bácsit nem lehet buzi bohócként ábrázolni, és ez se vicc. Viszont ismerjük a mi kedves vezetőnk megmagyarázhatatlan vonzalmát a sztyeppék kiismerhetetlen világához, következésképp benne van a pakliban, hogy lemásolja ideálja paranoid hülyeségeit.

Erre minden esély akkor lesz meg, ha áldásos tevékenysége nyomán kibasznak minket az Unióból, mint macskát szarni, hogy ezzel a népies fordulattal éljek, és akkor jön el a kopaszok igazi kora, akik mókás egyesületté szerveződhetnek, barna inget ölthetnek magukra, a folyományokat meg ismerjük poros történelemkönyvekből.

Ebben a leharcolt kuplerájban, ebben a fortyogó entrópiában egyetlen vigaszunk azért lehet, mert mindezek azt mutatják, hogy a mi despotánk tulajdonképpen be van szarva. És ha erre gondolok, helyzetem bármennyire reménytelennek tűnik is, mégiscsak elégedett vagyok.

Nyüves életünk

Voltaképp senki nem ismerte a férfit, aki már egy éve ült a kocsma sarki asztalánál, tulajdonképpen nyitástól zárásig. Olyan hatvanas lehetett, nem volt sem szakadt, sem koszos, sem büdös. Ha ilyen lett volna, nem is ülhetett volna a sarokban naphosszat, a kocsmáros ilyesmire ugyanis nagyon kényes volt. Sőt, emellett barátságosnak volt mondható, hiszen hajnaltól estig ment az ivójában a tévé, az emegy, mindig csak az emegy, és ő, ha nem kellett fröccsöt kotyvasztania, akkor a törzsvendégekhez telepedett, és nagy hangon megbeszélték mindig a világ folyását.

Ezzel a hatvanassal azonban nem sikerült emberi kapcsolatot kialakítani, ami azt jelentette, hogy ez a hatvanas senkivel szóba nem állt, csak ült ott mindig a kialvatlan szemeivel, és jobb híján hallgatta a tévét. Meg nézte is. Azt hihették volna, hogy beszélni sem tud, viszont fröccsöt, azt tudott kérni, ezért egy idő után ezt a föltételezést elvetették, a kocsmáros és a törzsvendégek is. Egy év hosszú idő, így a törzsvendégek szorgos kutató munkával kiderítették, hogy a néma indiánt Józsinak hívják, két éve nincs munkája már, közmunkára meg valami betegség miatt alkalmatlan, ezért ül reggeltől estig a sarokban.

Egy dolgot azonban sehogyan sem tudtak kikutatni, hogy akkor miből él, hiszen minden emberi számítás szerint már régen éhen kellett volna halnia, és ezt mégsem tette meg. De ez nem is érdekelte őket igazán, a fröccsét kifizette, részeg sohasem volt, egy dolog azonban zavarta a maligánban egyesült közösséget, hogy bár ők nagy hangon kommentálták mindig a tévéből kifolyó dolgokat, ennek a hatvanasnak a szeme sem rebbent soha, nem lehetett tudni, kit utál, kit szeret, vagy netán kit fojtana meg egy kanál vízben, mint arról rendszerint élénk vita szokott kibontakozni a maligánosok között.

Egyik ilyen volt, a mási meg olyan. Szidták Orbán jó édes anyját csakúgy, mint a böszme Gyurcsányt, meg a többit. Olykor ordibálásba hajló vitáikból – amelybe a kocsmáros is mindig bekapcsolódott – viszont kitetszett, hogy egyáltalán nem értenek semmit sem abból, ami a kocsma falain kívül történik. Egészen elképesztő párbeszédek zajlottak közöttük, mutatva nyájas népünk lehangoló szellemi állapotát, ami viszont itt senkit sem zavart, kiordították magukból a sötétséget, záráskor pedig elégedetten dorombolva mentek haza a legények.

Így telt el minden idő, ha esett, ha fújt, ha sütött a Nap, ha csikorgott a fagy, voltaképp a kocsmában megállt az idő, illetve inkább körbe-körbe mászott, mert – és ezt már a titokzatos Józsi figyelte meg – az ordibálásban elhangzó érvnek látszó állítások már régen elfogytak. Ahogyan az emegy is voltaképp mindig ugyanazt mondta, a maligánosok reakciói, szavai is ugyanazok voltak, így hülyítette meg teljesen őket a telekép, és váltak olyanná, amit az emegy urai elképzeltek maguknak, mint ideális polgártársat.

Egy napon ezt az idillt zúzta szét a mindig hallgatag indián-Józsi, bizonyságát adva annak, hogy a tűrőképesség véges, és egyszer minden elszakad. Utóbb visszakutatva a maligánosok rájöttek, hogy egy mondat fordította ki magából a hallgatag embert. Pontról pontra, másodpercről másodpercre föltérképezték az eseményeket, és abban egyeztek meg, hogy a bűnös szöveg ez volt: „A Fidesz értékelése szerint a magyar baloldal minden eszközzel csak Soros Györgyöt védi.” Ekkor történt meg a csoda. A hallgatag ember fölnyerített, mint egy kehes ló. – Soros. – mondta ezt még halkan.

Abban a pillanatban lett néma csönd az ivóban, csak az emegy duruzsolt orrhangon. Mindenki a sarokba bámult, ahol az események kezdtek fölgyorsulni. A hallgatag megemelte hangját, és látszólag összefüggéstelenül, de egyre hangosabban mondta már a magáét. – Andy Vajna. – Bámultak rá, nagyon. – Kaszinó. – Folytatta a hallgatag. – Paks 2, Mészáros Lőrinc, PISA teszt. – Leesett az álluk, mert már ordított. – Trafik. Rogánhelikopter. Baltás gyilkos. – Ekkor fogta a poharát, és a tévéhez csapta, a kocsmáros meg hívta a rendőröket. – Propaganda média. – Üvöltötte, és felrúgta az asztalt.

Kintről szirénázás hallatszott, ott is ordítottak, majd lábdobogás, és kommandós kinézetű alakok nyomultak be az ivóba. A hallgatagot viszont semmi nem állította meg, fölállt, és úgy ordított. – Pasa park. Stadion. Nyugdíjrablás. – Ekkor kapta az első gumibotot a bordái közé, de nem zavarta. Rávetették magukat a kommandó-szerűek, és a földre teperték. A kupac aljáról ordított tovább. – Letelepedési kötvény. – Ekkor pofánverték, és megbilincselték. Eleredt az orra vére, de folytatta. – Szegregáció, nyomor, CEU. Népszabadság. Figyelő. Origo. Putyin. – Ez hallatszott utoljára, mert rácsapták a rendőrautó ajtaját, és visítva elhajtottak vele.

Csönd lett hirtelen, a kocsma úgy nézett ki, mint ahol öngyilkos merénylő járt, keblén jófajta bombával, az asztalok, székek fölborogatva, törött poharak szilánkjai a földön. A maligánosok bambán hallgattak, a kocsmáros állogatta föl az asztalokat meg a székeket, söpörte a poharak maradékait, és az az érzés terült el benne szélesen, hogy ezután már semmi sem lesz ugyanaz. A tévé még mindig orrhangon pofázott, de a kocsmáros egy mozdulattal kapcsolta ki, mert rájött, hogy attól ment el a hallgatag ember esze. – Ne má! – Mondták a maligánosok, és nekiláttak megbeszélni a szokatlan történéseket, ezúttal a legteljesebb egyetértésben.

Magyar Csang cseng

Már semmit sem tudok, viszont egészen biztos, hogy közelít az apokalipszis. Minden jel erre utal, mert itt van nekünk ez a mi nagy falunk, a mi Csang csengünk, amely bővül a közeljövőben Románia partjainál is, és a falakon belül az történik, amit Orbán Viktor csak akar. Nem jó ómen.

A kínai nagy falat (長城) népszerű magyar átírásban Csang cseng, Csin Si Huang-ti kezdte építeni akkor, amikor a mi Krisztus urunk még gondolat sem volt, hogy megvédje a földmíves Kínát az északi nomád törzsektől. A végén úgy nagyjából tízezer kilométert húztak föl.

Nem pengés drótból, hanem eleinte döngölt földből, később meg téglából, mégis cseszhették az egészet, mert amikor az első Csin császár 289-ben megmurdelt, a lázadók mégis csak a nomádokat hívták segítségül, és így lett Észak-Kína császára az amúgy mongol és nyilazós Liu Yuan.

Ennyit a falról, na meg még annyit, hogy tehát amennyire nem védett meg a barbároktól senkit sem, úgy tette azonban egyre belterjesebbé az egész országot, ahol a népek a köldöküket vizslatták, és szinte minden kapcsolatuk megszűnt a falon túli világgal. Ilyen sors vár ránk is, ahogy elnézem kedves vezetőnk ámokfutását, amit itt művel nekünk.

Amint a The Times volt szíves kifejteni, huszonhárom uniós tagállam ultimátumot akar intézni idén Magyarországhoz és Lengyelországhoz, melynek értelmében vagy elfogadják a menedékkérők áttelepítését célzó uniós programot, vagy távoznak az Európai Unióból. Gyönyörű kilátások.

Mivel tudjuk, hogy a mi despotánk hatalmát egyedül az Unióból érkező pénz tartja életben, ennek hiányában ő nem északra fordul majd, mint a hajdani kínaiak, hanem kelet felé, és így lesz magyar uralkodó a messzi sztyeppék harcosa, aki I. Vlagyimirként kerül majd be a történelemkönyvekbe.

Ne tessenek röhögni, ez egyáltalán nem vicces. Amint a CEU példája is mutatja, a falon túli gondolatokat mindenképpen száműzni igyekszik a mi első császárunk, és ezek nem a korai Kínában még uralkodó zen buddhizmus, hanem a liberalizmus mocska, amitől annyira rettegnek, hogy még a liberal arts-tól is óvna minket a mi Lázárunk, amiből ékesen kitetszik végtelen nagy tudása.

Nincsen egészen egyedül, a hőskorban a balneológia nyert új értelmet Pokorni et. zűrös fejében, aki nem értette, mi szükség van bálnákkal foglalkozó tudományra a tengertelen, ámde ellentengernaggyal mégiscsak rendelkező Magyarországon. És ezek mondják meg nekünk a tutit, persze, meg is érdemeljük, illetve az a kétmillió zombi, akik a nyakunkra ültetik őket újra meg újra, mint majd jövőre is.

Szép világ lesz újra ruszki tartomány lenni. A másik irányba sorra ereszkednek le a sorompók, az amerikai nagykövetség kifejtette, mennyire csalódott a CEU ledarálása miatt, erre mára bekéretik a külügybe az ideiglenes ügyvivőt, mint ahogyan a németet is, hogy elmagyarázzák nekik a magyar virtust.

Ennek az a lényege, hogy egyetlenünk a nagy vízen túlra vágyik, mint elmesélte, hogy most már leülhetnek tárgyalni Washingtonnal, mert, és erre figyeljünk: “Az egy komoly ország, először megvárják, hogy legyen jogalap, ez most már megtörtént, most már csak ki kell hirdetni.” Na, ugye.

Ha most nem az volt az aljas szándéka, hogy egy nívós egyetemet ledaráljon, mert képzavarba menekülve nem tetszik neki a pofája, hanem csupáncsak az, hogy Trump elé járuljon, hogy személyesen kapja meg a jól megérdemelt maflását, akkor ölég nagy baj van. Másképp is, de így különösen, az már a végleges rothadás biztos jele.

Nehéz dolog, ha az ország első embere ennyire szegényes tudattal rendelkezik, ám, hogy mellette még kőbunkó is, az már zsenánt egy csöppet. Le akarja váltani az amerikai nagykövetet ugyanis, s midőn efelől érdeklődtek nála, azt bírta felelni, hogy nőügyekkel ő nem foglalkozik. Ilyen nívón állunk most a Csang csengünkbe bezárva, ahol már minden lehet, de nincs értelme semminek sem. Apokalipszis itt és most.

Nincs egy Speerünk

Ma tehát országunk gyűlése tárgyalja, és minden bizonnyal el is fogadja a „Lex CEU”-t, hogy kies hazánknak még jobb híre kerekedjen a nagyvilágban, mint ami eddig is volt neki. Ezt a sietséget ki más, mint Semjén fővadász szorgalmazta, mondván, hogy „kormányzati érdek” fűződik a gyalázathoz. Ilyen sürgősségi ellátást ülésszakonként hatszor lehet kérni, a „kormányzati érdek” tehát nagyon nyomós lehet, csak föl kell fejteni, mi is lehet az.

Az egyik vélekedés szerint az egész cirkusz azt a célt szolgálja, hogy Orbán Viktor közelebb kerüljön a Fehér Házhoz. Lehet benne valami, hiszen oly régen vágyik már oda, és hiába hintette el szerte mindenkinek, hogy Trump az ő öribarija, csak nem érkezett meg az a meghívó sem kékszegélyű kistányéron, sem más úton-módon. Amilyen pitiáner és narcisztikus kis rövidnadrágos, ez a forgatókönyv is valós lehet.

Tegnap már pöckösen ült a póniján, és nyugtatgatta nagy arccal az aggodalmaskodókat, mondván: „Majd tárgyaluk az amerikaiakkal, hogy ők mit szeretnének, a jó szándék fogja vezetni a magyar kormányt és bizonyára az Amerikai Egyesült Államok kormányát is, tehát nincs ok arra, hogy bárki ideges legyen.”

A másik eshetőség, hogy spontán módon előtört belőle az illiberális vadbarom, és voltaképp osztja Toroczkai László Jobbik alelnök, ásotthalmi, méltán híres polgármester velős véleményét, aki szerint „A CEU az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait. Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni”

Ennyit arról, hogy a Jobbik és a Fidesz mennyire áll eltérő szellemi alapokon, mint kitetszik, semennyire. A különbség annyi, hogy az egyik fasiszta alakulat hatalmon van épp, míg a másik meg erre ácsingózik vizslával a kézben vagy sót hintegetve, a végeredmény egy és ugyanaz.

A CEU jogállásáról és szellemi műhely voltáról most nem ejtenék szót, akit érdekel a rezsim újabb ámokfutása, úgyis tisztában van vele. Mutatja ezt a hétvégi tüntetés váratlan sokasága, a megszámlálhatatlan tiltakozás itthonról és az egész világról, amely érveket a rendszer természeténél fogva söpör le az asztalról, mert csak.

Megszokhattuk már rég, hogy a választói akarat nem igazán érdekli az egyre inkább diktatúra felé hajló, vagy oda már meg is érkező rezsimet. Sőt, magunk közt egészen szomorúan és csöndesen azt is be kell látnunk, hogy a választók döntő többségét ez az egész teljesen hidegen hagyja, a keményen dolgozó kisember azt is gondolhatja, hogy a CEU a CBA leányvállalata, mondjuk.

Főleg, ha egyáltalán a hír eljut hozzá, de nem jut el. Itt, minálunk a megyei napilap Mészáros Lőrinc jótékony kezeiben van, és sikerült benne oly mellékvágányon és röviden tudósítani például a tüntetésről, hogy a gyászhírekbe belefeledkező olvasó még véletlenül se találkozzék vele.

Ha halványan földereng neki valami, az úgy tűnhet, mintha egy másik galaxisban történne, következésképp érdektelen, a kiváncsiabbak esetleg odáig eljutnak, hogy ezek a „pestiek” már megint verik a nyálukat valami miatt, és semmi több. Olcsóbb lesz emiatt a kenyér? Nem. Akkor ki a szart érdekel. Íme, a magyar választópolgár tudata.

Ez ugyan mellékszál, de korántsem lényegtelen, mert azt mutatja, miért vezet minden egyes közvélemény kutatáson a Fidesz még mindig toronymagasan, és ez így lesz jövő tavasszal is minden bizonnyal, de térjünk vissza a kályhához. Másik nemzeti hősünk, Harrach Péter szerint a sietséget az indokolja, hogy: „Az a politikai hisztéria, ami követi ezt az előterjesztést, indokolja, hogy minél előbb véget vessünk ennek a cirkusznak”.

Oly jellemző, hogy egy pillanatra sem merül föl a „cirkusz” leállításának legegyszerűbb módja, hogy visszavonnák a tébolyt. Michael Ignatieff, a CEU rektora világosan elmondta: „A CEU New York Állam oktatási minisztériuma és az Egyesült Államok egyik legnagyobb akkreditációs szervezete, a Middle States Commission on Higher Education által bejegyzett, illetve akkreditált felsőoktatási intézmény. Ugyanazokon az ellenőrzési folyamatokon esett át, mint a Columbia vagy a New York University. Magyarországon a CEU a magyar hatóságok által kibocsájtott engedélyek alapján működik, a magyar törvényekkel összhangban.”

Ennél egyértelműbben nem lehet elmagyarázni a degeneráltaknak a helyzetet, akik most, ma, elfogadnak egy törvényt, hogy az eddigi törvényes állapot megszűnjék. Ha ez így lesz, márpedig így lesz, akkor a romániai magyar egyetemek is csomagolhatnak, mint az a napokban fölmerült.

Éppen ezért ez az egész őrület nem tekinthető egyébnek, mint tudatos rombolásnak, ami persze nem idegen Orbán Viktortól, elég csak a Kossuth térre gondolni, illetőleg nem tárgyiasult formában az egész ország szétcseszésére. Hitler, vesztét érezvén 1944 végén kiadta a Néró-parancsot, amely azt irányozta elő, hogy az egész országot döntsék romba, mielőtt a szövetségesek kezébe kerülne. Albert Speer pedig, aki amúgy a végsőkig hűséges volt hozzá, mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza. Ilyen alattvalója Orbánnak nincs, így rohan az ország a vesztébe.

Mert hiába vágyakozik a nagy Amerikába, már megszólaltak a hangok, amelyek azt mutatják, útja meglehetősen hánykolódós lesz. A New York Times, ami nem a Magyar Idők, ugye, így fogalmaz: “Ha a törvénytervezet átmegy, ez lesz az első törvénybe foglalt támadás egy egyetem ellen az EU-ban. És ez lesz az első alkalom, hogy egy amerikai szövetséges állam, NATO-tagállam nyíltan megtámad egy amerikai intézményt a saját földjén.” No comment.

Napi hülye

Van a fideszfiúkban valami sajátos kényszer, hogyha eljő a vasárnap, akkor összetrombitálják a sajtó segédmunkásait, hogy agyuk különös, bugyborékoló tartalmát megosszák a nagyvilággal. Mindezt tán azért, hogy a hívek ne maradjanak szellemi falat nélkül, az ellenoldal pedig höröghessen vagy röhöghessen, ki-ki gusztusa szerint.

Tegnap, amikor megdőlt a melegrekord megint, Németh Szilárd volt a soros – hehe -, hogy magas hőfokon tartsa a harci kedvet, és az ínyencek dörzsölték is a tenyerüket, mert az ő szeánszai mindig különleges szellemi kulináris élménynek ígérkeznek, és, magunk közt szólván nem is kellett csalódniuk. Új értelmet nyert a világ a csepeli fiatalember szavai által.

Mielőtt azonban belevágnánk mondandója ismertetésébe, némi malíciával vegyes csodálkozással tesszük fel a hangszórót érő kérdést, miszerint Németh Szilárd mért nem a templomok dohos, tömjénszagú mélyén hűsölt a megszentelt napon, hiszen valaha ezt annyira akarták, hogy még a boltokat is bezárták miatta. Mindenkinek sokkal jobb lett volna, ha a miatyánkot pofázza, és nem azt, ami alább következik.

Németh Szilárd, mint szülőanyja, Orbán Viktor, meg úgy általában az egész tolvajbanda szerte a világon összeesküvéseket föltételez, amely az ő Istentől eredeztetett hatalmukat akarná aláásni és aknázni, és így volt ez most is, midőn a rezsiharcos előállott a farbával, hogy aszondja: „Egy olyan furcsa koalíció alakult ki az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos rángatja, finanszírozza.”

A Sorost azt már megszoktuk, ez a simicskás közlés viszont teljesen új, és itt a lényege: „Simicska Lajos azt követően gondolta úgy, hogy kell keresnie magának egy parlamenti pártot, miután a Fidesz-kormány nem úgy táncolt, ahogy ő gondolta, sőt, a parlamentben neki nem kedvező döntéseket is kezdeményezett. Vona Gábort meg is találta, meg is vette dekára, Simicska Lajos a Jobbiknak juttatott pénzért cserébe azt kérhet a párttól, amit akar.”

Érdekes dolgok ezek, el nem tudom képzelni, Simicska mi a szart kérhetne cserébe az amúgy nem létező támogatásért, de a Dunában megbúvó ellenséges békameberek óta tudjuk, hogy a veszedelem ott van minden kilométerkőnél, ott lapul minden bokorban, de legfőképpen Németh Szilárd likacsos agyában.

Viszont még ez sem volt elég, Vonát is meg kellett rónia a cuki kutyás pálfordulásáért, mondván: „A párt agyonhallgatta a kvótanépszavazást a részvételi arány csökkentéséért, majd nem szavazta meg a betelepítési kvóták ellen kezdeményezett alaptörvény-módosítást, továbbá végig összeállt azokkal az álomgyilkosokkal, akik az olimpia megbuktatásával akartak maguknak új politikai esélyt teremteni.”

Aztán, amikor ebbe a katyvaszba valahogyan még belekeverte Heller Ágnest is, akkor tényleg látszott, hogy egészen nagy a baj, amit bizonyított a szimfónia befejező tétele is, ami így szólt: „A Jobbikkal ellentétben a Fidesz-kormány nem engedett semmiféle üzleti, vagy politikai nyomásgyakorlásnak, és ezután sem fog.”

Nos, ekkor a magam részéről fölnyerítettem, és egyben meg is sajnáltam szegény ördögöt, mert nagyon szar lehet ilyen szellemi munícióval élni abban a világban, amelyről fingja sincs az embernek, mert eltakarják előle a fényt a rezsicsökkentett csekkek. Mindenki mögött áll valaki, ez tudvalévő, Németh Szilárd mögött is ott áll a főnöke, aki kiterelte őt a pihenőnapján ökörségeket előadni, és nem mehetett ezért misére, de még TESCO-ba sem. Hallatlan.

Viszont, mint aztán a nehéz nap délutánján kiderült, a simicskázás nem volt ok nélkül való. Állítólag a hajdani haver házát hetek óta megfigyelés alatt tartják a paparazzik, ami kezdi kiborítani Lajosunkat, és most a gecizésnél bővebben is kifejtette álláspontját, mondván: „Ez egy büdös bűnöző banda, amelynek el kell takarodnia.” Mindezt az egyik fia, Ádám egészítette ki ezzel a szösszenettel: „Azért a családdal csak ésszel! Viktor! Most az kell neked, hogy teljes coming outot toljunk a kis pereputtyodról??? Teljeset???? Ettől félsz te is! Ti vagytok a nagy keresztények???”

Mi pedig mindezek után szívrepesve várjuk már azt a coming outot, ami viszont soha nem fog bekövetkezni. Ugyanis, amikor Lajos még NAV elnök volt, és a „Hosszú bájtok éjszakáján” eltakarította a mocskot, akkor börtönt érő bűnrészessé vált maga is. Ergo, kölcsönösen tartják egymást sakkban a gecivé vált cimbivel, nagy reményeink tehát ne legyenek. Marad nekünk, hogy Németh Szilárdon röhögjünk, és ez se semmi.